-

Egyedül élek a saját döntésemből eredően. Ez persze furcsa másoknak. Mármint az, hogy a saját döntésem miatt. A társadalmilag megszokott és elfogadott, legtöbbször nem is átgondolt reakciók pedig a következők:

Még mindig a volt férjét/pasiját/barátját siratja.

Nem kell senkinek.

Túl magasra tette a mércét.

Furcsa!

Nem normális.

Hülye!

Sztereotípiák

Nem tudja a múltat feledni.

Hát igen, ki akarna egyedül lenni? Senki.

Legalább néha leakaszthatna valakit magának, de nem kell senkinek.

Nem tudta értékelni, amije volt, és így járt. Meg amúgy is, hogy néz ki: túl kövér/sovány/magas/alacsony/szőke/barna...

Mit válogat annyit? Örüljön, hogy kell még valakinek, így húsz/harminc/negyven/ötvenévesen.

Valami furcsa körülötte, nem elég nőies, mit kell annyit edzeni/tanulni/beszélni/olvasni/futni, és amúgy is... miért nem tud beállni a sorba, mint mások, mindenkinek van párja, az olyan kötelező dolog, igen, meg kellene keresnie, vegyen fáradságot magán, mit gondol, majd megérkezik a herceg a fehér lovon?

Egyedül?! Tiszta gáz!

Önálló döntés

Mert el sem hiszik, hogy egy felnőtt, értelmes nő, esetleg férfi önállóan rendelkezhet a döntései felett, és ezek nem kényszer hatására születtek. Mire ebbe az életkorba értem, már túl voltam pár szuperül/jól/rosszul/elmondhatatlanul sikerült kapcsolaton. A belső kényszer arra terelt, hogy kipróbáljam, milyen az élet enélkül. Megtörtént. Összehoztam. Egyedül.

Mi volna a nő dolga?

Már öt éve így van. Előtte egy percig sem voltam egyedül. Nem is tudtam, mi az. Van két testvérem, hat unokatestvérem, volt osztálytársaim, volt évfolyamtársaim, volt lakótársaim, volt pasijaim, volt férjem, egykori udvarlóim. Meg egy gyerekem. Mindig sokan voltak körülöttem. A saját dolgaimra se jutott elegendő idő a családalapítás óta. Az életemet úgy alakítottam, hogy nem én voltam az első, hanem a családom. Most, hogy egyedül élek, én vagyok az első és az egyetlen. Meg persze a gyerekem. De egészen más egy gyereket ellátni és róla gondoskodni, mint arról, akit már nem szeretsz, de mégis muszáj, mert a férjed/párod/pasid, és a nemi szerepeink szerint ez a nő dolga.

Az érveim

Persze olykor sokkal nehezebb az összes felmerülő problémát egyedül megoldani, és még panaszkodni sincs kinek. De vitázni sincs kivel. Előny: a duplán romboló kombináció, panaszkodás+vita kimarad az életedből. Magaddal csupán belső konfliktusod lehet, más nem. Tehát, csendesebb is. Saját magad rendelkezel a pénzed fölött. Arra költöd, amire te akarod. Értsd: azt nem veszel meg magadnak, amit nem akarsz. Jut idő magadra. Néha több is, mint kellene. A túlgondolkodás is ártalmas. Szabad vagy. Ha vasárnap délelőtt moziba akarsz menni, ha nem akarsz főzni, ha hétvégén nem takarítasz, ha nincs kedved vasalni meg rendet rakni sem, ha csak feltett lábbal olvasol, és papírból eszed a felvágottat, ha nem készülsz a romantikus találkákra, megteheted. Nem kell másnak megfelelned, csak saját magadnak. És ez így jó neked.

ÁtlagEdit

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/DavidTB