A tarot nem jóskártya, hanem útitárs az önismereti folyamatunkban

–

Cigánykártya és Mónika Show

Nagyjából egy évvel ezelőtt kezdtem el komolyabban foglalkozni a tarot-kártyák világával. Eleinte ez annyiban merült ki, hogy húztam egy-két-három lapot, aztán belebújtam a kézikönyvbe, és próbáltam az alapján kisilabizálni, mégis milyen jelentést tulajdonít a „szakirodalom” az adott lapoknak. Napról napra egyre inkább ámulatba estem, hogy bármit is húzok, valamilyen módon mindig kapcsolódik ahhoz, ami épp foglalkoztat. (Ekkor írtam is róla ITT.)

Tudom, hogy erre most sokan elkezdik forgatni a szemüket, mondván: bármibe bármit bele lehet magyarázni – a véletlenbe is. Az a helyzet, hogy ezt nekem nem kell mondani, ugyanis a világ legszkeptikusabb embere nevelt fel. Édesapámról beszélek, aki kizárólag a tudományban hisz, mindabban, ami megmagyarázható, számokkal, tényekkel kifejezhető.

Épp azért estem totális bámulatba attól, hogy milyen ereje van ezeknek a lapoknak, mert abban nőttem fel, hogy ha nincs objektív magyarázat (márpedig nincs), akkor kizárólag a véletlen műve lehet bármilyen egyezés. 

Emlékszem, még érettségi idején voltam egy jósnál, aki cigánykártyákkal jövendölte meg, hogy a baráti társaságomban megismerkedem majd egy szőke gitárosfiúval, és ő lesz majd a férjem, akivel születik majd először egy szőke, göndör hajú fiunk és egy lányunk. Körberöhögtem a felvetést is, hiszen a szőke pasik egy cseppet sem jöttek be soha.

A gitáros persze jól hangzott, de hogy szőke legyen? Esélytelennek tartottam. Aztán egy évvel később valóban megismerkedtem a baráti társaságunkban egy szőke fiúval, aki történetesen gitáros volt. Már házasok voltunk, és megszületett a szőke, göndör hajú kisfiunk is, amikor eszembe jutott a jósnő, akinek a falán pucér nős naptár lógott, a konyhapulton lévő kistévén meg a Mónika Show ment, amíg a lapjaimat elemezte a dohányfüstben. Véletlen? Biztos. Vagy mit tudom én. De őszintén, nem is érdekel. Szimplán úgy kezelem, mint egy jó sztorit.

Mégis mi a fenéért akarnék mindenre magyarázatot keresni? Nem vagyok a tudományok doktora, nekem nem feladatom mindenre érvényes választ találni. 

Önismeret szimbólumokkal 

Szóval sokáig én is azt gondoltam, hogy a kártyalapok elemzése valami jópofa mese habbal. Nem volt bajom vele, csak nem vettem komolyan – akkor sem, ha épp betalált. 

Aztán bő egy évvel ezelőtt vettem egy pakli tarot-kártyát, mert érdekelni kezdett a szimbólumrendszere. Karácsonyra pedig kaptam egy másik paklit az édesanyámtól, ami jobban betalált, mint az első. 

A legszimplább alapkártya volt, a Rider-tarot. Ezeken a lapokon találhatóak a legősibb szimbólumok, minden üzen, ami rajtuk áll: a formák, az elrendezés, a színek, az irányok, a számok… 

Két-három hónapja egyre többször történt meg az, hogy ugyanazokat a lapokat húztam, egyre több volt az ismétlődő motívum, és már nagyon szerettem volna tudni, hogy a felületes kézikönyves elemzésen túl mit jelenthetnek ezek a visszatérő lapok. 

Segítség után kutatva végül összeakadtunk Nagy Violettával, vagyis Lottival, aki felajánlotta, hogy elvégezhetem a tanfolyamát. És ez az egyik legjobb dolog, ami történt velem az utóbbi időben. Ugyanis már az első órán olyan eszközöket adott a kezembe, amiknek köszönhetően kézikönyv nélkül is bele tudtam vágni egy lap elemzésébe – kezdetben legalább annyira, hogy irányba kerüljek. 

És ekkor indult meg az igazi önismereti munka. 

