–          

Nemrég belebotlottam az egyik kedvenc oldalamon (a Buzzfeed leányoldalán) egy nemzetközi vizeken evező influencer tanácsaiba, amiből kiderül, hogyan is készítsünk tökéletes Instafotókat. A közjó érdekében elárulja a titkot, hogy a halandókra is hulljon egy kis csillámpor. Több se' kellett, kipróbáltam a tanácsait ebben az esős, borús, pocsék időben. Korábban már leteszteltem a sikeres emberek napi rutinját, pontosabban azt, amit az igazán sikeres multimilliomos vezetők fél nyolc előtt csinálnak (ami állítólag vonzza a sikert.) De mivel mostanában már nem CEO-nak lenni trendi, hanem influencernek, ezért nézzük, hogyan kell úgy posztolni, mint egy igazi influencer. 

Mielőtt belevágnék a tesztbe, ismerjétek meg a cirka százharmincötezer követővel bíró Instabloggert, Jessie Khoo-t. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jessie Khoo (@jessie_khoo) által megosztott bejegyzés

Ő lesz ma a „szellemi vezetőnk”, aki elárulja, hogyan lehet tökéletes Instafotót csinálni.

„Partner in crime” – azaz Kerepeczki Anna képszerkesztő lesz segítségemre, hogy leteszteljük és elsajátítsuk az influencer, Instablogger lét elviselhetetlen könnyűségét.

Előzetesként annyi, hogy a budapesti időjárás nem készült fel arra, hogy influencer Instablogger leszek. Semmi verőfényes napsütés, semmilyen fotókompatibilis utcakép, még csak a levelek sem sárgák, hanem libafos színűek.

Lássuk a nemzetközi Instablogger legütősebb bölcsességeit – ezeket kellene szerinte megfogadnunk.  

1. „Ha egy jó outfit fotót akarsz csinálni, engedd, hogy a ruha válassza ki a tökéletes helyet!”

Ha ez valóban így van, akkor bikinit veszek fel holnap reggel, hátha a Bahamákra hoppanálok. De mivel a büdös valóság az, hogy rettentő pocsék idő van három napja, csakis télikabát jöhet szóba a hozzá passzoló kötött pulóverrel és vízálló bakanccsal.

Jessie szerint, ha valami nagyon „edgy”-t veszel fel – jelentsen ez bármit is –, ahhoz jobban passzolnak az utcai hátterek és az  izgalmas modern épületek. Ha valami csinosat, csajosat kapsz magadra aznap, ahhoz pedig egy park passzol a legjobban. Oké. Mivel ma épphogy hét fok van, egy alpesi táj passzolna a legjobban a bebugyolált, kapucnis szettemhez. Ennek híján marad a Fény utcai piac karácsonyi dekorációja háttérnek.

Thug life choose me. 

instablogger
A kép a szerző tulajdonában van

2. „Találd ki, hogy mit szeretnél előtérbe helyezni!”

Gondolkodj el azon, hogy mit szeretnél a képen megmutatni. Esetleg az önironikus feliratot a pólódon? A kúl surranódat? Az előbbinél érdemes szemből készíteni a fotót, míg az utóbbinál pedig hanyag féloldalas pózt felvenni a lazaság jegyében. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jessie Khoo (@jessie_khoo) által megosztott bejegyzés

2/b „Ha azt szeretnéd, hogy a fókusz a szettedre essen, akkor válassz semleges hátteret!”

instablogger
A kép a szerző tulajdonában van

3. „A ruhád diktálja a pózokat!”

„Ha nagyon csajos szettet viselsz, és egy játékos, boldogságtól sugárzó képet szeretnél csinálni, akkor semmiképp sem ülj le mereven keresztbe tett lábbal. Ha valamilyen tekintélyt parancsoló szettet veszel fel, akkor pedig értelemszerűen ne piruettezz a képen” – szól így az Instablogger tanácsa. Én ma játszósban jöttem, és jól láthatóan Rupi kutya diktálja a pózokat.

instablogger
A kép a szerző tulajdonában van

4. „Mindig csekkold le, melyik irányból a legkedvezőbbek a fények, használd ehhez a kezed!”

instablogger
A kép a szerző tulajdonában van

 5. „Csinálj egy próbafotót, mert van, hogy a készüléked perspektívájából nagyon másképp néz ki valami, mint a te nézőpontodból!”

Például lehet, hogy a valóságban sötét karikák vannak a szemeid alatt – mondja az influencer – de a telefonon keresztül ez mégsem fog látszani. Szóval csinálj egy fotót, mert lehet, hogy a fikció jobb, mint a valóság. Jobb? Határozottan nem.

instablogger
A kép a szerző tulajdonában van

6. „Keress pózokat, amelyekben kényelmesen érzed magad!”

Jessie szerint fontos, hogy jól érezd magad a bőrödben, ellenkező esetben a képek sem lesznek jók.

Tuti tipp*: „Ha sétálsz a képen, az nagy eséllyel jól sülhet el”. Ezt a tanácsot a képszerkesztőnk is megerősítette.

instablogger
A kép a szerző tulajdonában van

7. „Fotózz alacsonyabb szögből!”

Ha alacsonyabb szögből készül a fotó, a lábaid hosszabbnak tűnnek majd, ha fentről fotóznak, akkor vaskosabbnak tűnhetsz a képeken. Úgyhogy mindig pontos kéréseket fogalmazz meg a fotósodnak.

Tanulság: alacsony növésűek, megszívtátok.

instablogger
A kép a szerző tulajdonában van

8. Csinálj rengeteg fotót, egy talán jó lesz!

(köszi szépen)

instablogger
A kép a szerző tulajdonában van

9. „Próbálj meg úgy fotózni, hogy a háttérben ne legyenek zavaró dolgok!”

Fotózáskor ügyelj arra, hogy a fejedből ne lógjon ki egy növény, ha lehet, ne sétáljon be senki se a fotóba, hogy elvonja a figyelmet rólad.

10. „Kicsit uncsi felülnézetből fotózni a kaját”

De, ha téged fotóznak, miközben eszed, már nem az.

Úgy látszik, a tanácsok beváltak, mert szépen gyűlnek a lájkok a kép alatt az Instagramon. Fene az influencerét!

+1 tanács tőlem neked: Legyen bármilyen pocsék a napod, karikás a szemed, nyúzott a ruhád, ha egy kutya is van a képen, az a fotó csak jó lehet!

instablogger
A kép a szerző tulajdonában van

Ezzel a 10+1 jó tanáccsal engedek mindenkit útjára! Legyen csodaszép, Instakompatibilis fotókban gazdag hétvégétek!

Ha érdekel, hogy Szentesinek mi a tuti trükkje, itt megnézheted.

Ha érdekel, hogy Zimre Zuzsa, aka Pomázi Vajna Tímea hogyan pózol profin, ide kattintva olvashatod el.

 Szőcs Lilla

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/ Jasmin Chew