Benedek Elek 165 éve él: meséit és verseit ma ükunokája szórja szét a világban

–

Akár a népmesében: Benedek Eleknek hat gyereke született, mindannyian Budapesten, de a legkisebb fogta a hamuba sült pogácsáját, és meg sem állt Székelyföldig. Hazaköltözött, egy székely mérnökkel szerelembe esett, és családot alapított Csíkszeredában. Később Kisbaconban telepedtek le, és lettek Bardócz Orsolya dédszülei, nagyszülei. A legkisebb lány leszármazottja meg Benedek Elek ükunokája, aki ezt a címet mindennél jobban tiszteli. A magyar népmese napján keresve sem találhattam volna népmeseibb, de még igaz történetet.

De az, hogy miként is hordozza a négy leszármazott külön-külön Elek apó egy-egy hivatását, csak akkor válik nyilvánvalóvá, amikor Bardócz Orsolya, az ükunoka mesélni kezd.

Mesél a mindenki által ismert nagy mesemondóról, és a közösségi emlékezetből, de még a magyar irodalomból is egyre halványuló költőről, előadóművészről, közösségépítőről, történelmi- és lányregényíróról, gyereklap- és naptárszerkesztőről, politikusról és a legnagyobb székelyről, ami Benedek Elek mind volt valamikor, életének különféle szakaszaiban.

Ahogy kemény hangú közéleti publicista, és az igazságtalanságra érzékeny regényíró is volt. Egyszerre hitt a nők egyenjogúságában és az életen át tartó szerelemben.

Mostanra valahogy mégis csak a meséi maradtak fenn, és Benedek Elek szeptember 30-i születésnapjára kinevezett magyar népmese napja, amelynek apropóján Elek apóra főként mint mesemondóra emlékezünk.

Hát ezen szeretne változtatni – jelenti ki öntudatosan Bardócz Orsolya, és magyarázatképpen hozzáfűzi, fáj neki, hogy Benedek Elek, aki olyan sokat tett a magyar gyerekekért és a magyar nyelvért, egyre halványodik. Hogy a tankönyvekből kiszorul, a népmeséket meg sokan úgy emlegetik, mint divatjamúlt történeteket. Bólogatok, mert én még abba a generációba tartozom, amelynek a tagjai Elek apó meséin nevelkedtek. Mi még naponta hallottuk a nevét, jártunk a kisbaconi házában, tudtuk, hogy ő a közös megközelíthetetlen nagyapónk – ehhez az egyszerre családias és távolságtartó érzéshez talán az is hozzájárult, hogy az egyetlen arcképen kívül, ami róla csüngött az osztálytermeinkben, nem sokat tudtunk az emberről.

Orsolya azonban olyan dolgokat mesél, amik számomra is egyre közelebbivé, és a beszélgetésünk végére már-már élővé teszik a mesemondót, aki egyébként 40 éven át ugyanazokkal az érzésekkel küzdött, mint én.

Székelyföldről telepedett Budapestre, küszködött a honvággyal, és lelki békéjét talán a városligeti séták közben lelte meg.

Ugyanott járt, ugyanazt érezte, és ugyanazért élt: a történetekért. Kell ennél több, hogy a magyar népmese napján egy kicsit közelebb engedjem?

Törpék, óriások és tündérek földjén született 165 évvel ezelőtt

Miután beteljesítette a sorsát Magyarországon, hazaköltözött. A székelyekre jellemző dac, a csak azért is okán. Amikor 1920 után kezdetét vette a nagy kivándorlás Erdélyből, eldöntötte, hogy az árral szembe úszik, és hazatelepül Kisbaconba, Székelyföld egyik legkisebb falucskájába, ami a Barót-patak partján, az erdők ölelésében húzódik meg. A legendák szerint a környék domborzatát tündérek, törpék és óriások formálták.

Elek apó a szülőföldjét úgy jellemezte, hogy ott „erdő, mező, hegy, völgy, falu minden mesél. A mesék földje ez – csuda-e, ha szép csendesen mesemondóvá nő az a gyermek?”

Hazaköltözése után egy egész éven át el sem hagyta a birtokát, a következő évben meg, amikor egy Petőfi-ünnepségre meghívást kapott, Fehéregyházán megismerkedett a székely írókkal. Ekkor dőlt el a fiatal írók sorsa, ekkor Elek apóé, de még a 100 évvel később tevékenykedő és hagyatékot mentő leszármazottaké is megpecsételődött. Megalakult a Székely Trupp és Szentimrei Jenő, Tamási Áron, Bartalis János, Szentimreiné Ferenczy Zsizsi, György Dénes és ifj. Delly Szabó Géza, néha Tompa László, Nyirő József és Kacsó Sándor Benedek Elekkel együtt felolvasókörútra indult. A saját novelláikat és verseiket szórták szét Erdélyben, közben Zsizsi népdalokat énekelt Kodály és Bartók gyűjtéseiből. 

