Az emberséges munkahely ott kezdődik, hogy emberként kezelik a dolgozókat

–

Mindenki másképpen egyforma

„Sírni csak a győztesnek szabad” – ezzel, a sportolóként gyerekkorában sokat hallott mondattal kezdte a beszélgetést Milanovich Domi, és rögtön hozzátette, hogy e „szabály” buktatóira csak később jött rá, és a mai napig dolga van azzal, hogy ne fogadja el igazságként Székely Éva olimpiai bajnokunk könyvének címét. Szerinte fontos újragondolnunk a sikerről és sikerességről szóló ártalmas mítoszokat – többek között azt is, hogy a profi attól is profi, hogy nem mutatja a gyengeség legapróbb jeleit sem. Pedig a szakértelem nem jelent egyet azzal, hogy nincsenek problémáink, ha tartósan nem is mindenkinek, de legalább átmenetileg vannak nehéz időszakaik. Ennek jegyében először arról kérdezte vendégeit, hogy nekik mi a legfőbb sérülékenységük a munkahelyeiken.

Nyáry Luca nyíltan beszél mentális problémáiról, a WMN-en is írt már erről, és azt mondta, nem is tudna máshogy tenni, hiszen nem tud maszkolni, azaz úgy tenni a nehezebb periódusaiban, mintha semmi problémája nem lenne. Elmondása szerint, ha nem hozza lázba az aktuális feladata, akkor teljesen elveszíti a motivációját, és nem tud úgy teljesíteni, ahogy elvárják tőle, és ez a munkája minőségén is meglátszik. Tapasztalata szerint ezt sok helyen nem viselik el hosszú távon. Azonban, mivel kamaszkora óta dolgozik,

korán megtanulta, hogy neki nem az a feladata, hogy adaptálódni próbáljon olyan elvárásokhoz, amikhez nem tud, hanem meg kell találnia azokat a helyeket, ahol befogadják, és előnyt tud kovácsolni abból, ahogyan ő működik.

Asztalos Andrea húsz éve vállalati kommunikációval foglalkozik, így némileg megdöbbentő volt, amikor bevallotta, hogy az ő legfőbb sérülékenysége a kommunikáció. Andrea gyerekkorában nagyon hadart – annyira, hogy nem lehetett érteni, amit mond. Rettegett, amikor emberek előtt kellett beszélnie, és hosszú út vezetett oda, hogy ma már élvezi, amikor közönség előtt beszél. „Hiszek abban, hogy a sérülékenységünk és az erősségünk ugyanazon tengely két szélén van, és a sérülékenységünk az erősségünkké válhat” – mondta.

Balatoni Józsefnek, vagy ahogy mindenki ismeri, Jocó bácsinak is beszédhiba a legfőbb sérülékenysége, mivel dadog. Elmesélte, hogy amikor pályaválasztás előtt állt, azt mondták neki, olyan szakmát válasszon, ahol nem kell beszélni, például dolgozzon egy könyvtár hátsó részén. Ehhez képest pedagógus lett, a médiában tevékenykedik és előadásokat tart, tehát csupa olyan tevékenységgel keresi a kenyerét, ahol mások előtt vagy másokkal kell beszélnie.

Elmondta, hogy ő sosem tekintett sérülékenységként a dadogásra, inkább a környezete kezelte úgy a beszédhibát, mintha az lenne.

Erős Antónia pályakezdő volt, amikor kiderült, hogy egyes típusú cukorbeteg, ám erre sosem gondolt sérülékenységként, sosem okozott olyan problémákat a munkahelyén, amiért így tekintett volna rá. Legfőbb sérülékenységének így nem ezt, hanem a lelepleződéstől való félelmet nevezte meg: tudja, hogy azt gondolják róla, hogy erős ember, és nem is akar igazán rácáfolni erre a képre, de tart attól, hogy egyszer kiderül, hogy nem olyan erős, mint gondolják, és nem tud mindig mindent megoldani.

A róla szóló kép kialakulásához természetesen a munkája is hozzájárult, hiszen a híradó nagyon komoly kereteket szab, amikből nem lehet kilépni akkor sem, ha például rossz napja van. De Antóniának elmondása szerint ez még segít is, biztonságot ad.

„Nem véletlen, hogy nem olyan műsorban dolgozom, ahol spontán érzelmeket kell mutatni. Az én alkatomhoz passzol a híradózás. Gyerekkoromban is olyan voltam, hogy nem tudta megmondani a környezetem, hogy mit gondolok, milyen érzéseim vannak egy-egy helyzetben”

– mondta.

A fiúk nem sírnak? DE!

Ha a sérülékenység kimutatásáról van szó, a férfiak még rosszabb helyzetből indulnak a rettenetesen káros „a fiúk nem sírnak”, még mindig elterjedt nézet szerint. Milanovich Domi hozott is egy kutatási eredményt, ami szerint a nők évente átlagosan 30-65 alkalommal sírnak, míg a férfiaknál ez a szám 5-17 között van. Adta hát magát a kérdés, hogy Balatoni Jocó hogyan áll ehhez, ráadásul úgy, hogy pedagógusként neki ebben példamutató szerepe is van.

