„Nem hagyhatom, hogy az utcára kerüljön” – Anyukám az adósságcsapdában

–

Úgy gondolom, nem volt egyedi a helyzete. Nagyon sokan jártak úgy, mint ő. Azok számára, akik a Kádár-korszakban szocializálódtak, egyetlen bank létezett, nem igazán tudták, mi a hitel, mi a hitelfelvétel tétje, mit akar tőlük egy bank, mit jelent a jelzálogkölcsön. A most hetvenesek és nyolcvanasok közt nagyon sok olyan ember van, aki nemcsak a kevés nyugdíja miatt él rosszul, hanem azért is, mert kiszámíthatatlanul és felkészületlenül érte a rendszerváltás. Az, ami azzal jött és járt.

Anyukám a rendszerváltás igazi vesztese volt.

Úgy jutott el a bankkölcsönig, hogy először kért, mondjuk, Csöpitől, a legjobb barátnőjétől egy ezrest, majd azt nem tudta visszaadni, ezért a következő hónapban már Madárnétól kért kétezret. Abból egyet visszaadott Csöpinek, de már kettővel tartozott, ezért hármat kért legközelebb Csöpitől vagy valaki mástól. Visszaadott Csöpinek kettőt, de tudta, hogy négyet már nem kérhet senkitől, ezért vett fel hitelt.

Gyomorgörcse volt minden alkalommal, amikor kölcsönkérni indult. Keveset evett. Azt mondta, kövek vannak a gyomrában. 

A hitelből mindenkit kifizetett, de a törlesztőrészletek fizetése miatt hat hónap múlva már nem maradt elég pénze a nyugdíjából, ezért kétezret kellett kérnie Csöpitől, hogy a törlesztőt is fizetni tudja, és maradjon megélhetésre is. 

A következő hónapban már úgy indult el Madárnéhoz, hogy előtte megivott egy deci vodkát, majd amikor hazaért, még egy decit. A vodka oldotta a görcsöket. Majd lement a boltba, és vett még egy üveggel. 

Amikor a következő fizetését megkapta, az első, amit megvett, egy fél liter vodka volt. Másnap számolta csak meg a pénzét, ki fog-e jönni a fizetéséből, és amikor arra jutott, hogy nem, gyomorgörcse lett, és vett még egy fél liter vodkát. Majd amikor másnap rádöbbent, hogy még kevesebb pénze van, mint a múlt hónapban, akkor vett még egy fél liter vodkát. És azt még aznap, amikor rádöbbent, hogy nincs más kiút, tőlem kell kérnie, megitta. Tudta, hogy veszekedni fogok vele, kiabálni, amiért nem akkor szólt, amikor még csak Madárnénak lógott kétezerrel. Miért akkor szól, amikor már tízezret kell nekem kifizetni?
 

Nekem sem volt magas a fizetésem. Tízezer forintot tudtam félrerakni. Kifizettem anyám adósságát. És nehezen emésztettem meg, hogy nem tudtam magamnak megvenni azt a teniszütőt, amire hónapokon át gyűjtöttem. Ez a kilencvenes évek elején történt.

Anyám adóssága folyton csak nőtt, minden hónappal, minden üveg vodkával. Amikor már az én félrerakott pénzemből sem tudtam kifizetni őt, gyomorgörcsöm volt, vettem hat sört.

Nem bírtam a vodkát. Sohasem szerettem. Megittam a sört, és arra jutottam, hogy nem tudok anyámon segíteni. Úgy éreztem, ha fogom a kezét, nem én húzom ki őt, hanem ő húz le engem az adósságai sötét és undok mocsarába. Nem jutok egyről a kettőre, mondtam. Nem jutok sehova.

Vártam, mikor hív fel.

A barátaimnak nem beszéltem arról, hogy anyám húz le magával, nem beszéltem nekik erről a mocsárról. A barátnőimnek kénytelen voltam beszélni róla, hiszen látták, hogy szenvedek az anyám miatt. „Ne adj neki pénzt” – mondta az egyik. „Ő az anyád, segítened kell” – mondta a másik. Mintha azért is szakítottam volna velük, hogy ne kelljen ezt hallgatnom. 

 

Amikor már a barátnőimnek sem mondtam semmit, levegő után kapkodtam, ha anyám felhívott. Szerettem volna azt gondolni, hogy nem húzott le magával, szerettem volna azt gondolni, hogy még ki tudunk jutni a sűrű anyagból, szerettem volna azt gondolni, hogy nem merülök vele egyre mélyebbre, de már alig kaptam levegőt. 

Mindig rossz időben hívott. Kora reggel, hétvégén. Este hétkor, amikor a mozi előterében álltam. Mindig felvettem a telefont, ha ő hívott. Mindig.

És mindig megszédültem, ha láttam a számát.

A telefonját én fizettem. Az nem volt olyan nagy összeg. A gázt is én fizettem. Az sem volt nagy összeg. Aztán én fizettem már a fűtésszámláját is. Az már nagyobb összeg volt.

Nem tudtam minden hónapban befizetni. A téli időszakban a fűtésszámlája meghaladta azt az összeget, amit az ő megsegítésére szántam. Ez az összeg is a saját bérem ötöde volt. Ez az összeg is nagyon hiányzott minden hónapban a kasszámból. 

