A kapcsolat, ami előkészíti az utat a nagy szerelem számára – igaz-e a taxielmélet, amit a Szex és New Yorktól kaptunk?
Különös egybeesés, hogy éppen most nézem újra a Szex és New York című sorozatot, és közben egyre több olyan bejegyzést látok a közösségi platformokon, amelyek a taxielméletet taglalják. Azaz nem is az elméletet, hanem inkább a jelenséget, miszerint adott egy több éve húzódó párkapcsolat, előrelépés nélkül, majd szakítás után – általában a férfi – néhány hónapon belül feleségül veszi a következő barátnőjét, akivel mindent megvalósít, amire azelőtt évekig nem volt hajlandó. Hogy mi köze ennek az autókhoz és a Szex és New Yorkhoz? A kapocs a sorozat Mirandája, aki szerint a férfiak olyanok, akár a taxik: amikor kigyullad a lámpájuk, és készen állnak arra, hogy megállapodjanak, megkeresik azt, aki éppen szabad, és (f)elveszik. Vagyis a szerelemben nem is az elköteleződés, hanem sokkal inkább az időzítés a fontos. Valóban így lenne? Vagy ez az elmélet durva túlzás, és nincs igazi magyarázat erre az élethelyzetre? Geist Klára párterapeutával beszélgetett Bereczki Szilvia.
–
Threadsen, Redditen és TikTokon egyre több csalódott, kérdésekkel teli nő bejegyzését látom. Miért nem voltak elegendőek? Csak arra jók, hogy előkészítsék az utat a nagy szerelemnek? Az volt a feladatuk, hogy mindent megtegyenek, ami a férfi fejlődését elősegítette, hogy aztán másvalaki oldalán bontakozhasson ki? – boncolgatják a kérdést válaszra várva, és a feltételezéseik mind érthetőek. Hiszen ők időt szántak egy emberre a közös jövő érdekében, aki az álmaikat végül mással valósította meg. Három, öt, hét vagy tíz év hosszú idő, főként akkor, ha nem úgy végződik, ahogyan szeretnénk. Egy szakítás után pedig újra kell építkezni, és ott vannak az álmok, amiket mindenki szeretne beteljesíteni… Ha kell, valaki más oldalán.
Hasonló témákat tárgyal egy ebéd közben a Szex és New York négy szereplője is. Amikor Charlotte arról beszél, hogy a szerelem a sorsról szól, a józan Miranda közbeszól, hogy „ez nem sors, csak ég a lámpája, ennyi az egész. A férfiak olyanok, mint a taxisok: ha elérhetőek, akkor kigyullad a lámpájuk. Egy nap felébrednek, és úgy döntenek, hogy készen állnak a letelepedésre, a gyerekvállalásra, bármire, és felkapcsolják a lámpát. A következő nő, akit felszednek, bumm! Ő lesz az, akit feleségül vesznek. Ez nem sors, hanem szerencse” – és ebbe a kijelentésébe azóta is sokan kapaszkodnak, mert erőt meríthetnek belőle szakításkor, ráadásul még magyarázatot is kapnak arra, hogy miért hagyták el őket.
A taxielmélet azt állítja, hogy a szerelem elsősorban nem az elköteleződésről szól, hanem az időzítésről. Ám ez több szempontból sem állja meg a helyét – figyelmeztet Geist Klára szakpszichológus, párterapeuta.
Már abban hibádzik, hogy a hagyományos gondolkodást veszi alapul – aminek egyébként evolúciós alapja is van –, miszerint a férfi választ, neki kell elköteleződnie, a nő pedig „reménykedik”, hogy a kapcsolat „komolyra fordul”, és igyekszik megtartani partnerét.
Ez a nőket a párválasztás passzív elszenvedőivé teszi, holott lélektani értelemben, a párkapcsolat alakulása mindkét fél aktivitása és felelőssége, mutat rá a szakember. Hozzáteszi: kétségtelen a veszteségélmény, de csak a kognitív disszonancia csökkentésére lehet jó a taxielmélet, annak az önigazoló gondolatnak az ismételgetésére, hogy „nem rajtam múlott”.
Megfelelő helyen, megfelelő időben lenni? Ilyen egyszerű lenne?
A taxielmélet hajlamos a férfiakat címkézni, mintha nekik szinte nem is számítana, hogy kivel köteleződnek el, csak az időzítésen múlna minden. Pedig az elköteleződés és a kompatibilitás két nagyon különböző dolog: tévhit azt feltételezni, hogy a férfiak egy bizonyos pontig félnek az elköteleződéstől, majd egyszer csak megérkeznek, és hirtelen megállapodnak. Nincs az életükben egy „kigyullad a lámpájuk” életszakasz, amikor szinte bárkit felkapnának.
Életszerűbb magyarázat, hogy végül azért nem döntenek az elköteleződés mellett, mert úgy érzik, a társuk nem illik hozzájuk, mert nem sikerült együtt fejlődniük, megrekedtek egy bizonyos szinten, nem kielégítő a kommunikációjuk, a konfliktuskezelésük, a közös életük. És ez független attól, hogy időszerűnek éreznék-e már a továbblépést.
