Balatoni József: Bele mertem engedni magam egy másfajta létezésbe

–

Az idei első munkanapom

Hétfő reggel volt, 2024 első munkanapja számomra, amikor Both Gabi szerkesztőm küldte az e-mailt, hogy akkor például ez lehet a következő cikkem témája, vagyis: a tanári diplomám megszerzése óta milyen úgy nekiindulni az első olyan évnek az életemben, amit már nem tanárként kezdek. Izgalmas kérdés.

Ezzel egy időben pedig a könyvelőm is küldött egy e-mailt, hogy megérkezett a negyedéves bevallásom, és „leszek szíves ennyi és ennyi összeget a NAV felé ezen és ezen a jogcímen befizetni”. Alapelvem, hogy a hatóságokkal nem viccelünk, első a kötelesség, szóval némi feldolgozási idő után már nyomtam is az utalás gombot.

A könyvelő levele előtt még mosolyogva ültem le dolgozni, aztán egy pillanatra az arcomra fagyott a mosoly, amikor megláttam a számokat. Azokat a számokat, amik a munkám mögött rejlenek, és amitől az állam megszabadít engem. Akkor azt éreztem, „yeah, vállalkozói lét, én így szeretlek”. Szóval így még több kedvem lett megírni ezt a cikket arról, hogyan is éltem meg a karrierváltást.

Szeptember közepén hagytam el az állami oktatást

Másnaptól pedig már hivatalosan is főállású vállalkozó lettem az addig is meglévő vállalkozásomban. Ez a lét nem ismeretlen számomra, mégis tele voltam félelmekkel, aggodalommal, hogy mi lesz ezután, hiszen a biztos állásom, a biztos jövedelmem kiesik. Talán kinevettek, hogy a 287.000 forintos fizetésem kiesése miatt éreztem egzisztenciális szorongást, bár nyilván nem az összeg, hanem a stabilitás elvesztése nyomasztott.

Emiatt én is beleestem abba a hibába, mint amibe a szabadúszói lét, a szabadon létezés állapotába kerülők többsége: a félelmeim miatt túltoltam a munkát, jóval többet dolgoztam, mint előtte, rengeteget vállaltam.

Pont az volt az egyik legnehezebb a szabadságban, hogy megszűnt az addigi kötöttség, a tíz év alatt megszokott keretek széthullottak körülöttem.

Nekem kellett egy saját, működő, élhető időbeosztást kialakítanom

Keretek nélkül bizony hajlamos vagyok a szétesésre, kellenek a szabályok, a rend az életembe, akkor is, ha azt én magam állítom fel, akkor is, ha lázadok ellene, akkor is, ha sokszor áthágom ezeket.

Szóval az első nagy feladat az volt, hogy magamat rendszerbe helyezzem, legyen egy rutin, melyik nap mi lesz, mikor mit csinálok, kivel találkozom, hol meetingelek, mikor forgatok, írok, tervezek. Sokkal több tudatosság kellett részemről, hisz eddig mindig akkor csináltam ezeket, amikor volt rá időm, ahová éppen be tudtam szuszakolni az adott munkát. Az edzéseimet is mindig egy hónapra előre lefixálom, beírom, mert másfél év alatt az életem része lett a mozgás.

Sokan aggódtak, hogy mi lesz most velem, de arra kellett rájönnöm, hogy a kiesett teljes állás sokszor nem napi nyolc órát vett igénybe, hanem sokkal többet, és még amellett is sokat dolgoztam.

Viccesnek tűnik, de akkor valahogy jobban be tudtam osztani az időmet, mert sokkal kevesebb volt belőle, mint most.

Úgyhogy ki kellett alakítanom egy teljesen másik struktúrát, amiben az egyik legnagyobb kihívást a logisztika jelentette, hisz a sokféle kisebb munkámat már nemcsak időben, hanem térben is össze kell egyezetni.

