Gyilkosság, abortusz, erőszak: brutális szövegű slágerek

–

Chaka Demus & Pliers: Murder She Wrote (1992)

Murder, She Wrote – ez az angol címe a magyarul Gyilkos sorok címen futó, Angela Lansbury főszereplésével készült krimisorozatnak. Erre utal az 1992-ben megjelent dal refrénje is, s mivel a szöveg patois nyelven íródott, a szélesebb közönség legfeljebb az angol kifejezések nyomán alkothatott képet arról, hogy az abban szereplő Maxine nevű lány szép ugyan, de elég rossz természetű.

Ha kicsit a sorok közé tekintünk, kiviláglik, hogy az egész dal arról szól, hogy Maxine fogamzásgátló módszerként alkalmazza az abortuszt.

Mindezt persze egy férfi előadásában hallhatjuk, aki ahelyett, hogy társadalmi kontextusba próbálná helyezni a dolgot (felvilágosítás, oktatás, elérhető fogamzásgátló eszközök és orvosi ellátás stb.), teljes mértékben Maxine-t okolja, és egészen változatos módokon slut shamingeli a nőt az öltözékétől kezdve egészen addig, hány partnere volt eddig.

Arra, hogy a partnerek vajon hol voltak, amikor védekezni kellett volna, nem tér ki a szövegíró…

Ami a dal zenei részét illeti: a riddim maga egy másik ikonikus slágerből, a The Maytals 1966-os Bam Bam című dalában gyökerezik. A Murder, She Wrote minden idők egyik legismertebb dancehall-slágerévé vált, s a TikTok, illetve a Z generáció érzékenysége kellett ahhoz, hogy alaposabban ránézzen a világ, mennyi gond is van ezzel a szöveggel. 

Még maga Angela Lansbury is lelkendezve nyilatkozott annak idején arról, mennyire megtisztelő, hogy köze lehet a reggae történetéhez… Valószínűleg nem nézett utána, pontosan milyen gyilkosságokról is szól ez a dal. 

Falco: Jeanny (1985)

Az, hogy a Jeanny ekkora sláger lehetett Európa számos országában, valószínűleg nagy részben köszönhető annak is, hogy néhány évtizeddel ezelőtt még egyáltalán nem volt alapértelmezett az angol nyelv ismerete – és a TikTokon se futhattunk bele leleplező videókba azzal kapcsolatban, pontosan mit is jelent a dalszöveg. 

Tegyük hozzá: noha a videóklip tökéletesen egyértelművé teszi, hogy egy stalkerről van szó, aki követi, megfigyeli, majd megerőszakolja az elrabolt Jeannyt, akkoriban még az se volt biztos, hogy a kisfilm eljutott a nézőkhöz. 

A Jeanny azóta eklatáns példája annak, hogy változnak az idők, s ami elfogadott volt egykor, az ma már nem az: talán erről a számról tudják a legtöbben, hogy valójában semmi romantikus nincs benne. 

Számos feminista szervezet szólított fel ugyanis a dal bojkottjára, teljes joggal mutatva rá arra, hogy a szöveg és a klip romantizálja a kapcsolaton belüli erőszakot. Érdemes megemlíteni egyébként, hogy sokan már a megjelenéskor kiakadtak a Jeanny miatt, és dicséretes módon fel is szólaltak ellene – például a német tévés legenda, Thomas Gottschalk is, aki nemes egyszerűséggel „szemétnek” nevezte a dalt. Kelet- és Nyugat-Németországban egyaránt voltak rádiók és klubok is, amelyek nem játszották a Jeannyt. Noha 1986-ban be akarták tiltani, ez végül nem történt meg.

Robin Thicke, T.I., Pharrell: Blurred Lines (2013)

Részben ide kapcsolódik Robin Thicke, T. I. és Pharrell Williams hírhedt Blurred Lines (kb.: Elmosódó határok) című dala is, amelynek videóklipje sokak számára azért lehet elsősorban ismerős, mert ebben tűnt fel Emily Ratajkowski. És amiben elegánsan, talpig felöltözött férfiak mellett alig valamit viselő lányok szerepelnek. 

