Miért nem mennek be télen sem a szállóra az utcán élők? A kérdés összetett

–

Éjjel-nappal fagyponton élni egy világváros kellős közepén

2024. október 11-én este nyolc és éjfél között zajlott le Budapest belső kerületeiben a hajléktalanságban élő emberek számbavétele. Egy nemzetközileg elfogadott módszerrel összesen 461 embert regisztráltak, valamint 31 olyan üres helyszínt, amely láthatóan emberek alvóhelyéül szolgál. A regisztráltak közül 133 emberről biztosan lehet tudni, hogy az éjszakát odakint, a főváros közterületén, a hidegben tölti. Az összeírt emberek 30 és 60 év közöttiek, ötödük nő. A felmérésben részt vevő szociális munkások azt is megállapították, hogy a tartósan utcán élő emberek általában valamivel fiatalabbak, mint azok, akik behúzódnak szálláshelyekre.

A Twist Olivér Alapítvány krízisintervenciós kerekasztal-beszélgetésre invitált szakértőket. Arra a kérdésre keresték a választ: mi az oka annak, hogy sokan nem hajlandók bemenni a szállókra, és inkább az utcán húzzák meg magukat?

Mit tehetnek az intézmények annak érdekében, hogy a tartósan utcán élő ügyfelek vonzónak találják a szállások kínálta lehetőségeket?

„Soha nem megyek szállóra, mert ilyen emberek közé én nem tartozom. Inkább alszom a bokor alatt”

– mondta el egy utcán élő asszony az indokait. A Twist Olivér Alapítvány munkatársai ugyanis megkérdezték az érintetteket is az okokról, köztük olyanokat, akik akár már több mint tíz éve élnek kinn. A hangfelvételen sok ok elhangzott, ezek igen összetett képet mutattak a problémákról. Sokan azért nem szeretnének szállóra vonulni még a nagy hidegek esetében sem, mert jelenleg nincs olyan hely Budapesten, ahová befogadnák őket az állataikkal együtt. Azokat viszont nem hajlandók hátra- és cserben hagyni.

„A jószágaimat nem fogom itt hagyni, ők a mindenem” – mondta egy megszólaló.

Jó páran panaszkodtak a többi lakóra, akiket összeférhetetlennek ítéltek meg. „Nem kulturáltak, nem műveltek, és nem tisztálkodnak rendesen.” Van, aki a tömeget nem bírja, „ha már hárman, négyen vagyunk, az nekem már sok”.

Így érthetőnek tűnik, miért nem szeretne olyan szállóra költözni, ahol egy szobán (jó esetben csak) tíz másik olyan emberrel kell osztozkodnia, akit nem ő választott lakótársul. Többeknek okoz gondot az, hogy a legtöbb szálló teljes absztinenciát kér a lakóktól, vagy ők maguk nem szeretnének közösködni alkoholbeteg lakókkal. Igen sokan jelölték meg problémaként a bogarak – ágyi poloskák, csótányok, tetvek – jelenlétét.

„Inkább fagyjak meg, mint hogy megint bogaras legyek. Nekem ebből elég volt.”

„Nekem nem az intézménnyel, hanem a sorstársakkal van problémám” – mondta az egyik megkérdezett. Volt, aki arra panaszkodott, a szállón mindenét ellopták, így teljesen potyára dolgozott azon a héten. 

Hajléktalanszálló < saját kunyhó?

Bagyinszki Péter utcaigondozószolgálat-koordinátor munkatársaival főleg a XX. kerületben dolgozik, ahol többen is a környékbeli erdőben élnek a maguk által épített kunyhóban vagy sátrakban. Szerint azoknak, akiknek jól megépített, fűtött kunyhójuk van, egész egyszerűen nem alternatíva az átmeneti szálló.

„Ők szépen meg tudják teremteni a maguk kényelmét, legfeljebb egy meleg zuhanyra, ételre jönnek be a nappali melegedőbe. Ez a klienskör nem fog bemenni a fapadosra, és nem is biztos, hogy kell neki. Aki kunyhóban él, annak nem előrelépés a szálló, melegedő” – mondja, hozzátéve: ezek az emberek az erdőben jobban élnek, mint mások az olyan önkormányzati lakásokban, ahol rezsitartozás miatt már a fűtést is kikapcsolták. A nappali melegedőkben emiatt elkezdtek megjelenni a kerületben lakók is.

