„Amióta szeretni tudok, szívem egészen az öné!” – Széchenyi István nagy szerelme: Seilern Crescence

–

Széchenyi kora arisztokrata ifjaihoz hasonlóan „parfümillatú szalonokban, szivarfüstös bordélyokban ismerte meg az érzéki gyönyöröket”, és házassága előtt sok szerelmi kalandja volt. A jó kiállású, izmos férfi nem egyszer férjes asszonyokra is kivetette hálóját, hiába szólt az apai intelem: „Fiam, mindenekelőtt óvakodj a játékoktól és a táncosnőktől.” 

Az egyik legemlékezetesebb „tiltott viszonyáról” így ír a naplójában 1814-ben: „Augusztus 9-ike életem egyik legfurcsább napja volt. Ez volt az első lépés a balsors felé, a bűnös szenvedély kezdete: kútfeje majdani kétségbeesésnek. (Egy igen csinos asszonnyal Cenkről Bécsbe utaztam.)”  A nő, akit említ, valószínűleg a bátyja, Széchényi Pál felesége, Caroline Meade. A „karcsú, fényes fekete hajú, sötét szemű, igazi szépség” viszonozta Széchenyi érdeklődését, eleinte ártatlan játékossággal, majd egyre merészebben közeledett a grófhoz. Egyszer például célzatosan kölcsönadta neki Madame de La Fayette Princesse de Clèves című regényét, amely egy férje mellett boldogtalan fiatalasszony „erkölcsi megfontolások alapján elfojtott bűnös szerelméről szól”.

A kezdetben lángoló érzelmek azonban egy idő után kihunytak: Széchenyi eltávolodott a nőtől. Caroline Meade 1820-ban, nem sokkal a szakítás után, meghalt.

A grófot emiatt, és mert Széchényi Pál nemcsak rokona, hanem a legjobb barátja is volt, egész életen át tartó önvád és bűntudat kísérte. Még harminc évvel később is fájdalmas hangon ír a naplójában erről a viszonyról.

Széchenyi István kisvártatva egy másik házas nő, Saurau Zénó gróf felesége, Hunyadi Gabriela iránt lobbant szerelemre. Az „ördögi szépségű nő” azonban nem viszonozta az érzéseit, „kikacagta” a grófot. Hátborzongató, hogy Caroline Meade halála után egy évvel ő is elhunyt.

Caroline testvére, Selina Meade is elcsavarta Széchenyi fejét. A gróf elhatározta, hogy „vagy ő lesz a felesége vagy senki más”. Szíve új választottjának minden igyekezetével próbálta bizonyítani, hogy megváltozott, megkomolyodott, és alkalmas a házasságra. De nem sikerült meggyőznie Selinát, pedig még az édesanyja is közbenjárt a családnál az egybekelés ügyében. A nő „túl szertelennek és csapongónak” találta Széchenyit, ezért inkább a férfi egykori katonatársához, Clam-Martinitzhoz ment feleségül. Az újabb kudarc önmarcangolásba taszította Széchenyit.

A gróf a nála 15 évvel fiatalabb Henriette Liechtenstein hercegnő kezét is megkérte – ám ezúttal sem járt sikerrel, noha az édesanyja ismét megpróbált a segítségére lenni. A hercegnő családja türelemre intette a grófot, és tudtára adta, hogy bizalmatlanságuk egyik oka Caroline Meade esete. Széchenyi egy darabig küzdött a lány kegyeiért, majd elállt a szándékától. „Henriette még nagyon gyerek” – jegyezte meg. 

Élete szerelmével, a – talán nem meglepő módon – férjezett Seilern Crescence-szal feltehetően testvére, Széchenyi Pál esküvőjén találkozott először 1823. december 19-én. A nővel, aki ekkor a nála húsz évvel idősebb gróf Zichy Károly kamaraelnök (mai fogalommal: pénzügyminiszter) felesége volt, legközelebb akkor találkozott, amikor egy nagyobb társasággal Oroszvárról Pozsonyba utazott. Ahogy később többször is bevallotta, mire a koronázó városba értek, „halálosan beleszeretett” Crescence-ba.

