„Szerkessze velünk a Metropolt”, zaklassa velünk a nőket!
Minél rövidebb, annál jobb, és „a lányok által hordott szoknyák és nacik esetében ez mindenképpen igaz”, szúrta ki a Telex a Metropol Fotózza le és küldje be! című rovatának felhívását. Az újság négy évvel azután, hogy hajléktalan emberekről várt olvasói fotókat, most arra buzdítja a közönségét, hogy a nyári melegben rövid szoknyát vagy nadrágot viselő nőket fotózzák le, és a képeket küldjék el a szerkesztőségnek. Mózes Zsófi írása.
–
„Szerkessze velünk a Metropolt!” – hirdeti az újság, majd arra kéri az olvasóit, hogy nők lábairól küldjenek fotókat. A legjobbakat majd megjelentetik, mondják alig egy évvel a Motherless-ügy után.
Tudjátok, ez volt az az eset, amikor férfiak számukra ismeretlen, utcán, tömegközlekedésen és más nyilvános tereken fotózott nők képeit töltötték fel egy pornóoldalra (sokszor olyan személyes adatokkal együtt, mint a nevük és az életkoruk), a honlap látogatói pedig közös ötletelésbe kezdtek, hogy a fotón – a tudtuk nélkül – szereplő embereket hogyan bántalmaznák, erőszakolnák és/vagy ölnék meg. Több képet a hozzászólások alapján meg is szerkesztettek, így voltak nők, akik nemcsak a kommentekkel, de a róluk készült manipulált fotókkal találták szembe magukat.
De úgy látszik, kevés volt, hogy az ügyben magyar nők is érintettek voltak – sőt, gyanúsítottként egy magyar férfit fogott el a rendőrség.
Kevés volt, hogy a Metropol többször is beszámolt az esetről, így is maradtak a munkatársaik között, akikhez nem jutott el a hír.
Másra nem tudok gondolni, szeretném ugyanis hinni, hogy akik olvastak az ügyről (vagy, tovább megyek, írtak róla), azok számára egyértelmű, hogy miért problémás idegen nők köztereken történő fényképezése – majd pedig a fotók megjelentetése. Mégis, a Metropol gondolt egyet, megvonta a vállát, és már a felhívást olyan képekkel illusztrálta, amelyek minden valószínűség szerint az azokon szereplő nők tudta nélkül készültek, és amelyeken nők szoknyában közlekednek.
„Szerkessze velünk a Metropolt!” – hirdeti az újság néhány hónappal azután, hogy a teljes magyar sajtót bejárta a mi hazánkos Novák Előd által hirdetett kismama-szépségverseny. Jó, erről pont nem írt a Metropol, de gyanítom, nem csak saját magukat olvassák, így meg merem kockáztatni, hogy hozzájuk is eljutott a hír a szépségverseny problémás nevezési feltételeiről.
Tudjátok, ez volt az az eset, amikor Novák Előd arra biztatta a táborát, hogy hozzátartozók akár a képen szereplő nő tudta (és beleegyezése!) nélkül is nevezhetnek fotókat.
Kevés volt a Metropol újságírói számára az is, amikor kiderült, hogy a pályázati kiírás több pontban is problémás. Novák Előd „az EU túltolt GDPR-rendelete, illetve Péterfalvi Attila NAIH-elnök jelzése nyomán” mégis közzétett egy adatkezelési tájékoztatót, a felhívásban pedig kiegészítéssel élt, miszerint „amennyiben nem saját fényképet küldenek meg, ahhoz minden esetben szükséges az érintett hozzájárulását igazoló dokumentum megküldése is”.
„Szerkessze velünk a Metropolt!” – hirdeti az újság, amely már évekkel ezelőtt hirdette, hogy elérte a kétszázezres példányszámot, és évek óta a legolvasottabb napilapok közé tartozik. „Az utca hangjaként a lakosság, illetve az olvasók is aktív szerepet töltenek be a Metropol napi témáinak feldolgozásában, hiszen ők is hozzájárulnak ahhoz, hogy a kerületük, illetve lakókörnyezetük meghatározó történései, eseményei is megjelennek az újságunk hasábjain” – írják büszkén. Én pedig nem tudok nem arra gondolni, hogy mit éreznek azok a nők, akik elindulnak otthonról – a testüket pedig néhány nappal később kétszázezer ember nézi az újság hasábjain.
„Szerkessze velünk a Metropolt!” – hirdeti az újság, és bár szerkeszthetném!
Elmondanám azoknak az újságíróknak, szerkesztőknek, férfiaknak és nőknek, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mit eredményez egy ilyen helyzet. Elmondanám, hogy a tárgyiasítás meg a szexizmus nem oké, meg azt, hogy egy-egy ilyen felhívás a világba vetett bizalmából rántja ki a nőket.
Azokat, akik már ma is, enélkül is kulcscsomóval a kezükben közlekednek este, akik nem mennek anélkül szórakozni, hogy a helyzetüket ne osztanák meg valakivel, meg akik korábban leszállnak és gyalogolnak inkább, ha már csak férfiak vannak a tömegközlekedési eszközön. Azokat, akik – bármilyen nehezen is fogadják ezt be egyesek – nem a férfiak kedve szerint öltözködnek, és akik számára egyáltalán nem szabadna szempontnak lennie, hogy mi az a ruha, amiben a legkevésbé érezné magát rosszul az ember, ha deréktól lefelé bekerülne egy újságba.
Elmondanám azt is, hogy mekkora felelőssége van a médiának. Hogy a felhívással azok a férfiak kapnak bátorítást, akik eddig igyekezték észrevétlenül, titokban videózni és fotózni a nőket – hiszen vélt társadalmi konszenzus volt arról, hogy ez nem oké. Most viszont nemcsak ők nézegethetik a „műveiket”, de kétszázezer másik ember is.
„Szerkessze velünk a Metropolt!” – hirdeti az újság, pedig ekkora láthatósággal, olvasottsággal hirdethetne akár emberséget is. Olyan értékeket, amelyek mentén nem a félelem, hanem az összetartás erősödik, amelyek jó példát mutatnak ahelyett, hogy elrettentésként szolgálnának. Amelyek nem a kiszolgáltatottságot erősítik, hanem az egyenlőséget. Szeretném hinni, hogy többen vagyunk, akik számára ezek jelentik az értékeket.
És nem szeretnék holnap reggel a szekrény előtt állva azon gondolkozni, hogy milyen ruhában látnám magam viszont a Metropol hasábjain.
