Szivárványfalu: hogyan alakította át a színek ereje az indonéz nyomornegyedet?
Egy elhanyagolt nyomornegyedből néhány év alatt országos hírű turisztikai attrakció lett. Kampung Pelangi, vagyis a Szivárványfalu Indonézia egyik legsikeresebb közösségi kezdeményezése, ahol a művészet és a színek gazdasági fellendülést hoztak. Bánhegyesi-Tóth Balázs írása.
–
Semarang belvárosának peremén, Jáva szigetén, a Kalisari virágpiac mögött egy szürke nyomornegyed húzódott. Kampung Wonosari bozótos udvarairól, málló vakolatú házairól és zsúfolt, rozoga épületeiről volt ismert – a családok többsége létminimum alatt élt. Indonéziában a kampung szó falut jelent, a városokban azonban inkább kisebb városrészek megnevezésére használják. Így történt, hogy amikor a negyed új nevet kapott, Kampung Pelangira keresztelték, ami szó szerint színes falut – vagy ahogy a köznyelvben elterjedt: Szivárványfalut jelent. A környéket korábban még a helyiek is elkerülték, ha tehették, a turisták számára pedig teljesen láthatatlan volt – egészen 2017 tavaszáig.
A fordulat akkor kezdődött, amikor 2016-ban Semarang polgármestere, Hendrar Prihadi elrendelte a virágpiac felújítását. A piac újjászületett, ám közvetlen szomszédságában továbbra is a lepusztult negyed állt, ami nagy kontrasztot és lehangoló látványt nyújtott.
A kérdés az volt: mit kezdjenek egy egész nyomornegyeddel, amikor nagyívű beruházásra nincs anyagi forrás?
Ekkor állt elő Slamet Widodo, egy helyi iskolaigazgató az ötlettel: mi lenne, ha átfestenék a házakat? Nem sokkal korábban Malang városában egy hasonló kezdeményezés fellendítette a turizmust. Az önkormányzat nemcsak támogatta, hanem két programba is bevette: a Tematikus Falu és a Város nyomor nélkül elnevezésű KOTAKU-projekthez is. A város 300 millió rúpiát adott (kb. 8 millió Ft), de a teljes költséget tízszer ennyire becsülték. A hiányzó összeget adományok, céges támogatások és magánfelajánlások fedezték. A lakók pénzadománnyal vagy kétkezi munkával vettek részt a megvalósításban, az önkormányzat pedig biztosított szerszámokat, hivatásos festőket és 50 önkéntest is.
A munka 2017 áprilisában indult, és néhány hét alatt közel 390 ház kapott teljesen új arculatot. Minden háztartás 15 kijelölt szín közül választhatott, és legalább hármat kellett kombinálni. A cél egy látványos, messziről is egységes és Instagram-kompatibilis negyed volt. A lakók fantáziája hamar kibontakozott: a színes csíkokat követték a 3D-s murálok, optikai illúziók, szelfipontok és játékos motívumok.
Színpompa, szelfik, világszenzáció
Ahogy elkészültek a színes házak, Kampung Pelangi egyik napról a másikra került fel a térképre. A domboldalra kapaszkodó, szivárványszínű házsorokról készült fotók futótűzként terjedtek a közösségi médiában. Az #kampungpelangi és az #instatravel hashtagek alatt hamarosan ezrével bukkantak fel a képek, és a szivárványfalu pillanatok alatt virális turisztikai célponttá vált a közösségi médiában.
A turisták már a hivatalos megnyitó előtt ellepték az utcákat. 2017 májusában a vendégkönyv szerint naponta 200–300 ember érkezett – legtöbben reggel vagy késő délután, amikor a fények a legszebben emelték ki a színeket.
Érkeztek egyetemisták, helyi családok, de külföldiek is, akik kifejezetten az Instagramon látott képek miatt keresték fel a helyet. Egy indonéz egyetemista a Jakarta Postnak úgy nyilatkozott: „Az Instagramon láttuk a képeket, és élőben is lenyűgöző volt.” Egy másik látogató, Lidia, arról mesélt, hogy Semarangban járva azonnal kitérőt tett: „Pont olyan, mint a képeken. Óriási élmény volt ide eljutni.”
A nemzetközi sajtó is hamar felfigyelt Kampung Pelangira. A brit The Daily Mirror vagy az Independent, az Arab News és több ázsiai utazási magazin cikkezett róla mint innovatív városrehabilitációról. A színes házakról készült fotók nemcsak az Instagramot uralták, hanem turisztikai kiadványokban, útikönyvekben és utazási blogokon is visszaköszöntek. A Rainbow Village, ahogy a külföldi sajtó emlegette, néhány hónap alatt népszerű márkanévvé vált: a TripAdvisor és utazós fórumok kötelező látnivalóként ajánlották Jáva környékén.
View this post on Instagram
A látogatók visszajelzései tovább erősítették a hírnevet. Egy TripAdvisor-bejegyzésben 2017 júniusában egy fiatal pár ezt írta: „Az Instagramon láttuk, és nem csalódtunk. Olyan, mintha egy mesekönyvbe csöppentünk volna.” Egy másik értékelés szerint a falu „bizonyíték arra, hogy a színek képesek egy egész közösséget felemelni.”
