Férjezett, de egyedülálló anya – mit is takar a single married mom kifejezés?
Előre szólok, hogy ez a cikk nem az apák, a férfiak ellen szól, és azért ezzel kezdem, mert tudom, hogy sokan magukra veszik. Szerintem a családi munkamegosztás nehézségeit nagyrészt a korábbi társadalmi berendezkedésekből hozott szerepmintáink és a jelenlegi munkahelyi protokollok okozzák, amiken lehet dolgozni (és ez nem jár szükségszerűen azzal, hogy elítéljük a szüleinket, akik egy más rendszerben, másképp csináltak dolgokat). Ezért tartom fontosnak azt is, hogy beszéljünk a single married mom, vagyis a férjezett, de egyedülálló anya jelenségéről. Mert igenis létezik, és fontos lenne, hogy elkezdjünk dolgozni a felszámolásán. Tóth Flóra írása.
–
Nézzünk egy sztereotip gondolatkísérletet egy negyvenes kétgyerekes házaspárral, Ágnessel és Péterrel
A gyerekeik iskolába és óvodába járnak, ők pedig mindketten dolgoznak – talán nincs is jelentősége, hogy ki többet, ki kevesebbet, de ha a sztereotípiáknál maradunk, akkor jó eséllyel Ágnes heti öt napból négyszer megy a gyerekekért, Péter általában egyszer, néha kétszer is. Mivel Ágnes mindkettőjük születése után otthon maradt 2 évet, neki amúgy is változott a munkaügyi helyzete, még az is lehet, hogy váltott is, mert a régi helyéről nem ért volna oda időben az oviba. Péter ellenben ott maradt, ahol a családalapítás előtt dolgozott, és szépen halad előre a ranglétrán. Éppen ezért, ahogy elképzeljük őket, mint egy átlagos magyar családot,
a legtöbben evidenciának vesszük, hogy Péter jobban keres, de többet is dolgozik (szinte igazságosnak tűnik, nem?),
éppen ezért neki például jut nyugdíj-megtakarításra is, amire Ágnesnek jóval kisebb az esélye – de ez csak szőrmentén tartozik a tárgyunkhoz. És ugyan Ágnes valóban többet visel az otthoni terhek közül, de hát ez így igazságos, hiszen Péter többet vállal a munkahelyén, több pénzt „hoz haza”, amit végül is közösen költenek el, nagyrészt a család életének üzemeltetésére és a gyerekekre.
Mindkét ember azt érzi, hogy erőn felül dolgozik (ki itt, ki ott), és zavarja is őket a helyzet igazságtalansága. Ágnest az, hogy a legtöbb feladatot ő csinálja otthon, sokszor éjszakába nyúlóan. Pétert pedig az, hogy a családi megélhetés terhe nagyrészt az ő vállát nyomja, és ezt a súlyt a jelenlegi gazdasági környezetben kőkeményen érzi is, részben ennek köszönhetően gyakran dolgozik késő estig.
És mindketten azt gondolják, hogy ők ebbe a számukra stresszes és megterhelő helyzetbe szinte önkéntelenül sodródtak bele, hiszen így is történt. Ennek egy akkori kornak megfelelő verzióját látták gyerekkorukban, és felnőttként tették azt, amit a társadalmi elvárás megkövetelt tőlük a családtervezés és családalapítás különböző fázisaiban, miközben ők maguk is internalizálták ezeket a szerepköröket. Például azt, hogy a szülőikre Ágnes megy, ő gondoskodik a család élelmiszer-ellátásáról – pedig Péter amúgy nem vonja ki magát a családi terhek láthatatlanabb részéből sem: hetente többször elpakol vacsora után, és ha éppen otthon van, szívesen foglalkozik a gyerekkel is. Be akar vonódni az otthoni életbe, mert hallja és érti is, hogy ez fontos.
Miután ilyen szépen leírtuk ezt az átlag magyar családot, tegyük fel, hogy egy hónap eltéréssel Ágnes és Péter is lehetőséget kap arra, hogy négy napot munkaügyben külföldön töltsenek. Képzeljük el, hogy hogyan készül Ágnes és Péter az utazásra! Ki lesz az, aki bevásárol előre a család itthon maradó tagjainak, hogy biztosan legyen elég ételük? Ki lesz az, akinek eszébe jut az is, hogy szombatonként mosni szokott, ezért amit tud, előre kimos, amit meg nem, azzal kapcsolatban pontos instrukciókkal látja el a házastársát? És ki lesz az, aki csak úgy fogja magát, becsomagolja a bőröndjét, és abban a biztos tudatban, hogy itthon nélküle is zavartalanul folyik minden, elutazik? Nektek is egyértelmű, ugye?
