–

„I am sitting In the morning At the diner On the corner”

Ha Suzanne Vegára gondolunk, legtöbbünknek valószínűleg ez az ikonikus dalrészlet ugrik be, na meg persze előtte az, hogy: „tüptüptürüpp, tüptütürüpp”…

A Tom’s Diner című szerzeménye talán az egyik legtöbbször játszott dala. Az énekes-dalszerző immár 1985 óta töretlenül népszerű világszerte.

Bár nem tud kottát olvasni, és a hangterjedelme is inkább átlagosnak mondható, finom előadásmódja, valamint dalainak fontos üzenetei mégis megtöltik a koncerthelyszíneket.

Jávorszky Béla Szilárd ezt írta róla 2003-ban:

„Suzanne Vega persze sosem igazán zenei szempontból volt érdekes. Hangterjedelme közepes, hangszíne homogén, gitárosként maximum megbízhatóan kíséri önmagát. Az igazi bája az intelligenciája. Az érett asszonyban is meglévő kislányos ártatlansága, az amerikai átlag felett szárnyaló szelleme.”

Feltűnően sokat turnézik Európában, bár Amerika-szerte is rengeteg rajongója van, főként persze New Yorkban ismerik, hisz maga is azt mondta egy interjúban Retkes Attilának 2018-ban: 

„Én a hétköznapi New York krónikása szeretnék lenni. Kevéssé érdekelnek a felhőkarcolók, de az underground sem vonz: azt kutatom, hogyan tanulnak, dolgoznak, játszanak, szeretnek az emberek az én városomban.”

Kaliforniai álom helyett New York-i valóság

Bár Suzanne Nadine Peck Kaliforniában született 1959-ben, szülei válása után, nem egészen hároméves korában, New Yorkba költözött informatikus édesanyjával és Puerto Ricó-i nevelőapjával, Edgardo Vega Yunqué íróval, akinek a nevét viseli.

A hatvanas évek elején a „spanyol Harlem” multikulturális környezetében kénytelen volt alkalmazkodni az ottani szabályokhoz, ezért a gyerekkorát jórészt verekedéssel töltötte.

„Olyan környéken nőttem fel, ahol ha nem verekedtél, akkor téged akartak megverni. Nem volt jobb dolguk. […] Én is megtanultam, mert muszáj volt. Nem azért, mert akartam. Olvasni például jobban szerettem, de meg kellett tanulnom verekedni, és végül büszke is voltam rá, hogy megtanítottam magam. Ez adta az ihletet ehhez az íráshoz” – mesélte Szőnyei Tamásnak a Magyar Narancsban, 2000 augusztusában. 

Az érzékenységet tehát a gyerekkorából hozta, az írás iránti szenvedély pedig a nevelőapjától ered. Bár Vega nem volt éppenséggel mintaapa: érzelmileg és fizikailag is bántalmazta az anyagiakban sem dúskáló nagycsaládot – Suzanne német-svéd származású édesanyja további három gyereket szült a férfinak, aki ma is él még, és igazi rock’n roll-fazon.

Suzanne egyik testvére, a tehetséges grafikusnak számító Tim, 2002-ben, 36 évesen belehalt az alkoholbetegségbe, aminek egyik oka az apjától elszenvedett gyerekkori trauma lehetett, ezt pedig még tovább tetézte, hogy megsemmisült a World Trade Center-beli munkahelye. Suzanne Vega soha nem mulasztja el a rá való emlékezést halálának évfordulóján, posztjaiban pedig kiemeli, hogy minden áldott nap gondol a testvérére.

Menekülés az alkotásba

Suzanne az erőszak elől gyerekként is az alkotásba menekült, kilencévesen megírta első verseit, tizennégy évesen pedig már dalszövegekkel próbálkozott. Az úszás és a táncművészet is vonzotta, de végül az angol irodalmat és a drámaszakot választotta a Columbia Egyetemen.

Ezzel párhuzamosan, a hetvenes évek végén is feltűnt a különböző New York-i folk- és popklubokban; egy szál gitárral adta elő saját szerzeményeit, és nem titkolta, hogy Lou Reed igen nagy hatással volt az előadói pályájára.

Bár lassan kezdett neve lenni, a kiadók mégsem voltak nyitottak a dalaira, pedig a New York Times 1984-ben azt írta, hogy Suzanne Vega „a New York-i folkszíntér legnagyobb reménysége”.

