A figyelmed és az emberséged a legfontosabb gyermekvédelmi eszközeid

–

Az ártatlanság kora elmúlt.

Már nem elég azt mondani a gyerekeknek, hogy nyugodjanak meg, hogy higgyék el, hogy minden rendben van. Szavakkal már nem fogjuk tudni megvenni a bizalmukat.

Tettekre van szükség, meg egyfajta lelki, szakmai elsősegélyre, ami abban segíthet, hogy jól tudjunk válaszolni azoknak is, akik nem érintettek a bántalmazással, de elvesztették a biztonságérzetüket, és azoknak is, akik az elmúlt hetek híreit, posztjait olvasva döbbentek rá, hogy érintettek. 

Kutya nehéz dolga van most mindenkinek, aki gyerekekkel dolgozik, velük beszélget. És persze a szülőknek is. Ezért néhány pontban megpróbáltam összefoglalni azokat a tanácsokat, amelyek minden felelős felnőttet segíthetnek ebben a kizökkent világban. 

#1. Figyelj, és kérdezz!

„Hogy érzed magad? Hogy vagy? Hogy vannak a barátaid? Van olyan téma, amiről szívesen beszélgetnél?”

Függetlenül attól, hogy milyen régóta ismersz egy gyereket és mennyit tudsz róla, most fontos néhány alapkérdésre nagyobb figyelmet fordítani, és lehetőséget adni a gyereknek arra, hogy megfogalmazza az érzéseit, a saját kérdéseit. Arról is érdemes többet megtudni, hogy honnan szerzi az információit. Milyen influenszereket követ, milyen portálokat olvas, milyen barátokkal, felnőttekkel beszélget.

Minden gyerek körül van egy háló. Ez lehet megerősítő és megtartó, de lehet elbizonytalanító és romboló is. Lehet, hogy az a buborék, amiben a gyerek létezik, teljesen kizárta a gyerekvédelemmel, gyerekbántalmazásokkal kapcsolatos híreket, de az is lehet, hogy mélyen beengedte, vagy adott esetben (félelemkeltően) torzította azokat. 

Bármiben van is a gyerek, először arról érdemes többet megtudni, hogy milyen információi, érzései, saját kérdései vannak, és csak utána hozzuk be (arra reagálva) azt, amit mi fontosnak gondolunk. 

#2. A jelenléted, és a figyelmed nem „semmi”, hanem az egyik legkomolyabb gyermekvédelmi eszközöd 

Bármilyen viszonyban, helyzetben találkozik is valaki gyerekekkel ebben az időszakban, elképesztően fontos lenne kilépni a megszokott mederből. Itt az idő, hogy kicsit megálljunk, és ránézzünk, hogyan kapcsolódunk egymáshoz a gyerekekkel, mennyire érzik a jelenlétünket, tényleg elérhetők vagyunk-e számukra érzelmileg is, vagy csak fizikailag tartózkodunk velük egy térben.

Lehet, hogy tanárként már régen a kétszikűekkel kellene foglalkozni, viszont a gyerekek tele vannak feszültséggel – ha pedig nem lehet velük a tananyagra fókuszálni, meg kell állni. Ilyenkor nem fogunk tudni megoldást adni, vagy mindenkit megnyugtató válaszokat mondani. Nem is az a cél. Egyszerűen csak annyit teszünk, hogy kifejezzük: „értjük, hogy most nem könnyű, itt vagyunk, figyelünk, mert fontosak vagytok. Nem tudunk mindent megoldani, de nem vagytok egyedül, itt állunk mellettetek.”

Ha minden oké, megnyugodhatunk. Ha vannak kérdések, beszélgethetünk. Ha baj van, megoldást kereshetünk. 

Sokszor azt hisszük, hogy a gyerekek kész válaszokat várnak tőlünk, ami nagyon frusztráló érzés. Viszont ha ezt át tudjuk fordítani abba, hogy a mi szupererőnk a jelenlétben, a figyelemben, a szeretetben rejlik, az valami egészen csodálatos.  

