Szentesi Éva: A rák és a humor – 5 helyzet, amikor a nevetés segített
Ennek a fönti képnek története van. Használtuk már máskor is, de most annyira idekapcsolódik, hogy nem kerülhetett más a cím alá. Sétáltunk az égetnivaló Veronka barátnőmmel az Andrássyn. A kopasz fejemet kendővel takartam, éppen a kemós időszakomnak az első fázisát nyomtuk. Egy bezárt üzlet kirakatában megláttuk ezt a fotót, és szórakozni kezdtünk. Micsoda klassz testőrünk van! – mondogattuk nevetve. A kép állati jól sikerült, és olyan szimbolikus jelentéssel bírt, amit akkor még fel sem fogtunk. Meggyőződésem: a rákot humor nélkül nem lehet túlélni. Persze nagyon sok olyan helyzet volt, amikor képtelen voltam, képtelenek voltunk nevetni. De azt akkor sem szabad elfelejteni, hogy az embernek néha röhögnie kell a saját nyomorúságán. Szentesi Éva írása.
1. Amikor KisAnya hazavitt a kórházból...
...a nagy operáció után. Egy csodálatos beépített katéterzsák lógott az oldalamból, a hasamon egy gyönyörű, 28 centis vágás. Ülni sem voltam képes, nemhogy kacagni. Az én drága anyucim viszont elfelejtette előre lehajtani az ülést. Mondtam neki, hagyja csak, majd megoldom egyedül. Beültem, és... és olyan lendülettel zakóztam hátra a hirtelen hátrazuhanó üléstámlával együtt, hogy mozdulni se bírtam. Erre mit tett az én aggódó anyám? Kínjában úgy elkezdett nevetni, hogy potyogtak a könnyei. Természetesen belőlem is kifakadt a kacagás, percekig nem bírtunk elindulni, annyira mulatságos volt a helyzet.
2. Amikor ültem Veronkánál a kanapén, kopaszon...
...betakarva egy narancsszínű pléddel. Az én drága barátnőm egyszer csak rám nézett, és úgy elkezdett hahotázni, hogy percekig meg se tudott szólalni. Végül kinyögte, hogy abban a sárga plédben úgy nézek ki a Buddha-szobra mellett, mint egy buddhista szerzetes. Természetesen ezt fotón is megörökítette, aztán együtt kacarásztunk tovább. Jó volt.
3. Amikor hónapokra kerekesszékbe kényszerültem...
...de már voltam annyira jól, hogy legalább a szomszédos nagyáruházig le tudjanak vinni. Kedvenc foglalatosságom volt minden kirakathoz (főleg sütis pultokhoz) elvitetni magam. Szenvedélyesen vezényeltem ideiglenes trónomból, míg Sávai barátnőm szorgalmasan nekitolt minden szegélynek. (Nem olyan egyszerű ám egy kerekesszéket kezelni, ha nincs benne gyakorlata az embernek – szóljon ez mindenki mentségére, aki ebben az időszakban tologatott.) Zsuzsi közben folyton beszólogatott, hogy nyugodjak már le, ne főnökösködjek onnan lentről. Attól még, hogy rákos vagyok, igazán lehetnék kedvesebb. Hát nem vicces?
4. Amikor folyton előre kellett ülnöm a kocsiban, mert csak hátradöntött ülésen tudtam utazni...
...és be kellett nekem vásárolni, ki kellett engem szolgálni, teljes körűen, minden óhajomat lesve, éppen amit megkívántam. Na, ez volt az időszak, amikor a szókincsünk részévé vált egy új kifejezés: a rákos kártya. A húgomék időről időre azzal ugrattak, hogy jajj, ne csináld már, megint elővetted a rákos kártyát! Nem is vagy te annyira beteg, csak szereted kiszolgáltatni magad. És közben szétröhögtük magunkat. De nem annyira, mint most, amikor a gyógyulásom utáni legelső szülinapomon megkaptam tőlük az ajándékomat. Ezt:
5. Amikor az orvosom felhívott az első kontroll után...
...hogy közölje a világ legjobb hírét. És hadarta, hadarta, hadarta, hogy ennél jobb MRI-eredményre nem is számíthattunk, és nem tud már nekem ennél jobb hírt mondani. A végén azért hozzátette: Jól van, megcsináltuk. Most már csak az agyadat kell megműteni!
Sírva nevettem.
Szentesi Éva
A képek a szerző tulajdonában vannak
-
A daganatos betegségekkel kapcsolatos sorozatunk megjelenését az NN támogatta.
