(Hirdetés)

A szakember Dr. Gaál Edina szerint mindenkinek érdemes lenne házassági szerződést kötnie, legfeljebb nem lesz rá szükség. Biztosítéknak azonban elengedhetetlen.

Közös vállalkozásnak túros a háta

Sokan úgy hiszik, hogy csak azoknak érdemes házassági szerződést kötni, akiknek már van vagyona, és ezt szeretnék megvédeni, ám ez csak egy kisebb szelete a valóságnak. Rengeteg olyan kapcsolat van, ahol a kezdetekben még egyik fél sem tehetős, ám a közös élet során sikeresek lesznek. Ilyen lehet például egy vállalkozás vagyona, amit később igen nehéz megosztani. Ebben az esetben az egyik járható út az, ha a szerződésben nevesítik, hogy melyik vagyontárgy kié, és így fájdalommentesen el lehet különíteni az üzletrészeket. De a jellemzőbb eset az, hogy az egyiknek van például egy virágüzlete, a másiknak meg egy állatorvosi rendelője, és nem szeretnék, hogy a másiknak legyen köze az ő vállalkozásukhoz. Ha ezt szerződésbe foglalják, akkor váláskor nem okozhat problémát, ellenkező esetben azonban évekig elhúzódhat egy ilyen vagyonmegosztási ügy.

Ajándék a nagyitól

Egy házassági szerződés akkor is nagyon praktikus lehet, ha a felek a rokonoktól kapnak különféle juttatásokat a házasság ideje során. Ha ez átutalással történik, akkor persze később könnyebb lesz nyomon követni a pénz útját. Ám abban az életszerűbb esetben, amikor a nagymama csak úgy odaadja borítékban a pénzt, sokkal nehezebb utólag szétszálazni a vagyont. Hasonló lehet, ha valaki örökölt, esetleg ajándékba kapott valamit. A probléma akkor kezdődik, amikor ezt eladják, majd az ebből befolyó vételárat beleforgatják egy másik ingatlanba. Váláskor a bíróság a pénz útjának bizonyítását kéri, de ha egy kicsit belegondolunk, rájövünk, hogy ez nagyon bonyolult. Tegyük fel, hogy a számlán van harmincmillió forint, ahhoz jön még a különvagyoni lakás eladásából tíz, és közben a házaspár vásárol egy autót ötért, amit szintén a számláról utalnak el, majd ugyanerről a számláról teljesítik az új lakás vételárát is. Honnan lehet tudni, hogy melyik forintot költötték az újabb lakásvásárlásra, és melyiket az autóra?

Én lakásom, te hiteled

Mivel az emberek manapság egyre később kötik össze az életüket, egyáltalán nem ritka, hogy mind a két félnek van egy-egy hitellel megterhelt lakása. Ha ezeket a hiteleket a házasságuk alatt közösen fizetik, akkor mindkettejüknek lehet igénye a másikkal szemben a lakásokra, hiszen a törlesztés már a közös vagyonból történt. Ha azonban egy házassági szerződésben kikötik, hogy mindenki a saját keresetéből fizeti a saját lakásának hitelét, akkor máris be vannak biztosítva, illetve ha úgy hozza a sors és szét kell költözni, akkor mégis van hová menni. Az is problémás, ha ezek a lakások ki vannak adva, hiszen akkor kié lesz a bérleti díj? A jogszabály szerint a különvagyon haszna a közös vagyont gyarapítja. Ha ezt másképp szeretnék, azt is érdemes szerződésben rögzíteni.

Eltapsolt milliók

Végül pedig abban az esetben is nagyon hasznos a házassági szerződés, ha az egyik fél vállalkozó, vagy egy nagyobb cég vezetőjeként anyagilag is felelős a hivatalos ügyekért. Ilyenkor érdemes lefektetni, hogy a vállalkozó fél üzleti kockázatai csak a saját pénzét érinthessék.

Egy válás ára

Azzal is érdemes tisztában lenni, hogy ezek a peres ügyek nagyon költségesek lehetnek. Először is ott van a bírósági illeték, ez több százezer forinttól akár másfél millióig terjedhet. Erre jön azoknak a szakértőknek a szintén több százezer forintos díjazása, akik megállapítják, pontosan mennyit ér a lakás vagy az üzletrész. És akkor az ügyvédi munkadíjról még nem is beszéltünk, ami egy bonyolultabb, éveken át elhúzódó esetben akár milliós nagyságrendű is lehet.

Egyszóval nagyon megéri házassági szerződést kötni, hiszen ez az esküvő költségeit legfeljebb még 100-150 ezer forinttal terheli meg. Még ha nem is lesz rá később szükség, egyáltalán nem számít pénzkidobásnak! Egy kis pénzügyi előrelátással, tervezéssel sok későbbi fejfájást meg lehet spórolni. Mindenki sokkal nyugodtabb lehet, ha ott van a fiókban a szerződés, és nem azon kell aggodalmaskodni, hogy ha megromlik a viszony, akkor majd hogyan fizetik ki egymást.

 Fiala Borcsa

Nagyon köszönjük Dr. Gaál Edinának a cikk megírásához nyújtott segítségét! (drgaaledina.hu)

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Flickr/mynameisanna

A pénzügyi tudatossággal kapcsolatos témák megjelenését az OTP Bank támogatja.