–

A pszichedelikum egy görög szóösszetétel, amely elmekivetítést, illetve elme-manifesztációt jelent. A szándékosan nem a patológiával, hanem inkább a misztikummal társítható megnevezéssel 1956-ban rukkolt elő Humphrey Osmond angol pszichiáter. Ő ismertette meg az LSD-vel és a Közép-Amerikában őshonos pejot kaktuszban található meszkalinnal Aldous Huxley írót, aki már korábban is élénken érdeklődött a miszticizmus iránt.

Együtt ötleteltek azon, mi lehetne a hallucinogén szerek megfelelő elnevezése, és végül Osmond a saját javaslatát mutatta be 1957-ben a New York-i Tudományos Akadémián – így került a kifejezés a szakmai köztudatba. Huxley-nak egy kultikussá vált könyve is született az Osmond vezetése mellett átélt meszkalinos élményeiről (Az észlelés kapui), amely a beatnemzedék egyik alapműve lett.

Az ötvenes–hatvanas években nemcsak művészek és hippik, hanem Osmondhoz hasonlóan számos pszichológus, pszichiáter és kutató is vizsgálta a tudatmódosítók hatásait, és kísérletezett azok gyógyszerként való alkalmazásával. Hollandia volt az egyik első ország, ahol a hatvanas években olyan, a II. világháború után poszttraumás stressz szindrómában szenvedő túlélőket kezeltek – főként LSD-vel –, akik semmilyen más terápiára nem reagáltak.

Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint ma világszerte mintegy 264 millió embert érint a depresszió, akiknek egy része terápiarezisztens. Ez azt jelenti, hogy két vagy több antidepresszánsra, illetve kiegészítő antipszichotikumra sem reagálnak. Sokan a gyógyszerek mellékhatásaitól szenvednek, mások pedig nem tudnak leállni a szedésükkel.

Vajon segíthetne nekik a pszichedelikus terápia?

Rögtön szögezzük le: pszichedelikus terápia Magyarországon nem vehető legálisan igénybe. Vannak országok, ahol ezzel szemben igen: Svájcban, Németországban, Hollandiában, Spanyolországban, Ausztráliában, az Egyesült Államok Oregon államában, valamint Csehországban is működnek pszichedelikus terápiát nyújtó klinikák.

Itthon a pszichedelikus terápiáról sokaknak Feldmár András pszichológus neve jut eszébe, mivel a 2000-es évek elején ő hozta be a hazai köztudatba az LSD-vel végzett pszichoterápiát. A módszer presztízsének nem tett jót, hogy 2013-ban egy, a Feldmár Intézetnél dolgozó férfi kivetette magát egy hotel ötödik emeleti ablakából. Azok, akik korábban is veszélyesnek és felelőtlennek tartották a hallucinogén szerek terápiás használatát, ezután még inkább megalapozottnak vélték fenntartásaikat.

Dr. Frecska Ede a Debreceni Egyetemen hosszú évek óta vezet preklinikai vizsgálatokat az ajahuaszka főzetben található egyik növény hatóanyaga, a DMT (dimetil-triptamin) sürgősségi orvosi ellátásban való felhasználási lehetőségeiről. Lapunknak nyilatkozva úgy fogalmazott: legális pszichedelikus terápiát is csak többlétszámú, szakmailag felkészült stáb közreműködésével szabad folytatni.

Dr. Frecska úgy véli, Magyarországon komoly lemaradásban vagyunk, hiszen itthon még humán vizsgálatok sem zajlanak, miközben Ausztráliában a pszichiáterek már három éve alkalmazhatnak pszilocibint (a varázsgomba hatóanyagát) és MDMA-t (ecstasyt) terápiarezisztens depresszió és PTSD kezelésére. Ebben a társadalmi nyomás is szerepet játszott.

