Látássérültek, Down-szindrómával és autizmussal élők a színpadon – a Baltazár Színháznál jártunk

–

Új szemszögből láttatni embertársainkat

Elek Dóra, a Baltazár Színház alapítója, művészeti vezetője, rendezője Párizsban végzett színház szakon. Itt történt a fordulat is az életében, amikor találkozott egy fogyatékossággal élőkből álló francia–belga társulat előadásával, ami arra inspirálta, hogy Magyarországon is létrehozzon valami hasonlót.

„Abban az előadásban az fogott meg, hogy igazi, hamisítatlan színházat láttam. Katarzisélményében volt részem, és ez a maximum, amit egy műalkotás adni tud a nézőnek.

Azonnal látszott az óriási különbség: ezek az emberek a hétköznapjaikban és a színpadon teljesen máshogy mutatkoznak meg. A színpadon a helyükön vannak, a társadalom számára is elfogadható módon.

Ha megindít minket egy előadás, akkor az élményért hálát és elismerést fogunk érezni azok iránt, akik ezt létrehozták. Azaz teljesen más viszony alakulhat ki egy olyan emberrel is, akire a hétköznapok során sokan elsősorban részvéttel gondolnak.”

Elek Dóra szerint nemcsak itthon, de a világon mindenütt előítélet övezi a fogyatékossággal élőket. Fontos kérdés azonban szerinte, hogy képesek vagyunk-e mögé látni annak, amit elsőre furcsának találunk. „Ha igen, akkor az egy másfajta kapcsolat kezdete. A Baltazár Színháznak ez a célja részben: hogy egy másfajta nézőpontot nyújtsunk.” 

Tehetség és szív

Hasonló folyamat játszódott le a Baltazár ép színészeiben is. Mint kiderült: Kecskés Karina, Müller Péter Sziámi és a Debreceni Csokonai Színház színésze, Varga Klári is egyetlen előadás során szeretett bele annyira az itteni munkába, hogy azóta oszlopos tagjai a társulatnak.

Klári például 2008-ban csatlakozott a csapathoz, ekkor dolgozott először a Baltazár társulatával. „Halálosan beleszerettem az itt folyó munkába, szorosan rácsatlakoztam a Baltazárra, és azóta a társulat tagjának vallom magam. Ezek a színészek teljesen odaadják magukat a próbafolyamatnak, és én is velük, illetve általuk lettem képes ugyanerre. Ilyenkor minden más megszűnik körülöttünk, csak az a pillanat, csak az az anyag marad, amivel éppen foglalkozunk.” 

De mi az, ami ilyen mágneses erővel bír a Baltazár szellemiségében? – kérdezem Elek Dórától, aki elmondja: a színészeinek tehetsége az egyik fontos tényező ebben, a másik pedig a szeretet. „A társulat sérült tagjai is iszonyú nagy szívvel csinálják a munkát, és szívvel adnak.” Amellett egyértelműen a színészetet tekintik hivatásuknak.

„Nem minden sérült embernek a színház a terepe, de akik itt vannak, azoknak ez a hivatásuk. Ki merem jelenteni: Kovács Panka az ország egyik legjobb színésze. Még ha ezzel ő maga nincs is tisztában.” 

A hazai független színházak rákfenéje

A fogyatékossággal élőknek igen kevés lehetőségük van arra, hogy olyan munkát vállaljanak, amit szívesen végeznének. A művészet azonban olyan terep, ami a kereteket áthágva tud munkalehetőséget nyújtani. A kezdetektől kiemelten fontos volt, hogy a Baltazárban a színészek fizetést kapjanak, nekik tehát ez távolról sem hobbi, hanem a munkahelyük, amit nagyon komolyan vesznek. Az pedig magabiztosságot ad, hogy tudják magukról: amit csinálnak, azt jól csinálják, van hozzá tehetségük. A próbák rendszeressége, a koncentráció, amit minden szerep igényel, és a fegyelem is jelentős sarokkövek az életükben.

Ám ahogy a többi független színház, úgy a Baltazár is kemény küzdelmet folytat a fennmaradásért. „Idén esett meg először, hogy megszűnt a normális működési támogatásunk” – panaszolja Elek Dóra, aki jelenleg azon dolgozik, hogy olyan új szemléletet alakítson ki, amivel fenntarthatóbbá teheti a működésüket.

Ebben sokat segített a Balogh Máté által életre hívott Art is Business projektje, amin keresztül lehetőségük volt pár alkalommal egy üzleti mentorral beszélni. Az ott kapott fogódzókkal keresik jelenleg azokat az új utakat, amikkel megmenthető az egyre romosabb állapotba kerülő színháztermük, és a társulatuk örökös létbizonytalansága is megszüntethető lenne. „De nagy szükségünk lenne egy gazdasági szemléletű kollégára is” – mondja a rendező.

Az alkotás ereje

Nemrégiben a Baltazár színészei együtt léptek fel nógrádi nehéz sorsú fiatalokkal, de a színházalapító Elek Dóra ezen kívül is rendszeresen szorgalmazza az olyan együttműködéseket, amelyek során az ő sérült színészei más hátrányos helyzetű csoportokkal dolgozhatnak együtt.

„Jó húsz évvel ezelőtt az utcaszínházi előadásunkat, a Repülési engedély angyaloknak című darabot vittük el a Rákospalotai Javítóintézetbe. Már amikor megérkeztünk, iszonyú feszültség volt. Az intézetben élő lányok ki voltak borulva, hogy »jönnek a hülyék«, a baltazáros színészek pedig attól tartottak, nehogy ott esetleg meglopják őket.” Az előadás végére aztán feloldódtak az ellentétek. „A lányok a színészek nyakába ugrottak, volt nagy ölelkezés. Amellett

az intézetben élő fiatalok azt is láthatták, hogy nincs olyan nehéz helyzet, amiből ne lehetne kitörni. Lehet, hogy a startvonalnál nem ott álltak, mint a többségi társadalom tagjai, de igenis lehet változást eszközölni.”

