–

Ahogy arra korábbi, állatjogokkal foglalkozó cikkünkben rámutattunk, az ember a történelme során mindig is használta – és kihasználta az állatokat. Persze mindig voltak olyanok is, akik felszólaltak a védelmükben, a fejlett országokban pedig ma már szigorú szabályok írják elő, hogyan kell az állatokkal bánni (más kérdés, hogy valóban jobb-e ettől a helyzetük). Az elmúlt évtizedekben a legnagyobb előrelépés talán az állatkísérletek terén történt, az Európai Unióban ez ma már egy erősen szabályozott szegmens, de még így is sok állatot használnak fel tudományos, oktatási vagy éppen hadászati célra.

Az állatkísérletekhez felhasznált állatok csupán néhány ezrelékét teszik ki az emberiség által használt állatok számának – a tudomány képviselőinek gyakori ellenérve is ez a kritikákkal szemben –, az állatvédők általában mégis ellenzik ezeket az eljárásokat, mivel a kísérleti állatok gyakorta az egész életüket mesterséges környezetben élik le (ma már külön erre a célra is tenyésztik őket). Egyes eljárások komoly szenvedést okoznak nekik, és a kísérletek általában az állatok leölésével érnek véget.

Sokáig nem volt megfelelően szabályozva

Hogy pontosan miként zajlanak az állatkísérletek, az sokáig a nagyközönség számára nem volt nyilvánvaló, és valószínűleg a lakosság nagy része ma sincs tisztában vele.

Az állatokkal való kísérletezés a XVII. század során, a felvilágosodás idején kezdett elterjedni. Ekkoriban a ráció és a tudományos haladás vált a legfőbb eszménnyé (szemben a korábbi babonákkal és hiedelmekkel), az emberi akarat pedig a világot alakító erővé. Nagy népszerűségnek örvendtek ekkortájt René Descartes francia filozófus, természetkutató és matematikus nézetei is, aki vallotta, hogy „amit anyag alkot, az mechanikus elveknek engedelmeskedik, kivéve persze az embert, akinek halhatatlan lelke van. Viszont az állatoknak nincs ilyen lelkük, ők valójában csak gépek, nincsenek érzéseik, szenvedni sem tudnak. Ne tévesszen meg senkit, ha az élveboncolás során esetleg sírnak, visítanak, rúgkapálnak, ez is csak a működésükből adódik”. 

Mivel akkoriban sem érzéstelenítőszerek, sem altatószerek nem álltak rendelkezésre, az állatokon mindenféle fájdalomcsillapítás nélkül kísérleteztek. Ha valaki esetleg hangot adott nemtetszésének, abból gúnyt űztek.

Annak ellenére is, hogy a kísérletek során éppen azt tárták fel, hogy az állatok és emberek között számos hasonlóság figyelhető meg, így feltételezhető, hogy ugyanúgy éreznek fájdalmat is.

Voltaire így vélekedett erről:

„Barbárok elfogják ezt a kutyát, amely az embereknél annyival jobb barát, rászögezik egy asztalra és élve szétvagdalják, hogy megmutassák az ereket testében. Ugyanazokat a szerveit találod meg benne az érzésnek, amelyekkel te rendelkezel. És most válaszolj nekem, géphívő: vajon a természet az érzések minden szerszámát csak azért illesztette össze ebben az állatban, hogy ne érezzen?”

A tudomány áldozatai

Később, bár továbbra is az volt az általános nézet, hogy az emberek használhatják a céljaikra az állatokat, egyre inkább teret nyert az a vélekedés, hogy ezt kíméletesen kell tenni, hiszen az állatok is olyan lények, akik az emberhez hasonlóan képesek szenvedni és örülni. Talán ezért is fogadta hatalmas felháborodás Richard D. Ryder brit pszichológus író 1975-ben megjelent, A tudomány áldozatai című, a modern állatkísérleteket bemutató könyvét. Ryder hiteles forrás volt, hiszen kísérleti pszichológusként a cambridge-i egyetemen, majd az Egyesült Államokban maga is sok állatkísérletnek volt a szemtanúja, jól ismerte kora tudományos életét, szokásait, szabályait.

