Város a tócsában - Szürreális párbeszédek Budapestről
Van egy nő, aki sokunkkal ellentétben alig várja, hogy essen az eső. Igazi szenvedéllyel fotózza Budapesten a tócsákban tükröződő várost. De nem csupán nyitott szemmel jár, hanem nyitott füllel is. Ezekhez a tükröződő képekhez igazán jól illenek azok az ellesett párbeszédek is, melyeket az utcán, a járműveken, boltban hall, ám nem csupán hallja, fel is jegyzi őket. A képek és szavak most hozzátok is eljutnak. Éljen a nagyvárosi életérzés! Pereszlényi Erika fotói és szövegei.
–
Négyféle világ
Este, troli, három férfi, már nem épp józanok.
– Akkor vegyünk abból a borból, amiből szoktunk. A 400 forintosból. Tudunk venni két üveggel.
– Nem 400, hanem 450.
– Mondom, hogy 400, bazmeg! Két liter 400!
– Jól van akkor 400. Legyen neked igazad, mit bánom én. Cigid van?
– Van. De az egy másik világból való, hallod? Egy másik világból van a cigim. Vigyázni kell nagyon, bazmeg, mert négyféle világ van: alvilág, mennyország, földi lét, semleges lét. Én a semlegeset nyomom már évek óta bazmeg.
A kávé (szürreális párbeszédeim)
Néni tanácstalanul áll a kávék előtt a boltban. Kezében egy koffeinmentes Nescafé. Odafordul hozzám:
– Tessék mondani, ez jó? Ezt nem ismerem, ilyet még sosem ittam.
– Ez koffeinmentes. Olyat tetszik akarni?
– Hát, én csak néha szoktam iszogatni kávét, de ilyet még sose ittam. Finom ez?
– Nem tudom, még én sem próbáltam, de tetszik tudni, ez koffeinmentes.
– Csak úgy szoktam, hogy belerakok egy kis vizet, meg tejet, és iszogatom egész nap. De ez nem tudom, milyen.
– Csak az íze kedvéért tetszik inni, vagy hogy felébredjen tőle? Mert akkor ez nem jó. Ebben nincs koffein. Tessék nézni, ide rá van írva.
– Hát, csak összekeverem kis vízzel, és úgy. Régen főztem, de most már nem főzök, csak rakok bele kis vizet, de ezt nem ismerem. Jó ez vajon? Mennyibe kerül?
– Ez 1900, a koffeines meg 1600. Ha igazi kávét tetszik akarni, akkor a koffeinest kell venni.
– Hát, nem tudom, megérdemlem én ezt? Jó ez? Nem is tudom, van-e nálam ennyi pénz.
– Van itt másik fajta is, ez is instant kávé, ez valamivel olcsóbb.
– És az jó?
– Nem tudom, ezt sem próbáltam.
Még mindig a koffeinmentest szorongatja.
– Hát, nem tudom. Még sose ittam ilyet. Tudja, szeretem egész nap kortyolgatni, rakok bele kis vizet meg tejet, aztán iszogatom. De nem tudom, ez milyen. Ez valami új. Ilyet még sose ittam.
Postai történet
Állok a sorban a postán, veszem elő a pénzt, véletlenül leejtek némi aprót. Megszólal mögöttem egy férfi:
„Leesett a pénze.” (Ránézek.) „Annyira zavarba jött a hölgy, hogy kiesett a kezéből a pénz. Zavarba jött, mert meglátta a legtökéletesebb férfiarcot. Igen, én vagyok az, ez az arc, amit lát maga előtt, ez a legtökéletesebb, legarányosabb férfiarc ma Magyarországon. Én vagyok a legharmonikusabb arcú férfi. Operaénekes vagyok egyébként. A hangom is nagyon jó. Tökéletes és harmonikus. Nagyon tudok énekelni. Mindenfélét, operetteket, meg a Zámbó Jimmyt például. Szép, telt orgánumom van, de ezt hallja is, ahogy beszélek. És nincs benne egy hamis hang se! Egy hamis hang sincs! Komolyan! A Jimmy is mindig mondta nekem, hogy Józsi, vedd komolyan az éneklést, mert nagyon jó hangod van!”
Telefon
Árpád híd, férfi telefonba kissé indulatosan: „Mért nem hagytál engem aludni, mi?? ... Ne szivemezzél, ne szivemezzél! Kérlek szépen, ne szivemezzél!”
Tánc
Egy 70 év körüli bácsi a Nyugatiban leül mellém a padra, először csak magában, majd nekem beszél: „Teljesen kifáradtam ebben a táncban. Három órát táncoltam. Már jó rég voltam, teljesen kifáradtam. Falun, ott, ahol én lakok, nincs semmi. Nem szeretek én ott lakni. Nincs semmi rendezvény. Mit csináljak, nem? Egyedül vagyok. Üljek egész nap a kocsmában? Nem szeretek én falun. Ide eljövök, táncolok három órát, aztán hazamegyek a hetessel. A Tímár utcánál van egy hely, 500 forint a belépő, van két zenész, oda szoktam járni. Énekelni is jól tudok. Nagyon erős hangom van, azért is tiltottak ki a kocsmából. Meg citerázni is tudok úgy, mint akármelyik citeraművész. Mondjuk, olyan, hogy citeraművész nincs is. Hegedűművész, meg zongoraművész az van. Citeraművész nincs. Mennyit késik már ez a vonat! Most hazamegyek, lefekszek. Nem megyek én már sehova. Jól kifáradtam ebben a táncban.”
Költő leszek
Apa és kisfia utaznak a vonaton.
Gyerek: – Apa, én ha nagy leszek, költő leszek.
Apa: – Igen?
Gyerek: – Igen, költő leszek.
Apa: – Ès miért leszel költő?
Gyerek: (énekelve) – Mert költő leszek, költő leszek!
Apa: – Hát, nem tudom, azért választanod kéne egy olyan szakmát, amivel pénzt is lehet keresni...
Gyerek: – Költő leszek, költő leszek!
Apa: – Attól még lehetsz költő, de tudod, valamivel azért pénzt is kell keresni...
Gyerek: – Költő leszek, költő leszek!
Pereszlényi Erika
A fotók a szerző tulajdonában vannak.