A Baltazár 27 éves története számos hasonló fontos felismerésben, megható pillanatban bővelkedik. Ám, ha egyetlenegyet kellene ezek közül kiemelni, Elek Dóra azt idézi fel, amikor Franciaországba utaztak az új darabjukat próbálni. 

„Vass Lajos koreográfussal találtuk ki 2006-ban, hogy csinálunk egy darabot Picassóról, és azon a helyen fogunk próbálni, ahol a festő is lakott. Már az is egészen elképesztő volt, és temérdek szerencsén múlt, ahogy szállást, vagy fuvart találtunk a társulatnak. Pénzt az öcsémtől kellett kölcsön kérnem, amíg nem derült ki, hogy megnyertük a pályázatot, amire jelentkeztünk. A darab egyébként a teremtésről szólt. Megcsináltuk ezt a sok szempontból fantasztikus tíznapos utat, aztán hazajöttünk, és akkor derült ki, hogy nyolc év hiábavaló próbálkozás után kisbabát vár az öcsém felesége, terhes lett a sminkesünk is, aki 12 éve próbálkozott, a fotósunk is várandós lett, és a színészeim testvérei közül kettő.

Hat Picasso-gyerek született, és mind az én születésnapom körüli egy hétben. Mi ez, ha nem az alkotás ereje! Ha az ember ráfekszik a hullámra, és nem áll ellen, akkor megnyílnak a dimenziók.”

A tenyeremen tartom a szívem

A Baltazár Színház társulatának egy része jelenleg az új darabot próbálja, az Ideje van a fénynek című előadásnak is a másképp láttatás a kiemelt célja. A látássérült francia író, Jacques Lusseyran két művét (az És lőn újra világosság és Az élet ma kezdődik címűeket) dolgozták át benne színpadra.

A főpróbán néhány színésszel is beszélgettem a hivatásukról, szerepálmaikról.

Klabacsek Dánielnek, aki koraszülöttként, oxigénhiány miatt vakon született, 2007 óta álma, hogy színész legyen – részben Szabó Máté szinkronszínésznek köszönhetően, aki a hangjával inspirálta őt.

„Nagyon szeretek valami olyat adni a nézőknek, ami megváltoztathatja a napjukat. Azt érzem, hogy nekem ehhez van tehetségem. Nagyon szeretem a színházat, szeretek kiteljesedni, újat mutatni benne. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy ez a szakmám: bárkinek az alakját felvehetem, bármilyen karakter lehetek, aki csak szeretnék. Így megőrizhetem a játékosságomat is.”

Dániel hatalmas Doctor Who-rajongó (a magyarul Ki vagy, doki? című brit televíziós sci-fi sorozatot 1963 óta készíti a BBC – a szerző), úgyhogy az egyik legnagyobb szerepálma, hogy a doktor útitársát eljátszhassa, amire, úgy érzi, van esélye, hiszen folyékonyan beszél angolul.

Azt bánja azonban, hogy más színházak félnek őt alkalmazni a vaksága miatt, illetve bár lassan tíz éve, hogy igényelt vakvezető kutyát, minduntalan elutasítják, mondván: nincs rá szüksége, hiszen túlságosan önálló.

A Down-szindrómás Keresztes Annának a vérében van a mesterség, ugyanis az édesapja is színész, a Miskolci Nemzeti Színházban játszik. Anna egyszer egy utcai performance keretében egy szív alakú lufival állt ki a Széll Kálmán téri villamosmegállóba.

„Én a tenyeremen tartottam a szívem, és ezt szerettem volna odaadni… de csak egyetlen ember fogadta el. Nem tudom, miért ilyenek…”

– meséli. A színészi feladatai közül mindet nagyon szereti, a legkedvesebb mégis az számára, amikor hazalátogat Miskolcra, és beül a próbákra. Ezen kívül a csapatmunka és -szellem fontos nagyon számára. A színpadon néha azt érzi, benne él Kaszás Attila és a Vakvagányok című filmből ismert Matatek Judit, a szövegeket is könnyebb úgy mondania, ha odaképzeli őket. A fellépések előtt nagyon izgul, de akkor imádkozik, meditál vagy elhunyt édesanyjára gondol.

Kőrösi-Fehér Nándornak ez lesz az első előadása, előtte négy évig tanult a Baltazár Művészeti Központban. (A Baltazár Színház ugyanis 1999 óta működteti saját tehetséggondozó, professzionális művészetoktatási rendszerét sérült emberek számára. A tantárgyak között van beszédtechnika, képzőművészet, ritmikus mozgásfejlesztés, néptánc, testismeret, de önvédelem, jóga, és tajcsi is.) Nándor az új darabban három szerepet is eljátszik: ő lesz az orvos, az egyik ellenálló és a kísérleti alany is. Ahogy a kollégái, ő is gyerekkora óta vágyott a színpadra annak ellenére, hogy hajlamos a lámpalázra. Leginkább olyan karaktereket szeret eljátszani, akik erőteljesek, határozottak, „főnökszerűek”, de közben a felszín alatt sebezhetők, érzékenyek. Ezt azért is szereti, mert kicsit „túljátszhatja” a szerepét, és jó alaposan kiengedheti a hangját. 

A Baltazár Színház és az Artus közös, Ideje van a fénynek című előadásának bemutatója október 12-én lesz. További előadások: október 13-án és 16-án.

Fiala Borcsa