A nő, aki férfiruhában mászta meg a Fudzsit, mert neki tilos lett volna

–

Takajama Tacu sírja egyszerű és dísztelen. A nő a tokiói Szansi templom csendes kertjében nyugszik, egy jellegtelen kő alatt, amely semmiben sem különbözik a körülötte állóktól. Pedig ez a sír egy rendkívüli ember földi maradványait őrzi. Ő volt az első nő, aki 1832-ben elérte a Fudzsi 3776 méter magas csúcsát – annak ellenére, hogy akkoriban a nőknek tilos volt megmászni a szent hegyet. Ám ő a törvény és a vallási szokások ellenére elindult, férfinak öltözve, vállalva a lebukás és a száműzetés kockázatát.

Nem sokkal a csúcs elérése előtt így szólt társaihoz: „Fel akarok jutni a csúcsra, még akkor is, ha abban a pillanatban meghalok, amikor elérem. Ha hazatérhetek, bátorítani szeretném az összes nőt, hogy ők is másszanak fel” 

– olvasható Fumiko Miyazaki történész Female Pilgrims and Mt. Fuji című művében (idézi a National Geographic).

Bár tette kivételes volt, története szinte teljesen eltűnt a köztudatból. A férfi hegymászók írták ugyanis a korai krónikákat, a női vallási és zarándoktörténeteket ritkán jegyezték fel. Fontos szempont az is, hogy akkoriban megmászni egy hegyet vallási cselekedet volt, nem sport, nem csúcshódítás. Ezért is tűntek el a feljegyzésekből az olyanok, mint Takajama Tacu.

A nők kitiltása a hegyről

A Fudzsi-hegy a Fudzsikó nevű buddhista–sintó közösség számára – amely az Edo-korban (1603–1868) virágzott a mai Tokió térségében, amikor a japán társadalom a Tokugava-sógunátus és az ország háromszáz daimjójának uralma alatt állt – nem úti cél, hanem egy istenség volt. A megmászása pedig a hit próbája: a ritka levegő, a fáradtság és a hideg elviselése, a megtisztulás útja. Aki a csúcsra ért, az az istenek közé emelkedett.

A zarándoklatoknak szigorú rendje volt. A hívek úgynevezett oshi-házakban (zarándokházak) pihentek meg, ahol a papok imákat mondtak és rituálisan felkészítették a mászókat. A nők részvétele tiltott volt. A nyonin kinszei – vagyis „nőknek tilos” – szabálya kimondta, hogy a nők a menstruáció és a szülés miatt rituálisan tisztátlanok, és megszentségtelenítenék a hegyet. Hogy még véletlenül se jussanak fel a csúcsra, a hegyet szigorúan őrizték. Akiket rajtakaptak a szabályszegésen, büntetést kaptak. A Fudzsikó női hívei csak távolról imádkozhattak: szentélyeket emeltek a hegy lábánál, és férfi zarándokokon keresztül küldték imáikat. Néhányan fudzsizu­kákat építettek, vagyis a Fudzsi-hegy kicsinyített másait, hogy legalább jelképesen elvégezhessék a zarándoklatot.

De nem minden nő elégedett meg a szimbolikus mászással. A női zarándokok igyekeztek a lehető legmagasabbra feljutni a hegyen, valahányszor csak lehetőségük adódott. Takajama Tacu jutott a legmagasabbra.

A tiltott mászás

1832 októberének végén Takajama levágta a haját, férfiruhát öltött, és öt férfi társával együtt elindult a Jósida-ösvényen. A róla szóló forrásgyűjtemény (Takayama Tatsuko kankei shiryō) szerint kísérői között volt egy Sanshi nevű, 68 éves pap, a Fudzsikó karizmatikus vezetője és gondolkodója, aki – ellentétben a legtöbb vallási vezetővel – úgy vélte, a nőknek igenis joguk van a szent hegyre menni. Ezért is segített a 24 éves Takajama Tacunak.

Ahogy egyre magasabbra jutottak, a levegő ritkult, a szelek erősödtek, a hideg egyre élesebben mart. Takajama a feljegyzések szerint szinte transzban haladt előre, imádkozva és mantrákat ismételgetve. Amikor végül elérte a csúcsot, a hóval fedett kráter peremén térdre borult, és könnyek között mondta:

„Ha most meghalok is, boldog vagyok, mert elértem az álmom.”

Száműzetés és feledés

A visszatérés után Takajamát nem ünnepelték. A nyonin kinszei megszegéséért száműzték szülőfalujából, és hátralévő életét visszavonultan, egy templom közelében töltötte. A Fudzsikó közösség néhány tagja titokban tisztelte őt, de neve nem került be a zarándokok krónikáiba. Története fokozatosan eltűnt az emlékezetből.

A 19. század közepén Japán lassan nyitott a külvilág felé. A modernizációval együtt a régi vallási tilalmak is lazulni kezdtek. 1872-ben hivatalosan is feloldották a nők hegymászását tiltó törvényt, ettől kezdve ők is elzarándokolhattak a Fudzsira. De nem minden szent hegyre volt ez érvényes:

a Dewa három szent hegyére például egészen 1997-ig (!) nem tehették nők a lábukat!

Takajama Tacu 1872-ben már halott volt. Neve feledésbe merült, miközben férfi mászók történeteit könyvek és legendák őrizték. Csak a 20. század végén, amikor kutatók vizsgálták a női vallási hagyományokat, bukkantak rá a templomi iratokban Takajama nevére.

Kurucz Adrienn