Szia, KisAnya!

Eltelt néhány hónap, mióta újra élek, és te messze vagy, de mindig közel. Közel hozzám, közel a szívemhez. Ma van a szülinapod, tudod? Hát hogyne tudnád, mikor alig bírtad ki reggel, hogy ne akard előre kiszedni belőlünk, mi lesz az ajándékod. Mintha nem tudnád, hogy mit kapsz tőlünk. Igaz, amit te adtál nekem, azt úgysem tudnám viszonozni.

Kétszer kaptam tőled életet. Egyszer, amikor világra hoztál. Csúnya kis csupasz emberkezdemény voltam. Halk volt odafönt a mennyország, szakadt a hó. Észrevetted már, ha havazik, akkor mindig nagy a csönd? Nesz nélkül hullik a fehér pehely, nem úgy, mint az izgága falevelek ősszel, ahogy most is. Ma születtél, épp ma, a zizegő levelek közé. Szemetel az eső, kopognak a szélvédőn az esőpettyek, az ablaktörlő néha nyikorog kicsit és én rád gondolok. Biztos ma sem nyugszol, gondolom már kétszer bevásároltál, de ahogy ismerlek, lehet, hogy háromszor is. Felbosszantottad valamelyik kollégádat, és kikövetelted az ajándékodat a munkahelyen is, mert neked szülinapod van. Álljanak vigyázzba! Egyébként is ilyen vagy, melletted nem lehet csak úgy elmenni.

Annyira szeretlek így, ahogy vagy, KisAnya. Az összes vicces tulajdonságoddal együtt, amin most is mosolygok magamban a nyikorgó ablaktörlők mögött, az eső alatt.

Kétszer kaptam tőled életet. Másodjára akkor, amikor végig fogtad a kezem, és egy percre sem hagytál magamra. Két fájdalom között magadhoz szorítottál, és amikor nagyon égetett odabent a szer, sikítozott a daganat, és mart belülről, akkor meg bedugtál a kádba. És a forró gőzben versenyt köhécselve, együtt nevettünk a magunk komikus sanyarúságán, mikor alábbhagyott a szemtelen fájdalom. Közel volt a halál, de te erős voltál, erősebb, mint a veszélyesen gyorsan növő daganat, erősebb a gyógyszereknél, és még nálam is. Miattad éltem túl, mert te ott voltál végig velem.

Hányszor, de hányszor gondoltam arra, mi lett volna, ha te nem vagy. Ma már nem élnék. Kitartottál életem legszörnyűbb óráiban is, és ezt sohasem fogom tudni megköszönni neked. Nincsen halál, amíg te itt vagy, KisAnya!

Elképzellek most, ahogy beülsz a kocsiba, és kiosztod az előtted bénázó sofőrt. Elképzelem, ahogy jössz felém, már messziről mosolyogsz, és azt mondod, kisbabám. Kicsi vagy, de sokkal nagyobb nálam, százszorta nagyobb bárkinél. Az égig is felérsz, és én csak bámulok rád... ott, fönn a magasban, csak téged nézlek, csak téged csodállak. Szeretlek, KisAnya!

Szentesi Éva

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Dubova