6+1 történet a saját zsebünkből – avagy: így (nem) tanultunk meg mi a pénzzel bánni
Kormos Anett zsebpénzes története után mindannyiunkban felszakadtak az emlékek az először összegyűjtött, elcsent vagy összekeresett forintjainkról. Miközben tombolt a szerkesztőségben a nosztalgia, kiderült: nagyon is fontos, hogy az ember mikor, kitől, hogyan és mennyi zsebpénzt kap – na és hogy mire költi, vagy éppen nem költi. Íme, a hat kedvenc sztorink a múltunkból, plusz egy Borcsától, aki szerint a saját történeténél sokkal tanulságosabb, amit a gyerekei pénzügyi nevelése közben tapasztal. És tényleg.
1.
Mindig kaptam nyaralásra zsebpénzt. Ami egészen addig tartott, amíg le nem tettek a fonyódligeti családi nyaralóba, fel nem ültem a gyönyörű lila BMX-emre (ami Kiss 2 János névre hallgatott), el nem tekertem a Templom térre, és el nem költöttem az egész heti fagyipénzt valami műanyag borzalomra. Az elhamarkodott döntést persze már aznap délután megbántam, és a hét minden napján irigyeltem az unokatesómat, aki nálam sokkal fegyelmezettebb és megfontoltabb volt. Így aztán ő minden nap ehetett fagyit. (Dóri)
2.
Ha már a fagyinál tartunk… Emlékszem, hogy nem nagyon kaptam pénzt fagyira a szüleimtől, viszont rettenetesen sóvárogtam utána. Ezért naponta tíz fillért szívdobogva elemeltem egy kis köcsögből, amiben a legapróbb pénzeket tartotta anyukám, és vasárnap délután, amikor mindenki lefeküdt aludni, fölvettem a legszebb ruhámat, aztán elballagtam a cukrászdába. Egy egész gombóc fagyit vehettem öt darab tízfilléresért. Amit utána kaptam, azt nem köszöntem meg, de ez már egy másik történet... (Gabi)
3.
Nem volt jellemző a rendszeres zsebpénz a családban, így aztán kénytelen voltam feltalálni magam. Egyszer óriási vihar volt a városban, a parkban összevissza borultak a fák. Másnap a barátnőmmel leszedegettük a letört ágakról a fagyöngyöket, és nett kis csokrokat kötöttünk belőlük. Az iskolából hazafelé minden szembejövő felnőttet megállítottunk azzal, hogy: „Csókolom, nem tetszik akarni fagyöngyöt vásárolni? Olcsón adjuk!” Fogalmam sincs, honnan vettük hozzá a bátorságot, de mire hazaértünk, megvolt az egész havi fagyipénz. (Kriszta)
4.
Nagyon spórolós gyerek voltam. Akár zsebpénz, akar mikuláscsomag, akár szülinapi pénz, mindig tartalékoltam, gyűjtögettem és őrizgettem. Aztán a tesóm jött, és elkunyerálta vagy elcsaklizta a pénzem; a mikuláscsomagban megrothadt a mandarin, kifehéredett a csoki. Szóval levontam a következtetést: élj a mának és tartalékolni nem éri meg. Nem csoda, hogy ma sem megy nekem túl jól ez a műfaj. (Szilvi)
5.
Nálunk nem igazán volt divat a zsebpénz. Attól tartok, anyukám hamar ráébredt arra, hogy abból semmi kedvező nem sül ki, ha csak úgy pénzt ad nekünk. És igaza volt. Egyszer a tesómmal vittük a hörcsögöt az állatkórházba, és visszafelé menet felfedeztük, hogy nagy sor áll a szomszéd épület előtt. Beálltunk, és közben kiderítettük, hogy napos csibét árulnak. Volt nálunk összesen nyolc forint, ami épp elég négy darab „B” osztályú naposcsibére. Anyám arcát a mai napig nem felejtem el, ahogy a harmadik emeleti lakótelepi lakásunk ajtaján belépve négy naposcsibe rohant elé boldogan. Maradjunk annyiban, hogy a lelkesedés nem volt kölcsönös. (Gina)
6.
