„Mindennek a legalja”: a szereplésre kényszerített gyerekek

–

Vannak gyerekek, akik szeretnek szerepelni, és vannak, akik nem

Én például sosem fogom elfelejteni azt a ballagást, amikor verset kellett (volna) mondanom, de inkább úgy döntöttem, hogy elájulok. Talán a melegtől, talán a rémülettől, ki tudja. Viszont így legalább a következő farsangon nekem nem kellett kiállni énekelni, és anyák napján is állhattam az utolsó sorban (szemben a legjobb barátnőmmel, aki viszont izgalmában az első sorból hányta le a nagyanyja lakkcipőjét). 

A személyes élményeim tehát óvatosságra intenek, arról nem is beszélve, hogy gyerekjogokkal foglalkozó felnőttként is elég sok olyan példával találkozom, amikor a gyerekek szereplése, szerepeltetése erősen problémás. De a zsigeri érzéseken túl hogyan tudjuk eldönteni, ha tényleg gond van egy gyerekek részvételével zajló programmal? 

Csak „biodíszlet”, vagy van valós jelentése, értelme a gyerek részvételének? 

Mindennek a legalja, amikor a felnőttek a saját elképzeléseik, vágyaik, akaratuk szerint használnak fel, mozgatnak és szerepeltetnek gyerekeket.

Klasszikus példa (amiről jellemzően kampányidőszakban mi is írunk újra meg újra) az útavatáson, alapkőletételen, politikai – vagy más, alapvetően csak a felnőtteknek érdekes és nekik szóló – rendezvényen sorfalat álló, nemzetiszín szalagot tartó, néptáncot járó vagy dalt éneklő gyerekek szerepeltetése. Ezek egyértelműen az „ilyet ne csináljunk” kategóriába tartoznak. A gyerekek helyesek, elismerem, de a cukiságfaktor nem elég indok arra, hogy egy olyan színpadra állítsuk őket, ahol egyébként semmi keresnivalójuk. 

A gyerekek részvétele, szerepeltetése akkor érdemi és valós, ha tényleg róluk szól a történet, ha nekik fontos, ha ők kezdeményeznek, vagy ha maga az esemény elsősorban őmiattuk van.

Például lehet apák napi ünnepséget csinálni úgy, hogy a felnőttek kitalálják, mi lesz a program, betanítják a gyerekeket, meghirdetik egy olyan időpontra, ami alkalmas a szülőknek, majd a gyerekek megcsinálják az előadást, ami után a felnőttek megdicsérik, aki ügyes volt és megvigasztalják azokat, akik nem. Egy ilyen esemény, bár tudom, hogy megszokott, és gyakran megtörténik, de erős kihasználása a gyerekeknek, ahol szintén valójában csak díszletként szolgálnak a felnőttek elképzeléseihez. 

Akkor hogyan lehet egy ünnepségen való gyerekszereplés valós és tényleg a gyerekekről szóló?

Például úgy, ha az elejétől fogva be vannak vonva az előkészítésbe, ötletelésbe, kitalálásba. Ha dönthetnek arról, hogy mit és hogyan szeretnének csinálni, vállalni, ami azt is jelenti, hogy aki nem akar szerepelni, az is részt tud venni a folyamatban (más készségeit használva, például díszletet rajzolhat, jelmezt készíthet, segíthet a zenélésben, szervezésben, bármi). 

Szintén fontos, hogy a gyerekeknek végig legyen lehetőségük arra, hogy véleményt mondjanak, kezdeményezzenek, vagy éppen meggondolják magukat – amit a felnőttek képesek jól kezelni. Tehát nem sértődnek meg, hanem értik, hogy a szereplésnél nem az a lényeg: a szülők mit gondolnak, hanem az, hogy a gyerekek mit éreznek és tapasztalnak. 

Egyszer külön cikket fogok szentelni az ilyen gyerekszerepléseket fotózó, videózó, majd a felvételeket mindenféle közösségi felületen szétposztoló szülők, nagyszülők, óvodák és iskolák kapcsán – egyelőre csak annyit tennék ide, hogy mindenki jobban jár, ha ilyet nem csinál. Ha részt veszünk a gyerekek szereplésével zajló előadáson nézőként, az a gyerekhez való kapcsolódás egy formája. Jó, ha a gyerek azt látja, hogy őt nézzük, bevonódunk, kísérjük őt, és nem a telefonunkkal babrálunk, vagy legfeljebb csak az elején elkészítjük azt a néhány fotót, nagyon rövid videót (csak magunknak), de nem videózzuk végig az előadást. Az ilyen felvételek posztolása ráadásul (az intézmények gyakorlatában is) sokszor nem is jogszerű, mert nincs minden szereplőtől hozzájárulás, és biztosan nem a gyerekjogoknak megfelelő, hiszen sérti a gyerek megannyi jogát és érdekét. 