Feltételezzük azt, hogy mégsem a férfi utazik, hanem Ágnes megy, aki kap még egy-két „jó szándékú” tanácsot is az utazás előtt azzal kapcsolatban, hogy
lazuljon le nyugodtan, majd maximum lesz dínós husi, rendelt meki, meg kifordított alsónadrág. És olyan megnyugtatónak szánt mondatokat, hogy Péter is nyilván meg tudja oldani, hiszen felnőtt, és hagyni kell az apukákat is belerázódni. És tényleg nem akarok kegyetlen lenni, de szerintem nem szerencsés, ha egy apa akkor kezd belerázódni gyereknevelési és -ellátási dolgokba, amikor a gyereke iskolás.
Péternek senki nem tanácsol ilyet az utazás előtt, mert azt valahogy mindenki evidensnek veszi, hogy Péter nem aggódik semmi miatt, és miért is tenné, hiszen sokszor van olyan, hogy a gyerekekkel kapcsolatos teendőket napokig Ágnes végzi, teljesen egyedül. Már elég rég belerázódott.
Mert Ágnes is, mint elég sok más anya (például én is), legalább részben egy single married mom, vagyis férjezett, de bizonyos helyzetekben egyedülálló anya. És ettől még nem lesz Péter rossz apa vagy egy szemét, egyszerűen csak ha egy varázslat folytán holnaptól Ágnesnek kellene többet dolgoznia, és koncentráltabban jelen lennie a munkahelyén, akkor az neki valószínűleg kevesebb nehézséget okozna, mint Péternek az, hogy az otthoni feladatokat vegye át Ágnestől.
A teljes értékű (nem „csak” részleges) single married mom ennél többet jelent
Maga a kifejezés a közösségi médiából indult, és rengeteg olyan tartalom van, ami megmutatja, hogy mit is jelent, ha valaki (az esetek nagyon nagy részében az anya) az úgynevezett „alapértelmezett” szülő. Ez például egy tökéletes példa:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az anyuka több ezer kilométerre van, de a 8 éves gyereke felhívta, hogy milyen nassolnivalót talál, miközben a férje OTT VOLT A KONYHÁBAN.
Férjezett, de egyedülálló anyának lenni azt jelenti, hogy a gyerekekkel járó fizikai és mentális terhek egyedül a te válladat nyomják, te vagy jelen a szülői helyzetek jelentős részében, te tartod fejben a gyerek életével kapcsolatos fontos dolgokat,
legyen szó orvosi, intézményi vagy éppen szociális élettel kapcsolatos teendőkről, és ha véletlenül nem te végzed el őket, akkor is te tartod kézben és delegálod. Ha bármilyen dolog miatt nem tudsz jelen lenni, akkor olyan itinert adsz a gyerek másik szülőjének, mintha egy új bébiszitterre, a családotok működését nem ismerő segítőre bíznád.
Ha programod van este, kitalálod, megveszed, esetleg el is készíted a vacsorájukat, és elmondod/megírod a férjednek, hogy hol találja. Ha neki programja van este… akkor elmegy a programjára. Eszébe sem jut, hogy neki bármit tennie kell azért, hogy a közös gyereketeknek aznap is legyen vacsorája.
És simán lehet, hogy ez a férj amúgy gyakran főz, vagy rendszeresen csinál programot a gyereketekkel. Csak éppen ahhoz van szokva, szerintem leginkább a tudatosság hiánya, a társadalmi berendezkedés és a berögzült minták miatt, hogy az anya az alapértelmezett szülő.
Mi kell ahhoz, hogy két alapértelmezett szülő legyen?
Egy átmeneti korban vagyunk jelenleg, amikor már sok mindent elértünk egyenjogúság tekintetében, de még nagyon sok túlhaladott minta él bennünk (és ez nem azt jelenti, hogy a szüleink generációja mindent rosszul csinált). Vannak régi és új társadalmi elvárások, és az alapértelmezett és nem alapértelmezett szülők is csak kapkodják a fejüket, hogy mit hogyan kellene.
Természetesen nem vitatom a biológiai meghatározottságokat, tudom, hogy szülni és szoptatni a nők tudnak, és ez az első időszakban sok mindent meghatároz.
De azt is tudom, hogy a gyerek 1-2 éves kora után minden objektív szempont szerint tökéletesen mindegy számára, hogy ki viszi az úgynevezett alapértelmezett szülői szerepet.
Az utódokról gondoskodni anyagi, fizikai szükségleteik, lelki-mentális jóllétük tekintetében nem nőies vagy férfias, hanem egyszerűen szülői feladat.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / AJ_Watt