#3. Nem kell pszichológusnak vagy szuperképzett szakembernek lenned ahhoz, hogy segíteni tudj

A gyerekek nem aszerint választják ki, hogy kivel osztanak meg egy dilemmát, kérdést, problémát, hogy kinek milyen diplomája van. Nem olvassák el az önéletrajzunkat, mielőtt ránk bíznak egy titkot, és nem érdekli őket, hogy milyen szakmai kurzusokat végeztünk.

Ahhoz fordulnak tanácsért, segítségért és azzal osztják meg a gondolataikat, akiben megbíznak, és akihez úgy érzik, biztonságosan tudnak kapcsolódni.

Ezekben az esetekben fontos a lelki elsősegély biztosítása, és ha úgy látod, hogy szükséges, akkor tudatosítsd a gyerekekben, hogy kitől kérhetnek szakmai segítséget. A lelki elsősegély itt elsősorban azt jelenti, hogy nem vonod kétségbe azt, amit a gyerek elmond, megerősíted őt abban, hogy joga van az érzéseihez, azt képviseled, hogy ha bántották, az nem az ő hibája, és hogy nincs egyedül azzal, ami történt. Nem kell diploma ahhoz, hogy ezeket a gondolatokat ki tudjuk fejezni a gyerek felé.

Ezek után pedig azt kell mérlegelni: ha a gyerek bántalmazásról beszélt, akkor valami olyat osztott meg, ami nem tartható titokban (mert ha eltitkoljuk, az csak a bántalmazónak segít). Ilyen esetekben először neked, majd utána a gyereknek is fontos, hogy legyen támogatása és professzionális segítője – aki lehet, hogy pszichológus, de lehet szociális segítő, gyermekvédelmi szakember, attól függően, hogy helyben ki elérhető. 

Az, hogy nem kell szakembernek lenned ahhoz, hogy segíts, nem jelenti azt, hogy nem jó és hasznos, ha folyamatosan képzed magad. A jelenlegi helyzettel kapcsolatban is vannak ingyenesen elérhető online kurzusok (például a pedofíliáról), ami magabiztosabbá tehet annak eldöntésében, hogy kell-e külső szakembert bevonnod egy gyerek vagy egy gyerekközösség problémája kapcsán. 

#4. Kapcsolódj!

Magadhoz. Másokhoz. Egy csapathoz, amiben meg tudod osztani, hogy a gyerekek milyen dilemmákat, kérdéseket hoztak eléd. Ne maradj egyedül. Legyél képben arról, hogy milyen támogatás, segítség érhető el helyben. Ami csak látszólag egyszerű feladat, valójában komoly erőfeszítést igényel a legtöbb településen – hogy valaki kinyomozza, milyen állami, önkormányzati, civil és egyházi segítő szolgáltatások érhetők el a gyerekvédelem, a gyerekbántalmazások megelőzése és kezelése területén. A gyermekjóléti szolgálatoknál általában ismerik a helyi (nem csak állami) szolgáltatókat. Erről érdemes többet megtudni, hogy ha a gyereket elküldenéd egy helyre, ahol abban bízol, hogy professzionális segítséget fog kapni, akkor biztos lehess benne, hogy még működnek, és minőségi szolgáltatást nyújtanak. 

#5. Nincsenek tökéletes megoldások

Albert Schweitzer mondta, hogy „a tiszta lelkiismeret az ördög találmánya”. És valóban. Ha gyerekekről, gyerekvédelmi kérdésekről van szó, a legritkább esetben beszélhetünk tökéletes megoldásokról, és egészen kivételes adomány, ha azt a legjobb megoldást, amit elképzeltünk, meg is tudjuk valósítani. 

