Látlelet: Reprodukciós ügyek és egészség 2010–2026 – Itt kell élned, hogy elhidd

–

Az otthonszülés rendelet és az élettani szülésekért való küzdelem kérdése

Keszler Viktória a Másállapotot a szülészetben! mozgalom egyik alapító tagja szerint ez az intézkedés az elmúlt 16 év egyik legjelentősebb, a reprodukciós jog, a családpolitika és a nőjog területén megszerzett eredménye volt. A rendeletnek (35/2011.) köszönhető ugyanis az, hogy

az addig boszorkányüldözésnek, kuruzslásnak tartott szülészeti tevékenység az elfogadott mezőbe került, hiszen elismeri a nő szabad választását.

Ugyanakkor a rendelet az esélyegyenlőség szempontjainak nem felelt meg, mivel a társadalombiztosítás nem finanszírozza azt, szakmai szempontból pedig annak kritikusai szerint a nemzetközinél – feleslegesen – jóval szigorúbb kritériumrendszert állít fel. Összességében mégis nagyon pozitív lépés volt.

„Az, hogy az otthonszülés a rendelet által kikerült a kriminalizált mezőből, nemcsak az intézeten kívüli szülést választóknak segített, hanem fontos tényező volt abban is, hogy a szülés élettani folyamatainak támogatása, és ezzel együtt a bábai modell (szülésznők által kísért szülések, amelyeknél kizárólag eltérés esetén lép be orvosi segítség) érvényre jussanak. Ezenkívül előmozdította a nő és a család igényeihez igazodó ellátással kapcsolatos elvárásokat, és felhívta a figyelmet arra, hogy a szülés valójában alapesetben egy természetes folyamat, nem pedig életveszélyes helyzet” – jelzi Keszler Viktória. Hozzáteszi, hogy a tizenhat év alatt az otthonszülés elfogadottsága az intézmények által is megnőtt. „Ma már az otthonszülést választók köre nem egy szűk, szubkulturális csoport. Egészen változatos az, hogy kik választják az ellátásnak ezt a formáját” – folytatja az aktivista.

Az otthonszülés rendelet és az otthonszülések körüli ügy egyfajta „mértani közepe” is annak a civil oldalon induló folyamatnak, amely a nők, a kisbabák és a családok megélését, és a nemzetközi jó gyakorlatokat helyezi előtérbe a születés és a csecsemőgondozás során. Ez a folyamat a 2000-es évek elején kezdődött az apás szülésekkel, és a Másállapotot a szülészetben! mozgalom 2016-os megalakulásával csúcsosodott ki. Ez a szervezet volt ugyanis, amelyik a legegyértelműbben tematizálta a szülészeti erőszak jelenlétét, és amelyik felhangosította azt, hogy a nőknek és családoknak mi mindenre van joga nemet mondani, vagy éppen igénybe venni a szülészeti ellátás során.

A magzati élet védelme és az abortusz körüli viták

2011. április 18-án az Országgyűlés elfogadta Magyarország új alkotmányát, az Alaptörvényt, amelyben alkotmányos formában is megjelent a keresztény és konzervatív értékrend azon alapvetése, miszerint a magzati életet a fogantatástól kezdve védelem illeti meg. Míg a magzati élet védelmének alkotmányos szintre emelése annak támogatói oldalán az életpártiságot, a családok és a gyermekek, az újszülöttek védelmét hangsúlyozta, addig az alapelv kritikusai azon félelmüknek adtak hangot, hogy mindez az abortusz hozzáféréséhez való későbbi szigorítást, annak korlátozását készíthető elő. 

„Az elmúlt 16 év mérlege az, hogy az a fajta szigorítás az abortusz terén, amitől sokan féltek, nem következett be. Jogi értelemben lényegében ugyanolyan lehetőségei vannak egy várandósságában bizonytalan nőnek, mint az alkotmány módosítása előtt.

A bűntudatkeltés lehetősége az abortuszt választó nőkkel szemben azonban nagyobb teret kapott. Valamint a gyakorlatban azzal az aggodalommal is szembesül a nők egy része, hogy az ellátás során határidőn belül végig tudja-e majd vinni az összes előírt konzultációt a terhességmegszakítást megelőzően”

– foglalja össze Keszler Viktória.