Józan gondolkodású ember nem gondolhatja komolyan, hogy néhány állat feláldozása nem fér bele, ha ezzel mérhetetlen emberi fájdalmakat, szenvedéseket előzhetünk meg, ha ma még halálosnak hitt betegségek gyógymódját fejleszthetjük ki – szólt már akkor is a legfőbb érv az állatkísérletek mellett.

Csakhogy, ahogy arra Ryder felhívta a figyelmet, könyve megjelenésének idején az Egyesült Királyságban végzett kísérleteknek csupán harmada szolgált orvosi célokat. Ezek főleg a rákkutatáshoz, a diagnosztikai eljárások és gyógyhatású készítmények (vakcinák, szérumok) teszteléséhez kapcsolódtak.

A kísérletek nagyobb része hadászati célokat szolgált (ma már tudjuk, hogy majmokat tettek ki sugárfertőzésnek, kutyákat mérgeztek meg ideggázzal, sertéseken teszteltek robbanóanyagokat, egyéb fegyvereket), illetve különféle termékek, például vegyi anyagok, kozmetikai szerek, élelmiszeradalékok toxicitási (mérgezési) tesztjei voltak.

A toxicitási tesztek lényege, hogy állatokat mérgeznek meg különböző módon a legkülönfélébb anyagok koncentrált adagjával. Az egyik ilyen az LD 50 eljárás, amelynek során a kipróbálandó anyag különböző dózisaival kényszeretetnek állatokat, és figyelik, hogy mekkora az a mennyiség, amitől a kísérletben részt vevő állatok fele elpusztul. A mérgezés tünetei lehetnek: rángatózás, görcsroham, hasmenés, hányás, szokatlan hangok (vonyítás, sikítás, hörgés) kiadása, remegés, légszomj, lihegés, sokk, halál. Bizonyos esetekben az állatok halálát nem is maga a tesztelt anyag, hanem a megetetett mennyiség okozza.

Az állatokat etették (etetik) élelmiszeradalékanyagokkal, vegyi anyagokkal, de olyanokkal is, amik fogyasztásra nem is alkalmasak, mint például fagyálló, rovarölő szerek, fürdősó. Peter Singer Az állatok felszabadítása című könyvében leírja, hogy az Egyesült Államok Szárazföldi Hadseregének Fort Detrick-i Orvosi Biotechnológiai Kutatási és Fejlesztési Laboratóriumában a kutatók 60 beagle kutyát TNT robbanóanyag különböző dózisaival etettek hónapokon át, mindennap.

Az anyagokat más módon is az állatokba juttathatják. Például beléjük injekciózzák, a bőrükre kenik, (illetve a leborotvált, felsebzett bőrükre), belélegeztetik velük (LC 50 teszt), vagy a szemükbe csöppentik. Ez utóbbi a Draize-féle szemirritációs teszt. Ennek során elsősorban nyulak szemébe csepegtetnek különböző anyagokat (akár fehérítőt és tintát is) napokon át, és figyelik a hatást. A nyulak egy tartószerkezetben vannak, amiből csak a fejük lóg ki, így nem tudnak a szemükhöz kapni, a fájdalomnak azonban így is vannak jelei: becsukják a szemüket, visítanak. A kezelés hatására a szemük begyulladhat, a szaruhártya megsérülhet, előfordulhat látásvesztés.

Ezeknek a kísérleteknek az értelmét már akkoriban is megkérdőjelezték, hiszen az, hogy az állatokat rövid ideig nagy mennyiségű anyaggal etetik, semmit nem árul el arról, hogy miként hatnak ezek akkor, ha emberek fogyasztják őket évtizedeken át, kis dózisban. A gyártóknak mégis mindennapos gyakorlata maradt az állatokon való tesztelés, hogy ha bármi gond adódna a termékükkel, legyen mire hivatkozni.

