–

Mi is írtunk annak idején az első kötetről, most pedig itt a folytatás is: Hoztok nekünk még több túrórudit?

Nos, ha a tavalyi hivatalos statisztikát nézzük, akkor valóban sokkal-sokkal több túrórudira volt szükség, mert 2024-ben 41 294 magyar kereste külhonban a boldogulást, majdnem hatszor annyian, mint 2010-ben… Nem kérdés tehát, hogy égető szükség volt a második kötetre, amely új szempontból, átütő erővel mutatja meg a külföldön felnövő magyar gyerekek és családjaik életét.

Bár húsba vágó a téma, de némi reményt is ad a könyv, mert a benne szereplő gyerekek és az olvasóik valószínűleg nem veszítik el az anyanyelvüket. Rengeteg ötlettel szolgál felnőttnek-gyereknek, de még intézményeknek is ahhoz, hogyan lehet viszonylag kiegyensúlyozottan felnőni a szülőföld hiányával. 

„Minden külföldön felnőtt vagy felnövő magyar gyereknek, és mindazoknak, akik szeretik vagy érteni szeretnék őket. Nekik szól a könyvem.”

Így fejezte be az első oldalon olvasható ajánlóját Raskó Gabi, a könyv ötletgazdája és szerzője, aki maga is külföldön gyerekeskedett, és ma is Balin él – szintén külföldön felnövő – férjével és két fiával. Jól ismeri tehát ennek a helyzetnek a színét és a visszáját is, az új kötetben pedig a 12 történet között olyan gyerekek is szerepelnek, akiknek elváltak a szüleik, vagy eltérő a bőrük színe, esetleg más vallást követnek, és akár négy különböző országban is éltek már.

Az érzékeny, színes és sokszor szívbemarkoló üzenetekkel teli illusztrációkat ehhez a kötethez is Grela Alexandra készítette, aki lengyelként két évtizede lakik Magyarországon, de gyerekként két másik országban is élt a szüleivel.

Hogyan készültek a külföldön felnövő magyar gyerekek történetei?

A metódus itt is ugyanaz volt, mint az első nagy sikerű könyvben: Raskó Gabi megkereste a különböző kontinenseken élő magyar családokat Ázsiától Európán át Észak-Afrikáig, és mélyinterjúkat készített a család minden tagjával, de legfőképp a gyerekekkel, majd leírta a történetüket. Azt is leszögezte a könyvében, hogy nagyon sok gyereknek keresnie kellett a magyar szavakat, és hangsúlyozta, hogy a gyerekkorú olvasóknak ne legyenek rossz érzéseik azzal kapcsolatban, ha esetleg ők nem képesek ennyire választékosan kifejezni magukat.

A kötet egyik varázslata egyértelműen a nyelvezet: gyerekszempontból, érthetően, mégis felelős szülői szemmel fogalmazta meg Raskó Gabi a szövegeket. Az első kötetre adott gyerekreflexiókból is világosan kiderül (melyek közül több is szerepel a kötet elején), hogy

nagyon sok gyerek napi szinten forgatja a könyvet, erőt és vigaszt keresve és találva benne.

Nem mellesleg a magyar nyelv és az olvasás gyakorlásához is kiváló eszköz. A külföldön élő magyar gyerekek online vagy offline anyanyelvi foglalkozásain is sokszor használják a kötetet. Az is csodálatos, hogy ebben a nyelvi közegben az országok alapvető kulturális-, politikai-, történelmi- és földrajzi helyzetének bemutatása sem tűnik erőltetettnek, igazi ismeretterjesztő erényei is vannak tehát a Zazie Books kiadványának. Nagyon fontosnak gondolom, hogy a gyerekeket az olvasmányaikról is megkérdezte Raskó Gabi, az pedig külön öröm, hogy Fiala Borcsa is szerepel a kedvenc szerzők között, és egyébként is igen színvonalas könyveket adnak a külföldön élő gyerekek kezébe a szülők.

Az első kötetben az egyedüli felnőtt mese Raskó Gabié volt, aki a saját gyerekkoráról írt kicsit hosszabban, a mostaniban pedig a szerző férje, Barnabás mesél az Algériában töltött gyerekkoráról, ami kicsit sem volt egyszerű. A hazatérés a magyar iskolarendszerbe pedig még sokkal fájdalmasabb volt, mert világosan megmutatta azt a szinte bántalmazó attitűdöt, amelyben a külföldön kiváló tanuló Barnabást megbuktatták és eltanácsolták a budapesti elit gimnáziumból. Esztergomba kellett „menekülnie”, ahol végre értékelték a tudását, nem pedig azt kérték tőle számon, amit eleve nem tudhatott külföldön felnövő gyerekként. Szívszaggató fejezet, minden pedagógusnak el kellene olvasnia. 

Nem vagy egyedül! – mit élnek át a külföldön élő magyar gyerekek?