1985-ben végül Patty Smith gitárosa, Lenny Kaye segített neki elkészíteni a debütáló albumát. Az egyszerűen csak Suzanne Vega című lemez óriásit robbant, és huszonhét hetet töltött a sikerlistán.

Ezen az albumon szerepelt a híres Small Blue Thing és a Marlene On The Wall is.

1987-ben debütált a Solitude Standing, ezen szerepelt a Luka című dal, ami a bántalmazott gyerekek védelmében született, és ikonikus himnusszá vált. Mint tudjuk, sajnos saját élményei is voltak a bántalmazásról. A platinalemez három Grammy-jelölést is kapott, a Days of Open Hand című harmadik lemeze pedig már a díjat is kiérdemelte, nem csupán a jelölést. 

1990-ben a már emlegetett Tom’s Diner, két évvel később a Blood Makes Noise volt listavezető. 

„Istenem, de jó érzés találni valakit, aki úgy szeret, ahogyan én szórakozni szeretek!” – Suki Waterhouse csodálatos élete

Kult – 2024. július 9. – CSA

Utolsó lemeze, az An Evening of New York Songs and Stories, 2020-as keltezésű, és igen fontos társadalmi kérdéseket boncolgat. A lemez a Covid tombolása közben, éppen szeptember 11-én, tizenkilenc évvel azután jelent meg, amikor Vega szerint „összetörték New York szívét”. Régi sikeres dalainak újabb feldolgozásai is hallhatók az albumon, és a lemez megjelenésének idején, sok év után végre ki merte mondani, hogy a bántalmazásról írt korábbi dalának főszereplője tulajdonképpen ő maga. „Luka én vagyok.” A lemezhez kapcsolódó előadóestjén a dalok között mesélt is saját magáról, és a nehéz emlékeit sem hallgatta el: őszintén beszélt a válásáról és a kapcsolati erőszakról is.

Vega többször is járt Magyarországon, hét különböző helyszínen lépett föl itthon, de ebben a régióban Prága a kedvenc városa, több szálon is kötődik hozzá. Václav Havel személyes barátja volt, főként az írásaiért rajongott, nem a politikai szerepe vonzotta, az egyik legkedvesebb európai írója pedig Franz Kafka.

2001-ben jelent meg Passionate Eye című saját kötete, ebben az összes addigi dalszövege szerepel, de önálló versei, sőt gyerekkori írásai és felnőttkori esszéi is olvashatók.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Suzanne Vega (@therealsuzannevega) által megosztott bejegyzés

Férjek és alkotótársak 

Mitchell Froom producer volt az első férje, akinek igen fontos szerepe volt a Suzanne Vega-dalok hangzásvilágának létrejöttében, és közös gyerekük is született – még a házasságkötésük előtt, 1994. július nyolcadikán.

Lányuk, Ruby, tanult zenét, volt egy önálló zenei projektje, sőt, közös fellépéseik is akadtak édesanyjával, végül mégis a tudomány felé fordult: molekuláris biofizikusként kutatja az emberi lét és az ökoszisztéma javításának lehetőségeit.

A szülők 1998-ban elváltak, Suzanne pedig 2006-ban igent mondott huszonhat évvel korábbi kérőjének, a POEZ néven alkotó Paul Mills költőnek – azóta is együtt vannak.

Hiteles alkotó és gyönyörű nő

Suzanne Vegát valószínűleg az alkotás mentette meg attól, hogy ugyanúgy végezze, mint az öccse, aki a traumák elől az alkoholba menekült. Nővére menekülőútja a művészet: sokoldalú, kreatív énje mindig valamilyen nagyon érvényes mondanivalót tolmácsol.

Hiteles minden megmozdulása. Azt pedig, hogy a szépsége ennyire maradandó, méghozzá külső beavatkozások nélkül, alighanem annak is köszönheti, hogy azt csinálja, amit szeret.

Megejtő ez a két évvel ezelőtti minikoncert, amit egy üzlet pultja mögött adott elő hű gitárosával, Gerry Leonarddal:

Egy 60+-os nő énekel, apró és fontos történeteket mesél az életről, és ugyanolyan hittel teszi ezt, mint a negyven évvel azelőtti bemutatkozásakor.

Ő tényleg az, aki. Ő Suzanne Vega. Egyszerű és nagyszerű, hiteles alkotó. Pont.

Csak úgy mondom, hogy júliusban több németországi városban is koncertet ad, szóval ha Marburg vagy Freiburg felé jártok, nézzétek meg, érdemes!

Források: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Lorne Thomson / Redferns

Both Gabi