Hasonló a hatása a 29/2022-es ún. „Szívhang rendeletnek”, amely előírja: a terhességmegszakítás előtt a nőknek igazolnia kell, hogy a szülész-nőgyógyász a magzat életfunkcióira utaló tényezőket (szívhangot) észlelhető módon bemutatta számukra. A rendelet nagy felzúdulást váltott ki. A terhességmegszakítások kisebb számához ugyanis sosem a tiltás vagy az üldözés járult hozzá, hanem az időben megkezdett edukáció, vagy épp a fogamzásgátlási módszerekhez való megfelelő, esélyegyenlőségen alapuló hozzáférés.

2014–2018: Élénk szakmai fejlődés vagy elvesztegetett lehetőségek időszaka?

2014-ben a kormány 5 milliárd forintot biztosított a koraszülött intenzív osztályok gépparkjának megújításához, amivel párhuzamosan egy még most is zajló szemléletváltás is elindult a koraszülött-ellátásban. Bár a család bevonása az ellátásba szigetszerűen már korábban is megjelent (pl. a mára már bezárt Schöpf-Merei Kórházban), ez volt az a pont, amikor országos szintű tudásmegosztás is kezdődött, elsőként a tüdőérlelő beadásának szorgalmazásával (amelyet a születést megelőzően az anyának adnak be). Ezek a változások aztán jelentősen hatottak a csecsemőhalandóságra is, kb. 30%-os csökkenést hozva. Civil oldalon a szemléletváltás két fontos szereplője a koraszülött ellátás területén a KORE, majd a 2016-ban megalakuló Melletted a helyem Egyesület voltak, és azóta is azok.

„A reprodukciós egészség területén a koraszülött-ellátás az a terület, amely talán a leginkább volt független a kormányzati politikától az elmúlt 16 évben. Ugyanakkor a jó gyakorlatok megvalósítása nagyon kitett ezen a területen annak, hogy hogyan van a szakszemélyzet, mennyire van jelen a kiégés, a fluktuáció, rendezik-e a bérszakadékokat. Mondhatjuk azt is, hogy minden hatott a koraszülött-ellátásra, ami az elmúlt 16 évben az egészségügyi dolgozók helyzetét rontotta vagy javította” – foglalja össze Keszler Viktória.

Az ugyanebben az évben megjelenő várandósgondozásról szóló EMMI-rendelet az önálló szülésznői tevékenység lehetőségét is megerősítette, amelynek szakmai körökben az is fontos célja volt, hogy teret engedjen a bábai modell megvalósulásának és rendszerszintű működésének. Ez ugyanakkor a mai napig nem sikerült. Annak ellenére sem, hogy

a bábai modell és „az egy szülésznő egy szülő nő arány” megvalósításának óriási jelentősége lenne, hiszen nagyban hozzájárul a szülészeti mutatók javulásához, és erre számos nemzetközi példa van.

„2014 és 2018 között a közhangulat kifejezetten forradalmi volt a szakmán belül, rengeteg jó kezdeményezés, gondolat megvalósítása indult el. A Parlamenten belül megjelentek olyan pártközi kezdeményezések, csoportosulások, amik a családbarát szülészetek és a biztonságos kötődést erősítő csecsemő- és gyermekgondozás elveinek és gyakorlatának terjesztését szorgalmazták. Határozott szándék volt arra, hogy rendelet szülessen az ambuláns szülés rendszerszintű lehetőségének megteremtésére is, amelyet 2017. július 1-re ígértek, de ez is elmaradt” – mondja Keszler Viktória. Ezt az igen ígéretes, élénk civil-szakmai-kormányzati egyeztetésekkel tarkított időszakot aztán a 2019-ben induló családbarát szülészeti pályázati program, az ahhoz tartozó képzések és 10 milliárd forintos felújítási-korszerűsítési keret, majd a „családközpontú alapelvekre épülő szülészeti és újszülött-ellátásról szóló egészségügyi szakmai irányelv” megjelenése zárta le, mely bár kínált lehetőségeket, nem hozta meg a várt, egységes színvonalú ellátást a szektorban.

