Moyle-ügy

A sürgősségi orvosi ellátásról szóló szövetségi törvény (Emergency Medical Treatment and Labor Act; EMTALA) alapján szinte minden kórháznak kötelessége olyan kezelést nyújtani, amely szükséges lehet bármely olyan személy egészségi állapotának stabilizálásához, aki kritikus egészségi állapotban” érkezik a kórház sürgősségi osztályára. Bár a törvény konkrétan nem említi az abortuszt, az EMTALA tágan fogalmaz megköveteli az érintett kórházaktól, hogy sürgősségi abortuszt hajtsanak végre, ha ez a megfelelő kezelés a beteg állapotának stabilizálására.

Ennek ellenére tavaly januárban a legfelsőbb bíróság gyakorlatilag érvénytelenítette az EMTALA-t – legalábbis az abortuszra szoruló betegek esetében –, amikor megakadályozta egy alsóbb szintű bírósági végzés végrehajtását, amely az orvosilag szükséges abortuszra szoruló betegeket védte. A Moyle-ügy, amelyet a legfelsőbb bíróság április utolsó hetében tárgyal majd, azt a kérdést veti fel, hogy a korábbi semmissé nyilvánítást véglegesíteni kell-e. Az ügy a szövetségi törvény és Idaho állam szokatlanul korlátozó abortuszellenes törvénye közötti konfliktust tárgyalja, amely

lehetővé teszi az orvosok számára az abortusz elvégzését, ha az „a terhes nő halálának megelőzéséhez szükséges”, abban az esetben azonban nem, ha a páciens terhessége „csupán” rokkantság vagy súlyos egészségkárosodás kockázatát hordozza.

Az EMTALA ezzel szemben a legtöbb kórházat arra kötelezi, hogy minden szükséges ellátást megadjanak egy olyan beteg stabilizálásához, akinél „a testi funkciók súlyos károsodása”, „bármely testi szerv vagy testrész súlyos működési zavara” vagy más, az EMTALA által orvosi vészhelyzetként meghatározott, nem halálos kimenetelű következmények lehetősége áll fenn. Így például, ha egy beteg méhe maradandó károsodást szenvedhet, de nem áll fenn életveszély kockázata, az EMTALA megköveteli a kórházaktól, hogy abortuszt hajtsanak végre, ha a terhesség megszakítása stabilizálná a beteg egészségi állapotát.

Ha a szövetségi törvény ellentétes egy állami törvénnyel, az Alkotmány úgy rendelkezik, hogy a szövetségi törvény „az ország legfőbb törvénye” – így az élvez előnyt

Az EMTALA tartalmaz egy olyan rendelkezést is, amely kimondja, hogy az állami és helyi törvényeknek teret kell engedniük olyan mértékben, amilyen mértékben az [állami törvény] közvetlenül ellentétes e szakasz valamely követelményével”. Ezzel a meglehetősen egyértelmű szöveggel szembesülve azonban Idaho ügyvédei (és az állam törvényhozását képviselők egy külön csoportja) több érvet is felhoznak annak igazolására, hogy az abortusz széles körű tilalmát helyben hagyják. 

Az egyik fő érvük az, hogy az EMTALA-t úgy kell értelmezni, hogy megtiltja „a súlyos egészségi állapotú, rászoruló betegek elutasítását”. Az igazságügyi minisztérium egyetért azzal, hogy az ilyen betegek elküldésének megakadályozása volt a kongresszus elsődleges indítéka, amikor 1986-ban hatályba léptette az EMTALA-t, a jogszabály szövege azonban nem támasztja alá a rendelet alkalmazásának ilyen szűk értelmezését.

Az abortuszellenes beadványok az EMTALA több olyan rendelkezésére is rámutatnak, amelyek előírják a kórházak számára, hogy stabilizáló ellátást nyújtsanak a terhes páciens „meg nem született gyerekének”, ha az orvosi vészhelyzet a magzat életét veszélyezteti.

Azt állítják, hogy a szövetségi törvénynek a sürgősségi abortuszok megköveteléseként való értelmezése teljes mértékben szembemegy a magzati életet védő rendelkezéseivel.

Ez az érv azonban az EMTALA szövegével is ellentétes. A szövetségi törvény úgy rendelkezik, hogy a kórház akkor tesz eleget az EMTALA szerinti kötelezettségeinek, ha felajánlja a betegnek az orvosilag stabilizáló kezelést, és tájékoztatja az érintettet (vagy az érintett nevében eljáró személyt) a kezelés kockázatairól és előnyeiről.

Így, amikor egy terhes nő olyan egészségi vészhelyzetbe kerül, amely őt és a magzatot egyaránt veszélyezteti, a kórház kötelessége, hogy olyan kezelést nyújtson, amely mindkettőjük állapotát stabilizálja. Abban az esetben pedig, amikor választani kell a páciens állapotát stabilizáló abortusz és a magzatot megmentő, de az anyát veszélyben hagyó kezelés között, az EMTALA előírja a kórház számára, hogy mindkét kezelést fel kell ajánlania – majd a kórháznak tiszteletben kell tartania a páciens döntését.

A bíróság Moyle-ügyben hozott ítélete nők életéről és haláláról dönthet majd

Elméletileg Idaho törvénye lehetővé teszi az abortuszt, ha az a páciens életének megmentéséhez szükséges. Sok más, abortuszt tiltó államban szélesebb körű mentesség van érvényben, amely lehetővé teszi az abortuszt, ha a páciensnek súlyos egészségi következményekkel kell szembenéznie, amelyek nem feltétlenül életveszélyesek.

A gyakorlatban azonban a szigorú abortusztilalmat alkalmazó államokban a nőknek nehézséget okoz, hogy életmentő vagy egyébként orvosilag szükséges ellátáshoz jussanak. Ennek oka főként az, hogy a sürgősségi abortuszt engedélyező állami jogszabályt a gyakorlatban még kevesen értelmezték, így a kórházi jogászok gyakran nem tudhatják előre, hogy államuk bíróságai milyen esetekben engedélyezik az orvosoknak az abortusz végrehajtását –

azok az orvosok pedig, akik jogi szempontból rosszul mérik fel az adott helyzetet, nagyon súlyos büntetőjogi felelősségre vonást kockáztatnak.

Ha a legfelsőbb bíróság úgy értelmezi az EMTALA-t, ahogyan az a Moyle-ügyben is szerepel, az némileg enyhítené ezt a bizonytalanságot. Ez azt jelentené, hogy azok az orvosok vagy betegek, akik nem kaphatnak sürgősségi abortuszt engedélyező állami bírósági végzést, a szövetségi bíróságtól is kérhetnének ilyet. Ez azt is jelentené, hogy idővel kialakulna egy olyan esetjog, amely meghatározza, hogy a szövetségi jog mikor jogosít fel egy sürgősségi orvosi beavatkozást igénylő személyt abortuszra. 

Mindez azonban attól függ, hogy azok a bírák, akiknek többsége a Roe kontra Wade-ítélet hatályon kívül helyezése mellett szavazott, félreteszik-e az abortusszal kapcsolatos személyes ellenérzéseiket a kritikus állapotban lévő nők érdekében.

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Natalie Behring / Contributor

Mózes Zsófi