Az emberfeletti teljesítmény és önfeladás örvényében – Amikor az anya válik alkoholfüggővé

–

Egy anyának ér összeomlani?

Nehéz szembenéznünk azzal a ténnyel, hogy az anyák is csak emberek. Maguk is anyaszörnnyé válhatnak, ha bántalmazták őket gyerekkorukban. Foglyaivá válhatnak az alkoholnak vagy más szenvedélyeknek.

Mert hát, ugye, nem fér bele a világ rendjébe, hogy az anyák is lehetnek rosszindulatúak éppen a saját gyerekeikkel? Milyen dolog az, ha egy alkoholista anya ittas állapotban pofozza a gyerekét, vezeti az autót, depressziós lesz, indulatkitörései vannak vagy összeomlik?

Ér-e egyáltalán anyaként összeomlani, függővé válni? Lehet-e egy anya munkamániás, karrierista? Felbonthatja-e a fojtogató házasságát? Szülés után depresszióba eshet?

Lássuk be, a legtöbb kérdésre a leggyorsabb és legegyszerűbb válasz: a NEM. Nem ér.

Kifordul sarkaiból a Föld

Mert azt érezzük, a világ rendje felbomlik. Semmi nem kerek, és talán soha nem is lesz az, ha még az anyákkal is történhetnek ilyen dolgok. Meginog a világba vetett bizalmunk, ha szembenézünk azzal a ténnyel, hogy az anyák is csak emberek, akik nem biztos, hogy egy életen keresztül képesek mindig csak tűrni, elviselni mindent, cipelni az összes terhet, és évtizedeken keresztül pihenés nélkül hajtani a mókuskereket. Akkor is, ha senki nem segít, ha csak akadályozzák mindenben. Akkor is, ha a férjük rendszeresen veri őket. Vagy ha épp a saját szüleik tiportak bele a lelkükbe életüknek szinte minden egyes napján.

Egy anyának egyetlen elfogadható indokot engedünk a mókuskerékből való kiszállásra: a betegséget. Semmi mást. De azt is csak rövid ideig.

És úgy, hogy a kórházból hazafelé esetleg a bevásárlást is intézze el, vagy a gyerekeket szedje össze az iskolából, mert hát, „pont útba esik”.

Mit érünk el ezzel? Azt, hogy az anyák minden frusztrációjukat magukban tartsák, nehézségeikkel kizárólag egyedül próbáljanak megbirkózni, szenvedéseikre ne keressenek enyhülést, mert ezt várják el tőlük, így ők is ezt várják el maguktól. Ez pedig oda vezet, hogy egyre több anya fog megbetegedni, egyre többen omlanak össze szépen csendben, egyre többen nyúlnak bármihez, ami éppen aktuálisan enyhíthet a problémáikon, így függővé válnak.

A környezet pedig nem veszi észre a gondjaikat, mert nem akarja észrevenni.

Anya alkoholista

Van egy film, ami egy olyan családi életbe enged betekintést, ahol az anya válik alkoholbeteggé. Ha a férfi igazán szeret a címe. Bár természetesen egyetlen filmben nehéz bemutatni egy olyan család lélektani folyamatait, ahol a szerhasználat ráül a családi élet mindennapjaira, és jellemábrázolásban sem olyan erős, mégis sok érdekességre rávilágít, és segíthet megérteni egy családban zajló folyamatok hátterét.

Bár egy darabig minden tökéletesnek tűnik, a kártyavár szép lassan összeomlik. Az anya jellemzően egyedül viszi a hátán a családot, a férfi sokat dolgozik. Úgy tűnik, megy ez a meglehetősen általános felállás, „mindenkinek jó ez így”…  a felszínen legalábbis.

Csakhogy ahhoz, hogy a felszínen minden rendben legyen, az anya egyre többet nyúl az italhoz. Ahogy az lenni szokott, eleinte csak ritkábban, kevesebbet, de a mindennapi mókuskerék hajtásához egyre többször kell innia.

A helyzet pedig tabuként és titokként ül a családon. Az anyát a szégyen ördögi köre bedarálja. Szégyelli magát azért, amiért nem bírja jól az állandó darálót, nem tudja azokat a terheket egyedül cipelni, amelyek az anyák többségének – látszólag – semmi gondot nem okoznak.

Ezt a szégyenérzetet átmenetileg enyhítheti az alkohol, hosszú távon viszont csak még beljebb görgeti a szégyen mindent elnyelő spiráljába. Szégyelli magát azért, mert szüksége van az alkoholra, majd szégyelli magát azért, mert ivott.

Ahogy az alkohol egyre nagyobb teret kap az életében, és egyre jobban uralja őt, úgy borítja be a szégyen már a nő egész lényét. Még a szerető férjének sem mer beszélni a problémájáról, annyira elfogadhatatlannak érzi saját magát – a függőségével együtt. A szégyen belekergeti a magányba, a titokba, ami pedig tovább nehezíti a problémát.

A film végén derül csak ki igazán, hogy mennyi gondot okozott már a függőség a mindennapokban, hogy a gyerekeket milyen helyzetbe hozta az anya, amikor ittas volt: véletlenül elhagyta a kislányát valahol, de nem emlékezett rá, merre járt. Ahhoz, hogy beismerje saját magának és a férjének is, hogy mennyire súlyosak a problémái, már kis híján tragédiának kellett történnie.

Az anya ittasan minden ok nélkül megütötte a saját lányát, majd később kiesett a zuhanyfülkéből, és a kislány eszméletlen állapotban találta a földön üvegszilánkok közt.