Egyedül nem megy

Hoffmann Kriszta a traumatudatos szemléletet is hiányolja a rendszerből, amellett rámutat: nincsen elegendő férőhely, sok hajléktalanságban élő nő még ha menne is szállóra, nem biztos, hogy van hová. Ő korábban Tatabányán dolgozott, ahol például egyáltalán nem volt nők számára fenntartott menhely. Az is probléma, magyarázza, hogy elvétve található csak olyan szálló, ahol van lehetőség páros elhelyezésre, a kevés férőhely miatt pedig igen nehéz a bejutás.

A hajléktalanságban élő nők egy része muszájból él párkapcsolatban, náluk nem opció az egyedülállóság, ugyanis a túlélésük múlik azon, hogy legyen mellettük valaki. Ha azonban a másik nem akar szállóra menni, akkor vele fog tartani. 

A hajléktalanságban élők között kiugró a szerhasználók, függők aránya, ezért azokról a szállókról, amelyekben belépéskor elvárás (és nem cél idővel) a teljes absztinencia, sokan kizáródnak.

A jelenleg igen döcögősen működő ellátórendszer harminc éve alakult ki, azonban csak toldozva-foldozva lett az elmúlt évtizedekben, így valódi megoldásokat nem igazán tud nyújtani – értenek egyet a kerekasztal-beszélgetés résztvevői.

Heterogén csoportok

Megváltozott az utcára kerülők korbeli összetétele is. Egyre több a krónikus beteg, idős ember, akiknek sok egészségi problémájuk van, ezek kezelésére a szállók nincsenek felkészülve. Illetve megjelentek a fiatalok is, Tápi Eszter, a Twist Olivér Alapítvány intézetvezetője elmondta, náluk az egyik legfiatalabb lakó mindössze 21 éves – ő frissen került ki egy gyerekotthonból. De sok a pszichés problémával küszködő ember is, a rendszer pedig sajnos rájuk sem áll készen (erről ITT írtunk korábban). Tápi Eszter hozzáteszi: nehéz olyan embereket közösségként, csoportként kezelni, akik nem egymást választották, és akik teljesen más hátterűek. Az egyik lakó napi szinten dolgozik, a másiknak súlyos pszichiátriai problémái vannak, betegségtudata azonban nincs. 

Hoffmann Kriszta kiemeli: ezeknek az embereknek a java része azért nem tud viselkedni, mert azt soha nem tanították meg neki.

Azokat a megküzdési stratégiákat fogja használni, amik addig beváltak, ami az utcán segített, amiket ismer, ez pedig gyakran az erőszak lesz.

Azt is fontos szem előtt tartani, hogy sokan közülük legfeljebb a következő 24 órában tudnak gondolkodni, nem terveznek hosszú távra. 

Tényleg megéri bemenni?

Hoffmann Kriszta szerint az egyik probléma, ami miatt sokan nem akarnak szállóra menni, az, hogy a szolgáltatás igénybevételéhez le kell mondaniuk bizonyos emberi jogaikról. Miközben távolról sem biztos, hogy a szolgáltatás olyan színvonalú, hogy ez nekik megérje. Hiszen nem feltétlenül akar valaki lemondani a szabadságáról, az önrendelkezési jogáról cserébe azért, hogy össze legyen zárva tíz vadidegennel, az intézetben pedig megszabják neki, hányra érjen vissza, mikor mit csináljon vagy ne csináljon.

„A traumatúlélőben – és a hajléktalanságban élők jelentős része ilyen – óriási bizalmatlanság is van.

Az életük a folyamatos kockázatelemezés: ha ezt kapom, és ezt kell érte megtennem, akkor nekem megéri? A válasz pedig sok esetben: nem.”

Hoffmann Kriszta szerint segítene, ha nem egyéni, hanem társadalmi problémaként lenne kezelve a helyzetük. „Nem büntetésképpen élnek az utcán, mert rosszak voltak, mert hibákat követtek el. Hanem egy olyan társadalomban élnek, ami magára hagyja az embereket.”