Keszler Viktória azt mondja, fájlalja ezeket az elveszett történelmi lehetőségeket, ugyanis a szülészeti rendszer strukturális szintű megváltoztatása minden oldalról több éven át napirenden volt, beleértve az élettani folyamatok irányában a korábbiaknál jóval megengedőbb és a fejlődést magasabb szinten elváró irányelveket is. Azonban az egyes lehetőségek megvalósulása előtt több ügy mentén is azt tapasztalták, hogy a szakmán belüli hatalmi csoportosulások, egyet nem értések, és a szakmán belüli hangadók végül elutasították, vagy épp jelentősen puhították a legelőremutatóbb változtatásokat. Vita tárgya lehet ugyanakkor, hogy egy erőteljesebb központi akarat ezt orvosolhatta volna-e, illetve az is, hogy a kormány valójában adott-e kellően sokrétű eszközrendszert a szakma kezébe ahhoz, hogy a tátongó szakadékokat be tudja foldozni.

Szülész-nőgyógyász szemmel

Dr. Ádám Zsolt szülész-nőgyógyász (aki egyszerre rendelkezik sokéves klinikai és szülészeti osztályvezetői tapasztalattal, dolgozott az állami és a magánszektorban egyaránt, az elmúlt években vett részt irányelvalkotásban, valamint a családbarát szülészeti pályázati program képzéseinek megvalósításában is, jelenleg pedig a hamarosan nyíló Czeizel Intézet szülészeti osztályának vezetője) egyetért a szülészeti rendszer kritikájával abban, hogy sokkal humánusabb, az embert és a családot középpontba helyező ellátórendszerre van szükség. Ugyanakkor szerinte fontos, hogy ne vitassuk el: a 20. század második felétől a kórházi szülések óriási mértékben csökkentették a csecsemő- és az anyai halálozást. „Az orvoslás vívmányai akkor is vívmányok, ha túllőttek a célon. És akkor is, ha ma már tudjuk, hogy ha a szülészetben valami nehéz, akkor az az, hogy az eszközök segítsenek minket: a megfelelő eszközt és akkor használjuk, amikor valóban szükség van rá” – fejti ki a szakember.

„Jó lenne, ha a szülészeteknek nem lenne szüksége olyan jelzőkre, mint baba- vagy családbarát, mert ezek mindenhol alapvetők lennének. Ha a szülészetek mindenki számára biztosítanák az egyénre szabott ellátást.”

Kritikát fogalmaz meg azzal szemben, hogy ma Magyarországon gyakorlatilag bárki tarthat szülésfelkészítőt. Azt viszont elismeri, hogy az intézeten kívüli szülésfelkészítőkre azért is van ekkora igény, mert nem egységes az ellátás, és mert a kórházi szülésfelkészítőkön nem mindig evidenciaalapú és a tájékozott beleegyezést előtérbe helyező információk hangzanak el.

A fogadott orvosi rendszer megszűnésének hozadékai és veszteségei

„A választott orvos intézményének megszűnése olyan lépés volt, amiről korábban azt hitték a magyarok és a teljes szakma is, hogy sosem fog bekövetkezni. Aztán egy tollvonással megtörtént, a társadalom pedig egészen könnyen, nagyobb felzúdulás nélkül elfogadta” – vázolja fel a szakember. Álláspontja szerint jól látta azt a rendszer, hogy mindezt meg kell előznie az orvosok bérrendezésének, vagyis ami a hálapénzzel kikerült a zsebekből, azt már előtte beletette. Ráadásul az állami ügyeleti időben töltött évei alatt bőven volt alkalma látni azt is, hogy a nők orvosválasztása sokszor pusztán szimpátia alapon, és egyáltalán nem szakmai szempontok szerint történt. Kivéve azokat az eseteket, amikor a fogadott orvos egy-egy speciális helyzetre jelentett megoldást: pl. ikerszülésre hüvelyi úton, egy- vagy két császármetszés utáni hüvelyi szülésre, vagy épp a faros szülésekre. Azt mondja: ezeket a szakképzésben található hiányokat, vagyis azt, hogy ezek minden szülő nő számára elérhető választást jelenthessenek, a rendszernek még meg kell oldania.