Mire az öcsém nagyobbacska lett (úgy hat-hét éves), a szüleink rájöttek, hogy jobban járnak, ha kiutalnak nekünk némi pénzt minden hónapban: osszuk be magunknak. Én addigra már tizenkettő is elmúltam, és – részben a fagyöngyös vállalkozásomnak köszönhetően – egész jól tudtam bánni a pénzzel. Karácsony közeledtével megbeszéltük a tesómmal, hogy közösen veszünk ajándékot a szüleinknek. Összeadtuk a spórolt pénzünket (én többet, ő kevesebbet), és bevásároltunk. Karácsony másnapján aztán Andris kérte a visszajárót, mondván: vége az ünnepnek, adjam neki oda a zsebpénzét. Amikor mondtam neki, hogy minden pénzünket elköltöttük ajándékra, és azt a pénzt mi bizony soha többé nem fogjuk látni, keserves sírásba kezdett. Azóta sem vettünk közös karácsonyi ajándékot senkinek. (Kriszta)
+1
Borcsa, a gyerekek és a legjobban elköltött száz forint evör
Én eddig három hullámban vágtam bele a gyerekeim közgazdasági nevelésébe. Az első kör totális kudarc volt. A pillanatnyi lelkesedésüket hamar felváltotta az egykedvűség, amikor rájöttek, hogy pár száz forintból sem helikopter–leszállópályát nem fognak tudni venni, sem lefizetni valakit, hogy tegyen engem hidegre, amiért már megint spenótot főztem vacsorára.
A második kör tavaly nyáron történt, és hamar kiderült, mennyire különböző a két gyerekem anyagi ügyekhez való hozzáállása (is). Táborba menet mindketten kaptak fejenként 3000 forintot, hogy ne pisilje le őket a kutya. Rozi az egy hétre szánt pénzét rögtön az első napon elverte egy hatalmas doboz bonbonra, melynek fele a gyomrában, másik fele a szemetesben landolt. Marci viszont – nem tudom, hogy csinálta, de – a hét végére gyakorlatilag több pénzzel jött haza, mint amennyivel eleresztettük.
És a pénzügyi tehetsége azóta is rohamosan fejlődik. A zsebpénzét gondosan gyűjti, megfontoltan költöget csak belőle, a suliban a haverokkal csencsel, illetve minden lehetőséget megragad, hogy lehúzzon minket. Praktikusan bármire hajlandó egy kis pénzért, az órabérét viszont az állásinterjú és a tárgyalási időszak legelején a triplájára tornázza fel, nagyon fifikásan, mert a végén még én érzem úgy, hogy tök jól jártam. A múltkor például – kicsit szégyellem, de elmesélem - este nyolckor már nem bírtam tovább a folyamatos szófosását (IGAZÁN nem tudom, kitől örökölte, de jár a szája, mint a kacsa feneke), és azt mondtam neki, ha öt percre csöndben marad, kap egy százast. (Eredetileg csak ötvenet akartam, de... ugye...)
Na, úgy lett ő is vele, mint Gina az utolsó előtti kihívásán, hatszor kellett nekifutnia, mire egyben meglett az a néma öt perc, közben majdnem felrobbant háromszor... No, de az a pár perc, az maga volt a mennyország! Komolyan mondom, a legjobban befektetett száz forintom EVÖR.
Most fut a harmadik kör, a múltkor abban maradtam velük, hogy ezentúl már tényleg kapnak rendszeres havi apanázst. Rozinak erre felcsillant a szeme: milyen szuper, akkor összegyűjti, és 18 éves korában végre vehet egy saját lakást, hogy elszabadulhasson a vérciki ősöktől. Kicsit lehervadt, amikor elárultam, hogy 120 ezer forintért ne is álmodjon saját lakásról. Marci pedig a zsebpénzajánlat kapcsán egyből arról kezdett érdeklődni, hogy akkor milyen feltételek mellett lehetne szó némi hitel felvételére?
Szóval kicsit lassan megy, de alakul a helyzet. Szerintem mire megkapják az első fizetésüket, már valamennyire képben lesznek a főbb fogalmakkal.
Both Gabi, D. Tóth Kriszta, Fiala Borcsa, dr. Gyurkó Szilvia, Pásztory Dóri, Prónay-Zakar Gina
-
A pénzügyi tudatossággal kapcsolatos témák megjelenését az OTP Bank támogatja.
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/Jp Valery