Nem vártak tovább tétlenül: a nyíregyházi kosárközösség összekötötte a helyi termelőket és a lakosokat

–

Elvándorlás 

2012-ben, amikor a gazdasági világválság már négy éve keserítette meg mindenki életét, és még semmi fény nem látszott az alagút végén, Nyíregyházán néhány embernek végleg elege lett. Eldöntötték: nem várnak tovább tétlenül arra, hogy elmúljon a baj a fejük fölül. Cselekedni akartak, a kezükbe venni a sorsukat. 

„Szinte nem volt olyan nap, hogy ne jelentette volna be valamelyik barátunk, szomszédunk, kollégánk, hogy elhagyja az országot” – mesél a kezdetekről Ildikó, aki ebben az időben még kozmetikusként dolgozott a városban. „Én is átéltem ezeket a problémákat, hiszen a munkalehetőségeim rettenetesen visszaestek.

A legfájóbb azonban mégis az volt, hogy olyan sokan elmentek.” 

Ebben az elkeseredett időszakban találta meg őt egy kézen-közön, sokszorosan továbbított levél Zalatnay Lászlótól, aki arra invitálta az érdeklődőket: beszéljenek a mindannyiukat érintő helyzetről és a megoldási lehetőségekről. „Lacinak az volt a koncepciója, hogy meg kell érteni a gazdasági válság kiváltó okait, mert csak így tudjuk elkerülni, hogy megismétlődhessen. Ebből aztán egy egyéves tanulási folyamat alakult ki, amiben akkor még harminc-negyvenen voltunk benne. Heti rendszerességgel találkoztunk és tanultuk ezt a témát.”

Időközben az érdeklődők java lemorzsolódott. Úgy voltak vele: szóljanak, ha történik valami érdemleges is és cselekedni lehet.

Saját nyíregyházi pénz, belső használatra

Azoknak, akik maradtak, az egyik első ötlete az volt, hogy létrehoznak egy alternatív fizetőeszközt, afféle nyíregyházi bankót, ami más konstrukciójú lenne, mint a kamatos természetű pénz. Olyan, ami nem értéktelenedik el, és ott marad helyben, a helyiek érdekeit szolgálva. „Ez azonban nagy falatnak bizonyult. Amellett arra is rá kellett jönnünk, hogy az emberek zöme nem értené, mit akarunk. Úgyhogy azt néztük meg: mi az, ami a helyi gazdaságban mindenkit érint, és ahol hozzá lehet látni a gyakorlati munkához? És rájöttünk, hogy a válasz: az élelmiszer. Hiszen azt mindenkinek kell fogyasztania nap mint nap. Ha ez helyi termékekkel történik, akkor pedig a pénz is itt marad.”

Piac álhelyi termékekkel

Első lépésként elkezdték feltérképezni a helyi termelőket és azok kínálatát. „Igen ám, de amikor kimentünk a nyíregyházi nagy piacra, azzal szembesültünk, hogy bár az árubőség hatalmas, azonban az ott árusítóknak kisebb része valódi termelő. Mindenki más kereskedelmi úton jutott hozzá a portékájához, azaz: a nagybanin vette. De mi nem arra voltunk kíváncsiak, hogy ki tud a nagykereskedőtől élelmiszert szállítani, hanem hogy ki az, aki a maga földjén termel” – mondja Ildikó.

Miközben a termelőket próbálták felhajtani, ott volt a következő feladat: létrehozni azt a bevásárló közösséget, amely a helyi termékeket meg szeretné venni a helyi termelőktől.  

Osztrák közgazdasági minta

Zalatnay László eredetileg környezetvédelemmel, azon belül pedig szalmabála-építészettel foglalkozik, de szerteágazó érdeklődésébe a pénzzel kapcsolatos kihívások is beletartoztak. „A pénz kamatos természete, illetve az elvárásunk, hogy a gazdaság folyamatosan növekedjen, folyamatos problémákat szül, hiszen a végtelen növekedés egy véges bolygón lehetetlen ügy. Ha a világgazdaság évente csak 3 százalékkal nő, akkor a századfordulóra a mai tizenegyszeresére. Ennek semmilyen természeti fedezete nincs.

