„Nem félig ilyen, félig olyan: a többnyelvű gyerek minden nyelvében egész”

–

Ha valaki egynyelvű családban él, talán nem is sejti, mennyi kérdés merülhet fel a többnyelvűség kapcsán – még akkor is, ha a gyerek több nyelvet a természetes közegében, születésétől kezdve sajátít el. Máté Zita kötete éppen ezért különösen hiánypótló, hiszen sokrétű tudást és tapasztalatot ötvöz: Zita négyféle nézőpontból tud rátekinteni a témára.

Egyrészt nyelvészként diplomázott, tehát szakemberként látja át a kérdést, másrészt maga is többnyelvű gyermekeket nevelő szülő. Emellett hosszú évek óta tanít Spanyolországban egy többnyelvű iskolában, valamint konzultációs szakemberként is támogatja azokat a szülőket, akikben kérdések vagy kételyek merülnek fel.

Máté Zita férje két nyelvvel nőtt fel – spanyollal és katalánnal –, így lányaik eleve három nyelvvel indultak. A nagyobbik gyerek kétéves korában a család Budapestről Barcelonába költözött, ahol a lányok idővel többnyelvű iskolába kerültek. Itt a német lett a tanítás nyelve, így a gyerekek kisiskolás korukra már négy nyelvet használtak aktívan. Zita maga is beszéli mindazokat a nyelveket, amelyeket gyerekei használnak, és az említett iskolában tanít is – hosszú-hosszú évek óta.

Éppen ezért tud rendkívül gazdag tapasztalatból merítve mesélni az érintett szülőknek. Szándékosan használom a „mesélni” szót, mert a Többnyelvű gyerekek című könyv kellően olvasmányos, bárki számára érthető formában magyarázza el a két- és többnyelvűség hátterét. Praktikus tanácsokkal szolgál, segít eligazodni, támogatást ad a hétköznapi dilemmákban is.

A verseny felesleges és káros

A kötet számos olyan fontos tételmondatot fogalmaz meg, amelyek valódi kapaszkodót jelenthetnek a szülőknek. Az egyik legmeghatározóbb ezek közül:

„A többnyelvűség legnagyobb ellensége a nyelvek rivalizálása.”

Máté Zita több ponton is türelemre inti a családokat: nem kell elvárni, hogy a gyerek minden nyelven egyforma ütemben haladjon. Az anyanyelveket, illetve a használt nyelveket nem szükséges szigorúan rangsorolni – nem muszáj domináns nyelvet kijelölni, hiszen az akár időről időre is változhat.

Ha egy gyereknek például, aki magyar családban nő fel, de más országban jár iskolába, idővel könnyen lehet, hogy nem a magyar, hanem az adott környezet nyelve válik elsődlegessé. Ez természetes folyamat. A nyelv megőrzésére azonban tudatosan is figyelni kell – különösen, amikor a szülő már nem elsődleges beszélgetőpartner. Ilyenkor érdemes más kapcsolódási formákat keresni a kisiskolás, kiskamasz vagy kamasz számára. 

Ahogy a kötet bemutatóján a szerző is hangsúlyozta: ha nincs kortárs közösség vagy barát a kevésbé használt nyelven, az olvasás remek lehetőség lehet a nyelv aktívan tartására. Nem kell azonban a magyar klasszikusokkal „rárontani” a gyerekre – teljesen mindegy, mit olvas, a lényeg, hogy érdekes legyen számára. Lehet ponyva, tiniregény vagy képregény is: a legfontosabb, hogy motiválja őt a nyelvhasználatra.

Néha a magas szintű nyelvtudásból adódnak félreérthető helyzetek

A könyv nagy hangsúlyt helyez a nyelv és az érzelmek, illetve az identitás kapcsolatára is. A szerző kiemeli: nincs olyan, hogy valaki félig ilyen, félig olyan. A két vagy több nyelven élő gyermek minden nyelvében egész, és ebből sűrűsödik össze egy gazdag, sokrétű identitás. Jó, ha a szülő nem tesz különbséget presztízsben a nyelvek között: nem kell rászólni a gyerekre például, ha nyilvános helyen a családban használt nyelven szólal meg a szülő felé, nem pedig az adott közeg nyelvén. Ez ugyanis lecsapódhat benne úgy is, hogy egyik nyelv, amit tud, kevésbé értékes. Ahogy a kötetbemutatón elhangzott: a gyerek ösztönösen érzi, melyik információ fontos két embernek, és melyik a közösségnek. Így természetesen vált majd nyelvet is, ha szükség van rá.

Az egyik legérdekesebb részt a könyvben számomra annak a paradox helyzetnek a leírása jelentette, amikor a gyerek éppen azért kerül negatív megítélés alá, mert nagyon jól beszél egy nyelvet. Máté Zita erre saját családi történetüket hozza példaként: amikor Spanyolországban élő lányaival a nyárra Magyarországra utaztak, senki nem feltételezte volna, hogy gyerekei más országban nőnek fel, hiszen anyanyelvükként beszélték a magyart is. Azonban a kulturális nüanszokat, amelyek a nyelvi kifejezésben testesülnek meg, a gyerekek kevésbé ismerték.

