A magyar anyák jelentős része nincs jól, a helyzet aggasztó

–

Túlterheltség, magány, gazdasági kiszolgáltatottság, szorongás a rájuk nehezedő elvárásoknak való megfelelés, és az anyasággal kapcsolatos sok, egymásnak is ellentmondó információ miatt – ezek voltak a leggyakoribb válaszok, amiket Filákovity Radojka nemrég megjelent cikkében megosztottak a megszólaló nők. 

A magyar anyák túlterheltek 

„Amikor segítség kell, mert hónapok óta tízszer kelsz éjjelente, napközben meg nyűgös a gyerek, és te mindjárt kiégsz, nincs ott más, nincs mögötted senki. Ezt el kell fogadni” – mondta a cikkben megszólaló Viktória.

Azzal, hogy a családokon belül hogyan alakul a háztartással kapcsolatos munkamegosztás, sok Magyarországon végzett vizsgálat foglalkozik. Ezek közül az egyik legfrissebb és leginkább kiterjedt a KSH Népességtudományi Kutatóintézet által készített Kohorsz ’18 kutatás, amelyben a gyermekvállalás és a háztartásimunka-terhek szülők közti megosztásának kapcsolatát mintegy 8000, gyereket vállaló család adataiból ismerhetjük meg. 2018-ban, még a várandósság időszakában lévő nők körében indították el a kutatást, majd az anyákat a szülést követően a gyerekük fél-, másfél, két és fél, három- és ötéves korában is megkeresték.

Az adatokból jól látszik, hogy bár hazánkban a nők munkaerőpiaci részvétele igen jelentős (sokan dolgoznak teljes állásban), a háztartási és gyerekgondozási feladatok megosztásában mégis hagyományosan ők viselik a nagyobb terhet.

„A párkapcsolatban élő nők háztartási munkaterhei általában nagyobbak a férfiakénál. Nincs ez máshogy a várandósság alatt, majd a gyermek születését követő időszakokban sem” – mondta Veroszta Zsuzsanna, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa.

A korábbi kutatások is azt mutatják, hogy az elmozdulás a háztartásimunka-megosztásban (a férfiak javára) az első gyerekvállalással következik be, és különösen a kisgyerekes időszakot jellemzi.

Amikor Filákovity Radojka arról kérdezte a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársát, ennek mi állhat a hátterében, azt mondta: az első gyerek vállalása nagyobb mértékű életmódváltással, illetve a munkaerőpiaci helyzetük változásával is jár a nők számára, amikor aktív keresőből ők lesznek az otthon lévő fél. „És csak azért nem nagyon jelentős a háztartási terhek növekedése a gyermekvállalással, mert az már korábban is inkább a nőre hárult.” 

De azt sem szabad elfelejteni, hogy a nők szocializációjának az is része, hogy a feladatszintű gondoskodás mellett a családtagjaik érzelmi jóllétéért is feleljenek. 

Egyszerre teljes értékű munkaerő és családanya

„8 órás munka mellett szerintem a legkeményebb munka az anyaság, mert akárhogy nézzük, akármennyire kezd elmúlni, hogy bizonyos dolgokat csak anya csinálhat otthon, és akármennyire is segítenek egyes apukák, azért két dolgozó ember mellett szerintem a dolgok oroszlánrésze mégis az anyára marad. És nem csak a háztartásra gondolok. Például az iskolában is sokat besegítünk a tanárok által szervezett programokba, hiszen, ha jót akarunk a gyermekeinknek – és ki ne akarna –, akkor ma az ember a pedagógusoknak is ott segít, ahol tud. Nem érzem, hogy az állam támogatna bármiben, a munkaadóim, mondjuk, elfogadják, ha időnként kibújok egy program alól az anyaságra hivatkozva, de azért hallom néha, hogy a mi szüleink is megoldották valahogy… Kemény menet, az biztos, és akire biztosan számíthatok, az én magam” – nyilatkozza a cikkben Mária.

Az, hogyan lehet a munkát és az anyaságot összeegyeztetni, permanens feszültséget okoz a nőkben. Ahogy Janina fogalmazott: „Azt érzem visszatérően, hogy nem vagyok elég vagy a munkahelyemen, vagy otthon, a gyerekem számára, vagy egyszerre mindkét területen.” 

Az UNICEF Magyarország korábban készített egy felmérést, ami többek közt az anyák munkaerőpiaci helyzetét és megítélését is vizsgálta, és sokat elárul az itthoni gondolkodásról, hozzáállásról.

Többek közt arra világított ugyanis rá, hogy a magyar társadalom kettős elvárást támaszt a kisgyerekes édesanyák felé. Egyfelől fontos, hogy a közösség hasznos tagjaiként kamatoztassák képességeiket a munkaerőpiacon és hozzájáruljanak a család anyagi biztonságához, másfelől nem tartják őket teljes értékű munkaerőnek, mert nagymértékben szükség van rájuk otthon is, hogy gondoskodjanak gyerekeik neveléséről.

Azzal az állítással, hogy „egy kisgyerekes nő nem tud teljes értékű munkaerő lenni, mert korán kell hazamennie és gyakran ott is kell maradnia, ha beteg a gyereke”, 73 százalék értett egyet.

