Kiperelt kórházigazgatói pályázatok: Ilyennek látják belülről a magyar kórházakat az intézmények vezetői

–

Az ezer sebből vérző magyar egészségügy problémáit a bőrünkön is érezzük – hogy az elmúlt 16 évben ez hogyan alakult, azt Kaiser Orsi részletesen körüljárta szakértőkkel a Látlelet rovatunk vonatkozó cikkében és videójában –, viszont arról semmit sem lehetett tudni, hogy a kórházi főigazgatók belülről hogyan látják a helyzetet, ahogy arról sem, hogy ezekből mi jut el a kórházakat fenntartó Országos Kórházi Főigazgatósághoz (OKFŐ).

A K-Monitor kiperelte a 2023 végén leváltott kórházi vezetők helyére kiírt pályázatok nyertes anyagait, vagyis azokat a szakmai programokat és helyzetelemzéseket, amelyeket a később kinevezett igazgatók 2024-ben adtak be. Ezek a dokumentumok tartalmazzák az adott kórház részletes állapotfelmérését, a vezetőjelöltek problémaleírását (létszámhiány, osztályleállások stb.) és a tervezett intézkedéseket is. Összesen 21 pályázatot kértek, a per végén csak 7-et kaptak meg, ezekből viszont jól látszik, hogy nemcsak a kisebb városi kórházak, hanem a megyék ellátását szervező nagy intézmények is komoly gondokkal küzdenek. 

„A kórház területén pavilonos rendszerben találhatók az épületek, melyek semmilyen formában nincsenek összekötve, így a betegellátás az épületek műszaki állapota és az összeköttetés hiánya miatt a 20. század eleji állapotoknak megfelelő kubatúrában működik”

– írja pályázatában Gondos Miklós, a Dél-pesti Centrumkórház jelenlegi főigazgatója. Hozzáteszi, hogy ezek közül csak egy-egy pavilonban tudnak korszerű betegellátási feltételeket biztosítani, „de ott is számos feltétel hiánya miatt nem mondható ki, hogy a 21. században elvártak biztosítottak” – idézi a 24.hu a pályázatot. Ez visszatérő probléma, több kórházból is arról számoltak be, hogy a különböző műszerpark fejlesztése „esetleges”, az informatikai rendszerek „instabilak”, sőt, egyes helyeken az alapvető működés is akadozik.

De nemcsak az infrastruktúrával van baj. Gondos arról is beszámol, hogy a járvány után sok egészségügyi dolgozó hagyta el a pályát, és a rendszer nem tudott visszarendeződni. Az orvosok motivációját pedig egyebek mellett a paraszolvencia kivezetése is rontotta, 

egy orvosra kivetítve jellemzően 30–50 százalékos teljesítménycsökkenés észlelhető.

Hozzátette, hogy a helyzet helyreállítása csak „aktív menedzsmentirányítás mellett lehetséges, nem várható, hogy ez a probléma magától megoldódik.”

A humánerőforrás-hiány más intézményekben is kézzelfogható. A veszprémi kórházat vezető Czinkotay Frigyes pályázatában konkrét példákat hoz: „a IV. emeleti fekvőbeteg részleg zárva van nővérhiány miatt”, a sebészet pedig „hétvégére az ágyak közel felét kénytelen lezárni”. Kiemeli azt is, hogy ezek a kiesések „nem jelennek meg a statisztikában”.

A kapacitáscsökkenés számszerűen is tetten érhető. Míg 2019-ben Veszprém megyében 33 ágy szünetelt, addig 2023-ra ez a szám 381-re nőtt, és ebben fontos szerepet játszik, hogy nincs elég szakdolgozó.

Ha más nincs, marad a sürgősségi

A sürgősségi ellátás túlterheltségét szintén belülről írják le. Czinkotay szerint az ellátórendszer „átgondolatlan” szervezése oda vezetett, hogy

a sürgősségi osztályok „helyettesítik az alap- és szakellátást”, miközben az ott megjelenők akár 60 százaléka nem indokolt eset.

A tatabányai kórház élére kinevezett Virág József ugyancsak konkrét hiányterületeket sorol: „orvosi humánerőforrás-hiány érzékelhető az urológiai, az intenzív, a nefrológiai, a sürgősségi és a nőgyógyászati osztályon”. Megfogalmazása szerint

„neuralgikus pont” az orvosi állomány elöregedése és a fluktuáció.

A nyíregyházi kórház esetében Ajzner Éva még egyértelműbben fogalmaz: a működéshez szükséges létszámot „messze nem éri el” az intézmény. A számok ezt alátámasztják: több mint 2,8 millió éves betegforgalmat 727 orvos és 3400 szakdolgozó lát el. „Kulcs szakmai területeken is komoly nehézségek” vannak – teszi hozzá, kiemelve az intenzív ellátást, a szülészetet és a gyermekgyógyászatot.

Zsugorodik az ellátórendszer

A rendszer leépülése sokszor nem bezárásként jelenik meg, hanem funkcióvesztésként. A kalocsai kórház példájánál Gondos Miklós arról ír: az intézmény akkor válhatna pénzügyileg fenntarthatóvá, ha „a telephelyet átadják a szociális területnek”. Vagyis a kórházi ellátás helyét gondozási funkció venné át.

Hasonló dilemmát fogalmaz meg a szekszárdi kórház vezetője, Kis Zoltán is. Szerinte

a rendszer „egyensúlyi állapotba került, ami viszont már rövid távon sem lesz fenntartható”.

Tolna vármegyében az elmúlt húsz évben jelentősen átalakult az ellátórendszer: Pincehelyen 2023 nyarán teljesen megszűnt az egészségügyi ellátás, miután az ápolási osztályt a szociális szféra vette át, míg Bonyhádon és korábban Pincehelyen is az aktív fekvőbeteg-ellátást krónikus és ápolási kapacitásokra cserélték. Dombóváron nincs teljes értékű sürgősségi ellátás: csak egy hivatalosan el sem ismert fogadóhely működik, és akut sebészeti, valamint traumatológiai ellátás egyáltalán nincs, ezért a betegeket Szekszárdra vagy Kaposvárra irányítják át. 

Kis Zoltán 2024-es pályázata szerint a dombóvári Szent Lukács Kórház jövőjét alapvetően a rehabilitációs profil erősítésében látja, amelyet csak korlátozott számú, helyben biztonságosan fenntartható aktív szakma egészíthet ki. Ebbe azonban nem sorolja a szülészetet, mivel a 2023-as adatok alapján már 400 alá csökkent a szülészeti események száma, ami szerinte sem szakmailag, sem gazdaságilag nem teszi fenntarthatóvá az osztályt, különösen a szükséges háttérszakmák (pl. gyermekgyógyászat, aneszteziológia) hiánya miatt.

Kiemeli, hogy

„politikailag a szülészet bezárása nem támogatott, de szakmailag nagyon nehéz lesz fenntartani”.

Talán a legélesebb kritika a dunaújvárosi kórház pályázatában jelenik meg. Szilágyi Dániel Örs dunaújvárosi kórházi főigazgató szerint a menedzsment „motivációját vesztett, fáradt, a változtatások felé zárkózott”, de az állományt sem kíméli. 

„A dolgozók egy része rendkívül alacsony teljesítményt nyújt, szakmai kompetencia nélkül csak a létszámot növelik, ami az adott szervezeti egységben is belső feszültséget gerjeszt. Ezen kollégák lehetőség szerinti motiválása, képzése vagy leépítése létfontosságú”

– számol be.

Nagy Andi