További vizsgálatok szükségesek

Az állatkísérletek másik nagy csoportját a pszichológiai jellegű kutatások alkották. Ezek során többek között megvonták az állatoktól az élelmet, különböző stresszhatásoknak tették ki őket, elektromos szerkezetekkel sokkolták őket, elszigetelték vagy büntették őket, különböző anyagok hatásait vizsgálták vagy éppen agyműtéteket hajtottak végre rajtuk. Olyan felfedezéseket tettek ezek hatására, hogy ha például a kölyökmajmot elválasztják az anyjától és rozsdamentes acélkabinba zárják, ahol semmiféle inger nem éri, akkor később nehezére esik majd normális szociális kapcsolatokat kialakítani. De vizsgálták azt is, hogy ha egy patkányt vízbe dobnak, majd kimentenek, majd ismét vízbe dobnak, akkor mennyi ideig próbál úszni, mielőtt feladná (további példákért lásd Richard D. Ryder és Peter Singer könyvét).

A '70-es, '80-as években a kísérleti állatok felhasználása még nem volt megfelelően szabályozva, megesett, hogy kóbor vagy a vadonból befogott állatokat használtak fel a kísérletek során, ráadásul a kísérletek végzéséhez nem volt szükség szakirányú végzettségre.

Gyakran maguk a kutatók is belátták, hogy az általuk elvégzett kísérlet nem ad releváns, a humán gyógyászatban használható eredményt, mégis sokszor fejezték be azzal a megállapítással a tanulmányukat, hogy „további vizsgálatok szükségesek”. Peter Singer felhívta a figyelmet arra, hogy a tudományos életben egyre fontosabbá vált, hogy a szakemberek kísérletezzenek és tanulmányokat publikáljanak a szakmai előmenetelük érdekében, ami generálta az újabb és újabb állatkísérleteket.

Ryder könyvének megjelenését követően tömegméretű kampány indult a laboratóriumi állatok védelme érdekében. Új törvényeket fogadtak el Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Európában is. Ma már a nyugat-európai országokban engedélyhez kötik az állatkísérleteket, nyilvántartják a kísérletezőket, a kísérletek célját, a felhasznált állatok számát, csak engedéllyel rendelkező intézmények és képzett szakemberek végezhetnek állatkísérleteket.

És mi a helyzet idehaza?

A Szegedi Tudományegyetem az egyik olyan intézmény Magyarországon, ahol az állatkísérletek végzéséhez szükséges képesítés megszerezhető, illetve az egyetem az egyik olyan bejegyzett intézmény, ahol kísérletek folyhatnak. Hogy többet tudjak meg erről, ellátogattam Szegedre, ahol dr. Boros Mihály professzorral beszélgettem.

Boros Mihály felhívta a figyelmemet arra, hogy nem érdemes általában állatkísérletekről beszélni, fontos, hogy szétszálazzuk a különböző felhasználási területeket.

Vannak ugyanis a tudományos, alapkutatási célú, illetve az oktatási célból történő állatkísérletek, és vannak a már korábban említett, a különböző gyártók (vegyianyaggyártók, gyógyszergyártók stb.) megbízásából készülő terméktesztek, toxicitási tesztek, illetve az ellenőrző hatóságok által előírt tesztek.

Mivel a hadászati felhasználásról nincsenek információi, így ezekről nem beszélgettünk.

Boros professzor úgy véli, hogy a tudomány képviselői és az állatvédők között elsősorban a szavak szintjén van szembenállás, és hogy a lakosság jelentős része elfogadhatónak tartja az orvosi célú állatkísérleteket bizonyos feltételek teljesülése mellett. A professzor is hangsúlyozza, hogy napjainkban az Európai Unióban ez egy szigorúan szabályozott terület.