Az a jó, ha a gyereknek a szereplés örömet ad, és nem azért szerepel, hogy mások eldicsekedjenek vele.  

Már talán ennyiből is látszik, hogy ha tényleg jól szeretnénk csinálni a gyerekek részvételével, szereplésével zajló programot, akkor sokkal több időt kell szánni az előkészítésre, valószínűleg lassabb lesz a folyamat, többet kell egyeztetni, beszélgetni, és többféle váratlan fordulatra is fel kell készülni. Cserébe viszont ez az egész valami olyan élmény lesz a gyerekeknek, amiben erősödik az önbizalmuk, javul az önértékelésük, és sokat tanulnak a másokkal való együttműködésről is.  

Milyen kérdéseket érdemes feltenni, ha a gyerekünk szerepelni fog valahol? 

Elsődlegesen az fontos, hogy tudjuk, ki kezdeményezte a gyerek szereplését; hogyan, illetve mit kell csinálnia a gyereknek, és kikkel. Utána érdemes többet tudni arról, hogy van-e beleszólása a gyereknek abba, ami történik (például mondhat-e nemet, választhat-e saját szerepet, feladatot stb.), és a felnőttek, akik a gyerekeket kísérik a szereplésre való felkészülés során, mit tesznek annak érdekében, hogy az egész folyamat a gyerekek számára jó és biztonságos legyen. 

Ha szülőként bármelyik kérdéssel kapcsolatban azt érezzük, hogy nincs elég információnk, vagy amit tudunk, az nem megnyugtató számunkra, akkor érdemes kérdezni és utánamenni a dolgoknak. Tudom, hogy generációkat kötnek össze egyszerűen csak rémes (vagy durvább esetben életre szólóan traumatikus) élményt jelentő télapóünnepségek, farsangok, anyák napják és ballagások, de ennek nem kellene így lennie! Tudom, hogy a legtöbb embernek van olyan élménye, ami szerepléssel kapcsolatos, és nem szeret rá visszaemlékezni, de ez nem törvényszerű, hogy így legyen. 

Minél kiszolgáltatottabb a gyerek (tehát minél kevesebb a beleszólása, minél kevesebb kontroll van a kezében azzal kapcsolatban, hogy mi történik), annál nagyobb az esélye annak, hogy valami félremegy, és a végén nem sikerül jól a szereplés. 

Tehát ha a gyerekek körül élő, dolgozó felelős felnőttek több információt osztanának meg, és több felelősséget, feladatot, beleszólást adnának a gyerekeknek (természetesen az életkoruknak és a képességeiknek megfelelően), akkor a végeredmény annál nagyobb eséllyel lenne jó, pozitív és megerősítő. 

Ebben az egész kérdésben az is nehéz, hogy az óvodákban, iskolákban, napközikben és egyéb helyzetekben nem azért fordulnak elő sokszor a gyerekek szereplésével kapcsolatos negatív történetek, mert a felnőttek valami rosszat akarnak csinálni. Sok esetben még csak nem is a gyerekek kihasználása vezeti a szervezőket. Egyszerűen csak bele se gondolnak, hogy máshogy is lehetne programot szervezni, mint „felülről”, és más szerepük is lehetne a gyerekeknek, minthogy azt csinálják, amit a felnőttek mondanak nekik.  

Szerencsére ma már sokat lehet olvasni, tudni arról, hogy a gyerekek részvétele hogyan lehet biztonságos és jó. Vannak nemzetközi modellek, és hozzá kapcsolódó magyarázatok, amik segítik a szülőket és a szakembereket is. Ezek közül az alábbi két modell csak a főbb szempontokat emeli ki, és teszi nagyon érthetővé, hol kezdődik a valódi gyerekrészvétel, és hol a gyerek manipulálása és kihasználása. De talán indulásnak (gondolatébresztőnek) ez is elég most. 

Akit érdekel a téma, többet is megtudhat a gyerekrészvételről itt.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás. Getty Images/ Jose Luis Pelaez Inc

Gyurkó Szilvia