Kégl Ági: (N)agytakarítás

–

A kutyával sétálok a házunk mögötti kicsi sugárút utcáin – mindig ugyanazt a néhány perces távot tesszük meg. Jobb oldalt az utca végéig, a patikánál át az úttesten, a másik oldalon vissza, egészen a mi picike házunkig. Ez a házfelújítások időszaka. Az egyik fehérre meszelt épületen épp befejezték a tetőszerkezet-felújítást. Amint ott leszerelték az állványokat a mesteremberek, a mellette lévő épületnél megkezdték a hozzáépítést. A fák aljában épp elnyílik a rozsdásan sárgálló nárcisz, és kezdenek előbújni a piros tulipánok.

Tavasz van. A nap is valahogy más fényt áraszt.

Amikor a képernyőből kiszakadva kimegyek egy tízperces körre, ráébredek, hogy a laptopon kívül van egy egészen csodálatos világ – a látvány melengeti a lelkem. És persze el is gondolkodtat: épphogy elkezdődött az év, máris tavasz lett. A külső és belső nagytakarítás ideje. Valahogy a kettő mélyen összeér bennem.

A téli beburkolózás, meleg takarók és illatos mécsesek felhalmozása után a most kezdődő, virágillatú időszak a (meg)szabadulásé. Amikor szinte kampányszerűen rám tör, hogy szabadulnom kell feleslegessé vált ruháktól, tárgyaktól, gondolatoktól, érzésektől…

Mindentől, ami már terheli a szekrényeimet és a lelkemet. A télen felgyűlt súlynak mennie kell. A tavasz, az ébredő természet tökéletes háttérzene ehhez a külső-belső folyamathoz.

Kihullanak az ajtó mögül a feleslegessé vált gondolatok

Hiába rakok rendet a felszínen, hiába van mosoly az arcomon és játszom el mindennap a nagyvilágnak, hogy jól vagyok, ha kinyitod a lelkem szekrényének ajtaját, felsejlik a valóság: felesleges, súlyossá váló érzelmek és gondolatok hullanak ki.

Valamiért az az érzésem, hogy amikor az otthonomban, a szekrények és fiókok mélyén rejlő, régóta nem használt tárgyakat kezdem el kidobálni, a lelkemben is helyet teremtek. Még az energia is máshogy áramlik ezután a kis házikóban, és nyugodtabb szívvel ülök le a kanapéra.

Hiába nem volt szem előtt a sok felesleges tárgy a tél folyamán, megkönnyebbülök a tudattól, hogy nem is foglalják többé a helyet.

Ugyanígy vagyok a felesleges, terhes gondolatokkal is.

Hadd menjen, aminek mennie kell. Hadd teremtsen helyet mindannak, aminek érkeznie kell az életembe. Arccal fordulok a nap felé. Helyet teremtek az újnak. 

A napi pozitív rutin

Amikor előtör belőlem az ADHD-s, néha lusta, hátráltató kicsi én, akkor mindig csak annyit kérek magamtól: „Egyszerre csak egy polcot válogass és pakolj át. Polconként haladva is a végére érsz, előbb-utóbb.”

Ugyanígy van a belső világunkkal is:

nem kell elhazudni, ha az embernek nehéz érzései, gondolatai vannak. Mindennap csak egy kicsit próbálok lerakni belőlük. Mindennap emlékeztetem magam valami szépre. Arra a tényre, hogy a boldogság döntés és belső munka eredménye. És egy picit mindig könnyebb lélekkel fekszem le.

Nyilván mindenki más módszerrel dolgozza fel az élet nehézségeit és kihívásait. Más a megküzdési stratégiánk. A lényeg, hogy rátaláljunk arra, ami használ. Nekem a terápia, meditáció és a mozgás kombinációja vált be. És ezeket az eszközöket ebben a belső megtisztulási folyamatban különösen nagy erővel vetem be.

