Rácz Zsuzsa az Elviszlekben: A nemiszerep-felfogás idehaza olyan, akár Oroszországban

–

„Mintha az lenne a parancs a női létben, hogy gondoskodom, tehát vagyok. Ha nem gondoskodom, nem vagyok rendes nő. Pont” – mondja Rácz Zsuzsa kiemelve, hogy olyan mértékben konzervatív még napjaink Magyarországán a nemiszerep-felfogás, mint például Oroszországban.

Véleményét kutatásokkal támasztja alá: a Word Economy Forum hosszú évek óta rangsorolja az országokat, az ő statisztikáik alapján Magyarország épphogy megelőzi Szaúd-Arábiát a nők helyzetét illetően. Az összehasonlítás alapja az, hogy milyen a nők hozzáférése az oktatáshoz, az egészségügyhöz, és milyen a munkaerőpiaci pozíciójuk, illetve az átlagkeresetük. E szempontok alapján 150 országot mérnek össze egymással a kutatók, és Magyarország általában a 100. helyen végez. Most még hátrébb kerül, mert noha a nők és férfiak jogai egyenlők már, a lehetőségeik nagyon is különböznek.

Ha csak azt vesszük alapul, hogy az országnak női köztársasági elnöke volt, ami sokat nyomott a latban, extra pontokat ért. Most már ezeket a pontjainkat is elveszítjük – ecseteli, és a beszélgetésből egyszer csak kiderül, hogy

Novák Katalin egyébként Terézanyu-különdíjas is volt évekkel ezelőtt. Az övé volt az első évben az egyik legjobb írás.

Arról írt többek között, hogy ha a nő anyává válik, megszűnik a zárt ajtók mögötti vécéhasználat, de azt is boncolgatta, hogy három gyerek mellett nőként visszamehet-e dolgozni, vagy majd elítélik-e ezért. „Visszament, és a története nagyon sok tanulságot hordoz kezdve azzal, hogy mire használnak egy nőt, hogyan tarthat ki egy nő egy férfiak dominálta területen” – hangsúlyozza Rácz Zsuzsa, a Terézanyu-könyvek és a Kovácsné kivan írója, valamint a Terézanyu-pályázat ötletgazdája, szervezője.

Noha már hosszú évek óta boncolgatja írásaiban, hogy miért vállalunk mindent, mi nők, és miért nem tudjuk a saját jóllétünket is előre sorolni, a feladatmegosztás még mindig nem került egyensúlyba Magyarországon.

A család körüli teendőkből sokkal többet vállalnak a nők, több terhet cipelnek a vállukon, miközben a mártírszerep is ott leselkedik rájuk, furcsamód dicsfénnyel körülölelve. Mintha jutalmazná a társadalom a „belehalást”, és máris „szar anya” lenne az, aki „nem döglik bele” az anyaságba.

Pedig „egyenrangúak vagyunk, és az abból áll, hogy férfiként te is felkelsz éjszaka a gyerekhez. Te is megtanulod, hogyan kell megetetni. És abból is áll, hogy végre természetessé válik, hogy az igazgatótanácsokban vagy a menedzsmentekben egyik dolgozó fiú, a másik meg lány” – de amíg ezt nem érti meg a társadalom, addig a patriarchátus a nőket és a férfiakat egyaránt kicsinálja. 

Mint mondja, azért mer kritikusan is felszólalni a közösségi működésünk ellen, mert valamikor „honleányként” látott el közszolgálati szerepeket. Számára fontos volt a haza, ám amikor azzal szembesült, hogy minden igyekezet ellenére sem tud az ország jó irányba haladni, engedett a belső hangjának, és a fájdalomból örömforrást kovácsolt magának. Nemrégiben érett meg arra a döntésre, hogy elköltözik a lányaival, és egy kiegyensúlyozottabb, felhőtlenebb életet kezd.

Bár most a szülői teendők nagyobb része szakadt a nyakába, boldogabb, mint valaha, mert végre tud örülni a sikereinek is. Legyenek azok olyan „apróságok”, mint a mindennapos főzés, gyereknevelés vagy egy újabb történet. 

Mi tartotta vissza eddig a világcsavargástól? Szülőként mi számára a legfontosabb? Miként vélekedik a hírnévről és az írói létről? És hogyan tud egy házasság úgy is működni, ha a felek néha egymástól távol tartják össze a családot?

Az Elviszlek magammal e heti epizódjából kiderül!

Bereczki Szilvia