Dr. Ádám Zsolt is úgy látja, annak hatására, hogy kikerült a személyi érdekeltség a szülésekből, a fiatal orvosok közül sokkal többen férnek hozzá a szülésekhez, és ma már elsősorban ők kísérik azokat. Ez a tanulásra, a minél többféle eset megismerésére és a friss, egységesebb szemlélet érvényülésére is lehetőséget ad.

Ugyanakkor a fogadott személyzet által biztosított plusz létszám tagadhatatlanul bele volt kalkulálva a szülészetek mindennapi működésébe, ami leginkább szülésznői szinten élezi most ki a helyzetet. Pedig éppen, hogy a szülésznők helyzetének rendezése jelenthetné a megoldást arra, hogy a nők és családok által vágyott személyre szabott hozzáállás egységessé váljon.

Úgy gondolja, hogy ennek kulcsa az önálló szülésznői tevékenység rendszerszintű megvalósítása lenne, vagyis a bábai modell, amely az ügyeleti ellátásban a többi nyugat-európai országban mindennapos, ráadásul költséghatékony is.

„Ez nem azt jelenti, hogy nincs ott orvos. Az orvos 0-24-ben az épületben tartózkodik és bármelyik pillanatban elérhető. Ez a modell azonban sokkal inkább engedi, hogy az otthonszülés során működő jó gyakorlatok, vagyis az élettani szülések jóval nagyobb arányban jelenjenek meg az intézményi ellátásban” – tisztázza Dr. Ádám Zsolt.

Ehhez azonban szerinte több dologra is szükség van. Egyrészről az orvosok és a szakdolgozók közötti bérszakadék rendezésére, hiszen az önálló szüléskísérés jóval nagyobb felelősséggel jár. Másrészről a bábai modell képzési és jogi kereteinek teljeskörű megteremtésére. Jelenleg ugyanis a szülésznőképzést végző hallgatók mindössze kb. 30%-a kezd el dolgozni a pályán, és belőlük is van, aki később lemorzsolódik. Dr. Ádám Zsolt hangsúlyozza, hogy az ez irányú szülésznőképzés csak akkor tud jól működni, ha a szülésznő nem az orvosi modellt tanulja meg. Harmadrészről fontosnak tartaná a mentorbábák jelenlétét, akik az intézményeket járva folyamatos gyakorlati segítséget is nyújtanának az átállásban, és a vágyott állapot elérésében, fenntartásában. Személy szerint azt jósolja: az önálló szülésznői szüléskísérés leginkább amiatt fog majd Magyarországon megvalósulni, hogy egyre kevesebb szülész lesz, jelenleg ugyanis nem  „slágerszakma”. 

A gyógyszeres abortusz kevesebb szövődménnyel jár

Az abortusz kérdését szakmai szempontból vizsgálva Dr. Ádám Zsolt megerősítette, hogy a gyógyszeres terhességmegszakítás valóban kevesebb szövődménnyel jár a nőre nézve. Ugyanakkor azt is tapasztalja, hogy

az itthoni kórházi gyakorlat nem jártas kellőképpen sem a természetes vetélés kísérésében, sem pedig a gyógyszeres terhességmegszakítással járó vérzéses folyamatokban.

„Ezekben az esetekben nincs szükség rutinszerű küret elvégzésére, magától is kiürül a méh. Ahhoz viszont, hogy a gyógyszeres megoldás itthon is működőképes legyen, először ezt a fajta gyakorlatot kell átadni a teljes szakmának, és ebben fontos az alulról építkezés. Az ügyeletekben gyakran jelentkeznek nők a Bécsben végzett gyógyszeres megszakításokat követően, mert hazatérve magukra maradnak azzal, hogy milyen mennyiségű vérzés a normális” – fejti ki Dr. Ádám Zsolt. Emiatt is fontosnak tartja az ezzel kapcsolatos korszerű tudás átadását, és amennyiben megfelelő oktatás előzi meg a bevezetést, ő maga támogatná azt, hogy ez elérhetővé váljon a Magyarországon élő nők számára. 