Van azonban olyan pénzrendszer, ami nem hajtja így a társadalmat, ezt 1932-ben ki is próbálták egy Wörgl nevű osztrák kisvárosban a gazdasági válságot követően, ahol ennek köszönhetően felvirágzott a gazdaság, a fogyasztás a minőség felé tolódott el a mennyiségtől, illetve megszűnt a munkanélküliség is”

– magyarázza. Innen jött az ötlete: Nyíregyházán is be kellene vezetni ezt a fajta gondolkodást.

Évente eltűnik 70 milliárd forint

„Ha messziről hozzák az élelmiszert, majd a pénzt, amit kapnak érte, elviszik messzire, akkor a helyi gazdaságból folyamatosan kivonódik a pénz. A matek nagyon egyszerű, meg kell nézni, hogy hány ember lakik a településen, mennyit költenek fejenként átlagban ételre (ez ma 2-3000 forint körül mozog naponta)” – vezet be az alapokba László. „Ha ezt a két számot beszorozzuk 365-tel, akkor megkapjuk az élelmiszerpiac éves mértékét a településen. Ezt Nyíregyházán most 85-90 milliárd forint körülre becsüljük. Ennek a 90 százalékát globális ellátási láncok uralják becsléseink szerint, ami azt jelenti, hogy nagyságrendileg 70 milliárd forint minden évben elkerül a városból.” 

Az is problémás, hogy a fiatalok nem akarnak Nyíregyházán maradni. László jár gimnáziumokba is előadni, volt olyan osztály, ahol amikor megkérdezte, ki akar elköltözni a városból és külföldön vállalni munkát, kivétel nélkül mindenki feltette a kezét. „Ha a pénz folyamatosan kivonódik a helyi gazdaságból, akkor ott nem lesznek jól fizetett állások. Ez a mezőgazdaságra különösen igaz.”

Összeollózott szabályrendszer

Ahogy formálódott a nyíregyházi kosárközösség ötlete, igyekeztek megvizsgálni a már meglévő (pontosabban, az akkoriban, vagy egykor működő) hasonló jellegű szervezeteket: a kecskeméti, illetve a budapesti Szatyor bevásárló közösség módszereit. Illetve a hivatalos szabályokat is megpróbálták feltérképezni, és így kiderült: a bevásárló közösség, mint tevékenység, nincsen leszabályozva. „Ha bementünk bármilyen hatósághoz, például a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (azaz: a Nébihhez), akkor azt a választ kaptuk, hogy van piacra, vásárra vonatkozó szabályzat, de ilyesmire, mint a kosárközösség, nincsen” – meséli Ildikó, hogyan lettek úttörők ebben a műfajban. Így jó darabig a már meglévő szabályrendszerből ollózták össze a rájuk vonatkozó részeket. Az, hogy ma a kosárközösségek működése a hatóságok számára is ellenőrizhető, a szabályoknak megfelelő és a működtetők részéről is elfogadható, javarészt nekik, ennek a pár nyíregyházi önkéntesnek köszönhető.

„Alulról jövő mozgalomként kezdtük el a szabályokat kijárni” – mondja Ildikó.

Önkéntes alapon született informatikai háttér

Az első szoftverüket egy informatikatanár önkéntesük állította össze. Ez öt évig tudott működni, mielőtt kinőtték volna. Utána azonban már volt annyi megtakarításuk és sikerült egy nagyobb pályázati forrást is bevonni, hogy egy komolyabb szoftvert tudtak csináltatni, amit azóta harminc másik kosárközösség is használ. A rendelési felület úgy néz ki, mint egy webshop – annyi különbséggel, hogy ott nem lehet fizetni. 

Az árut aztán névre szólóan, tabletek segítségével veszik át a termelőktől a Kosárházban, azaz az átadási ponton.

Ma már ott tartanak, hogy a bevételeikből tudják fejleszteni a rendszerüket, és így nincsenek pályázatokra szorulva, amik kiszámíthatatlanná tennék a működésüket.

