A jóindulatú szexizmus nem kedves vagy romantikus, hanem a nők báránybőrbe bújt farkasa

–

A jóindulatú szexizmus, amelyet először 1996-ban Peter Glick és Susan Fiske amerikai pszichológusok írtak le, valóban nem olyan rossz, sőt időnként már-már ártalmatlannak tűnik. Azonban az ellenséges szexizmushoz hasonlóan negatívan befolyásolhatja (és befolyásolja is) azt, ahogyan a nőket kezelik – és ahogyan a nők önmagukhoz viszonyulnak.

Különösen a férfiakkal való romantikus kapcsolatok kontextusában.

Ha kapnék egy százast minden egyes alkalommal, amikor egy nőismerősöm a férfi partnere szexista viselkedését úgy könyvelte el, mint ami „nem is olyan rossz”… nos, tudjátok, hogy szól a mondás. Hiszen ahelyett, hogy a jóindulatú szexizmus megnyilvánulási formáit is kritikus szemmel vizsgálnánk, hajlamosak vagyunk ezeket kedveskedőnek és romantikusnak tekinteni.

És már hallom is, ahogy mondjátok, hogy nekem semmi sem jó.

Végül is a nőket fiatal koruktól kezdve arra szocializálják, hogy a férfiak túlzott védelmező magatartását a szeretet és a gondoskodás megnyilvánulásának tekintsék. Biztosan nektek is mondták már, hogy „a férfiak ilyenek”, és ebből adódóan egyszerűen nem tudnak ellenállni annak, hogy megmentsenek minket mindattól, ami önállóságot igényel.

Visszatérve a tudományos vonalra: Glick és Fiske a „kedvesség” e szexista formájának három fő összetevőjét azonosította.

• Paternalizmus: a férfiak felsőbbrendűségébe, és a nők ellátására, védelmére vonatkozó felelősségükbe vetett hit (gyakran az úgynevezett „fehérlovag-szindrómához” kapcsolódik, amelynek során az illető olyan társat választ maga mellé, aki valamilyen szempontból „megmentésre” szorul).
• Nemi differenciálás: a „hagyományos” nemi szerepek komplementaritásába vetett hit, amely szerint a férfiaknak hatalmat, a nőknek pedig gondoskodó szerepet szánnak.
• Heteroszexuális intimitás: a férfiaknak a nőktől való függőségébe vetett hit az intim kapcsolatokban.

Ezek mindegyike mélyen összefonódik a heteroszexuális kapcsolatok jellemző dinamikájával, és azzal, hogy a férfi partnerekkel való interakció miért olyan gyakori forrása a jóindulatú szexizmus megtapasztalásának. De annak felismerése, hogy ezek az attitűdök hogyan nyilvánulnak meg a mindennapi életben, vagy mi a potenciális káruk, nem mindig ilyen egyszerű.

A jóindulatú szexizmus a nők számára alacsonyabb jólléttel jár

A Social Psychological and Personality Science című folyóiratban idén júniusban megjelenő tanulmány éppen ezt vizsgálta. A kutatók több mint hétszáz ausztrál nő tapasztalatait elemezték a férfiakkal való intim kapcsolataikban, a jóindulatú szexizmus három altípusával kapcsolatban.

Összességében azt találták, hogy az ilyen viselkedést érzékelő nők jellemzően alacsonyabb szintű jóllétet tapasztaltak, és partnereiket lekezelőnek és kevésbé megbízhatónak tartják.

Ahogy a kutatók kifejtik: „A férfiak jóindulatú szexizmusa feszültséget kelt a nőkben. […] A jóindulatú szexizmus megnyilvánulásai gyakran károsak, a szubjektív pozitív tartalom ellenére. Konkrétan, a jóindulatú szexizmus arra épül, hogy az emberek általános normákat követnek ahelyett, hogy kifejeznék megértésüket és reagálnának partnereik egyéni képességeire és szükségleteire.”

Amint az várható volt, a nők paternalizmusról szerzett tapasztalatai voltak azok, amelyek a legerősebben összefüggésbe hozhatók a partnerük és a kapcsolatuk negatív értékelésével, valamint a nagyobb pszichés distresszel, vagyis a „rossz” stresszel. Az ilyen viselkedésre jellemző példa, amikor a férfi partner látszólag a biztonságért való aggodalma miatt megtilt egy tevékenységet, vagy ragaszkodik ahhoz, hogy kérés nélkül megtegyen a partnere helyett bizonyos dolgokat.

