(Hirdetés)

 1. Amikor KisAnya hazavitt a kórházból...

...a nagy operáció után. Egy csodálatos beépített katéterzsák lógott az oldalamból, a hasamon egy gyönyörű, 28 centis vágás. Ülni sem voltam képes, nemhogy kacagni. Az én drága anyucim viszont elfelejtette előre lehajtani az ülést. Mondtam neki, hagyja csak, majd megoldom egyedül. Beültem, és... és olyan lendülettel zakóztam hátra a hirtelen hátrazuhanó üléstámlával együtt, hogy mozdulni se bírtam. Erre mit tett az én aggódó anyám? Kínjában úgy elkezdett nevetni, hogy potyogtak a könnyei. Természetesen belőlem is kifakadt a kacagás, percekig nem bírtunk elindulni, annyira mulatságos volt a helyzet.

2. Amikor ültem Veronkánál a kanapén, kopaszon...

...betakarva egy narancsszínű pléddel. Az én drága barátnőm egyszer csak rám nézett, és úgy elkezdett hahotázni, hogy percekig meg se tudott szólalni. Végül kinyögte, hogy abban a sárga plédben úgy nézek ki a Buddha-szobra mellett, mint egy buddhista szerzetes. Természetesen ezt fotón is megörökítette, aztán együtt kacarásztunk tovább. Jó volt.

rák és humor

3. Amikor hónapokra kerekesszékbe kényszerültem...

...de már voltam annyira jól, hogy legalább a szomszédos nagyáruházig le tudjanak vinni. Kedvenc foglalatosságom volt minden kirakathoz (főleg sütis pultokhoz) elvitetni magam. Szenvedélyesen vezényeltem ideiglenes trónomból, míg Sávai barátnőm szorgalmasan nekitolt minden szegélynek. (Nem olyan egyszerű ám egy kerekesszéket kezelni, ha nincs benne gyakorlata az embernek – szóljon ez mindenki mentségére, aki ebben az időszakban tologatott.) Zsuzsi közben folyton beszólogatott, hogy nyugodjak már le, ne főnökösködjek onnan lentről. Attól még, hogy rákos vagyok, igazán lehetnék kedvesebb. Hát nem vicces?

Itt épp Mujahid Zoli barátommal száguldozunk a kocsimon

4. Amikor folyton előre kellett ülnöm a kocsiban, mert csak hátradöntött ülésen tudtam utazni...

...és be kellett nekem vásárolni, ki kellett engem szolgálni, teljes körűen, minden óhajomat lesve, éppen amit megkívántam. Na, ez volt az időszak, amikor a szókincsünk részévé vált egy új kifejezés: a rákos kártya. A húgomék időről időre azzal ugrattak, hogy jajj, ne csináld már, megint elővetted a rákos kártyát! Nem is vagy te annyira beteg, csak szereted kiszolgáltatni magad. És közben szétröhögtük magunkat. De nem annyira, mint most, amikor a gyógyulásom utáni legelső szülinapomon megkaptam tőlük az ajándékomat. Ezt:

rák és humor

5. Amikor az orvosom felhívott az első kontroll után...

...hogy közölje a világ legjobb hírét. És hadarta, hadarta, hadarta, hogy ennél jobb MRI-eredményre nem is számíthattunk, és nem tud már nekem ennél jobb hírt mondani. A végén azért hozzátette: Jól van, megcsináltuk. Most már csak az agyadat kell megműteni!

Sírva nevettem.

Szentesi Éva

-

A daganatos betegségekkel kapcsolatos sorozatunk megjelenését az NN támogatta.