„Ma már nem jellemző az a fajta extrém kutatás, ami a XIX. században volt, a kutatóknak sem célja, hogy szenvedést okozzanak érző lényeknek. A világ civilizált részén, ahol az állam különböző tudományos intézményeket működtet, nem kerülhet sor felesleges, öncélú, szándékos fájdalomokozással járó kísérletre” – mondja.

Mint arra felhívja a figyelmünket, az Európai Unióban a kísérletek során érvényesülnie kell a 3R (reduction, refinement, replacement, avagy csökkent, csillapít, cserél) elvnek. Tehát az állatkísérletek számát, amennyire csak lehet, csökkenteni kell. Az eljárás során az állat fájdalmát csillapítani kell, a kísérletnek a lehető legkisebb szenvedés okozásával kell járnia. Valamint minden esetben, amikor csak lehet, helyettesítő eljárásokat kell alkalmazni.  

Boros Mihály szerint a kutatóknak is érdeke, hogy az állat ne szenvedjen, hiszen az befolyásolja a kísérlet kimenetelét, a kapott eredmények használhatóságát. Ha mégis szükséges a fájdalomokozás, azt minden esetben indokolni kell.

Bár ma már léteznek helyettesítő eljárások (főleg a toxicitási teszteknél), ezek nem mindig alkalmazhatóak. Boros Mihály szerint az alapkutatás és az oktatás területén továbbra is szükség van állatkísérletekre.  

„Kelet-Európában hosszú évtizedeken keresztül a mi intézményünk volt az egyetlen, ahol laborállat tudományi kurzust tartottak, vagyis itt sajátíthatták el a kutatók az állatkísérletek végzéséhez szükséges tudást és módszereket. A másik terület, ahol nem minden esetben válthatók ki az állatkísérletek, az orvostudományi oktatás, ide tartozik például a biológushallgatók, a leendő orvosok oktatása is. Van, amihez elég az elméleti tudás, de sok esetben szükség van a gyakorlati képzésre is.

A szimulációs és készségfejlesztési központunkban több mint kilencven százalékban már számítógépes modelleken lehet gyakorolni a beavatkozásokat, de egyes készségeket állatműtétek segítségével sajátítanak el a fiatal orvosok.

Ugyanolyan műtéteket hajtanak végre az állatokon, mint az embereken, annyi különbséggel, hogy az altatott sertés a műtétet követően nem ébred fel.”

Az oktatási, műtéti célokra az állatokat akkreditált, hatóságilag ellenőrzött, bejegyzett tenyésztőhelyekről szerzik be. Minden beavatkozás előtt engedélyeztetni kell az eljárást. Engedéllyel kell rendelkezni az intézménynek és minden olyan személynek, aki kapcsolatba kerül a kísérleti állattal, legyen az biológushallgató, orvos, professzor vagy állatgondozó.

Kérdésemre, hogy nem érez-e abban némi ellentmondást, hogy ha valaki otthon okoz szándékosan sérülést a kutyájának, mondjuk, a fejére ejt egy súlyos tárgyat, azt állatkínzásnak tartjuk, ám ha mindez laboratóriumi körülmények között történik, akkor azt nem, így felel:  

„Ez már nem a tudományra, hanem a társadalomra tartozó kérdés. Mindig a társadalom dönti el, hogy mi az, amit hasznosnak ítél a fejlődés szempontjából, és mi az, amit megtilt vagy akadályoz. De itt egy pillanatra meg kell állnunk, ugyanis olyan sem Magyarországon, sem az Európai Unió területén nem történhet meg, hogy valaki csak úgy súlyt ejt egy kutya fejére. Ezzel kapcsolatban modellalkotásról beszélhetünk. Ugyanis ma rendkívül sok ember hal meg vagy sérül meg az Európai Unió területén például azért, mert nem visel bukósisakot, vagy mert elveszti az eszméletét és lezuhan a magasból. Ezeket az embereket a társadalom rendkívül nagy anyagi és erkölcsi befektetés árán próbálja megmenteni vagy rehabilitálni. A társadalom a tudományhoz fordul, hogy oldja meg ezt a problémát. A tudomány pedig azt mondja, hogy nem fogok szándékosan embernek fájdalmat és traumát okozni, vagyis nem veszek oda a modellalkotás lehetőségei közé egy embert, mert az etikailag és erkölcsileg kifogásolható (lásd a második világháborút és az emberkísérleteket). Mi a megoldás?” – kérdezi Boros Mihály, a válasz pedig az, hogy maradnak az állatkísérletek.

