–

Jásdi Juli munkáival a Kornél nevű kávézóban találkoztam nemrég. A fekete-fehér, karikatúraszerű, vonalas és karakteres képek vonzották a tekintetemet. Az elsőre megmosolyogtató, részletgazdag grafikák szépen-lassan elkezdték feltárni magukat: az egyensúlyozó mutatványos a kezében nem rudat, hanem borospoharat tart.

A többi illusztráció is hasonló meghökkentő meglepetéseket tartogat, ahogy elmerülök a szemlélésükben. Ahogy az ördög a részletekben rejlik, úgy az alkohol is – a borospoharak és a pezsgősdugók önmagukat másnak álcázva bújnak meg a rajzokon. Nyilvánvaló és egyértelmű a jelenlétük, és valahogy mégsem. Pontosan úgy, mint az alkoholizmus problémája az érintett családokban, ahol a szenvedélybetegség úgy van jelen, mint az elefánt a nappaliban: mindenki látja azt a fura és nem odaillő valamit, mégis tilos tudomást venni a létezéséről. Úgy kell tenni, mintha nem is létezne.

Pedig a baj olyan hangos és egyértelmű nemcsak a szűk családokban, hanem a társadalomban is, mintha a Szabadságszobor dugóhúzót tartana a kezében pálmaág helyett – Jásdi Juli rajzai nem finomkodnak e téren, és nem kerülik el a szembesítést.