A fűtésszámla-tartozást törleszteni kellett, anyám hitelt vett fel. Én fizettem aztán a törlesztőrészleteket is. És mégsem sikerült kihúznom magunkat az adósságokból. Megjött a fizetési meghagyás, megjött a végrehajtó levele. Egyiket se mutatta meg nekem. Mindet letagadta. Ha megtaláltam a felszólításokat, veszekedtünk, hangosan, amíg ki nem merültünk.

Ezért nem hívott fel, ha megszorult.

Nem volt kedve velem veszekedni. Ezért nem mondta el, hogy újabb fizetési meghagyást kapott.

Nem fizette a közös költséget sem. Csak a közös költséget kellett volna fizetnie. Nem fizette.

Ha felmentem hozzá, az első dolgom volt, hogy megnézzem, a kamrában mennyi üres vodkásüveg van. Royal vodka. Kalinka. Literes Absolut vodka. Rücskös falú fantás palackok. A rohadt életbe. Én sohasem ittam Fantát, üdítőt. Gyerekkoromban nem volt rá pénzünk. És anyám megtanította nekem, hogy ne igyak cukros üdítőket, a cukor ártalmas. Anyám vigyázott az egészségemre.

Amikor lement a boltba, és egyedül maradtam a lakásban, megkerestem a felszólításokat. Nem fizette be a rezsit. Hat hónap elmaradás. Négy hónap elmaradás. Egy banki felszólítás. Odaadtam neki a pénzt, de nem fizette be a törlesztőrészletet. Összeszedtem a csekkeket.

De már én sem fizettem be minden hónapban a törlesztőrészleteit. Nem tudtam rávenni magam arra, hogy kifizessek havi tízezer forintot. Néztem a csekkeket, és nem tudtam, mitévő legyek.

Nem hagyhatom, hogy az utcára kerüljön. A végrehajtó kérni fogja a kilakoltatását. Az utcára fog kerülni. Ott fog kóborolni a környéken, és egy nap nem fogom megtalálni. Minden hideg napon rettegni fogok, hogy valami baja esik.

Anyám szomorúan nézte, amikor megjött a boltból, a feldúlt lakást. Kihoztam a kamrából az üres üvegeket. Letettem őket az asztalra. A konyhában az asztal egy hosszú laminált deszkalap, az ablak alá rögzítve. Jobbra a gáztűzhely, balra a kamra. Mögöttem a szekrénysor, a mosogatótálca. A szekrény tetején egy kalitka. A kamraajtóban lövésnyomok. Anyám második férjének két pisztolya is volt, egy este, részegen, belelőtt a kamraajtóba.

Az asztalt nem lehet körbeülni, amikor hárman voltunk még (anyám második férjével), egymás mellett ültünk, és néztük a szemközti panelházat. Nem egymást néztük, hanem azokat, akik a szemközti ház konyhájában ülnek az ablak alá rögzített hosszú asztal előtt, és ugyanúgy kanalazzák a levest, mint mi.

Azoknak is, akik szemben ültek, gyűltek az adósságaik.

Anyám átjárt a szemközti házba, Tündéhez. Együtt jártak le a Troli büfébe, a trolivégállomáshoz. Egy narancssárga trafóház elé kitettek tíz széket is, ha sütött a nap. Anyám és Tünde ott ültek, arcukat a nap felé fordítva. Tündének két lánya volt. A két lányától ő is kapott pénzt. 

Ha nem egyke lennék, ki tudnám fizetni a fűtésszámlát. Mert akkor nem kellene kifizetnem a gázt is, a telefont is, a tévét is.

Anyám olyan durva telefonszámlákat produkált, hogy egy időben letiltottam a telefonját is. Nem értette meg, mivel nem ő fizette, hogy nem mindegy, kivel mennyit beszél. Ha nem fizettem a fűtésszámlát, azért nem fizettem, mert túl nagy volt a telefonszámlája. Húsz-huszonötezer forint.

  

Az áramot kétszer kapcsolták ki nála. Nem szólt, hogy elmaradt. A visszakapcsolási díj harmincezer forint volt. Nem fizettem be a fűtésszámlát abban a hónapban sem, amelyikben a visszakapcsolási díjat kellett kifizetnem. De nem a fűtésszámla-tartozás miatt tiltották le anyám fizetését, hanem a közösköltség-tartozás miatt. Csak a közös költséget kellett volna neki fizetnie. Nem tudtam, hogy nem fizeti.

Sejtettem, hogy nem fizeti.

Nem mertem belegondolni abba, mi van, ha nem fizeti.

Szó szerint rettegtem attól, hogy nem fizeti. Nem mertem belegondolni, ez azt jelenti:

nem volt elég bátorságom ahhoz, hogy megkérdezzem, fizeti-e közös költséget. Nem mertem elé állni, és megkérdezni, legalább a közös költséget fizeti-e. A bankhitelét törleszti-e.

Azt folyton megkérdeztem tőle, hova lett az a pénz, amit a banktól vett fel. Mire költötte. Azt mondta, törlesztett. Egy másik hitelt törlesztett.

Kiszedtem a fehérneműi alól a felszólításokat. A felszólító leveleknek legalább a fele fel sem volt bontva.

– Nem ittam – mondta anyám –, nincs is pénzem.

– Megtaláltam az üvegeket – mondtam.

– Azokat még a múlt hónapban vettem. Tünde hozta – mondta.

És én képes voltam ezt elhinni.

Elhittem neki, hogy nem ivott meg két hét alatt hat liter vodkát. Olyan kicsi és gyenge. Meg sem tudna annyit inni. És különben is, gondoltam, miért csapna be engem az anyám.

Kolozsi László

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Westend61, Bence Bezeredy