-

Apám kétszer vette el anyámat. Amikor én ötéves voltam, az öcsém meg négy, apu szerelmes lett, és elment. Anya éppen akkor állt vissza a helyi TSZ-irodába dolgozni. A házat és bennünket egyedül tartott el. Apa nem nagyon fizetett. Új életet kezdett, új feleséggel, új gyerekekkel, új házzal. Kellett neki a pénz. Anyám megértette őt. Pedig nekünk is kellett a pénz. Nagy ház, két gyerek, és anyám ügyintézői fizetése.

Nem voltak márkás cuccaink. Helyette varrt nekünk. Átalakította, kitalálta, megcsinálta. Úgy néztünk ki, mint a többi gyerek, de én tudtam, hogy ez nem olyan. Hogy anyám éjjel, alvás helyett varrta a ruhámat. Meg kilós boltban vette az anyagot, az átalakítandót pedig turkálóban.

Kevesebbnek éreztem magam, nem tudom miért. Többet akartam. Több pénzt, több időt, amikor anyám csak velem foglalkozik. De ő vagy dolgozott... vagy bennünket látott el... vagy sírt. Nem tudott túllépni azon, hogy apám elment.

Sajnált bennünket, hogy apa nélkül növünk fel. Vádolta magát, hogy apa biztosan azért ment el, mert ő rosszat csinált. Valamit. Nem jött rá, hogy mit. Pedig mindig ezzel foglalkozott. Őrlődött rajta. A választ nem kapta meg.

Apánk elfoglalt volt, nem ért rá a volt feleségével lelkizni. Meg nem is érdekelte. Elment... és kész.

Anya egyre mélyebbre merült az önsajnálatba és önhibáztatásba. Olyan mélyre, hogy szinte dolgozni sem tudott. Tengődtünk csak. Kifizette a csekkeket. Nekünk a postás csak rossz híreket hozott, mindig csak fizettünk értük. A hó végére már nem maradt pénzünk. Egyik reggel iskolába menet olyan éhes voltam, hogy kiflit loptam. Abban a pillanatban tudtam, hogy én ezt nem akarom. Én nem így fogok élni. Én pénzt akarok keresni. Sokat. Tízévesen elhatároztam, hogy fodrász leszek. Jó a kézügyességem, kreatív is vagyok. Persze akkor ezt így még nem tudtam. A hajtóerő az volt, hogy mielőbb dolgozhassak.

Közben apa új élete sem sikerült. Visszajött. Anyám boldog volt, azonnal visszafogadta. És apa ismét elvette feleségül anyát. Gyorsan született egy új testvérem is, de az életünk csak nehezebb lett. Anya nem dolgozott. Apa az elhagyott gyerekei után fizetett, és pereskedett a második feleségével a házon. Sokba került az ügyvéd. Nyolcadik után fodrásztanuló lettem. Az első pillanatától kezdve dolgoztam. Hajmosóként kezdtem. És kaptam érte pénzt. Az első fizetésem arra kellett, hogy a villanyszámlát ki tudjuk fizetni.

Elfogadtam, hogy apám hazajött, de nem bocsátottam meg neki. Azt, hogy elhagyott minket, hogy évekig a kötelezőnél többet nem foglalkozott velünk, aztán azt sem, hogy visszajött, hogy ismét elhagyott két gyereket, akikkel szintén nem foglalkozott.

Anya kitalálta magának, hogy boldog. A problémákról nem vett tudomást. Megoldotta helyette más. Ő csak babázott, apa meg én pénzt kerestünk, az öcsém pedig mindenben segített neki és nekünk is. Nem volt időm másra, dolgoznom kellett. Szerettem, jól ment, már tanuló koromban lettek vendégeim. Van, aki azóta is hozzám jár. Húúú, már 30 éve!

Voltak kis és nagy céljaim. Egy új cipő, egy új hajszárító, a házunk rezsije. És a nagy célok. Saját üzletet bérelni, elköltözni a szüleimtől. Forintonként gyűjtöttem össze a pénzt. Minden hónapban tudtam, hogy éppen mit akarok. Nem térített el semmi. Amikor fodrász lettem, széket béreltem egy üzletben. Reggel fél hétre jöttek az első vendégek. Hamarabb mentem, én nyitottam. Előkészítettem mindent a kollégáknak. Este nyolcig voltunk nyitva. Közben mostam a törölközőket, teregettem, felkentem a festékeket, összesöpörtem a levágott hajat, fogadtam a saját vendégeimet. Nem álltam meg egy pillanatra sem. Kellett a pénz. Már a saját életemre, albérletre, kocsira.

Azt is tudtam, hogy én máshogy szeretném. Nem megyek férjhez.  Megtanultam, a válás sokba kerül. Apám a második feleségével 15 évig pereskedett. Egy gyerekem lesz. Egy gyereket gond nélkül el tudok tartani egyedül is. Megadni neki mindent, amiért én megdolgozom. Hogy gondtalan legyen a gyerekkora. Legyen gyerekkora!

Ez minden pénzt megér.

Dr. Törőcsik Edit

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Galyamin Sergej