Hogy a Jeanny óta mennyit fejlődött a közbeszéd, arról tulajdonképpen reményt adó képest fest az, ami a Blurred Lines kapcsán történt: Robin Thicke ugyanis nem tudott megfelelően reagálni arra, hogy az internet népe jelezte, mennyire nem oké a dalszöveg – el is tűnt a süllyesztőben.

Na de mi is a baj ennek a vidám kis számnak a szövegével? Első hallásra pajkos évődés ez férfi és nő között: előbbi nagyon nyomul, mondván, tudják mindketten, hogy a csaj is szeretne szexelni vele... De várjunk: vajon tényleg mindketten tudják ezt? És vajon tényleg így van? 

A Blurred Lines már javában a slágerlistákat ostromolta, amikor mind több és több nemierőszak-túlélő emelte fel a hangját a dal ellen: ők ugyanis szóról szóra ugyanazokat a mondatokat hallották erőszaktevőjük szájából, amelyeket Thicke énekel.  

Sokan persze azt mondják, nem kell ebből ekkora ügyet csinálni, meg túlérzékenykedni a dolgot. Ők nyilván nem gondolnak abba bele, milyen érzés lehet az erőszaktúlélőknek, hogy a csapból is ezek a mondatok szólnak, és a saját autójukban se kapcsolhatják be a rádiót, mert bármelyik pillanatban újra traumatizálhatják őket.

Tom Jones: Delilah (1968)

„Shakespeare-t sem tiltják be, pedig a drámáiban épp elég példa akad a helytelen viselkedésre” – szólt a walesi rögbiszövetség válasza, amikor 2017-ban Chris Bryant országgyűlési képviselő indítványozta, hogy tiltsák be Tom Jones Delilah című számát a nemzeti csapat mérkőzésein. Igen, ez az a dal, amelyik eredetileg az angol első osztályú futballcsapat, a Stoke City indulója, kiérdemelve a minden idők legbizarrabbjának járó címet ebben a kategóriában. Minden idők egyik legismertebb futballhimnusza ugyanis egy gyilkosságot mesél el.

Tom Jones 1968-as dala tartalmilag a legkisebb mértékben sem kapcsolódik sem a labdarúgáshoz, sem a rögbihez: a szövege egy birtoklásmániás, bántalmazó férfi monológja, aki halálra késeli a barátnőjét, miután rajtakapta őt egy másik férfival. Mindehhez pompás, táncdalfesztiválos hangulat társul.

A hatvanas-hetvenes években nem beszéltek sajnos ennyit a párkapcsolati erőszakról, így aztán a hallgatók többségének elkerüli a figyelmét, mit is hall, amikor Tom Jones fájdalmas hangon azt búgja: miért, miért, miért, Delilah? Ha tehát a gyilkosság önmagában nem volna elég sokkoló, még egy kis áldozathibáztatást is kapunk.

Az külön abszurd, miként lett ebből a Stoke City indulója.

A klub korábbi stadionjában, a Victoria Groundon hatalmas, vörös ajtók vezettek a lelátókhoz. A létesítményben hétköznapokon koncerteket rendeztek, 1975-ben például a Yes lépett fel itt, amelynek előzenekara, a The Sensational leghíresebb száma tulajdonképpen a Delilah feldolgozása volt, így ez is elhangzott a Victoria Groundon. A csapat akkoriban nem szerepelt valami fényesen a bajnokságban, és ez egy idő után még a keménymag tagjait is demotiválttá tette.

Amikor a törzsszurkolók csalódottan (és persze még ilyenkor is lelkiismeret-furdalás által kínozva) hazaindultak egy vesztes hazai mérkőzésről pár nappal az ominózus koncert után, egyiküknek eszébe jutott a dal vonatkozó néhány sora: „Mielőtt jönnek és rám törik az ajtót / Bocsáss meg, Delilah, nem bírtam ezt tovább”. 