Másrészt a nemi megkülönböztetéssel kapcsolatos tapasztalatok alacsonyabb pszichés distresszel ugyan, de a párkapcsolati jóllét csökkenésével és a partner negatív értékelésével is összefüggnek.

Idetartozik például a nők dicsérete a házimunka elvégzéséért, és annak sugallása, hogy ők „eredendően” jobbak benne, amihez gyakran társul a férfiak „stratégiai inkompetenciája” – amikor szándékosan alulteljesítenek vagy úgy tesznek, mintha képtelenek lennének elvégezni ezeket a feladatokat.

Erről ITT írtam korábban.

Ezzel szemben a nők heteroszexuális intimitással kapcsolatos tapasztalatai – például az, hogy szerelmük „kiegészíti” a partnerüket – a partnerük és a kapcsolatuk pozitív értékelésével összefüggtek ugyan, de a személyes jóllétükkel nem.

Bár a nemek kölcsönös egymásrautaltságáról szóló romantikus eszmék vonzónak tűnhetnek, sőt bizonyos előnyökkel is járhatnak, a nők jóllétét és kapcsolataik egészségét tekintve egyértelműen hátrányosak.

És gyakran a nemek közötti egyenlőtlenség mélyebb problémáit is elrejtik

Az ellenséges és a jóindulatú szexizmus általában együttesen szabályozza a nők (és a férfiak) viselkedését, és lényegében „bezárja” őket a „hagyományos” nemi szerepek korlátai közé.

Ezért van az, hogy azok a nők, akik „mernek” „nem hagyományos” módon viselkedni – mint például a karrierista nők, a férfiak által uralt területeken dolgozók vagy az egyenlőségpártiak –, gyakori célpontjai a zaklatásnak, míg a társadalomban elvárt szerepüknek megfelelő nőket végtelenül dicsérik ezért.

De mind az ellenséges, mind a jóindulatú szexizmus azt sugallja, hogy a nők alacsonyabb rendűek a férfiaknál, és mindkettő korlátozza a nők választási lehetőségeit, nemcsak a romantikus kapcsolatokban, hanem az élet minden területén.

Mégis vannak nők, akik számára csábító lehet, hogy részt vegyenek a saját maguk – és mások – legyűrésében. Végül is, van némi jutalom. De vajon ezek ellensúlyozzák-e valaha azt az árat, amit fizetünk érte?

A nemrégiben készült ausztrál tanulmány csak egy része annak a nagyszámú kutatásnak – amelyet a Nature Reviews Psychology című szaklapban tavaly megjelent áttekintő cikk foglalt össze –, amely szerint a nők által a férfiakkal való kapcsolatokban tapasztalt jóindulatú szexizmus mindennapi tapasztalatai valóban káros következményekkel járnak, beleértve az alacsonyabb pszichés jóllétet, az alacsonyabb önbecsülést és a fokozott önbizalomhiányt. És ezzel még nincs vége.

Egy, a párok egymás iránti támogatásával foglalkozó tanulmány megállapította, hogy

azok férfiak, akiknek viselkedésére jellemzőbb a jóindulatú szexizmus, hajlamosabbak a függőségre összpontosító támogatásra – például a partnerükkel való egyeztetés nélkül megoldásokat nyújtani –, ami miatt női partnereik úgy érezhetik, hogy kevésbé értékelik őket, kevésbé kompetensek, és képtelenek egyedül megoldani a problémákat.

Más tanulmányok azt mutatják, hogy a magas szintű jóindulatú szexizmust tanúsító partnerrel élő nők nagyobb gondokról számolnak be a pénzügyi és foglalkoztatási területeken is. Hiszen szélsőséges esetekben a férfi paternalista (atyáskodó) hozzáállása ahhoz vezethet, hogy megpróbálja kontrollálni partnere autonómiáját, például eltántorítja a nőt attól, hogy továbbtanuljon vagy karriert csináljon.

Ráadásul azok a nők, akik engednek ennek a viselkedésnek, nagyobb valószínűséggel tapasztalják, hogy férfi partnerük korlátozza őket – akár minden indoklás nélkül –, kevésbé képesek önálló döntéseket hozni, kevésbé ambiciózusak és rosszabbul teljesítenek a kognitív teszteken. Nem meglepő, hogy a jóindulatú szexizmus a nők körében a rövidebb párkapcsolatokkal és az alacsonyabb szexuális elégedettséggel is összefügg.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a nők jóindulatú szexizmus iránti helyeslését erősen befolyásolja annak észlelése is. Sokan csak a szeretet megnyilvánulását látják benne, nem pedig a szexizmust. Sokaknak nem is tűnik „olyan rossznak”, legalábbis elsőre. Pedig a legtöbbször mégis elég rossz.