Vagyis, ha nem lehet embereken kísérletezni, és ha nincs helyettesítő módszer, akkor marad az állatkísérlet. És ez így is marad egészen addig, amíg a társadalom ezt elfogadhatónak tartja. Ebből logikusan az következik, hogy lehetséges a társadalomnak egy olyan állapota a jövőben, amikor már nem fogadja majd el az ilyen kísérleteket.

Boros Mihály szerint erre egyfajta evolúciós folyamatként érdemes tekinteni. A helyettesítő eljárások egyre jobbak és egyre fejlettebbek, így a jövőben valószínűleg tovább fog csökkenni az állatkísérletek száma, és eljöhet a pillanat, amikor már nem is lesz szükség rájuk.

„És higgye el, mi, tudósok leszünk a legboldogabbak, ha ez így történik. Addig is a tudomány a maga részéről teljes mértékben eleget tesz az összes etikai, állatvédelmi és állatjogi elvárásnak.”

Szakértők döntenek

Ma minden Magyarországon végzett állatkísérlet adatai fellelhetőek a Nébih oldalán. Az állatkísérletek végzéséhez előzetesen egy tervezetet kell beadni egy erre a célra létrehozott testület számára. A kérelmeket az Állatkísérleti Tudományos Etikai Tanács bírálja el.

Hogy többet tudjak meg a tanács működéséről, kérdéseket küldtem számukra. Levelemre Gyertyán István, a tanács elnöke válaszolt, a következőket tudtam meg:

A tavalyi, 2023-as évben rekordszámú állatkísérletre vonatkozó kérelem érkezett a tanácshoz, 321 darab, ebből 260-at engedélyeztek. Az elmúlt 10 évben közel 2500 kérelmet bíráltak el, ennek 21 százalékát utasítottak el, a többit engedélyezhetőnek ítélték.

(Az engedélyt ugyanis nem az ÁTET adja ki, hanem az illetékes megyei kormányhivatal.) Jellemzően egyetemek, kutatóintézetek, gyógyszeripari cégek adják a kérelmezők nagy részét, de hatósági feladatokhoz kapcsolódóan is érkeznek időnként kérelmek. Minden esetben alapvető feladat annak a kérdésnek is a tisztázása, hogy releváns, használható eredményekhez jutunk-e a kísérletek által.

Boros Mihály ezzel kapcsolatban arra is felhívta a figyelmünket, hogy sokszor talán értelmetlennek tűnhet egy-egy kísérlet, hosszú távon mégis bebizonyosodhat a hasznossága. Példaként hozza fel a vesetranszplantáció esetét.

„Évtizedeken át azt gondolták, hogy nem lehetséges a vesetranszplantáció. Számos olyan pont volt, amikor leállíthatták volna a kísérleteket, mondván, hogy csak felesleges állatkínzás. Végül ezek a kíséretek mégis hozzájárultak az eljárás sikeréhez.”

Azt azonban nehéz megjósolni, hogy mely kísérletek hoznak sikert, és melyek jelentenek zsákutcát. Az állatkísérletek bírálóinak egyik fő gondja éppen ez, szerintük ugyanis a sok állati szenvedés ellenére kicsi a sikerráta.