Az egyik kislány egy kalauzzal folytatott beszélgetés során úgy kérdezett vissza, hogy „Mi?” (ami a spanyol kultúrában egy teljesen rendben lévő kérdés). A kalauz azonban erre mérgesen reagált, hiszen ő azt udvariatlanságnak érzékelte magyarul. Ha a gyerek akcentussal beszélt volna, valószínűleg elnézőbb lett volna.

Ezeket az eseteket nem lehet elkerülni, de Zita szerint nem is kell görcsösen tartani a hasonló „hibáktól”, hiszen a magas szintű tudásból adódnak, és valójában nem is jelentenek hibát. A szerző kötetének bemutatóján kifejtette: érdemes inkább törekedni arra, hogy minden nyelven minél több tapasztalatot szerezzen a gyerek formális és informális közegben is. Hiszen idővel így a legkisebb, kultúrából adódó finomságokat is elsajátítja majd.

A nyelvelsajátítás természetes, a nyelvőrzés tudatos folyamat

Ha már szó esett a tételmondatokról, egy másik lényeges megállapítást is kiemelnék a könyvből: „kölcsönvétel nélkül nincs többnyelvűség”. A kijelentés arra a szituációra vonatkozik, amikor például a gyerek hazajön a magyar nyelvű szülőkhöz a német nyelvű iskolából, és miközben a napját meséli magyarul, egyes szavakat németül tűz bele a szövegbe. A jelenség teljesen természetes, hiszen az iskolai közegben ezt a nyelvet használja. Ahogy a szerző kifejti, fontos tudatosítani, hogy ha a másik nyelven nem találja is a szót, a fogalmat magát ismeri, tud gondolkodni róla, hiszen adott nyelven kifejezi.

Érdemes a beszélgetés végén, néhány mondatban reflektálni az elhangzottakra (akár finoman összefoglalni, visszakérdezni a hallottak kapcsán), és az adott szavakat magyarul kimondani. A hasonló visszacsatolás segít a gyereknek magyarul is elraktározni a kifejezéseket.

A könyvben előkerül a narratív készségek fontossága is, azaz a történetmesélés és az íráskompetencia jelentősége, amely gyakran más ritmusban mutatkozik meg a különböző nyelveken. Máté Zita gyakran kap kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy ha a gyerek egy más nyelvi közegben tanul, akkor segíti vagy hátráltatja-e azzal a szülő, ha ő maga otthon a saját anyanyelvén olvas, mondókázik, meséltet a gyerekével. A szerző kiemeli: ha egy kompetencia fejlődik, akkor az előbb-utóbb minden nyelven előrelépést jelent. Azaz a készségek felülírják a nyelveket. Miközben az is tény, hogy érdemes a stabilabb, erősebb nyelven írni-olvasni tanulni (amennyiben van ilyen, és nem párhuzamosan stabil nyelvekről van szó), mert az könnyebbé teszi a folyamatot a másik nyelven is. 

Hosszú távú kézikönyv az érintett családoknak

A Többnyelvű gyerekek című könyv legnagyobb erőssége, hogy nemcsak egyszeri, érdekes olvasnivalót jelent: egy éveken át zajló, változó folyamatot is támogat a kötet. Hetek, hónapok, évek elteltével is érdemes leemelni a polcról, amikor adott élethelyzetben konkrét kérdésekre keresi a szülő a választ.

A könyv mindenféle két- és többnyelvűséget érint: amikor a szülők különböző nyelvűek és egyikük kultúrájában élnek, amikor a szülők egynyelvűek és egy másik országban alapítanak családot, amikor a gyerek nagyobb korában költöznek, vagy amikor a különböző nyelvű apa és anya egy harmadik nyelvi közegben telepedik le.

Az említett témák mellett a könyv sok más izgalmas kérdést tárgyal még: kezdve az anyanyelv-elsajátítás folyamatában lezajló csendes periódustól (amely a nyelvfejlődés kevésbé látványos, passzívabb szakaszát jelenti), a nem tipikus fejlődésű gyerekek többnyelvűségén át a nyelvi traumákig. A szerző személyes példákkal mutat be olyan többnyelvűek számára hétköznapi, megoldást igénylő szituációkat, amelyekre mi, egynyelvű környezetben létező emberek talán nem is gondolnánk. Tartalmasan és biztatva kíséri a szülőt annak megértésében, hogy

hatalmas kincset ad a gyereke kezébe mind a kommunikáció, mind a gondolkodás szempontjából, ha átadja és segíti őrizni az anyanyelvét. Miközben nyitottan fogadja a gyereke számára fontos új nyelveket is. Sőt, nem fél tanulni a gyerektől, ha így jobban megértheti az ő világát.

Széles-Horváth Anna