Az Európai Unióban felgyorsultak az események

Míg öt-hat éve csupán egy-két klinikai vizsgálat zajlott a terápiarezisztens depresszió pszilocibinnel való kezelésére, néhány hónapja ez a szám már húszra emelkedett. A pszilocibin több országban már nemcsak kísérleti terápiás szer, hanem gyógyszerstátuszt is kapott: Csehországban például 2026 januárjától lehet majd orvosi célra használni.

Az ecstasy terápiás alkalmazására szemléletes példát nyújt a Trip of Compassion (Együttérzéses utazás) című, 2019-es izraeli dokumentumfilm. A film három, kísérleti vizsgálatban részt vevő beteg pszichedelikus terápiáját követi. Egyikük egy szexuális abúzust átélt, háromgyerekes férfi (akit az apja bántalmazott 18 éves korában), a másik egy fiatal nő, aki 19 évesen egy dél-amerikai utazáson emberrablás áldozata lett, a harmadik pedig egy mentős, aki egy terrorcselekmény sokkja miatt elhagyta családját, és éveken át hajléktalanként élt. A film érzékenyen mutatja be gyógyulásuk és kísérésük folyamatát.

De pontosan mik azok a pszichedelikus szerek és hogyan segítik a gyógyulást? 

„Farmakológiai szempontból a pszichedelikum egy nagyon tág fogalom, számos vegyületi osztály tartozik bele” – magyarázta Matthew Johnson, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem Pszichedelikus Kutatóközpontjának munkatársa (ma a világ egyik vezető pszichedelikus kutatásokat folytató intézménye) egy tudománynépszerűsítő podcastban.

Matthew Johnson több mint húsz éve kutatja a pszichedelikumokat, 2008-ban publikált egy biztonsági és kockázatkezelési útmutatót, és maga is több mint száz pszichedelikus ülést vezetett már le az egyetemi klinikán. Szerinte éppen a fogalom tág volta miatt, a pszichedelikum inkább kulturális, mint farmakológiai kategóriaként működik.

Kémiai összetételük szerint léteznek triptaminbázisú szerek, mint a már említett ajahuaszka főzet egyik összetevőjeként jelen lévő DMT, az LSD, valamint a több mint kétszáz gombafajt magába foglaló pszilocibin.

A DMT-ről – mondja Dr. Frecska Ede – tudni kell, hogy egy úgynevezett endogén hallucinogén, vagyis az emberi szervezet is képes szintetizálni. Már több mint tíz éve kimutatták, hogy a DMT-t a tobozmirigy állítja elő, viszonylag új felfedezés azonban, hogy az agysejtek is képesek termelni, és a jelenlegi feltételezések szerint intenzív stresszhatásra megemelkedik a szintje. Úgy sejtik, hogy születéskor a méhlepényből szabadul fel, halálközeli állapotban pedig az agy állítja elő.

A DMT, a pszilocibin és az LSD a szerotonin 2A receptorokat aktiválják, amelyekből különösen sok található a prefrontális agykéregben és a látókéregben. Ez magyarázza az intenzív vizuális hallucinációkat.

Egy másik csoportot alkotnak a fenetilamin-bázisú vegyületek, mint a pejot kaktuszban megtalálható meszkalin. Az entaktogénnek nevezett MDMA (ecstasy) inkább érzelemfokozó, mint klasszikus tudatmódosító – magyarázza Frecska –, mivel hallucinációkat nem okoz, viszont erőteljesen fokozza a pozitív érzelmeket és a bizalomérzetet, ezért nem sorolható a pszichedelikumok közé.

A pszichedelikumok hatása

Matthew Johnson szerint a pszichedelikus terápia lényege abban rejlik, hogy az intenzív élmény hatására az egyén utólag képes átírni berögzült világmodelljeit – elsősorban az énreprezentációt, amely az egyik legösszetettebb mentális modellünk. Például azt a narratívát, hogy „én egy akaratgyenge, dohányzó, huszonéves férfi vagyok”.