Számok és életek

A Cruelty Free International az egyik legnagyobb szervezet, amely a kísérleti állatok védelmével foglalkozik. Honlapjukon olvasható, hogy a kísérleti állatok egyik nagy felhasználási területe a biológiai alapkutatás. Ennek célja, hogy megválaszolják az érdekes tudományos kérdéseket, amelyekről úgy vélik, hogy a jövőben hasznosak lehetnek orvosi szempontból (ezek nem foglalják magukba az új gyógyszerek tesztelését). Számításaik szerint az elmúlt 20 évben ezeknek a kutatásoknak nagyjából az 5 százaléka eredményezett jóváhagyott kezelést, és az elmúlt 25 évben 27 esetben jósolták azt, hogy a tesztek áttörést fognak hozni a humán gyógyászatban, de ez végül csak egy esetben történt meg.

A Cruelty Free International becslései szerint 2015-ben legalább 192 millió állatot használtak fel tudományos célokra világszerte (ez jelenleg az egyik legpontosabb adat). A legtöbb kísérleti állatot felhasználó ország Kína (20,5 millió állat), Japán (15 millió), az Egyesült Államok (15,6 millió), Kanada (3,6 millió), Ausztrália (3,2 millió), Dél-Korea (3,1 millió), az Egyesült Királyság (2,6 millió), Brazília (2,2 millió), Németország (2,0 millió) és Franciaország (1,9 millió).

Vagyis láthatjuk, hogy a legtöbb állatkísérlet nem az Európai Unió területén történik, ahol a legszigorúbbak a szabályozások. Az Európai Biztosság jelentése szerint 2020-ban 8,8 millió állatkísérletet végeztek az EU-ban és Norvégiában. A statisztikák a Brexit miatt már nem tartalmazzák az Egyesült Királyság adatait, márpedig ők voltak a legnagyobb kísérletiállat-felhasználók.

Az EU-ban 2020-ban több mint 14 ezer kutyát használtak fel a tesztek során, 7316 alkalommal használtak majmokat. A 2020-ban az EU-ban végzett állatkísérletek 38 százaléka alapkutatási célokat szolgált.  

Bár az engedélyeztetési eljárások esetében ma már számos helyettesítő módszer létezik, még mindig használnak fel ezekhez is állatokat, az összes kísérlet 16 százalékát teszik ki ezek a kísérletek. Bőrirritációs tesztekhez évente 4070 esetben (ez nem az állatok számát, hanem a vizsgálatok számát mutatja), szemirritációs vizsgálathoz 491 esetben, bőr szenzibilitási teszthez 38 ezer esetben, pirogenitális (láz okozása) vizsgálathoz 24 ezer esetben használtak állatokat.

273 ezer esetben egyéb termékteszteket végeztek, többek között a különböző botoxtermékeket vizsgálták. Ezek során egerekbe injekciózzák az anyagot, amitől az egerek néhány nap alatt fokozatosan lebénulnak, a nagyobb dózist kapó egerek egy idő után lélegezni sem tudnak és megfulladnak.

Az egereknek nagyjából az 50 százaléka pusztul el a kísérletek során. Antitest gyártáshoz évi egymillió esetben használnak állatokat. És továbbra is tesztelnek velük gyógyszereket, vakcinákat, szérumokat. 

Egyre több a kifejezetten állatkísérletek végzéséhez előállított, genetikailag módosított állat. A cél, hogy ezeken az állatokon bizonyos humán betegségeket modellezzenek, ezért például daganatos betegségekre, szív- és érrendszeri betegségekre hajlamosítják őket. A Cruelty Free International felhívja a figyelmet arra, hogy ezeket a betegségeket nemcsak a genetika, hanem az életmód és a környezeti tényezők együttes hatása okozza, így kérdéses, hogy az ilyen állatokkal végzett kísérletek mennyire adnak használható eredményeket.

Érvek és ellenérvek

Az Európai Unióban ösztönzik a helyettesítő módszerek alkalmazását. Ilyen módszer például a sejttenyészetek, az emberi szövetek alkalmazása, a számítógépes modellezés vagy az önkéntesek tanulmányozása. A Cruelty Free International szerint sok esetben ezek a módszerek már megbízhatóbb eredményt adnak, mint az állatkísérletek.