Formációjuk akkora népszerűségnek örvendett, hogy még Budapestre is meghívták őket, ahol szintén nagy sikerük volt – avat be Bardócz Orsolya kiemelve, hogy 100 év után elérkezettnek látta az idejét, hogy a truppot újraélessze. És sikerült is: noha ezúttal nem az erdélyi írók, költők, hanem a leszármazottak kapaszkodtak össze, saját versek és novellák helyett megzenésítették és színpadi előadássá formálták Benedek Elek verseit. Mindezt úgy, hogy „a világon szétszóródva” kellett összehangolniuk a próbákat. Ki Marosvásárhelyről, ki Barótról, ki Budapestről, ki országokat járva csatlakozott. Székelyföldi előadásukkal akkora sikerük volt, hogy a 100 évvel ezelőttiekhez hasonlóan nemcsak erdélyi, hanem budapesti turnéra is készülnek.

A nagy mesemondó kiteljesedni csak idegenben tudott 

Benedek Elek életéből több mint 40 évet Budapesten töltött, ahol kezdetben újságíróként, a Budapesti Hirlapnál kereste a kenyerét. De nemcsak íróként, hanem parlamenti képviselőként is küzdött a magyar nyelvért. Orsolya kutatásai szerint már elemistaként a székely nép mesemondó fiának tekintette magát, és kötelességének érezte felkutatni, leírni és átdolgozni a székely–magyar meséket. Ezért rendszeresen bejárta a székelyföldi falvakat.

Az átdolgozással jelentősen hozzájárult a modern irodalmi nyelv megteremtéséhez és terjesztéséhez. Saját gyűjtésű meséivel együtt, az elkallódott vagy nehezen hozzáférhető, Magyarország különböző vidékeiről származó, többféle nyelvjárásban lejegyzett hatalmas meseanyagot is egységesítette nyelvileg. Az átdolgozás során teljesen átírta a népnyelvet a székely–magyar nyelvre, s ezáltal mindenki számára érthetővé, élvezhetővé tette. Legtöbb kritikusát is ezzel szerezte, mert nem mindenki támogatta a „nyelvújításban”, -tisztításban. 

„Átformálta a magyar nyelvet, egy modern Kazinczy volt, de állandóan bántották ezért. Ő úgy fogalmazott, »minél többet bántanak, annál erősebb vagyok«”.

Mint mondja, kevesen tudják róla, hogy a meseírás mellett rendszeresen fordított idegen nyelvű munkákból is, és olyan érzékkel írta át a német, angol, francia vagy román nyelvű meséket, ifjúsági regényeket, hogy azok később a köztudatban szinte teljesen magyarrá váltak.

Nagy lelkesedéssel vetette bele magát a politikai életbe is, az egyszerű nép taníttatását és szellemi felemelkedését tűzte ki célul. Hangsúlyozta, hogy magyar népmesét kell a gyerekek kezébe adni, mert az a magyar nép lelkét, örömét, bánatát, mindennapjait tárja eléjük. Egyúttal felszólította képviselőtársait, hogy támogassák az új magyar tankönyvek kiadását, mert a legmostohább helyzetű magyar településekre is el kell juttatni a magyar irodalmat és kultúrát. Hitte, hogy csak a minőségi oktatással lehet az országot felemelni. De néhány év politizálás után kiábrándultan visszatért az újságíráshoz és a mesekönyvek kiadásához. 

Mesenépszerűsítés 100 évvel később a Bacon–Budapest–Boston-tengelyen

Elek apó ükunokájaként Bardócz Orsolya már 20 éve népszerűsíti Benedek Elek munkásságát. Mint mondja, célzottan keresi az érdekességeket Benedek Elekkel kapcsolatosan, aktívan kutatja az életét, a munkásságát, az írásait, és szabadidejében a verseit zenésíti meg, cikkeket és könyveket ír a nagy mesemondóról. Főként azért, hogy a köztudatban elhintse, Elek apó az irodalom terén kimagasló és sokoldalú volt. A naptárszerkesztői oldalát például senki sem ismerte addig, amíg Orsolya fel nem kutatta. 

