–

A mai édesanyák gyakran szorulnak két tűz közé, hiszen egyik oldalról jönnek a különböző irányelvek, megfejtések, táblázatok, míg a másik oldalról jön az a bizonyos szomszéd néni, nagymama vagy anyós, akik már újszülöttnek is adnák (vagy akár adják is) a gyümölcslevet, meg a cukros teát. Derűsen legyintenek, hogy nem kell úgy túlaggódni mindent, mi is kaptunk sütőtököt már pár hetesen, és ugye, hogy nem lett semmi bajunk. 

Mire eljön az idő, hogy valóban aktuálissá válik, hogy az anyatejen vagy tápszeren kívül bármi mást is kapjon a baba, annyi zaj éri az anyukákat, hogy könnyen azt hihetik, a babájuk egy kanál étel által is végzetes károkat szenvedhet, vagy ha nem a nagy könyv szerint fogadja az ételt, akkor még a végén alultáplált lesz. 

Pedig a csecsemők hozzátáplálása messze nem ekkora truváj! 

Néhány fontos sarokpont betartása mellett, ha jól csináljuk, az egész inkább egy új és közös kaland, mintsem aknamező. 

Inkább maszatos kóstolgatás, mint rendes evés

Az egyik nagy hiba, amibe beleeshetünk, hogy kapásból mennyiségekben gondolkodunk. Az egy dolog, hogy fizikailag képtelenség valódi nagy mennyiségeket beletáplálni egy babába, de azt sem szabad elfelejteni, hogy eleinte az egész nem szól másról, mint az ismerkedésről. 

Mind az anyatej, mind a tápszer semleges ízű, egyenletes, folyékony textúrájú, és szerencsés esetben nem is találkoznak a megfelelő korig mással. Ehhez képest minden íz és textúra egzotikus dolognak számít a kicsinek, aki teljesen érthető, ha eleinte (vagy akár hónapokig) ódzkodik az idegen tápláléktól.

Egy egészségesen fejlődő és növekvő baba esetében egy-másfél éves korig teljesen nyugodtak lehetünk, ha mérsékelt lelkesedéssel fordul az ételek felé. Ez meg fog változni!

– ahogy a hozzátáplálásról szóló Bárcsak tudtam volna!-epizódban a harminc év védőnői tapasztalattal rendelkező Csősz Kata is mondja. 

Ha a falatkás (azaz: baby led weaning), ha a pürés, kanalas módszert választjuk, egy dologra számíthatunk, de arra biztosan: hogy minden is maszatos lesz és ez teljesen oké. A baba szépen, akkurátusan végigtanulmányozza a kapott ételt. 

Megnézi a kezével, szétpacsmagolja, rákeni az arcára, hajára, fülére, rácsodálkozik, hogy hát ilyen se volt még, és az is rendkívül izgalmas, hogy mi történik, ha a tányérja tartalmát ledobja a földre. Ez mind teljesen természetes velejárója ennek az időszaknak. És bár akar a búbánat naponta többször takarítani, fürdetni, átöltöz(tet)ni, bizony jobb megbarátkozni a gondolattal, hogy most egy darabig az evés finoman szólva is maszatos esemény lesz. 

Ha mindemellett még rendes mennyiséget is eszik a baba, az csak cseresznye a habos tortán – de tényleg ne ezt tűzzük ki célul, mert csak frusztráció lesz a vége. 

Van olyan, aki már az elején nagyon lelkes, és azonnal szívesen és nagyokat eszik, és van, aki másfél évesen is szkeptikusan közelít az ételhez. A lényeg, hogy hallgassunk az ösztöneinkre, figyeljük a babát, és semmiképp se akarjunk megfelelni sem szakkönyveknek, sem a kéretlenül érkező megjegyzéseknek. 

Előbb-utóbb minden baba megtanul rendesen enni. Majd elsajátítja, hogyan kell nem eldobálni és széttrancsírozni mindent, majd eljön a nap, amikor több étel kerül a hasába, mint a hajába vagy a földre. Szép lassan, babaléptekben. 

Semmi cukor!

Ha bárki cukros vagy agyonfűszerezett, sózott dolgokat tukmálna a babára, a legnagyobb nyugalommal és határozottsággal utasítsuk vissza. Lehet, hogy sértődés lesz a vége, de a sok egymásnak ellentmondó információval szemben ez az egy, ami biztos: a babáknak semmi szükségük ilyesmire, sőt, számukra minden ilyesmi inkább káros, mint hasznos. 

Teljesen fölöslegesen terheljük meg a szervezetüket ezekkel, ráadásul pont az előzőleg tárgyalt tévhit áll mögötte: hogy a jó baba sokat eszik. Nyilván hamarabb rákap a kicsi egy alaposan megcukrozott tejbegrízre, mint egy natúr krumplipürére, de ez igazából csalás és a kisbaba egészsége láthatja kárát.

Eleinte érdemes a minél natúrabb összetételű és ízű ételekkel kezdeni, és csak szépen, fokozatosan emeljük a tétet. Valójában hozzáadott cukor nélkül is simán le lehet élni vígan egy életet, sőt, ha nem is vagyunk ilyen drasztikusak, lehetőleg toljuk ki a cukros édességekkel való ismerkedés idejét, amennyire csak lehet. 

Hiába nincs még foga a babának, a fogcsírákat is károsíthatjuk a cukorral és a túlságosan savas italokkal, szóval annak se dőljünk be, ha a szomszéd néni nagyvonalúan legyintene, hogy hisz még foga sincs, na, csak egy kis kortyot, csak egy kis falatot, hadd lássa, hogy szereti a kicsike. 

Persze,

eszméletlenül kedves látvány egy csokis kekszet jóízűen majszoló baba, de ne felejtsük, ez nem róla szól, hanem a közönségéről, márpedig nem utóbbiért tartozunk felelősséggel, hanem a kicsiért. 

Allergiák, érzékenységek, botulizmus

Egészen sokáig tartotta magát az elv, hogy a babákat minél később kell megismertetni az allergénekkel, de mára bebizonyosodott, hogy ennek pont az ellenkezője az igaz. 

Tehát a hozzátáplálás megkezdésétől apró mennyiségekben már elkezdhetjük az ismerkedést a tojással, aprómagvas gyümölcsökkel, tejtermékekkel, mogyorófélékkel, ezzel potenciálisan csökkentve a kialakuló allergiás reakciók esélyét. 

A mézet viszont egy (egyes ajánlások szerint két) éves kor előtt kerülni kell az akár életveszélyes állapotot előidézni képes botulizmus kockázata miatt. Nem érdemes bevállalni ezt a rizikót azért, hogy karácsonykor boldog legyen a nagymama – majd a következő évben (vagy azután) megkóstolja a kicsi azt a legendás mézeskalácsot. 

Ami még nagyon fontos tipp, hogy

ha új ételt, alapanyagot vezetünk be a kicsi étrendjébe, pár napig ne adjunk mást, ami újnak számít. Így könnyebben megfigyelhetjük, ha esetleg valamilyen érzékenység vagy allergiás reakció lépne fel. 

Ugyanígy azt is érdemes megfontolni, hogy az új és emiatt rejtett kockázatokat rejtő ételeket inkább délelőtt vagy délben adjuk, hogy ne éjszaka kelljen szenvednie az egész családnak a fájdalmasan, sírva tekergő kisbaba miatt. 

Szabó Anna Eszter