–

Ha az egyetemen nem iratkoztam volna fel borkurzusra, jó eséllyel máig olyan formális (és igen, sznob) eseményeknek tartanám a kóstolókat, ahol kizárólag azokat látják szívesen, akik lexikális tudással rendelkeznek a borvidékekről, a borkezelési eljárásokról, és egyetlen korty után részletesen kielemeznek bármit, amit éppen kóstoltak – természetesen a megfelelő szakzsargont használva. És talán másokhoz hasonlóan nem bíznék a saját ízlésemben sem: (tévesen) főként csak ár alapján osztályoznám a borokat. Egy, a svájci Bázeli Egyetemen végzett vizsgálat ugyanis rámutatott arra, hogy a résztvevők finomabbnak ítélték meg azokat az alacsonyabb kategóriájú borokat, melyeknek értékét a kutatók szándékosabban magasabbnak állították be. 

Az érzékszerveink helyett tehát sokszor inkább a számoknak hiszünk, nem bízunk az ízlésünkben, inkább meg akarunk felelni másokénak, és azokat a borokat részesítjük előnyben, amelyeket azok magasztalnak, akikről azt tartjuk, hogy érteenek hozzá. Pedig esélyt adhatnánk magunknak arra is, hogy (külső) befolyás nélkül elmerüljünk a borok világában, felfedezzük a személyes preferenciáinkat, és közben – egyáltalán nem mellesleg – jól szórakozzunk.

Ma, több mint tíz évvel az első kóstoló(m) után is távol állok attól, hogy sommelier váljon belőlem, cserébe új embereket ismertem meg ezeken az alkalmakon, sokat nevettem, kétségtelenül megkedveltem több pincészet borát, és azt is megtanultam, mit nem iszom szívesen.

Bárki lehet borszakértő?

„Magyarországon továbbra is létezik egyfajta kultusz, amit a borozás köré építettek, többek között ezért nem válik a mindennapok részévé – mondja Kálmán Tibor borszakértő, aki közel tizenöt éve tart borkóstolókat.

„Ráadásul sokszor nem a bor az árucikk, hanem a borász, aki saját magát értékesíti, és olyan rendezvényeket tart, amik ezt szolgálják. Azt látom, hogy az emberek a könnyed szórakozás reményében járnak borkóstolókra, és azokat könyvelem el jól sikerült estéknek, amikor engedjük, hogy a résztvevők jól érezzék magukat, felszabadult legyen a hangulat. Azt én is szükségesnek gondolom, hogy az alapvető szakmai információk elhangozzanak, mert abban sok hiányosságot látok, de kerülöm a patetikus hangvételt.

Tulajdonképpen a borászat is egy egyszerű mezőgazdasági munka, és a bor élelmiszer, amit ugyanúgy fogyasztunk, mint például a kenyeret – így is kellene kezelni azt.”

– mondja Tibor, aki a borokat előítélet nélkül mint örömforrást szeretné bemutatni. A kóstolók alkalmával saját tapasztalatai, élményei alapján megmutatja, milyen sokszínű ez a világ, de azt is fontosnak tartja, hogy ezek az alkalmak a közösségi élményről szóljanak.

„Mindig remélem, hogy a borkóstoló előtt még idegenként érkezett emberek barátokként távoznak. Nem kell mindig hajkurászni a grandiózus élményeket, megtalálhatjuk a borokban a hétköznapi örömöt is – természetesen mértékkel” – emeli ki, és azt tanácsolja azoknak, akik nem értenek a borokhoz, hogy legyenek nyitottak, bízzanak magukban és abban, hogy a személyes ízlésük szerint megtalálják a borok között is azt, amit szeretnek, továbbá képesek megítélni, mit tartanak jónak.

„Ha mákos bejglit eszünk, akkor sem kell értenünk az elkészítéséhez, anélkül is érezzük, avas-e a mák benne, vagy száraz-e a tésztája. Ez az elv a borokra is igaz. Egyébként mindenki szereti a bort, csak lehet, hogy még nem tud róla” – teszi hozzá nevetve.

Ugyanannak a bornak mindig más íze van

A kutatások szerint ráadásul a borok kóstolása (persze mértéktartás mellett) több agysejtünket hozhatja működésbe, mint egy nehéz matematikai feladvány megfejtése, és jobban stimulálhatja az agyunkat, mint például a komolyzene hallgatása.

„Az élelmiszerben és a borban lévő molekuláknak önmagukban nincs íze” – hangsúlyozta Gordon M. Shepherd idegtudós 2015-ben publikált tanulmányában. „Az érzékszervi rendszerünk hozza létre az ízérzékelésünket.” 

