A lány, aki Vivaldit fuvolázik a debreceni bringaboltban

–

A belőle áradó átható derű mellett a megjelenésével is magára vonja a figyelmet Fodor Dorka: nemcsak a zenekara fellépésein viseli a jellegzetes sapkáját, hanem a – számára egyáltalán nem szürke – hétköznapok során is. Akkor is rajta volt a lassan már a védjegyének számító fejfedő, amikor a beszélgetésünk elején a gyerekkoráról kezdett mesélni.

„Egy Nyíregyházához közel fekvő faluban, Kálmánházán nőttem fel. Négyen voltunk testvérek, én vagyok a legidősebb gyerek, három húgom van. Állatokkal voltunk körülvéve otthon. Bevallom, itt, Debrecenben sokszor gondolok ezekre az időkre, az albérletemben ugyanis semmilyen állat sincs” – meséli egy sóhajtás kíséretében.

A zenébe, ami az életét a mai napig is meghatározza, az iskolás évei elején szeretett bele. „Amikor elkezdtem az első osztályt, mondták, hogy az iskolában tanítás után lehetőség van többféle hangszerrel is megismerkedni. Én először a furulyát választottam. Nagyon megszerettem, de egy idő után úgy éreztem, már »kinőttem«, ezért a fuvolára váltottam. Hamar beleszerettem, és a mai napig is rajongok érte.”

Dorka nem csak a zenében bontakozott ki. „Rajzszakkörre is jártam, és a festészettel is próbálkoztam. De mindig is úgy éreztem, hogy a hangszerek világa áll hozzám a legközelebb: a fuvola és a furulya mellett a pikolóval (vagyis a kisfuvolával), a gitárral, a basszusgitárral és a zongorával is megismerkedtem.”

Rendőrökre mindig szükség lesz

Az általános iskola elvégzése után Dorka a Kálmánházához szintén közel eső Nagykállóban folytatta tanulmányait, a Budai Nagy Antal Szakközépiskola tanulója lett – ahol habitusához képest meghökkentő módon a rendészeti tagozatot választotta.

„Nyolcadikos koromban még nem igazán tudtam, mit szeretnék kezdeni az életemmel. (És néha még most sem tudom.) Gondoltam, próbáljuk ki ezt, a szüleim pedig megerősítettek a döntésemben, mondván, rendőrökre mindig szükség lesz.

De már a tanulmányaim elején éreztem, hogy valószínűleg nem nekem való ez a hivatás. Iskolát viszont nem akartam váltani, mivel tudtam, hogy úgyis leérettségizem, utána pedig akárhova mehetek továbbtanulni.” 

 

A zenélést Dorka a középiskolai évei alatt sem hagyta abba, és sok maradandó élményt köszönhetett a fuvolának. „Bevettek a nemzetközileg is jegyzett Szabolcsi Koncert Fúvószenekarba, amely Nyíregyházán próbál. A próbákat és a fellépéseket is nagyon élveztem. Gyakran jártunk külföldön a csapattal, például Szlovákiában, Bulgáriában, Montenegróban és Olaszországban is turnézunk.”

A tinédzserkora jelentős részét a Kálmánháza–Nagykálló–Nyíregyháza háromszögben töltötte. Az érettségi után pedig jött a Debreceni Egyetem, az esztétika szakirány. „Igazából az volt a célom, hogy minél szélesebb körű műveltségre tegyek szert, és a lelkem is formálódjon az egyetemi évek alatt. A szüleim ezt javasolták a pályaválasztásom előtt: »Szerezz valamilyen diplomát, mindegy, milyet«. Egyébként a filozófia kifejezetten megtetszett nekik, jól szórakoztak, amikor az ókori görögökről meséltem otthon” – mondta újra nevetve.

Bringabolt balatoni kitérővel

Az alapképzés elvégzését követően Dorka a kálmánházi önkormányzatnál kapott munkát, a szociális ügyekkel foglalkozó osztály alkalmazta. De a megbízatása csak tíz hónapra szólt. „Ott voltam huszonegynéhány évesen, tudtam, hogy hamar le fog járni a szerződésem, de arról, hogy mit kezdjek utána magammal, elképzelésem sem volt. Aztán az egyik ismerősöm szólt, hogy Badacsonyban van egy májustól októberig tartó idénymunka, borokat és ilyen-olyan csecsebecséket kéne árulni a Balaton partján. Felcsillant a szemem, miközben mesélt a lehetőségről, nem volt kérdés, hogy élek vele.