„Szoktam sírni, a munkahelyemen is, és nem szégyellem” – mondta. „Szalagavatón és ballagásokon rendszeresen, pláne, ha a saját osztályomról volt szó, de szomorúságból is sírtam már az osztályom előtt” – tette hozzá, majd elmesélte, hogy 2017-ben elütötte egy motoros, ám nem lábadozott sokáig otthon, egy hét után visszament dolgozni, és órát tartott éppen, amikor egy motoros hajtott el a terem ablaka alatt. Az átélt trauma ekkor újra feljött benne, és kitört belőle a zokogás – az osztálya köré gyűlt, vigasztalták, ő pedig elmagyarázta nekik, hogy mi történik éppen vele, és ez miért van.

„Pedagógusként nekem ebben is példát kell mutatnom, hogy ezt lehet, ér rosszul lenni és ezt kimutatni a fiúknak is”

– mondta.

Könnyű azt mondani, hogy vállald önmagad

A sérülékenységeinket, nehézségeinket felvállalni sokszor még a magánéletünkben is nehéz, nemhogy a munkahelyünkön. Ebben a kérdésben ráadásul az is komoly szempont, hogy az illető beosztott vagy vezető. Beosztottként attól fél az ember, hogy retorzió érheti, egy vezető pedig attól tarthat, hogy a főnöki pozícióba nem fér bele, hogy gyengének látszódjon.

„Könnyű azt mondani – amit sokszor, sok helyen hallunk például a közösségi médiában –, hogy vállald fel önmagad. Hogy ez van, ha tetszik, ha nem. De egy munkahelyen komoly tétje van annak, hogy mit vállalunk és mit nem, és hogy erre milyen reakciók érkeznek, mert az erre nem nyitott környezetben a pozíciód, a karriered lehet a tét” – hangsúlyozta Asztalos Andrea, aki elmesélt egy ezzel kapcsolatos történetet is: „A Sanofinál mindenkinek lehetősége van igénybe venni menedzseri szintű egészségügyi szűrést, ám az elején azt láttuk, hogy hiába ez a nagyon jó lehetőség, kevesen vették igénybe. Utána jártunk, hogy miért van ez,

és kiderült, hogy azért nem ment el sok kolléga a szűrésre, mert tartottak attól, hogy ha kiderül valamilyen egészségügyi probléma, az milyen hatással lehet a munkájukra. Természetesen a munkáltató nem tudhatta meg a vizsgálatok eredményeit, mégis voltak, akik ezt fenntartással kezelték.

Sokat dolgoztunk azon, hogy az esetleges kételyeket eloszlassuk, és azóta szerencsére sokkal többen mennek szűrésre a kollégáink közül” – mesélte Andrea.

Asztalos szerint a munkahelyeknek óriási felelősségük van abban, hogy milyen vállalati kultúrát teremtenek. Úgy gondolja, ahhoz, hogy az ember ki tudja hozni magából a legjobbat, támogatás és segítség kell a munkahelytől – ha ez nincs, nem is működik olyan hatékonyan a szervezet. Ehhez pedig az is hozzá tartozik, hogy a cég akkor is támogatja a dolgozóit, amikor az élethelyzetük gátolja őket a munkavégzésben. „A Sanofinál, ha valaki súlyos beteg, egy éven keresztül kapja a teljes fizetését a gyógyulása alatt, illetve olyan kollégákat képzünk, akik segítenek a dolgozóknak a hosszabb távollét után a visszatérésben is. Ez a program egyébként alulról jövő kezdeményezésként indult a vállalat francia részénél, amiről tudomást szerzett a vezérigazgató, és így lett belőle az egész cégre kiterjedő program” – mesélte Andrea, aki mindenkit arra buzdít, hogy vágjon bele hasonló kezdeményezésekbe, mert így is elérhető a változás.

Abban azonban, hogy a munkavállaló hogyan érzi magát a munkahelyén, nemcsak az ilyen programok játszanak közre, hanem az a tér is, amiben dolgoznia kell – hívta fel a figyelmet erre a fontos aspektusra Antónia. Ha steril, elidegenítő a környezet, ahol nem jó érzés lenni, az is rossz hatással lehet az emberekre – kellenek olyan sarkok, ahol kényelmesen, jól érzi magát az ember a munkahelyén is – hangsúlyozta a híradós.

„Az emberséges munkahely ott kezdődik, hogy emberként kezelik a dolgozókat”

– egészítette ki zárásként a fentieket Nyáry Luca. Szerinte elengedhetetlen, hogy ne csak „papíron” legyen elfogadó és támogató a munkahely, hanem a gyakorlatban is. Tapasztalata szerint ugyanis szóban sok helyen vallják, hogy emberinek lenni megengedett, egészen addig, amíg valaki valóban vállalja a nehézségeit, akkor ugyanis már problémaként kezelik a helyzetet és az embert. „Minden ember tartozik a másiknak odafigyeléssel, és fontos, hogy a munkahelyek teret és időt biztosítsanak arra, hogy akinek szüksége van rá, valóban vállalhassa a sérülékenységét” – hangsúlyozta.

Dián Dóri