A kísérletek támogatói továbbra is azzal érvelnek, hogy az állatok feláldozása nem történik hiába, hiszen emberéletek milliót mentik meg ezeknek köszönhetően, és az orvostudomány nem tartana ott, ahol ma, ha nem volnának állatkísérletek.

A módszer bírálói szerint az állatkísérletek eredményei nem elég megbízhatóak ahhoz, hogy a humán gyógyászatban alkalmazzák őket, sőt, még hátráltatják is a fejlődést.

Gyakran idézett példa a Contergan-tragédia. Az 1950-es években dobtak piacra Contergan néven egy thalidomid hatóanyagú nyugtatót terhes nők számára a reggeli rosszullétek kezelésére. Később kiderült, hogy a szer súlyos fejlődési rendellenességeket okoz az emberi magzatoknál. A szer állatkísérletek során jól szerepelt, semmi nem utalt arra, hogy gond lesz vele. Állatvédők szerint: ez is azt bizonyítja, hogy az állattesztek nem elég megbízhatóak. Az állatkísérletek támogatói szerint: ha még több tesztet végeztek volna, több generációt vizsgálva, és ha terhes állatokat is vizsgáltak volna, akkor a tragédiát el lehetett volna kerülni.  

A történet igazi tanulsága azonban nem ez, hanem az, hogy amikor a gyártó cég tudomást szerzett a problémáról, akkor még egy jó ideig nem vonták ki a forgalomból a terméket, igyekeztek a lehető leghosszabb ideig a piacon tartani a gyógyszert a minél nagyobb haszon reményében. Több ezer csecsemő született fejlődési rendelleneséggel. Ennyit arról, hogy a gyártók az emberek érdekében végzik a teszteket. 

Ha az orvosi és alapkutatási kísérleteket a legtöbben el is fogadják, nem feltétlenül van ez így a toxicitási tesztek esetében. Az újabbnál-újabb adalékanyag-, vegyianyag-tesztek jelentős részére ugyanis valójában nem is volna szükség. Elég anyag van ma is a piacon, ami biztonságosnak bizonyult. Hogy akkor miért kell újabb és újabb termékeket a piacra dobni? A dömpinget valójában nem a fogyasztói igények, hanem a gyártók profitigénye okozza, a keresletet ügyes marketingeszközökkel generálják.

Az emberiség egyre több vegyi anyagot használ, melyeket állatokon tesztelnek le, és amelyekkel aztán a saját környezetüket szennyezik.

Kérdéses az is, van-e értelme újra és újra elvégezni bizonyos kísérleteket, ha aztán a kapott eredményeket figyelmen kívül hagyjuk. Gondoljunk például a cigarettával kapcsolatos kutatásokra, amelyek évtizedeken át folytak, azután is, hogy már bebizonyosodott, hogy a dohányfüst nagyban hozzájárul a tüdőrák kialakulásához.

Ugyanígy le lehet tesztelni, meg lehet állapítani állatkísérletek során, hogy egyes oldószerek magzatkárosító hatásúak. Mégsem akadályozza meg semmi és senki, hogy aztán egyes gyárak ilyen oldószerrel szennyezzék a levegőt hónapokon át (lásd a gödi akkumulátorgyár esetét). 

Hiába vannak tehát állattesztek, hiába a sok ezer állat feláldozása, ha a gazdasági érdekek fontosabbak, nemcsak az állati, de az emberi egészségnél is. 

Változik a világ

Az Európai Unióban 2013 óta tilosak a kozmetikai célú kísérletek (ez nem jelenti azt, hogy EU-n kívülről nem érkezhet ilyen termék), és már Kínában sem írják elő a kozmetikumok kötelező tesztelését állatokon. A törvényhozók szerint a termékek lehetséges veszélyeire már annak összetevőiből is reális következtetéseket lehet levonni, így nem kell a termékeket külön állatokon tesztelni. Ha mégis szükség volna tesztekre, akkor is mellőzni kell az állatkísérleteket és helyettesítő eljárásokat kell keresni.