A bolt, aminek rengeteg gazdája van

Két éve nyitották meg a helyi termékeket forgalmazó boltjukat, amivel ki tudják azokat is szolgálni, akik valamiért lemaradtak a szerda esti rendelési határidőről, vagy kevésbé tudnak, akarnak előre tervezni. 

A bolt üzemeltetése jó darabig kívül esett a lehetőségeiken. Végül arra jutottak: miért is ne hozhatnák létre közösségi finanszírozásból? „Egyéves gyűjtőmunka – termelők, önkéntesek és vevők bevonásával – eljutottunk odáig, hogy meg tudtuk nyitni az üzletet. Helyi, hazai élelmiszereket forgalmazunk, a boltot pedig már nem az egyesületünk működteti, hanem egy közös tulajdonú szövetkezet” – magyarázza Ildikó.

Őstermelők, kistermelők 

A helyi gazdaságban sokféle szereplő van, akiket segít a kosárközösség.

Az eladók közül mindenkinek rendelkeznie kell a tevékenységét igazoló papírral, így lehet tudni, ki az őstermelő (azaz olyan, aki a saját földjén termel), ki a kistermelő (aki a saját földjén megtermelt alapanyagokat feldolgozza, mondjuk lekvárt főz a gyümölcséből), és ki az élelmiszert előállító vállalkozó (aki élelmiszert, feldolgozott termékeket állít elő, például zabot termel, amiből aztán gluténmentes müzlit állít elő.)

Minden termelő aláírja, hogy amit ő behoz, azért vállalja a felelősséget. A kosárrendszerben ők maradnak a termék gazdái is, azaz azt nem veszi meg tőle közbülső ember, a kosárközösség csupán az átadási folyamatban segít. A termékeket az eladók pénteken letétben otthagyják a Kosárházban, amit aztán a vevők, azaz a végfogyasztók kifizetnek és elvisznek. 

Mivel a termelő magánszemélynek számláz, áfamentes maradhat a tranzakció, ami a vevőnek is jó, hiszen így alacsonyabb áron tud az élelmiszerhez hozzájutni. 

Önkéntesek közössége

A másik árcsökkentő tényező, hogy az átadóhelyen és a kosárközösségben önkéntesek dolgoznak, azaz az ő bérük sem jelenik meg a termékek végösszegében. Péntekenként (az átvétel napjain) 10-15 ember segíti a munkájukat, de a háttérben is vannak önkénteseik, akik hírlevelet szerkesztenek, közösségi oldalt menedzselnek a szabadidejükben.

Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy megtöltsék sok pozitív tartalommal a közösségi életüket. 

Minden pénteken van egy kijelölt „tündérük”, aki az átadóponton szorgoskodó társainak meleg ebédet készít.

Ezt aztán délben leszállítja, figyelembe véve mindenki igényét, így van tejmentes, gluténmentes és vegán opció is. „A közös ebéd hangulata, a figyelmesség, az együttlét olyan pozitívumok, amik megtartják a csapatot” – mondja Ildikó.

Ezenkívül működött egy darabig „kosárfonó” programsorozat is, amivel a közösségi életet akarták gazdagítani: együtt főztek szappant, illetve készítettek újrahasznosított papírból kosarakat. 

Ezeknek köszönhetően a kosárközösség mára valódi baráti közösséggé nőtte ki magát, állítja Ildikó.

Aranytojás

Az aranytojás társaságuk is közösségi finanszírozásból jött létre. „Amikor hiány van valamiből, kimegyünk a piacra, hogy olyan termelőket keressünk, akik ebben tudnak nekünk segíteni.” Így esett, hogy jó darabig keresgéltek olyan embert, aki minőségi, „boldog” tojást tudna nekik beszállítani. De csak nem találtak. „Kitaláltuk, hogy akkor körbenézünk a saját közösségünkben. Végül olyan termelőt találtunk, aki ugyan gondolkodott már rajta, hogy az állattartást is bevonja a gazdaságába, azonban az alapok létrehozására nem volt elég anyagi fedezete” – mondja Ildikó.