A hallucinogén szerek fokozzák az agy neuroplaszticitását, vagyis rugalmasabbá teszik az idegi hálózatokat, és lehetővé teszik az agyi áramkörök újrahuzalozását. Amikor a pszichedelikum „beüt”, egymással egyébként nem kommunikáló agyterületek aktiválódnak egyszerre. Ezzel párhuzamosan viszont részlegesen kikapcsol az agy lineáris, előrejelző gondolkodásért felelős rendszere, ezért élik meg sokan úgy, hogy megszűnik a tér és az idő, illetve átmenetileg feloldódik az egó.

Ez az élmény rendkívül destabilizáló és ijesztő is lehet. Éppen ezért kulcsfontosságú a biztonságos és kontrollált környezet, amelyet a terápiában settingnek neveznek. Ebbe nemcsak a fizikai környezet tartozik bele, hanem a kísérők jelenléte is: ők nyugtatják az utazót, ha szükséges, és vigyáznak testi épségére. Ugyanilyen fontos a set, vagyis az előzetes mentális állapot, a szándék és az elvárások.

A pszilocibines klinikai vizsgálatok során szigorú előszűrés történik. A skizofrénia, a mániás bipoláris zavar vagy az ezekre való hajlam egyértelmű kontraindikációt jelent, és 25 éves kor alatt sem ajánlott a használat, mivel az agy fejlődési neuroplaszticitása addigra még nem zárul le.

És mi történik a kutatólaborok falain túl?

Habár nálunk nem legális a pszichedelikus terápia, vannak, akik kipróbálják, és külföldön keresnek legális elvonulásokat vagy magánklinikákat, vagy itthon, „underground keretek” között fizetnek be varázsgombás utazásra vagy ajahuaszkás szertartásra.

„Intézményi támogatás nélkül nagyon nehéz tájékozódni ebben a világban” – mondja a 38 éves Dani, aki politológus kutató, és eddig négyszer vett részt ajahuaszkás elvonuláson. Bár a szubkultúra kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolati hálója sokszor védőhálót jelent, a szerek minősége nem garantálható, a kísérés pedig gyakran drága és szakmai hitelesítés nélküli.

Dr. Frecska Ede épp ezért nem támogatja a pszichedelikumok nem orvosi, de még a klasszikus értelemben vett pszichoterápiás használatát sem, különösen nem egy terapeuta–páciens felállásban. „A tudatmódosítók hatása alatt a páciens is kiszolgáltatott, de a terapeuta is. Hol a szűrés, ki alkalmas rá? Ki a szakember? Hol a minőségkontroll, a szupervízió, az utánkövetés? Az ajahuaszka nem játékszer, és nem mindenkinek való” – fogalmaz.

Dani azt meséli, külföldön részt vett sámánok által vezetett ceremónián és facilitátorok által kísért alkalmon is, és mindkettőhöz tudott kapcsolódni. Szerinte hasznos, ha valaki „lefordítja” a bennszülött rítusokat egy európaibb nyelvre.

„A ceremóniák lefolyása nagyjából hasonló” – meséli. „Az ember este megissza a főzetet, lefekszik vagy ül, és próbál befelé figyelni, a zenére. Általában három körben kínálják fel a teát. Amikor először kipróbáltam, azt éreztem, mintha kinyílt volna bennem egy addig ismeretlen érzékelés. Nem lett harmadik szemem, csak több dolgot engedtem be.”

Az LSD-t ezzel szemben Dani atomjaira bontó, hideg és kényelmetlen élményként írja le. „Zizegős volt, fájt tőle a fejem” – mondja, ezért nem tudott flow-ba kerülni. A gombát viszont meleg, anyai erőként élte meg, amely megtartotta. Szabályt hozott magának: évente egyszer utazik, és az élményt aztán feldolgozza.

„Amikor ilyen szert fogyasztok, az számomra olyan, mintha a Földdel mint lénnyel kapcsolódnék”

– fogalmaz másik nyilatkozóm, Juli, aki varázsgombával élte át a pszichedelikus terápiában gyakran emlegetett egóhalált, amely számára végtelen nyugalmat adó élmény volt.