Épp ezért iktattam be a tavasz beköszöntével rendszeres reggeli „nyugalmi szeánszokat”, amik alapvetően áthuzalozták a napjaimat.

A hajnali, ébredés utáni meditáció során újrafókuszálom a gondolataimat. Hajnalban pozitív meditációt hallgatva indítom a napot, és ágyazok meg a rám váró napi hajszának.

Minden reggel emlékeztetem magam arra, hogy mennyi szép és jó dolog van az életemben, amiért hálás lehetek. Ahelyett, hogy azon morfondíroznék, mi hiányzik belőle, nagyító alá veszem mindazt, amim van. És mindig szembesülök vele, milyen hosszú is az a lista!

Egyszerű, de hatalmas erejű nézőpontváltás ez, amit napi szinten, imaszerűen zsolozsmázok magamnak. És tényleg működik!

A hálának iszonyú nagy felhajtóereje van: valóban megemeli az energiámat, és napról napra, hétről hétre egyre több belső erőt teremt bennem.

Hálahívő, vagy ha tetszik, „hálavallású” vagyok.

A meditáció után a kutyámmal a balomon, a kávémmal a jobbomon olvasok egy órát, hogy analóg módon, nyugodtabban indulhasson a nap.

Ez a reggeli szeánsz mára gyakorlattá vált. Olyan jó szokássá, amelyekről James Clear is ír az Atomi szokások című könyvében.

Clear azt mondja, hogy az életünkben látszólag még oly' apró, atomi szinten ható konstruktív változtatások is pozitív irányba alakítják át az egész életünket. Ha pedig sok száz, egészen apró dolgot pozitív irányba változtatsz meg, a végeredmény egy hatalmas pozitív elmozdulás lesz.

Mindent, így a pozitív gondolkodást is el lehet kezdeni kicsiben. Milyen felszabadító tudni ezt! 

Leolvadnak a lelkemről a terhek

A mozgás szintén hasonló megtartó erővel bír, mint a meditáció és a napi hálaadás. Én a világ lustája voltam fiatalon, sétálni sem lehetett elrángatni, nemhogy futni. Évekbe telt, mire – sok-sok kilométer lefutása után – többszöri abbahagyást és újrakezdést követően végül elhittem, hogy én futó vagyok. Mire fejben azonosultam azzal, hogy én egy sportoló ember vagyok. 

Mára már heti több alkalommal megyek futni, úszni, szaunázni. És ha kimarad egy alkalom, már zsizsgek, mert hiányzik az a megkönnyebbülés, amit a mozgás ad. Ha meglátom az uszoda feszített víztükrét (ahol majd „nagyi módjára, szárazon tartott fejjel” tizenöt percet fogok mellúszni), azonnal lelassul a légzésem: megnyugszom.

Nem túl meglepő módon, a mozgás is elsősorban a mentális hatása miatt megkerülhetetlen számomra.

Az, hogy mellesleg olvad a combomról közben a cellulitisz, szinte másodlagos ahhoz képest, hogy a lelkemről leolvadnak a súlyok. Ez az, ami miatt képes vagyok ebédszünetben, késő este, vagy vasárnap kora reggel felkerekedni, és futócipőt húzni.

És minél jobban sikerül egy edzés alkalmával kitolni a határaimat, annál nagyobb a hatására érzett belső nyugalom és könnyűség. Annál több „lelki szemetet” tudok letenni az edzés végére.  

Szóval mindenféle eszközökkel: a külső és belső takarítással, az új, pozitív szokásokkal elsősorban a lelki szemetet zsákolom be ebben az időszakban.

Hogy aztán a sárga zsinórral behúzott szájú szemeteszsákot nagy lendülettel a házunk mellett lévő központi szemetesbe hajítsam.

Aztán ugyanezzel a lendülettel indulok, hogy igazán tavasziasra hangoljam a nappalit. És a lelkemet is…

A képek a szerző tulajdonában vannak

Kégl Ágnes