A taxielmélet ugyanakkor a nők szempontjából is sértő, mert azt a látszatot kelti, hogy a nőknek várniuk kell, amíg egy férfi „felszedi” őket. Mintha semmi egyebet nem kellene tenniük, csak készülni a tökéletes pillanatra, „a lámpa kigyulladására”, a jelre, hogy egy férfi készen áll. Holott a nőknek is olyasvalakit kell keresniük, aki illik hozzájuk, és ugyanazt akarja, mint ők. Mert egy jó kapcsolat többről szól, mint arról, hogy a másik „elérhető”. Szükség van közös célokra, közös élményekre, mély beszélgetésekre, a mindennapi konfliktusok kezelésére ahhoz, hogy szintet léphessenek benne.
Ne várjunk véletlenszerű „taxikra”, helyette találjuk meg azt, aki ugyanazon az úton jár, mint mi!
„Ha úgy szakad meg a kapcsolat, hogy a másik fél még nem áll készen elköteleződésre vagy gyerekvállalásra, de aztán rövid időn belül egy másik partnerrel megteszi ezt, az kudarcélményhez, önbecsülési sérelemhez, a lecserélhetőség érzéséhez vezethet”.
Gyakori jelenség, hogy ha az ember benne van egy bizonyos életszakaszban, például elköteleződne vagy gyereket vállalna, és megszakad a kapcsolat, akkor a befejezetlenség és beteljesületlenség miatt egyfajta kudarcot él át.
Az énkép stabilizálása miatt, az önbecsülés helyreállítása érdekében kialakulhat ilyenkor egyfajta türelmetlenség. Megjelenik a korrekciós vágy, illetve a befejezetlenségből eredő Zeigarnik-hatás. Ez azt jelenti, hogy a korábbi kapcsolatban elakadt életszakaszból, az illető egy következő kapcsolatban tud kibillenni, mert a félbemaradt feladatok olyan nyugtalanságot, frusztrációt okoznak, ami csak az adott dolog befejezésével, végrehajtásával csökkenthető.
Ez a férfiakat és nőket egyaránt érintheti, mert egy ilyen élethelyzetben mindenki türelmetlenebb, és önigazolást keres a friss kapcsolatában, bizonyítaná, hogy igenis képes azt az életszakasz-feladatot meglépni. A friss kapcsolat magasabb, szenvedélyesebb hőfoka pedig segíti ezt. A régi kapcsolatban már ott voltak a napi konfliktusok, az új partnerre viszont még kivetülnek a vágyak, ezért tűnhet megfelelőbbnek a közös élethez.
Azonban fontos látni: valójában a szerelem nem jobb, csak magasabb hőfokú. A friss kapcsolat szimbiotikus, felfokozott szakaszában meghozott döntések pedig általában nem igazi, nem érett döntések. A felfokozott érzelmek lecsengése után azonban legtöbbször csalódás a vége – világít rá a szakember.
Hozzáteszi, aki nem állt készen az adott életszakaszt meglépni, nem bírt elköteleződni, gyereket vállalni, az a friss kapcsolatban sem lesz kész erre, ha nem fejleszti a személyiségét. „Csupán időt nyer, kicsit visszaforgatja a kereket, mert jó esetben egy friss kapcsolatnak is be kell érnie”.
Kutyaharapást szőrivel
A szakember tapasztalatai azt mutatják: nőkkel is előfordulhat, hogy a következő kapcsolatukban teljesítenek mindent, amire azelőtt nem volt lehetőségük, de „a férfiak hajlamosabbak a kutyaharapást szőrivel gyógyítani, mert a feldolgozást sokszor azonnali cselekvésbe fordítják. Azt követően jön az érzelmi feldolgozás”. Ezzel szemben a nők általában előbb érzelmi alapon dolgozzák fel a veszteségeiket, és lassabban fordítják azt cselekvésbe, kapcsolatkeresésbe.
Mint mondja, a párkapcsolat közös építkezés, meg kell hozni a másik kedvét az elköteleződéshez, a gyerekvállaláshoz, „és ehhez kedvet csinálni a különféle élethelyzetek kompetens megoldásával lehet”. Ez is igazolja, mennyivel fontosabb az, hogy két ember illik-e egymáshoz, tud-e közösen építkezni, mint az, hogy az adott életszakaszban éppen elérhetőek.
Ez ugyanakkor arra is rámutat, hogy ha nem közösek a vágyak, ha nincs kellő önismereti munka a felekben annak érdekében, hogy a kapcsolatuk új szintre érhessen, akkor érdemes lépni. Ha két embernek mást jelent a párkapcsolat, és a célok nagyon különböznek, nincs értelme egymás idejével játszani. Van, hogy el kell fogadni, ha az egyetlen út a különválás marad.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: HBO; Getty Images/Chalabala