Óriási probléma a fluktuáció is

A hajléktalanságban élő emberekben a hátterük miatt van egy hatalmas bizalomvesztettség. Sokan közülük nem jó szakemberhez kerültek, vannak, akik a segítőjük hibájából veszítették el a gyerekük nevelési jogait. A szociális munkás feladata részben az is, hogy ezt a bizalmat visszaépítse. Nagyon fontos lenne ezért is a stabilitás, a lassan, de biztosan kiépülő kapcsolat az ügyfelekkel. Ez viszont úgy nem valósulhat meg, ha folyamatosan cserélődnek a segítő szakemberek, miközben a szociális munkások között rengeteg a pályaelhagyó. A távozás okai között a beszélgetés résztvevői felsorolják a társadalmi megbecsültség hiányát, az alulfizetettséget és a korai kiégést is. Csakúgy, mint az információhiányt: a képzési hiányosságok miatt az iskolapadból a terepre kikerülő szociális munkásoknak túl kevés tudásuk van arról, valójában mi vár rájuk. Ez azonban frusztráló, és rövid időn belül temérdek kudarccal jár, így sokan döntenek úgy: könnyebb ebből a helyzetből inkább kilépni. 

Hoffmann Kriszta szerint ahhoz, hogy a munkatársak jobban megértsék az ügyfél működését, fontos lenne tisztában lenniük azzal, hogyan működik egy traumatúlélő agya, így láthatják a motivációit is, hogy mi áll a viselkedése mögött. De hozzáteszi: túlélőkkel dolgozni már önmagában traumatizáló.

„Érzelmileg megterhelő látni, hogyan élnek az ügyfelek, milyen tapasztalatok állnak mögöttük. Meghallgatni napi szinten azokat a történeteket, amikbe beleszülettek, amiknek az utcán ki voltak téve, az, ahogy szexuálisan és fizikailag meggyötörték őket, pokolian nehéz, ebben könnyen elfárad az ember.”

Tápi Eszter megerősíti: valóban folyamatos a munkaerőhiány. „Ezt a munkát nagyon nehéz életed végéig azonos szinten csinálni. Összeteszem a két kezem a kollégákért, akik évek óta kibírják.”

Gombos Miklós elmondja, az ő munkájukban sajnos nagyon magas az állandó stressz szintje. Az sem segít, hogy az alulfizetettségük okán kénytelenek mellette más munkahelyet is vinni, így gyakorlatilag a szabadidejüket sem rekreációval töltik, hanem munkával. A legtöbb munkatárs ezért három-öt év alatt teljesen kiég.

Fejlesztgetések

A Fővárosi Szolidaritási Alap 2023-as pályázata arra kereste a választ, hogyan lehetne még inkább a tartósan utcán élő ügyfelek igényeihez közelíteni a szállók által kínált lehetőségeket. A Twist Olivér Alapítvány is részt vett a projektben, ennek keretében 20 millió forintot költhettek a szállók infrastrukturális megújítására, szem előtt tartva azok igényeit is, akik tartósan utcán élnek. Az alapítvány 2011 óta vesz részt a főváros Közterület helyett emberi körülmények programjában. Bár korábban volt térítésidíj-kedvezmény az intézményben, azt mára az elszálló rezsiárak miatt meg kellett szüntetniük. Várólistájuk van, ám aki tartósan utcán él, azokat előbbre veszik. 

A szállón az ügyfelek kapnak úgynevezett zöld csomagot, amelyben egyebek között bögre, törülköző, körömcsipesz, fehérnemű, evőeszközkészlet (úgynevezett kanálgép), mosókapszula, multivitaminok, illetve hét napra elegendő konzervélelmiszer található. Különböző témák szerint csoportos foglalkozásokat is tartanak a lakóknak, háztartásvezetésről szóló ismereteket kínálnak, de vannak megküzdéssel kapcsolatos foglalkozások, ezeken a résztvevők alaposabb önismeretet, konfliktuskezelési technikákat sajátíthatnak el, a belső kuckó nevezetű alkalmon pedig művészetterápián vehetnek részt vezetett meditáció keretében. Ezen kívül tervezik nagy zárkombinációjú szekrény elhelyezését, lesz hűtőszekrény, kamera, értékmegőrző, és a szobákban térelválasztók, illetve építenek majd két kutyakennelt is a szálló udvarára, és tervezik az akadálymentes férőhelyek kialakítását is.

Fiala Borcsa