A nők párkapcsolatokon kívüli tapasztalatai is ezt erősítik

A munkahelyen a női alkalmazottakkal kapcsolatos „kedves”, de mégis szexista megjegyzések rontják a nők teljesítményét azáltal, hogy csökkentik az énhatékonyságukat és növelik az intruzív (betörő) gondolataikat, és végső soron alááshatják a karrierjüket. Egy tanulmány még azt is megállapította, hogy pusztán annak a látványa, hogy egy női álláskeresővel jóindulatúan szexista módon bánnak, ahhoz vezethet, hogy mások kevésbé kompetensnek és felvehetőnek tartják őt. A felsőoktatásban, különösen a STEM-területeken hasonló minta érvényesül – erről korábban ITT írtam.

A párkapcsolatok esetében a jóindulatú szexizmus egy bizonyos alfajához, a nemek közötti különbségtételhez kapcsolódik egy másik negatív következmény is, amelyet semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni: a háztartási feladatok igazságtalan megosztása.

Bár a nők egyre inkább jelen vannak a munkaerőpiacon, továbbra is ők viszik a hátukon a legtöbb fizetetlen háztartási, gondozási és érzelmi munkát. Mert egyszerűen „eredendően” alkalmasabbak vagyunk rá. És mert még ha a férfi partnereink „besegítenek” is (mintha nem a saját otthonukról vagy a gyerekeikről lenne szó!), sosem teszik ezt ugyanolyan jól (helló, stratégiai inkompetencia!). Ennek nyomán a nők világszerte átlagosan napi 4 óra 25 percet töltenek háztartási munkával, míg a férfiak alig több mint egy órát. Ez az egyenlőtlen megoszlás még azokban a kapcsolatokban is fennáll, ahol mindkét partner teljes munkaidőben dolgozik, ahol a nők a fő kenyérkeresők, és még ott is, ahol a férfiak munkanélküliek.

Az a feltételezés, hogy a nőknek továbbra is mindent maguknak kellene csinálniuk, mert állítólag egyik kezükben felmosóvödörrel, a másikban vécékefével jöttek a világra, vitathatatlanul rengeteg kárt okoz nekik, nekünk. 

És végső soron továbbra is visszatartja a nőket az élet minden területén

A patriarchális működés sok férfit – és néhány nőt is – meggyőzött arról, hogy a kedvesség, az empátia és a gondoskodás eredendően „női” tulajdonság, ami „férfiatlan” és kevésbé értékes még a bensőséges kapcsolatokban is.

De ha a nemi sztereotípiák és szerepek valóban „veleszületettek” és „univerzálisak”, ahogyan azt oly gyakran mondják, akkor miért van szükségük állandó megerősítésre? És ha a nők valóban jobban járnának az ellenséges és jóindulatú szexista attitűdöket elfogadó „igazi férfiakkal”, akkor miért vezetnek az ilyen kapcsolatok annyi negatív kimenetelhez a nők számára?

Akárhogy nézzük, a jóindulatú szexizmus egy báránybőrbe bújt farkas. Aláássa a nők jóllétét, függetlenségét, kompetenciáját, ambícióit, végső soron pedig tovább mélyíti a nemek közti társadalmi egyenlőtlenségeket.

És bár kevésbé tűnik károsnak, mint az ellenséges szexizmus, épp emiatt még alattomosabb és nehezebben támadható.

Mégis fontos felismerni, hogy a jóindulatú szexizmust nem mindig a rosszindulat vagy a nők leigázásának tudatos vágya vezérli. Mindannyiunkat formál a környezet, amelyben felnövünk, és gyakorlatilag nincs olyan hely vagy ember a világon, ami, illetve aki teljesen mentes lenne a patriarchális elvektől. De tekintve a szexizmus különböző formáinak számos megnyilvánulását – beleértve azt is, amelyik egy mosoly mögé bújva érkezik –, amelyek hatással vannak a nőkre és a társadalmunkra, érdemes újra megvizsgálni saját hozzáállásunkat és az alapvetésnek gondolt elveinket. 

Hiszen, és ebben talán mind egyetértünk, nem kellene radikálisnak lennie annak a gondolatnak, hogy a kapcsolataink a kölcsönös szeretetre és gondoskodásra épüljenek, ahol mindkét fél úgy érzi, valóban támogatják, tisztelik az önállóságát, és szabadon, a saját feltételei szerint élheti az életét. 

Mózes Zsófi