Egy menetrendben mindig megtervezem, hogy az adott napon éppen merre megyek, hova fér be egy találkozó, hogyan jutok el A-ból B-be, és mikor kell az egyik helyről elindulnom, hogy odaérjek a másikra.

A beteges pontosságom, sőt, a jóval korábban érkezem mindenhova attitűdöm jelentem, megszűnt! Bevallom, néha már késni is szoktam, mert nem mindig úgy alakulnak a dolgaim, ahogy elterveztem. Ennek a létnek az egyik kulcsa az alkalmazkodóképesség, a rugalmasság. Ezt bizony meg kellett tanulnom.

Mindennap felteszem magamnak ezeket a kérdéseket:

Mennyire sikerül adaptálódnom, mennyire vagyok képes flexibilisen kezelni a dolgaimat, hogyan viszonyulok a váratlan és utolsó pillanatos módosításokhoz?

A válaszom: egész jól, bár néha azért elhagyja a számat egy-egy cifrább mondat, amikor már reggel, az első programpontnál borul az egész napom. Lassan olyan leszek, mint egy jó GPS, megrázom magam, és néhány másodperc gondolkodási idő után el is indul bennem az újratervezés programja.

Most például a saját elvemet írom éppen felül azzal, hogy „cikket sosem hagyok félbe”, hisz reggel 7:36 van, de kilencre már a város másik végében kell lennem egy megbeszélésen, így bármennyire is szeretném, most nem tudom folytatni a cikket. Hisz akkor borul minden, és ma pont nem mozdítható a második időpont, ami egy forgatás, szóval most önmagam főnökeként jól rá is szólok magamra, hogy „hajrá, készülődés, indulás!”. 

És már hipp-hopp másnap reggel van, én pedig folytatom, amit elkezdtem

Amikor megkérdezi valaki, hogy mit csinálok, arra elég nehéz válaszolni, hisz tanácsadó is vagyok, podcastgyártó is, szakértő is, előadó is, társproducer is, írok is, tartalmat is gyártok, kamasztréningeket is tartok meg felnőtt téringeket is.

Elég nehéz röviden megfogalmazni, milyen is az új életem. Egy biztos: nagyon jó. Kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb, türelmesebb vagyok, sokkal jobban alszom, kisimultak a vonásaim és az idegrendszerem is.

Sok-sok felismerésem volt magammal kapcsolatban, de a legfontosabb: egyelőre biztos, hogy nem szeretnék sehol teljes állásban dolgozni, sokkal inkább való nekem az, hogy több helyen vagyok és több mindent csinálok.

A másik felismerés: mennyi mindenről lemondtam amiatt, hogy a suliban teljes erőbedobással jelen lehessek, mennyi tréningre, sajtótájékoztatóra, üzleti brunchra mondtam nemet, amikre most igent mondhatok, beleengedhetem magamat egy teljesen másfajta létezésbe. Irtó értékes embereket ismertem meg, és megtartó kapcsolatokat építhetek.

Ami pedig még ennél is sokkal fontosabb, hogy végre van időm ápolni is a kapcsolataimat.

Megfogadtam, hogy havonta legalább kétszer leülök valakivel kávézni, akivel régóta tervezzük, vagy akivel már nagyon szeretnék mélyebben beszélgetni. Nagyon kellenek ezek a léleképítő találkozások. Rengeteg ilyen félbehagyott emberi és üzleti szál van az életemben, amiket most újra a kezembe vehettem, és igazán élvezem. 

Ahogy ezt az egész „őrületet” is, ami az életem lett. Most így vagyok teljes, így vagyok önmagam. Az ismerőseim is azonnal látják rajtam, hogy tényleg sokkal jobban vagyok. Mi több: boldog. Újra megtaláltam a boldogságot, és ehhez az kellett, hogy feladjam a gyerekkori álmaimat a tanításról. 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Westend61

Balatoni József