Na, a keménymag pedig már nyomta is a refrént: „Why, why, why, Delilah?” – A következő hazai összecsapáson már az egész lelátó fújta a dalt – így lett egy gyilkosság krónikája egy vörös ajtó miatt minden idők legfurcsább klubhimnusza. Hát, mit mondjak: sajátos módja a buzdításnak.

Sex Pistols: Bodies (1977)

Oké, ez azért nem nevezhető slágernek, de a zenekar klasszikus felállásának tragikusan rövid, mintegy két és fél évet felölelő története okán gyakorlatilag mindenki ismeri ezt a dalt, aki valaha is hallgatott Sex Pistolst. Az ős-popfilteresek emlékezhetnek rá, mekkorát ment a Facebookon az a posztom, amelyben elmeséltem, micsoda szívszorító története van a Bodies-nak. Íme: 

„A dalszöveg egy birminghami lányról mesél, aki egy fán lakott, és elvetette a gyermekét. Kissé szürreálisan indul, a refrén után azonban a legkegyetlenebb naturalizmussal ír le egy illegális abortuszt: lüktető, véres szövetek, görcsök, zacskóba tuszkolt abortált magzat.

Még rémisztőbb a kép, ha tudjuk, hogy mindez igaz történet.

A Sex Pistols rajongói között volt egy Pauline nevű birminghami lány, aki zaklatott gyerekkora hozadékaként ki-be járt a pszichiátriai intézetbe, ahol egy fára épített kunyhóban lakott, elkülönítve a többi ápolttól. Nem véletlenül. A »gyógykezelések« végére ugyanis rendre teherbe esett. Pauline részletesen elmondta Johnny Rottennek, miként erőszakolták meg újra meg újra az intézet férfi ápolói, s azt is vérfagyasztó szemléletességgel osztotta meg az énekessel, min megy keresztül, amikor a nemi erőszakból származó magzatokat elveteti. A legenda szerint Pauline egy napon becsengetett Rottenhez, mindössze egy nejlonszatyrot viselve, kezében egy abortált magzatot tartva zacskóban. Ezt Rotten – tapintatból? vagy mert nem volt igaz? – sosem erősítette meg, ellenben a hallottak alapján megírta a rocktörténet legzseniálisabb dalszövegeinek egyikét.”

A dal azóta számos olvasatot kapott már, és nem ritka, hogy politikai célokra próbálják használni. Eleve: 1977-ben előrukkolni egy ennyire kegyetlenül őszinte, ilyen súlyos társadalmi kérdéseket feszegető dalszöveggel! Ez persze nem akadályozott meg senkit a félremagyarázásban vagy kisajátításban sem. 

A Bodies-zal a punk egyik legfontosabb szereplője, a Sex Pistols például felkerült például minden idők legjobb konzervatív (!) dalainak listájára az amerikai National Review nevű pro-life (azaz: abortuszellenes) magazinban…

A szöveg egyébként amennyire direkt, annyira árnyalt és nehezen kibogozható is, és emlékszem, micsoda vita alakult ki a Popfilter-hallgatók között a tekintetben, hogy pontosan kit nevez például állatnak Lydon? A gyermekét elvetető anyát, vagy azokat, akik megerőszakolták és teherbe ejtették? Vagy kinek a szájából hangszik el az öt „f betűs szó”: a lányt bántja vele a szövegíró, a nemi erőszakra utal, esetleg a megkínzott, bántalmazott nő káromkodásai ezek? Ki kiabál ki a refrénből, hogy „nem vagyok állat”: a haldokló magzat, vagy Pauline, akit húsdarabként használtak azok, akiknek gyógyítaniuk kellett volna? Ki gondolná, hogy egy „faék egyszerűségű” punkdalban ennyi minden benne lehet – vagy épp nincs, csak belelátjuk?  

Rotten mindenesetre egy interjúban azt mondta: 

„Ez a dal nem abortuszellenes és nem is abortuszpárti. Mindössze annyit mond: gondoljatok bele. Ne legyetek érzéketlenek egy emberi lénnyel, de korlátoltak sem az úgynevezett morál miatt. Mert kölyköket szülni erre a világra, majd le se szarni őket erkölcstelen.” 

Csepelyi Adrienn