Amerikában sokáig a biológiaoktatás kötelező része volt a békák élve boncolása. 1987-ben az akkor 15 éves Jennifer Graham az elsők között volt, aki világnézeti okokra hivatkozva megtagadta, hogy felboncolja a békát és beperelte az iskoláját. Meg is nyerte a pert.

Később külön segélyvonal segítette azokat a diákokat, akik hasonló helyzetbe kerültek, és ma már azok a diákok, akik etikai okokból nem hajlandók a békákat boncolni, más módon is teljesíthetik a kötelező penzumot 

Érdemes megemlíteni, hogy kísérlet és kísérlet között is hatalmas különbségek lehetnek, egy állatkísérletnek nem feltétlenül kell az állat szenvedésével és halálával járnia. Jó példák erre az ELTE etológusai által végzett kísérletek, melyekben a kutyák nem elszenvedői a kísérleteknek, hanem inkább partnerként vannak jelen a tesztek során. Akár még élvezhetik is a gazdájukkal közösen végzett munkát. Ilyen kísérletek során jöttek rá például arra, hogy a kutyák értik az emberi szavakat.

Sajnos időről időre megjelennek azonban olyan hírek is, amelyek kutatólaboratóriumokban zajló szörnyűségekről számolnak be. Ezekről a történetekről általában szivárogtatás útján szerez tudomást a közvélemény.

Nemrégiben nagy botrányt okozott, amikor kiderült, hogy Elon Musk Neuralink nevű cégének agy-számítógép interfészeinek fejlesztése során négy év alatt 1500 állat halt meg, egy részük azért, mert a feszített munkatempó miatt banális hibákat követtek el, ezek némi körültekintéssel elkerülhetők lettek volna. Beszámolók szerint a majmok agyába helyezett implantátumok elfertőződtek, az állatok pedig kínok között pusztultak el.

2019-ben Németország egyik legnagyobb gyógyszerészeti teszteket végző laboratóriumából szivárogtak ki videók. A rejtett kamerás felvételeken az látszott, hogy beteg kutyákat és macskákat tartottak rossz körülmények között, a kutyák a saját ürülékükben és vérükben feküdtek a ketreceikben. A majmokat akkora ketrecekben tartották, amikben alig fértek el. A kutatók durván bántak a nyakuknál kikötözött állatokkal, az egyik majom fejét egy ember az ajtókerethez csapta. 

2021-ben a madridi Vivotecnia kutatóintézet működését függesztették fel, miután egy volt alkalmazott által készített rejtett kamerás felvételekből kiderült, hogy az állatkísérletek során majmokat, kutyákat, törpemalacokat, nyulakat és rágcsálókat kínoztak érzéstelenítés nélkül, kegyetlen módszerekkel. Élő egereket vágtak fel ollóval, nyakuknál fogva dobáltak dobozokba kutyákat, és szórakozásképpen filccel rajzoltak kikötözött majmokra. A toxicitási vizsgálatok részét képző kísérleteket gyógyszerészeti, kozmetikai, valamint vegyi-, dohány- és élelmiszeripari cégek számára végezték.

Fontos hangsúlyozni, hogy ezek extrém példák, amelyek során szakmailag nem megfelelő módon végezték a kísérleteket, illetve az alkalmazottak kegyetlenkedtek az állatokkal.

Ugyanakkor azt is hangsúlyozni kell, hogy a kísérletek jelentős része a szabályok teljes mértékű betartása mellett is szenvedéssel jár az állatok számára.

Az LD 50 és az LC 50 teszt például a mai napig érvényben lévő eljárás. 2022-ben csak az Egyesült Királyságban több mint 12 ezer esetben vizsgálták állatok felhasználásával, hogy egy anyagból mekkora az a dózis, melynek elfogyasztásába a tesztelt állatok fele belehal. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/  Photodisc

Iliás-Nagy Katalin