„1921-ben, amikor hazaköltözött Budapestről, felkereste őt egy fiatalember, Égető Árpád, aki nem sokkal korábban került Brassóból Barótra, hogy újraindítsa a nyomdát, ami a háború alatt megszűnt. Felkérte Benedek Eleket, hogy szerkesszen neki egy kalendáriumot, hiszen tudta, hogy Elek apónak nagy tapasztalata volt a naptárkészítésben. Amikor parlamenti képviselő volt, a rikkancsok is úgy toborozták a szavazókat, hogy »háromszor négy tizenkettő, éljen a naptárszerkesztő!«” – eleveníti fel, majd büszkén újságolja, hogy 1922-ben jelent meg az első kalendárium, és öt éven át örvendett nagy sikernek. Évente több ezer példányban adták ki, és inkább volt irodalmi gyűjtemény, semmint klasszikus naptár. 

Orsolya arra a legbüszkébb, hogy „nincs még egy olyan író, akinek a közvetlen leszármazottai 3-4 generációval később is előadnák a műveit”. Úgy érzi, nem is választhatott volna más utat magának, mert Elek apó olyan értékek szerint élt, amik ma is aktuálisak, és nemcsak őt, hanem a nagy Benedek családot is tettre késztetik. 

Elmondása szerint ahogy beleásta magát az élettörténetébe, megelevenedett előtte a nagybetűs ember, és ma már annyira közel érzi magához, mintha mindig is ismerte volna. Mintha csak a nagyapja lett volna. Főként azért is, mert még az életük alakulása is hasonló volt: Orsolya is Kisbaconban született és járt iskolába, akárcsak ükapja. Egy karnyújtásnyira volt tőle az ükapja íróasztala, így a sorsa mondhatni eleve elrendelt volt. „Azt gondolom, hogy minden közvetlen leszármazottnak kötelessége a tárgyi és a szellemi hagyatékot gondozni, népszerűsíteni.” Végül mindketten Budapesten teljesedtek ki, Benedek Elek két gyereke 100 évvel ezelőtt ugyanabban az iskolában tanult, ahová a véletlen folytán Orsolya a saját gyerekeit íratta. Csak később, a kutatómunka folyamán derült ki, hogy ugyanott tanulnak Budapesten, ahol a felmenőik is.

„Sosem volt szándékos, de valahogy mindig úgy sodort az élet, hogy egy kicsit ugyanazt éljem, mint ő. Pedig soha nem akartam utánozni, de mintha a sors akarná így, és csak az idő változik” – mondja, majd hozzáteszi, azért sem szeretné veszni hagyni a közösségi emlékezetből, mert ma is aktuális.

„Egy oszlop. Olyan hagyományos értékek képviselője, mint a szilárd jellem, a család, emberség, közösségépítés, hazaszeretet” – és ezek politikai ideológiáktól függetlenül mindenki számára iránytűk lehetnek. Ezért is fontos, hogy ne csak Erdélyben legyen kultusza, és ne csak Erdélyben legyen „hetedhét országra szóló” ünnep a népmese napja, hanem Magyarországon is. 

Hiszi, hogy a rendkívül gazdag népmesevilág teremti meg a magyar gyerekek sajátos világlátását, képzelőerejét.

„Elek apó felismerte, hogy a jövő és a magyarság megmaradásának kulcsa a gyerekek kezében van, és a mese bővíti, gazdagítja a szókincset, fontos a személyiségfejlődésben. Nincs is talán olyan magyar író, aki ilyen sokat segített, ennyit tett a magyar gyerekekért, és még a fiatal írókat, költőket is mentorálta.”

Legnagyobb erdélyi vállalkozása a ma már legendás hírű Cimbora gyereklap szerkesztése volt. A háború utáni időkben egy gyerekújság szerkesztése nem bizonyult könnyű feladatnak. De Benedek Eleknek sikerült: jó kapcsolataival és kifinomult szervezői munkájával a legjobb erdélyi magyar írókat és költőket nyerte meg a Cimborának. Ám amikor a gazdasági válság miatt véget ért a Cimbora, levelet írt barátjának, írótársának, Szentimrei Jenőnek, amiben beszámolt róla, hogy ő most feladja, félreáll. Elkeseredésében leírta, hogy teljesen vissza akar vonulni a közéletből, de a fiatal nemzedéknek azt tanácsolja, maradjanak egységesek, „fő, hogy dolgozzanak” – ezek voltak az utolsó szavai, mielőtt a toll örökre kiesett a kezéből. 

Feleségével, Fischer Máriával, volt egy titkos megállapodásuk: megfogadták, hogy bármelyiküket ragadja el előbb a halál, a másik követni fogja. Fischer Mária megtartotta fogadalmát, együtt temették el őket a kisbaconi temetőben.

Bereczki Szilvia