„Lőjem főbe magam?”

A grófnő egy különösen nehéz időszakban lépett be az életébe. 1824-ben édesanyja meghalt, a tragédia katonai karrierjét is megakasztotta. Ebben az időben az öngyilkosság gondolatával is foglalkozott („Lőjem főbe magam?” – kérdezi önmagától a naplójában), de az új szerelem új erőt adott neki.

Crescence – bár örömmel fogadta Széchenyi hódolatát – nem kívánt szeretői szerepet vállalni, Széchenyi pedig megelégedett a plátói szerelemmel. Illedelmes hangú levelezést folytatott Crescence-szal, néha találkoztak is, sőt még a család otthonában is megfordult időnként. Zichy Károly és Széchenyi között kulturált volt a viszony – annak ellenére, hogy a férj tisztában volt azzal, hogy Széchenyi érzései hitvese iránt nem csupán barátiak. És egy idő után dühítette is, hogy csapja neki a szelet.

A hazafi születése

A szerelmes gróf a közéleti tetteivel is szeretett volna imponálni Crescence-nak. Leveleiben a nő tudtára adta, hogy az iránta táplált érzései jobb emberré formálták, és életét a honfitársai szolgálatára teszi fel. Be is váltotta ígéretét: nemsokára felajánlotta birtokai egyévi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság (1840-től: Magyar Tudományos Akadémia) megalapítására. „Az én eszemben az ő elcsábítása járt. Ő testileg ellenállt, de a lelkét magamévá tettem, mert ő az egész világon engem szeretett a legjobban.

Hogy egészen megnyerhessem, ráléptem a hazafiság mezejére, 24 szónál nem tudtam többet magyarul, azt is rosszul, de ellenzékinek léptem föl a mágnástáblán, s 60 ezer forintot ajánlottam föl, hogy mire, azt igazában nem is tudom tisztán, de magyar nyelvészeti akadémia lett belőle” – fogalmaz a visszaemlékezéseiben.

Ami Crescence-t illeti, férjes asszonyként és sokgyerekes anyaként még önmaga előtt is igyekezett eltitkolni, hogy nem közömbös Széchenyi iránt. Már akkor is a szellemi társának tekintette, amikor még Zichy gróf felesége volt. Miatta kezdett el magyarul tanulni (osztrák származású volt), és az egyik legfontosabb művét, a Hitelt nemcsak olvasta, hanem – miközben dicsérte – megjegyzésekkel is ellátta: „Bátorkodom e helyütt a szerző úrnak ellentmondani; Itt a szerző súlyos politikai hibát követett el, amivel korántsem növelte barátainak számát; Ez gyerekded szóbeszéd” – olvasható Bakóczy Sára Crescence – Széchenyi menyasszonya című könyvében.

Széchenyit nem bosszantotta a kritika, ellenkezőleg: örömmel és hálával fogadta a nő észrevételeit. „Nem élek hiába! Cr(escence) elküldte nekem megjegyzéseit a Hitelről. Minő kiváló, gyöngéd, kedves lény! Mily tiszta vélekedés, mily helyes ítélőerő” – olvasható a naplóidézet Bakóczy kötetében. 

Széchenyi és Crescence tizenhárom éven keresztül vívódtak az érzéseikkel. Azt, hogy szerelmük beteljesedhetett, a sorsnak köszönhették. Széchenyi éppen a Duna szabályozásán dolgozott a Vaskapu-szorosnál, amikor értesült róla, hogy Zichy gróf elhunyt. Crescence férje elvesztését követően így írt Széchenyi iránti érzéseiről:

„Tíz év óta, amióta szeretni tudok, szívem egészen az öné, esküszöm erre […] Tudhatja, tíz év óta mennyi kínt állottam ki, csak az ön iránt való vonzalom éltetett.” 