A hirtelen jött siker azonban új kérdéseket vetett fel. Hogyan lehet kezelni a turisták áradatát egy olyan helyen, ahol nem sokkal korábban még a mélyszegénység uralkodott? Hogyan reagálnak a lakók arra, hogy naponta több száz idegen fotózza a házukat?
És ami talán a legfontosabb: hogyan lehet az egyszeri, Instagram-kompatibilis élményt hosszabb távon is fenntarthatóvá tenni?
Kampung Pelangi pillanatok alatt vált országos és nemzetközi szenzációvá – de a sikert olyan kihívások is kísérték, amelyekre sem a közösség, sem az önkormányzat nem volt felkészülve.
Új színek a mindennapokban – egy közösség átalakulása
A festett falak nemcsak a látogatók szemében tették különlegessé Kampung Pelangit, hanem a helyiek életét is átformálták. A színek új identitást és önbizalmat adtak a közösségnek: akik korábban szégyellték lakóhelyüket, most büszkén vállalták, hogy honnan származnak. Egy helyi asszony egy riportban így fogalmazott: „Korábban lenéztek minket. Ma büszkék vagyunk arra, hogy a világ is tud rólunk.”
Az áttörés azonban nem ment zökkenőmentesen. A turisták hirtelen megjelenése eleinte sok lakót aggodalommal töltött el. 2017 tavaszán, amikor a faluban naponta több száz idegen fordult meg, sokan bezárkóztak: inkább csukott ajtók mögül figyelték a látogatókat, vagy némán ültek a házuk előtt. Voltak, akik attól tartottak, hogy a tömeg miatt romlik a közbiztonság, vagy a turisták megzavarják az esti pihenést.
View this post on Instagram
Idővel azonban megváltozott a hozzáállás. A közösség megtanulta kezelni a helyzetet, és fokozatosan egyre nyitottabb lett. A helyiek elsajátították az úgynevezett 5S szabályt – Senyum, Salam, Sapa, Sopan, Santun, vagyis mosoly, üdvözlés, megszólítás, udvariasság és tisztelet. A lakók egyre bátrabban beszélgettek a turistákkal, útbaigazítást adtak, sőt maguk is kezdték élvezni, hogy a világ minden tájáról érkező emberekkel találkozhatnak.
Ezzel párhuzamosan a turizmus új megélhetési lehetőségeket is hozott. Setyaningsih, egy helyi asszony például hűtőládát tett ki a háza elé, és frissítő italokat árult a turistáknak. „Korábban nem foglalkoztam ilyesmivel, most viszont napi 200 ezer rúpiát is megkeresek” – mesélte.
Hamarosan mások is követték a példáját: kézműves standok, ételbódék és ajándéktárgyas asztalok lepték el az utcákat. A színes házak közé betérő látogatók kókuszvizet, helyi édességeket, kézzel festett posztereket és hűtőmágneseket vásároltak, amivel közvetlenül is támogatták a családokat.
A gazdasági hatás hamar mérhető lett. Egy 2020-as kutatás szerint a háztartások jövedelme jelentősen nőtt, és soha ennyi kisvállalkozás nem működött a negyedben. Az infrastruktúra is fejlődésnek indult: a város hidakat és parkolókat épített, nyilvános WC-ket telepített, információs táblákat helyezett ki és korszerűsítette a közvilágítást is. Emellett bevezették a hulladékgazdálkodást is – az emberek immár érdekeltek voltak abban, hogy a szemetet ne a folyóba öntsék vagy az utcán hagyják, hanem tisztán tartsák a környezetüket.
A közösségi összefogás szimbolikus keretet is kapott: 2017-ben megalakult a civilekből álló Pokdarwis egyesület, amelyet kifejezetten azért hívtak életre, hogy hosszú távon menedzselje a negyed új arculatát. A szervezet célja az volt, hogy alulról szerveződve vegye át azokat a feladatokat, amelyeket korábban a városvezetés indított el felülről: a rendszeres újrafestést, programok szervezését és a turisták fogadását. A Pokdarwis tagjai a kezdeti években valóban lelkes motorjai voltak a változásoknak: üdvözölték a látogatókat, gondozták a murálokat, sőt szponzorokat is próbáltak találni a festék és az eszközök beszerzéséhez.
Amikor megfakulnak a színek: a hanyatlás évei
Az érdeklődés azonban hamarosan halványulni kezdett. Alig egy évvel a nagy áttörés után már látszott, hogy a hirtelen jött népszerűség nehezen fenntartható hosszú távon. 2018-ban csökkenni kezdett a látogatók száma: a közösségi médiában futótűzként terjedő fotók újdonságvarázsa elhalványult, és a kíváncsiságból érkező turisták egyre inkább fogyni kezdtek.
Bár a színes házak továbbra is látványosak maradtak, sok látogató panaszkodott arra, hogy programok és kulturális attrakciók nélkül nincs miért visszatérni.