„Becsuktam a szemem, és olyan volt, mintha egy nagy, fekete, végtelen térben lennék. Aranyszínű, ködfüstszerű formák léteztek ebben a térben, talán emberek, lelkek vagy valami hasonlók. Végtelen elégedettséget éreztem: nem voltak vágyaim, nem volt hiányérzetem, azt éltem meg, hogy minden úgy jó, ahogy van. Idő sem létezett. Azóta nem igazán félek a haláltól, és mások halálával kapcsolatban is nagyobb bennem az elfogadás” – meséli.

„Egyszerűen azt éltem meg, hogy egy kis ponttá válok, majd eltűnök. Ezzel szembesülni nagyon ijesztő. Ilyenkor az ember örül, hogy vége van” – számol be Dani egy igencsak másfajta megélésről.

A tudatmódosító szerek hatása alatt a szakértők szerint segít, ha az utazó nem próbál ellenállni az élménynek, még akkor sem, ha az nehéz. Matthew Johnson, a Johns Hopkins Egyetem kutatója szerint képalkotó eljárásokkal hamarosan akár élőben is megfigyelhető lesz, mikor történik meg az agyban ez a – a sikeres folyamat szempontjából kulcsfontosságú – elengedés.

„A pszichedelikus utazás során éppen a kontroll elengedésén keresztül tapasztalhatjuk meg, mennyire mi magunk teremtjük a valóságunkat és az életélményeinket. Egy ilyen élmény sokat taníthat arról, hogyan működünk a mindennapokban, és arról is, hogy minden nehéz tapasztalat feldolgozható, ha nem menekülünk előle” – mondja egy neve elhallgatását kérő magyar pszichológus, aki korábban több underground gombás utazást is kísért.

A pszichedelikus terápiában integrációnak nevezik azt a szakaszt, amikor az utazó a kísérője segítségével már éber tudattal, racionálisan átgondolja, mit élt át az utazás során, és hogyan tudja azt beépíteni a mindennapjaiba.

„Vannak olyan élmények, amelyeket aztán hónapokig cincálsz magadban”

– mondja Dani.

„Szerintem sok ember kötelességtudatból, bűntudatból, vagy különféle elvárásoknak megfelelve rossz úton jár, valamilyen kényszerpályán mozog. Egy tudatmódosító szer segíthet abban, hogy erre rálásson, és letérjen róla. Bátorság kell ahhoz, hogy valaki elmenjen egy ilyen szeánszra, és ahhoz is, hogy utána szembenézzen mindazzal, ami feljön. A legnagyobb bátorság pedig ahhoz kell, hogy meg is lépje azokat a változtatásokat, amelyekkel jobban tud lenni, és beleálljon azokba a döntésekbe, amelyeket meghozott.”

Ő például hiába érzi, hogy nincs a helyén a szakmájában, ezen egyelőre még nem tudott változtatni. „Olyan ez, mint egy nagy anyahajó, amit nehéz elkormányozni” – mondja.

A pszichedelikus terápiák divatjára a gyógyszeripari cégek is rácsatlakoztak: a klinikai terápiás alkalmazások mellett a mikrodózisos készítmények is nagy valószínűséggel meg fognak jelenni a piacon. A pszichedelikus terápia egyes hívei szerint azonban ez éppen a módszer lényegét venné el: az intenzív egyéni és közösségi élményt, amely az őserdőben, egy elvonulási központban vagy akár egy klinikai környezetben is megvalósulhat, gyógyszerformában azonban aligha.

Barta Judit

A cikk kizárólag ismeretterjesztő célt szolgál. Nem minősül terápiás ajánlásnak vagy tudatmódosító szerek használatára való buzdításnak.

WMN szerkesztőség

A kiemelt kép illusztráció, Forrás: Pexels/ Sergio López, Engin Akyurt