Egy hátizsákkal útnak indultam, két nap múlva már Badacsonyban voltam.”

Azt mondja, élete egyik legszebb és legkalandosabb időszakát köszönheti a Balatonnál töltött félévnek. „Sok embert megismertem, és mivel soha nem voltam még ennyi ideig távol az otthonomtól, önállósodtam is. Csodaszép helyen, egy tapolcai házikóban laktam, amelynek polcai tele voltak érdekes könyvekkel, az ablaka pedig a Malom-tóra nyílt. Amikor nem kellett dolgozni, olvastam a házban talált könyveket, vagy bringán és vonaton bejártam a környéket.”

Miután hazatért Debrecenbe, egy hangszerboltban kezdett el dolgozni. És költőként is bemutatkozott. Verseire leginkább a kortárs írók-költők, például Dékány Dávid, Horváth Benji, Áfra János, Kemény Zsófi és Térey János művei hatottak. Azt, hogy egy kötetben az utóbbi szerző művei mellett az övéi is megjelenhettek, nagy megtiszteltetésként élte meg. Tehetségére a Vörös Postakocsi című irodalmi-kritikai-művészeti folyóirat szerkesztői is felfigyeltek: a lap egyik vers- és prózaíró pályázatán második helyezést ért el. Az egyik díjazott költeményének a „D.” címet adta:

Vivaldi a bringaboltban

Dorka mostanság egy kerékpárüzletben dolgozik. Kezdetben a bolt weboldalát szerkesztette és a marketingért felelt, később azonban már értékesítési és szerelési feladatokat is rábíztak. „Bármit is csinálok, abba kétszáz százalékot adok bele. Így van ez a bringákkal is. Érdekelt, hogy kell megjavítani őket, így ellestem ezt-azt a kollégáktól. Néha hüledeznek az emberek, amikor azt mondom, hogy én is tudok nekik segíteni a szervizes feladatokkal kapcsolatban. Nem értem, miért hiszik még sokan azt, hogy csak férfiak képesek az ilyen munkára!” – jegyzi meg.

A zenélést sem hagyta abba. A fuvoláját sokszor magával hordja – gyakran a munkahelyére is. „Ha úgy tartja a kedvem, a bringaboltban munka után előkapom a hangszeremet, és egy órát zenélek, különösen Vivaldi Négy évszakát szeretem játszani.”

De nemcsak a kerékpárüzletben vagy az albérletében szokott zenélni: a HintaLOW névre keresztelt formációnak a tagja. Az együttest – amely egy sajátos szöveg- és zenei világot képviselő hip-hop duó – Szénási Miklós debreceni íróval együtt alapították. A zenekarban Dorka rappel, zenésztársa pedig billentyűs hangszereken játszik. A dalokat közösen írják, a próbákra alkotóműhelyként tekintenek. A lány úgy véli, az együttes előtt szép jövő állhat, és ezt az ismerősöktől, barátoktól kapott visszajelzések is alátámaszthatják. 

Dorka a beszélgetésünk végén azt mondta, szerencsésnek érzi magát, hogy a zenélés életforma lehet a számára. Hozzátette, a fellépéseket ünnepként éli meg, de időnként lámpalázas a színpadon. „Az alkotás folyamata és a koncertezés is tetszik. A próbákon otthonosan érzem magam, szeretem kiélni a kreativitásom dalírás közben. A színpad egy másik világ. Ott van, hogy sérülékenynek érzem magam. Izgulok amiatt, hogy a közönség nyitott lesz-e arra, amit a zenekar képvisel. Szeretném, hogy aki megnézi a koncertet, érezze, mit szeretnénk átadni a dalainkkal. És azt is fontosnak tartom, hogy minden fellépésen a legjobb formámat hozzam – akár befogadó a közönség, akár nem.”

Ami pedig a jövőt illeti, Dorka reméli, hogy zenekarával eléri azokat a sikereket, amelyekről álmodik, vagyis „messzire vágtat majd a hintaLOW”. És azt is, hogy évek múltán is el tudja mondani azt, amivel a beszélgetésünket kezdte: „boldog vagyok” – méghozzá a rá jellemző fülig érő mosollyal.

Nádudvari Péter