Így született meg az ötlet, hogy az a vevői kör állja a kezdeti beruházásokat, akinek igénye lenne a termékre. Így ruháztak be a tyúkólak megépítésébe, az állatok megvásárlásába közösségként. Ezzel pedig létrejött az Aranytojás Részvénytársaság.

„Minden hatékonyabban működik, ha behívod az embereket a folyamatokba” – állítja Ildikó, aki elmeséli azt is, hogyan lett hasonló gondolkodás mentén hűtőszekrényük, új ládáik, új polcaik, szoftverük.

Országos hálózat

Nagyjából öt éve működött már sikeresen a nyíregyházi kosárközösség, amikor más vidékekről való ismerőseik is elkezdtek érdeklődni a dolog iránt, és arra kérték őket: tartsanak előadást a módszereikről. Ezért összeállítottak egy olyan tananyagot a temérdek kérdés alapján, amiket rendszeresen kaptak, amiben összegyúrták azt a gazdasági, jogi és közösségi tudásanyagot, amit évek alatt felhalmoztak. Így vált a nyíregyházi kezdeményezés mára országos hálózattá.

A többi városban lévő kosárközösségek létrejöttét ma már nemcsak a tudással és képzésekkel segítik, de az informatikai rendszerükkel is.

Miután pedig rájöttek, hogy nem mindenki rendelkezik hozzájuk hasonló szervezőkészséggel, létrehozták az Egy lépés kampányt, ami lépésről lépésre segít az alapok kiépítésében az indulni szándékozók számára.

Tudd, hogy mit eszel

Hogy edukálják az embereket, és a fogyasztóik értsék, átlássák, pontosan mit esznek, vesznek, létrehozták a TMR-t, azaz: termékminősítő rendszert. Így a vásárlóik tisztában lehetnek vele, hogy milyen minőségű, milyen összetevőjű élelmiszer honnan, milyen körülmények közül kerül az asztalukra. „Szerettük volna, ha látják, mi az összefüggés két termék között. Mi a helyi gazdaságot úgy akarjuk erősíteni, hogy a helyi termékeket részesítjük előnyben” – magyaráz Ildikó, miközben a TMR táblázat részleteibe vezet be. Így látszik, hogy a termelő, akitől az áru származik, hol van bejegyezve, hol fizet iparűzési adót. Az is, hogy honnan származik az alapanyag: a saját kertjéből, vagy – vállalkozó esetében – megveszi mondjuk a messziről érkezett fahéjat a zabos müzli kiegészítőjeként. A termelés módját is nyomon lehet követni: fenntartható, biodinamikus, vagy génmódosított élelmiszerről van-e szó? A feldolgozottságban is különbséget tesznek minimálisan és az ultrafeldolgozott ételek között (ez utóbbit természetesen – akárcsak a génmódosított termelésűt – náluk nem is lehet kapni, a megjelenítése az edukációt szolgálja). Végül a hulladékképződést is feltüntetik a minimálistól a súlyosan környezetterhelőig.

Ez a termékminősítő rendszer már a weboldalon is fel van tüntetve a termékkártyákon, így a vásárlók rendelés előtt tájékozódhatnak.

Ha félsz: változtass

Rendszeresen tapasztalják: az, amit létrehoztak, a fiatalok körében megjelenő klímaszorongásra is választ tudott adni.

„Az országos mozgalmunknál is azt vettük észre, hogy ha az emberek kezébe teszel egy olyan eszközt, amivel úgy érzik, ők is tudnak tenni a dolgok érdekében, az, ha az egész problémát nem is oldja meg, de a félelmet, a szorongást hatékonyan csökkenti” – magyarázza Ildikó. 

Persze, előfordul, hogy ellenállásba ütköznek, nem mindenki nyitott a módszereikre azonnal.

„Van, hogy lesz egy ötletünk, amire valaki felcsattan: ez hülyeség!” – mondja Ildikó, aki ezeket a megnyilvánulásokat nagyon is szereti. „Hiszen ott egy embernek már megbirizgálta ez a gondolatait, ez az alapja annak, hogy változzon a világ.”

Fiala Borcsa