A szendvicsgeneráció élete: párhuzamos gondoskodás a szüleikről és a gyerekeikről

Azt, hogy a jelenlegi magyar oktatási, szociális, illetve egészségügyi rendszer működése – illetve működésképtelensége – hogyan hat a nők mindennapjaira, és milyen módon növeli a terheiket, a szendvicsgeneráció tagjain lehetne a leginkább szemléltetni. Ők azok, akik szinte teljesen beszorultak a gyerekeik és a szüleik közé – előbbiekről még, utóbbiakról már gondoskodniuk kell.

Csak Magyarországon több százezer ilyen, 40 és 60 év közötti felnőtt él, jellemzően nők, akiknek napi szinten mindenkiről egyszerre kell gondoskodniuk. Ez pedig akkora terhet ró rájuk, hogy saját magukra már nem jut idő, erő, kapacitás. 

Keveházi Kata, az anyákkal foglalkozó Jól-Lét Alapítvány vezetője (küldetésük, hogy hozzájáruljanak a nők és férfiak egyenlőségén alapuló jólléti társadalomhoz) szerint sem a közvetlen környezet, sem a szakpolitika nem látja, miket visz el egy nő a hátán.

„Holott az anya- és nőtársadalom jelentős része, a rájuk nehezedő terhek miatt, már csak a túlélésre hajt. A helyzet aggasztó. A statisztikák szerint azok a nők, akik gyereket nevelnek, a szüleikről gondoskodnak, dolgoznak és igyekeznek minden fronton állandóan 100 százalék fölött teljesíteni, az egészségüket és a várható élettartamukat illetően ugyanolyan veszélyeztetett csoporttá váltak, mint a férfiak, akiknek elég alacsony a várható élettartamuk Magyarországon” – mondja.

A tökéletes anyaképnek való megfelelés

Nem elég a szocializáció, a társadalmiszerep-elvárások sora az elmúlt években tovább emelkedett – ebben pedig a közösségi médiában ábrázolt anyaképnek is szerepe volt.

„Továbbra is fennáll az a társadalmi nyomás, hogy anyaként teljesen fel kell áldoznod magad a gyermeked jólléte oltárán, amire ráerősítenek sajnos az egyébként gyereknevelési elvek tekintetében haladó Facebook-csoportok is. Erre rakódnak rá a sokszor tévhitekből és megszokásokból táplálkozó kéretlen tanácsok, a szülői döntéseid tiszteletben nem tartásával megfűszerezve. Én mindezek hatására, egy traumatikus, de magyar viszonylatban átlagosnak mondható szülésélmény után ott álltam egy csecsemővel, akit próbáltam életben tartani, és azt éreztem, hogy képtelen vagyok ezt a feladatot megugrani” – mondja Annamária.

A jelenségre Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus is felhívja a figyelmet a Beszélnünk kell! podcastsorozat legújabb epizódjában. „Van egy tökéletes, idealizált anyakép a közösségi médiában, és ez óhatatlanul hatalmas nyomást helyez ránk. Egy diktatúra kezd kialakulni az anyaság témájában, és ennek próbálunk megfelelni” – mondja.

A jó anya, illetve a tökéletes anya pedig a társadalom (és valljuk be, sok esetben a többi anya) szemében olyasvalaki, aki mindenki más szükségletét a magáé elé helyezi. „Az, hogy velem mit történik, nem lesz olyan fontos. Ha én vagyok szomjas, az kevésbé fontos, mert először megitatok, megetetek mindenkit, rendet rakok, és csak utána foglalkozom azzal, hogy igyak egy pohár vizet.

Ez lesz a természetes működése az embernek, hogy nem törődik magával. És amikor saját magunkkal nem törődünk, és sorra, és rendszeresen, és hosszan tartóan a saját szükségleteinket háttérbe soroljuk, akkor egy idő után óhatatlanul azon kapjuk magunkat, hogy annyira elfáradtunk, hogy ezt már nem lehet kipihenni” – tette hozzá Orvos-Tóth Noémi.

Az anyai túlterheltség a gyereknek sem tesz jót

Ha az anyák nem kapnak megfelelő támogatást, az nemcsak rájuk, hanem a jövő generációira is hatással lesz. Az érzelmi elhanyagolás vagy a folyamatos stressz káros következményekkel járhat a gyerekek fejlődését tekintve is.

A saját szükségleteik háttérbe szorítása hosszú távon könnyen vezethet kiégéshez.

És ez „diszfunkcionális családi működést tud okozni, ahol nem lesz képes a szülő a saját jól működő érzelmi önszabályozásán keresztül szabályozni a családban zajló érzelmi-kommunikációs folyamatokat. Nem lesz képes arra, hogy a gyereke személyiségfejlődését a megfelelő irányba terelje, a határait felismerje, azoknak a kiépítését segítse, ennek pedig hosszú távon össztársadalmi hatásai is lesznek” – mondta Orvos-Tóth Noémi a Beszélnünk kell! legújabb epizódjában.

Bereczki Szilvia