Ez volt az a pont, amikortól már nem lehetett tovább titkolni a problémát, kénytelen volt színt vallani a férjének, és felvállalni a függőségét.

A titok

Bár a gyerekeknek csak ezután beszéltek a szülők az alkoholizmusról, ők már nagyon régóta tudták, látták, érezték, hogy baj van. A lányok már korábban figyelték, hogy az anyukájuk milyen furcsán jár, hogy megváltozik a beszéde, a gesztikulációja, lelassulnak a mozdulatai. A nagyobbik lánya rendszeresen kérdezgette tőle: „anya, beteg vagy?”, de soha nem kapott rá választ.

A család életét már rég uralta az alkohol, csak sokáig nem mondták ki. Ha az alkoholfüggőség mellé betelepszik a titok, az óriási káoszt okoz a gyerekek lelkében, távolságot szül a kapcsolatokban, az egész légkört pedig jobban mérgezi, mint maga a probléma. Ez természetesen nemcsak a függőségekre igaz, hanem minden lelki és testi betegségre egyaránt.

Semmi nem okoz annyi kárt egy családban, a gyerekek érzelmeiben, mint a családon belüli titkok, a problémák szőnyeg alá söprése, és a „minden a legnagyobb rendben” színjáték.

Természetesen nem túl felemelő egy gyereknek, amikor megtudja, hogy az anyukája alkoholista, de mégiscsak megkönnyebbül, amikor kimondják, mi a baj, és magyarázatot kap a sok furcsaságra. Ha a gyerekek feszültséget éreznek, az első gondolatuk, hogy miattuk van, ők tehetnek róla. Ha a szülőt idegesnek, feszültnek, szomorúnak látják, ha konfliktus van közöttük, azonnal magukat okolják. Ezért is óriási terhektől és fölösleges bűntudattól szabadulnak fel, amikor számukra is érthető magyarázatot kapnak a családon belüli feszültségekre.

Egész egyszerűen a helyükre kerülnek bennük a dolgok azáltal, ha kimondjuk és megmagyarázzuk nekik. Ettől még persze a rossz dolgok nem válnak jóvá, a nehézségek nem múlnak el egy szempillantás alatt, a beteg szülő nem lesz egészséges, az alkoholista anya sem gyógyul meg rögtön. De kevésbé mérgeznek, ha a helyükre kerülnek, és kezelhetőbbé válnak.

Ha az anya vállalja a problémáját, és segítséget kér, leveszi azt az óriási terhet a gyerekekről, hogy úgy érzik, nekik kellene megoldaniuk az anyukájuk nehézségeit. Ennél pedig nincs nagyobb teher egy kisgyereknek.

A film zseniálisan bemutatja, hogy még egy felnőtt férfinak is mekkora terhet jelent az, ha úgy érzi, neki kell megoldania a felesége problémáit, és enyhíteni a szenvedésein.

Képzeljük el, milyen az, amikor ezt a terhet egy gyereknek kell cipelnie. A filmben egy gyűlésen, melyen alkoholbetegek hozzátartozói vettek részt, egy alkoholista férfi felesége a következőt mondta:

„nap mint nap csak a férjem érzéseivel voltam elfoglalva. Ha ő nyomott volt, én még inkább. Ha ő boldog volt, én is az voltam. Mindennap, ahogy belépett az ajtón, csak azt lestem, milyen állapotban van, hogy tudjam, én mit érezzek”.

Egy alkoholbeteg vagy depressziós szülő gyereke ugyanígy érzi magát, ami pedig ahhoz vezet, hogy nem a saját érzéseire figyel. A gyerek mellékszereplő lesz a családi életben és a saját életében egyaránt. Ez okozza a legnagyobb kárt.

Ha képesek vagyunk kimondani

Azzal viszont, ha a szülő elismeri, hogy nehézségei vannak, a gyerekeknek már nem kell azt sajátjukként kezelniük. Lebontja a pókhálót – ami az egész családot körbefonja és fojtogatja – ezáltal levegőhöz juttatja a többieket. A gyerekek pedig figyelhetnek a saját érzéseikre, és lehetnek főszereplők a saját életükben.

A világ rendje nem ott kezdődik, hogy az anyáktól vagy a szülőktől emberfeletti teljesítményt várunk el, mert ezzel a szégyen lehúzó spiráljába kergetünk mindenkit, aki úgy érzi, nincs megáldva emberfeletti képességekkel.

Nem attól lesz kerekebb a világ, ha az anyák szótlanul viselnek az elszigeteltségtől kezdve a szerelem nélküli házasságokon keresztül az erőszakos férjig mindent, hiszen „ők anyák, és a gyerekeik miatt tűrniük kell”.

A világ akkor lehetne kerekebb, ha az anya (és az apa is!) tudhatna maga mögött egy támaszt, ha nem lenne magára hagyva, beszélhetne a problémáiról anélkül, hogy szégyenkeznie kellene, vagy állandó megvetéssel találkozna.

Így kevesebb anya szigetelődne el, válna függővé vagy betegedne meg, és kevesebb családi légkört mérgeznének a kimondatlan feszültségek.

A világ attól lenne kerekebb, ha nem kellene tragédiáknak történniük ahhoz, hogy az anyák ki merjék mondani, amikor segítségre szorulnak. Sőt, ha az lenne az alap, hogy segítséget kapnak anélkül, hogy kérniük kellene. Megszámlálhatatlanul sok családi drámát kerülhetnénk el ezzel…

 Sebestyén Eszter

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/CaroleGomez