A közösség próbált lépéseket tenni: felmerült a murálok rendszeres megújítása, kulturális események szervezése és a folyópart parkosítása is, de a tervek végül csak a papíron maradtak. A legnagyobb törést 2020 hozta, amikor a Covid–19-járvány teljesen leállította a turizmust. Az árusok egyik napról a másikra elvesztették bevételeiket, sok kisvállalkozás csődbe ment és bezárt. A Pokdarwis belső viták és tapasztalatlanság miatt meggyengült, és egyre nehezebben tudta összetartani a közösséget.
Mindemellett az indonéz klíma is a falu ellen dolgozott. A magas páratartalom, az erős napsugárzás és a heves esőzések gyorsan roncsolták a festékeket: már egy év elteltével láthatóvá vált a fakulás. Bár 2021-ben 451 kilogramm festékből felújították az épületek közel felét, de ez csak tűzoltásnak bizonyult, hiszen továbbra sem volt tudatos karbantartási stratégia. A finanszírozás hiánya szintén komoly akadály lett. A faluba sosem vezettek be belépődíjat, a fenntartás önkéntes adományokra és alkalmi szponzorokra épült. Korábban a Nippon Paint festékgyártó multinacionális cég szponzorációja kulcsfontosságú volt, de tartós együttműködés nem alakult ki.
A hanyatlást nemcsak a helyiek, hanem a kutatók és turisták is dokumentálták. 2024 augusztusában a japán Kindai Egyetem egyik kutatója terepmunkát végzett a faluban. A jelentés szerint Kampung Pelangi csendes és elhagyatott volt: nem működött egyetlen árus sem, a szelfipontok többsége használhatatlan lett, a festékek jelentősen megkoptak, a házak között pedig ápolatlan vadnövényzet nőtt. A tanulmány konklúziója szerint
a projekt legnagyobb problémája a fenntarthatósági modell hiánya volt: nem volt rendszeres bevételi forrás, sem intézményesített karbantartás.
A turisták tapasztalatai is ezt tükrözték. Egy holland utazó 2024 májusában a TripAdvisoron így írt: „Alig van már mit nézni – a festékek megkoptak, a hangulat eltűnt.”
Színezd újra: Kampung Pelangi jövője
Az elmúlt évek hanyatlása után a helyi önkormányzat és a közösség újra napirendre tűzte Kampung Pelangi sorsát. A faluban tett látogatása során Hevearita Gunaryanti Rahayu, Semarang polgármestere hangsúlyozta, hogy a turisztikai potenciálja továbbra is nagyon magas, ugyanakkor elismerte: a falu mára elvesztette egykori fényét. Mint fogalmazott: „Kampung Pelangi mostanra már nem igazán pelangi, a színek elhalványultak, és a közösségi lelkesedés sem olyan, mint régen.”
A városvezetés ezért átfogó megújítási tervet ígért: CSR-partnereket keresnek az újrafestéshez, a közterek funkcióját pedig vissza akarják állítani eredeti céljuknak megfelelően. A polgármester külön kiemelte, hogy a lakosság bevonása nélkül nem lehet fenntartható a megújulás: „a festést és a karbantartást a városnak és a közösségnek együtt kell vállalnia.”
A helyiek közül sokan nosztalgiával idézik fel a falu aranykorát. Egy lakó, Mariati így emlékezett vissza a 2017–2018-as évekre az Espos júliusi riportjában: „Régen nagyon nyüzsgő volt, sok külföldi jött, hírességek is jártak ide, sőt filmforgatások is voltak.” Elmondása szerint ő maga üdítőket árult, és hétvégente akár 800 ezer rúpiát is megkeresett, ami jelentős bevételnek számított, hiszen 1-3 millió rúpia körül mozog az átlagos havi jövedelem a faluban.
A falu jelenleg is kínál kisebb programokat – például a tradicionális helyi édesség, a wingko babat készítésének bemutatását, kézműves foglalkozásokat vagy virágkészítést papírból.
Ugyanakkor ahhoz, hogy a település visszanyerje korábbi vonzerejét, nagyobb léptékű megújulásra van szükség, amihez idén már be is nyújtottak egy hivatalos javaslatot az önkormányzathoz, de az anyagi forrásokra még várni kell. A kulturális és turisztikai hivatal vezetője, Wing Wiyarso hangsúlyozta: Kampung Pelangi továbbra is Semarang egyik ikonikus úti célja, és a város nem engedheti meg, hogy végleg elhalványuljon.
„Kampung Pelangi egykor világhírű volt. Azt szeretnénk, ha ez a státusza visszatérne, és újra a lakosság javát szolgálná” – nyilatkozta, hozzátéve, hogy a jövőben nemcsak az épületek rendszeres karbantartására, hanem a lakók képzésére, kulturális és gasztronómiai programok fejlesztésére is koncentrálni fognak.
A falu jövője most azon múlik, hogy sikerül-e tartós modellt kialakítani, amely egyszerre szolgálja a turizmust és a helyiek életminőségét.