Mozaikcsalád

Miután letelt a gyászév, a pár egybekelt. Ennek révén Széchenyi összesen tizenöt gyerek mostohaapja lett: Crescence és Zichy Károly hét, illetve Zichy két korábbi házasságából született nyolc utódjáé. (Igaz, a Zichy két korábbi házasságából származó gyerekek legfiatalabbja is tizenkilenc éves volt a házasságkötéskor.)

Széchenyit mostohaapai szerepben is a rá jellemző perfekcionizmus jellemezte. Még a gyászév közepén listát készített Crescence gyerekeinek születés- és névnapjáról. Helyzetét megkönnyítette, hogy a Zichy-házban tett látogatásainak köszönhetően jól ismerte a gyerekeket. Felelőségteljes családfőként ő kezelte a félárvák atyai örökségét, és kapcsolatainak hála azt is el tudta intézni a bécsi hivatalokban, hogy nagykorúságukig állami segélyt kapjanak – ez abban az időben királyi kegynek számított, nem járt alanyi jogon.

Leveleiben a „szeretett, bár mostoha fiam/lányom” megszólítással illette a Zichy-gyerekeket. Leginkább a fiúk sorsa foglalkoztatta, hiszen a kor normái szerint a hat éven felüli fiúk nevelése az apa hatáskörébe tartozott. A lányok esetében ezzel szemben az apákra közvetlenül kevés feladat hárult. Széchenyi abban látta fő kötelességét, hogy előteremtse a neveltetésükhöz szükséges anyagiakat, valamint segítsen egy rangjukhoz méltó házasság elintézésében. Arról, hogy milyen érzelmeket táplált a irántuk a mostohaapai kötelességek mellett, jól árulkodik az a levél, amelyet a legidősebb mostohalányának írt útra bocsátása előtt.

„Kedves Karolinom! Amikor [...] a Gondviselés által rám bízott leányom lettél, nagy és szent kötelezettséget vettem magamra. Hogy számos és olyannyira szerteágazó ügyeim közepette mennyire sikerült betöltenem atyád helyét, nem tudom. De hogy mindig bensőséges atyai szeretettel fordultam feléd, és állandóan törekedtem, hogy minden nemest és szépet, ami az emberben feltalálható, amennyire csak lehet, kifejlesszek benned, erről biztosítalak és a mennyet hívom tanúnak! Áldjon meg téged a mindenható Isten, óvjon és védjen téged minden lépesedben! A téged gyengéden szerető Széchenyi Istvánod.”

Széchenyi és Crescence házasságából három közös gyerek született: Béla, Ödön és Julianna – utóbbi csupán két hetet élt.

Tragikus vég

A házaspárnak tizenkét boldog év jutott, amely idő alatt Crescence továbbra is jobbkeze maradt a reformkori Magyarország közéletében meghatározó szerepet játszó férjének. Széchenyi a forradalom kitörése után mély lelki válságba került. Jól ismerte a császári haderőt és az európai politikát, ezért előre látta a szabadságharc bukását. Viszont a forradalmi hangulat rá is hatással volt, és ez a belső ellentét komoly belső feszültséget keltett benne.

Miután a döblingi elmegyógyintézetbe került, Crescence intézte a család és a gazdaság ügyeit, és lelki támaszt nyújtott a férjének – egészen a végzetes pisztolylövésig, ami 1860. április 8-án dördült el.

Széchenyi Crescence támogatása nélkül talán sohasem válhatott volna azzá, akinek megmaradt a történelmi emlékezetben: az egyik legfényesebb korszak, a reformkor egyik kiemelkedő alakjának. „Ami jót csak kezdek, és teszek, mind a te Műved!” – vallotta élete szerelmének.

Nádudvari Péter