Ebben a folyamatban pedig nemcsak a nyelvünk, az orrunk, hanem a szemünk is részt vesz, de a borok megítélésére még az is hatással lehet, hogy éppen mi szól a háttérben, amikor megkóstoljuk őket. A kutatások rávilágítottak például arra is, hogy

ugyanazt a bort finomabbnak tartották akkor, mikor zenehallgatás közben kóstolták meg őket, mintha csendben tették ugyanezt.

De ugyanígy más elvárásokat támaszthatunk egy bor felé akkor, ha az üveg dugóját kipattintják, nem pedig lecsavarnak egy kupakot, sőt, az előadók hangulata is rányomhatja a bélyeget az esténkre – pontosabban a borok ízére.

„Előfordult olyan is, hogy amikor a szerintem egyik legügyesebb borász úgy tartott kóstolót, hogy nem volt éppen formában, a résztvevők közül többen kifejezetten gyengének ítélték a borokat, pedig tudtam, hogy ez nem így van. Máskor jobbnak érzékelték az egyszerűbb borokat, mert az előadás kimondottan szórakoztató volt” – erősíti meg a vizsgálatokat Tibor is. Meglepő lehet, de még az asztalon lévő virágcsokrok is befolyásolhatják a borfogyasztás élményét.

De továbbmegyek: ha nem különböző méretű és formájú poharakból, hanem ugyanabból a fajtából isszuk a borokat az este folyamán, az az inkluzivitás érzetét erősítheti bennünk, vagyis azt, hogy ez nem csak egy szűk réteg számára elérhető élmény, annak ellenére, hogy a borkóstolók célközönsége valóban korlátozott az anyagi vonzata miatt, és sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy ilyen eseményeken vegyenek részt. Ám szerencsére egyre több olyan kezdeményezés akad, ami szeretné szélesíteni a borkedvelők társaságát. 

Tényleg a borban az igazság?

„A bor kicsit olyan, mint az ember. Mindegyik más és más lélekkel bír az adott palackban. Éppen ezért, ahogy egy jó szöveg, úgy egy jó bor is képes lehet történeteket mesélni rólunk” – vallja Szabó Jennifer pszichológus, irodalomterapeuta, aki idén is folytatja irodalomterápiás borkóstoló-sorozatát, melyet Garai Nikolett sommelier-vel együtt álmodott meg és vezet.

„Az én első igazi borélményeim éppen hozzá és az ő családi pincészetükhöz, a Garai Pincéhez köthetők, ahol megtapasztalhattam azt, hogy a bor nemcsak egy alkoholos szőlőlé a palackban, hanem annál jóval több. Akár egy egész család szíve-lelke rejlik benne” – meséli. „Rajtuk keresztül váltam borkedvelővé. Ez a barátság ötvöződött a saját és Nikolett szakterületei mentén a Lélektani borkóstoló című foglalkozások keretében.

Úgy gondoljuk, az irodalom és a bor is eszköz lehet önmagunk felé, és ez többé válhat attól, hogy megosztjuk egymással, beszélgetni kezdünk arról, ami igazán foglalkoztat minket.

A csoporthelyzet lehetőséget teremt a látószögünk növelésére és a perspektívaváltásra.” 

Házasságtörésért dobozba zárták, hogy abban haljon meg – Különös kegyetlenséggel büntették a nőket

WMN Life – 2024. január 19. – SzAE

Jennifer azt mondja, ezeken az alkalmakon az önreflektív jelenlét és a befelé figyelés a cél egy adott téma (például a félelmeink körüljárása) kapcsán, amihez ilyenkor az irodalmi szövegek és a borok kombinációja tart tükröt a résztvevők elé.

„A bort nem szakértői szemmel vizsgáljuk, hanem megengedjük neki, hogy arról szóljon, ami szubjektíven megmozdul bennünk általa” – mondja. 

Az irodalomterapeuta úgy látja, hogy a programra érkezők többnyire nem tudják, milyen tapasztalatokkal távoznak majd ezekről az estékről, de szinte mindegyikük magával tudott vinni a csoportokról valamit, amire nem is számított.

„Az, hogy idegenekkel ilyen mélységekben beszélgetünk magunkról, nagyon felszabadító élmény lehet” – emeli ki Szabó Jennifer, aki szeretné végre felülírni az iskolai verselemzés és a szakértői borelemzés nyújtotta negatív élményeket. „Nem az a lényeg, »mire gondolt a költő«, és nem is az, hogy eltaláljuk, melyik gyümölcs ízét hordozza az adott nedű” – hangsúlyozza.

„Azt hiszem, a legfontosabb, amit adhat ez a csoport, az az igazi, minőségi kapcsolódás magunkhoz, továbbá másokhoz is, mert erre egyre kevesebb lehetőség nyílik ma számunkra.” 

Szóval miért is ne koccinthatnánk erre időről időre?

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ gilaxia

Barna Borbála