Ha gyerekekkel beszélgetsz, ha a gyerekvédelemről, gyerekekkel szembeni bántalmazásokról kérdeznek, tudni kell, hogy nagyon sok szép dolog van leírva, amelyek gyakran köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. De ez nem azt jelenti, hogy semmit sem tehetünk. 

És ez a gondolat nekünk, felnőtteknek is segít. Ha jelen tudunk lenni, ha el tudjuk fogadni, hogy hiába is várnánk a tökéletes megoldásokra, azok valószínűleg sosem fognak eljönni, könnyebben tudjuk észrevenni azokat a lépéseket, amiket már megtettünk, vagy amiket meg fogunk tudni tenni. És ezek nem „semmik”.  

#6. Egyszerre lásd az erőforrásokat és a problémákat!

Minden gyerek és minden gyerekközösség több, mint a problémái. Felnőttként sokszor hajlamosak vagyunk csak azt észrevenni, amivel „dolgunk van”, és elsikkadunk az erőforrások felett.

Annak a gyereknek, akinek a mostani felfokozott közhangulatban, egy újságcikkből lett egyértelmű, hogy szexuálisan visszaéltek vele, nem lehet a helyzetét pusztán úgy leírni, hogy ő „egy bántalmazott gyerek”.

Ő egy bátor gyerek, aki mert szólni. Ő egy okos és önreflexív gyerek, aki felismerte a helyzetét. Ő egy bizalmi kapcsolódásra képes gyerek, aki mert odamenni hozzád. Ő egy megoldáskereső gyerek, aki tenni akar valamit.

És még sok-sok erőforrást és pozitívumot lehet leírni, ami mind egy irányba mutat: nagyon komoly felelősségünk van abban, hogy azt is észrevegyük, mi mindenre képes, mennyi minden tudása és ereje van a gyereknek, és ne ragadjunk le a bántalmazásnál. Sokszor ez az egyik legfontosabb, amit felnőttként tenni tudunk: emeljük és erősítjük a gyerek önbizalmát, segítünk neki, hogy úgy lássa magát, ahogy mi látjuk őt. Bátornak, erősnek, többnek, mint egy túlélő. 

Hosszan lehetne még sorolni a tanácsokat, de minden további (meg az eddigi kilencezer karakter) is valójában egy mondatról, egyféle hozzáállásról szól:

Minden, ami emberi, ami emberségből fakad, az segít. 

Tudom, hogy nagy a nyomás most a szakembereken, és elképesztő elvárások vannak arra vonatkozólag, hogyan kellene dolgozni. Mindenki fél, nehogy hibázzon, és mindenki elbizonytalanodott, hiszen könnyű rossz döntést hozni, amivel szemben most nincs megbocsátás (legalábbis sokan így érezzük). Miközben aki segítő szakmában dolgozik, sokszor kényszerhelyzetben kell hogy döntést hozzon, nincs minden információ birtokában, és nagy nyomás alatt dolgozik. Tehát hibázhat. Ezzel most együtt kell élnünk, miközben keressük a megoldásokat, a saját válaszainkat: milyen értékek alapján hozom meg a döntéseimet, mi olyat tudok tenni, ami rajtam múlik, és ami magabiztosabb szakemberré tesz.  

Ezek (folyamatos) egyéni útkeresések. És ahonnan én nézem, a legtöbb esetben nem szakkönyvtárakba vezetnek, hanem befelé, a szívünk felé. Ahol szeretet van, ott jobb dolgozni, ott jobb gyereknek lenni, és könnyebb szakmai válaszokat találni a legnehezebb helyzetekre is. Úgyhogy az utolsó tanácsom ez: figyelj magadra és a saját jóllétedre, hogy ne fáradj és fásulj bele a mindennapokba, és maradjon erőd szeretni azt a gyereket, meg azt a gyerekközösséget, ahol jelen vagy, és magadat meg a munkádat.  

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Mikael Vaisanen

Gyurkó Szilvia