Tizenhat év tükrében

„Úgy érzem, hogy változik és jó irányba változik sok minden. Nagyon örülök annak, hogy azok a fiatalok, akik úgy döntenek, hogy mégis szülésznek mennek, szeretnék megtanulni mindazt, ami az élettani szülést támogatja. A félelmem inkább az, hogy lesz-e, aki megtanítja őket azokra a skillekre, amelyeknek nem volna szabad kihalnia: pl. a faros szülésekre, a fogóműtétre vagy a vákuum használatára. Mert ha ezeket nem tanítjuk meg, akkor hamarabb választja egy orvos a császármetszést pusztán azért, hogy ezek ne válhassanak szükségessé. Ezért a mi felelősségünk az, hogy mindezt a tudást még időben átadjuk a legfiatalabb generációnak. Nem hiszek viszont abban, hogy egy szülészeti osztály működését csak a császárfrekvencia mutatja meg. Egy kevéssé jól működő osztályon is lehet 25 százalék a császárfrekvencia, és 45 százalék mellett is lehet tökéletes az elégedettség. A legfontosabb az, hogy a szülő nő elégedetten lépjen ki az ajtón. Ehhez pedig arra van szükség, hogy minden esetben közös döntés szülessen, és azt érezze, hogy valóban partnerek vagyunk” – mondja Dr. Ádám Zsolt.

A paraszolvencia még mindig jelen van, csak másképpen 

Keszler Viktória viszont

nagy hiányosságnak tartja azt, hogy a fogadott orvos lehetőségének gyakorlati megszűnése előtt nem valósult meg az az átfogó intézkedéssorozat, amely biztosítja, hogy a nő bármelyik intézménybe érkezve hasonlóan magas színvonalú emberi és szakmai hozzáállást tapasztalhat.

„Van, ahol most is megoldják, hogy mégis csak be tudjon menni a fogadott orvos. Ráadásul a gyakorlatban a körzeten kívüli intézményi ellátáshoz sok helyen belépő az, hogy a várandós nő az ott dolgozó orvos magánrendelésére jár. Bizonyos napokra (ünnepnapok és hétvégi napok előtti ügyeletek) még mindig több beavatkozás jut, amely egyfajta defenzív válasz lehet a nem megfelelő létszámú ügyeleti ellátottságból származó betegbiztonsági kockázatokra” – foglalja össze Keszler Viktória.

A fogadott orvos és szülésznő lehetőségének megszűnése közben egy átrendeződést is elindított a szülészetben: mind a szülő nők, mind az egészségügyi dolgozók egy része a magánellátás felé vándorolt, és ez számos intézményben ideiglenes vagy tartós osztálybezárásokhoz vezetett. 

Az asszisztált reprodukciós központokat államosítják

Keszler Viktória remek célkitűzésnek tartja az állami központosítás (2022. július 1.) mozgatórugói között, ha egységesen magas színvonalon, TB-támogatott módon és csökkent várakozási idővel férhetnek hozzá a gyermekre vágyó párok az ellátáshoz a nehezített gyermekvállalás során. Ugyanakkor kiemeli: nem lehet nem látni a beszámolókat a megnőtt várólistákról és a külföldi ellátás kedvezőbb feltételeiről.

„Mi úgy látjuk, hogy van egy bizalomvesztés az ellátást igénylők oldalán abban, hogy milyen bánásmódban részesülnek majd, és hogy kellően modern, evidenciaalapú, nemzetközi szinten is a legjobb technológiát jelentő ellátást kapnak-e majd. A terület megítélésének az sem kedvez, hogy egyes társadalmi szempontból érzékeny csoportok nem kapnak hozzáférést ehhez az ellátáshoz, ezért ők eleve külföldre mennek” – foglalja össze.

2025–2026 folyamán élénk vita bontakozott ki a petesejt-donáció kérdése és az ezzel kapcsolatos tervek körül, egy 2025. július 17-én megjelent rendelet pedig lehetővé tette a szociális alapú petesejtfagyasztást. A petesejtdonáció kérdése nőjogi szempontból azonban nem egyszerű téma: egyszerre szól a reproduktív önrendelkezésről és a női test kizsákmányolásának veszélyéről. A jelenlegi magyar rendszer ezt a dilemmát még nem oldja fel, így ez is a külföldi ellátás irányába tereli az érintetteket.

Ijesztően emelkedik a szifiliszfertőzött és a betegségben elhunyt csecsemők száma

Keszler Viktória kiemeli a 2026 februárjában napvilágot látott adatok kapcsán: ez egy 100 százalékban megelőzhető betegség lenne, és az, hogy ilyen szintű járvány van most Magyarországon, egyértelműen a rendszerhibákat tárja fel.

A nem hatékony szexuális edukáció, a védekezésre való felkészítés, a kellően gyakori szűrés és időben történő kezelés hiánya, valamint a partnerek nem megfelelő kezelése az ellátás során mind súlyosbítják a helyzetet.

Aláhúzza, hogy az európai példákon is látjuk: nem a hátrányos helyzetű csoportok (bevándorló és gondozatlan várandósok) jelentik a motorját a járvány terjedésének, hanem a megváltozott társadalmi struktúrák. Leginkább a gyors partnerrotáció, az online partnerkeresés, a kontaktkövetés alacsony hatékonysága. „A valódi megoldást a hatékony szexuális felkészítés, az egészségügyi intézményekbe vetett bizalom helyreállítása, a nőközpontú ellátás, a működő protokollok és a férfiak bevonása jelentené. Nem pedig a pácienst hibáztató hozzáállás” – hívja fel a figyelmet Keszler Viktória.  

Bár a 2021. június 15-én megjelent gyermekvédelmi törvénycsomag az oktatási intézményekben zajló szexuális felvilágosítással kapcsolatban elméletileg arra vonatkozott, hogy „az nem irányulhat a nem megváltoztatására, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére”. A gyakorlatban viszont a visszajelzések szerint mindez azt eredményezte, hogy a számonkérhetőségtől való félelem miatt nagyon sok iskolában egyáltalán nem mernek semmilyen szexuális felvilágosítást tartani a gyermekek számára, még a védőnők sem. Ez pedig egy óriási és közegészségügyi szempontból is igen veszélyes hiány, hiszen kihat a nem kívánt terhességek és a szexuális úton terjedő betegségek és következményeinek megelőzésére is. Ráadásul ezt a kérdéskört a kórházban rekedő csecsemők ügye is feszegeti. 

„A reprodukciós egészség kérdése nem rétegtéma. Minden egyes nőt, kisbabát és családot érint. Az, hogy tiszteletteljes-e az ellátás, hogy evidenciaalapú-e, vagy hogy jelen van-e a minőségbiztosítás, valójában a társadalom egészére ható betegbiztonsági, ellátásbiztonsági kérdés is. Amíg az a kérdés, hogy ki lát el, addig nehéz arról beszélni, hogy hogyan látnak el.

Összességében az érintett nő és család továbbra is egyedül marad az őket érintő problémákkal. És alapvetően még mindig a nőre hárul a felelősség nagy része, miközben neki van a legkevesebb lehetősége arra, hogy a helyzetét javíthassa” – összegzi véleményét Keszler Viktória. Azt mondja, hogy bár az elmúlt 16 évben sok pozitív változás és kezdeményezés történt, nem jött létre olyan erős, független egészségügyi kontrollrendszer, amely valóban követné, elemezné és számonkérhetővé tenné a reprodukciós ellátás működését. A jogérvényesítés lehetősége korlátozott, a panaszmechanizmusok gyengék, az érintettek sokszor nem bízhatnak bennük, az adatokhoz való hozzáférés pedig hiányos vagy esetleges. Így az ellátás sokszor nem rendszerszinten tanul a hibákból, nem traumatudatos és továbbra is sokszor a szerencsén múlik, ki milyen élményeket szerez.

Kőrizs Kata