Mint azt a tanfolyamon megtudtam (azon túl, hogy a tévhitekkel ellentétben a tarot nem jóslásra való és nem is etikus ezt sugallni), lehet konkrét kérdésre lapo(ka)t húzni, és lehet úgy is, hogy nincs semmi kérdés, csak húzunk. 

A konkrét kérdés természetesen már befolyásolja, hogy az ember mit olvas ki a kártyákból, de most jön a csavar: ez nem baj, nem csalás! 

Nem az a lényeg, hogy a kézikönyv szerint azt látjuk-e meg a lapokban, amit azok pontosan jelentenek, mert egyetlen lapnak sincs kőbe vésett jelentése. Semmi baj nincs azzal, ha valamit belemagyarázunk a jelentésükbe. Nyilván annak semmi értelme, hogy az ellenkező irányba menjünk csak azért, mert az a jelentés jobban tetszik nekünk, de a tudatalatti és az asszociációs készségeink úgyis tudják, mire van szükségünk. 

A tarot segít kívülről nézni a problémánkra

Tehát ha például az érdekel, mivel tudnék segíteni a speciális nevelési igényű gyerekemnek, bármit is húzok, olyan kontextusba helyezem, ami passzol a kérdésemhez. Ha épp nagyon kétségbe vagyok esve, és elemészt az anyai bűntudat, amiért nem tudom jól kezelni a helyzetet, majd kihúzom az Akasztott embert, akkor a lapról magamra asszociálok: hogy én vagyok, aki elakadt egy folyamatban, aki cselekvésképtelen.

És ha mélyebben belemegyek a lap szimbolikájába, akkor előjön az is, hogy nem mindig van megoldás egy adott helyzetre. Lehetséges, hogy nincs más, mint elfogadni, amiben épp vagyunk, és szabadjára engedni a görcsös változtatni akarást.

Aztán ha például húzok még mellé egy Uralkodót (más néven Császárt), akkor már értelmezhetem a két lapot egymáshoz képest úgy is, hogy érdemes lenne egy jól meghatározott keretrendszert kialakítani (mindenféle görcs nélkül), lefektetni olyan szabályokat, amik könnyen betarthatók, és világítótoronyként segítenek mindannyiunknak abban, hogy mit szabad, mit nem. Ebben nincs semmi különlegesen új infó, viszont megerősít abban, amit addig is sejtettem. 

Egy másik, már konkrét példa ahhoz kötődik, amikor a férjemmel volt egy konfliktusunk. Utána kiraktam egy párkapcsolati vetésformát, és az én oldalamról egyértelműen azt mutatták a lapok, hogy nem tudok szabadulni a múltbéli traumáimtól, sérüléseimtől, amik komolyan befolyásolják a kommunikációs eszköztáramat. Hogy bizonytalan vagyok, és hajlamos arra, hogy túlgondoljam a dolgokat. A férjem oldaláról az ő zárkózottabb, megoldáscentrikusabb attitűdje köszönt vissza a lapokból. A közös jelenünk a Torony lap volt, ami egy nagy összeomlást jelent első blikkre, de azt is, hogy a körénk épült falak leomlanak, vagy hogy mindaz, amiben eddig hittünk, már nem érvényes. (És még ezer más dolgot.)

És hogy mindez hova vezethet? A lapokból az jött ki, hogy mivel van szándék, akarat, erőfeszítés és szeretet, mindennek meglesz a gyümölcse, és a nagy összezuhanást követően új, közös fejezetet nyithatunk, egy nyugodt, szeretetteljes, békés, boldog időszakba lépve. 

Hogy papírforma szerint „helyesen” elemeztem-e a lapokat, nem tudom. De ott, akkor, abban a helyzetben segített kicsit kívülről ránéznem az aktuális konfliktusra. Felismertem, mik voltak részemről azok a pontok, amiket valóban a megszokott, régi mechanizmusaim idéztek elő, és mik azok, amik a férjem automatizmusaiból fakadtak.

Így máris máshogy tudtam tekinteni arra, amin megbántódtam, és arra is, amiben én voltam bántó vagy érthetetlen. Valószínűleg tudat alatt mindezzel simán tisztában voltam, de a lapok katalizálták a szembesülést. 

Lehet, hogy ha a pszichológusom veti fel ezeket a szempontokat, vagy a barátaim, akkor megbántódom, vagy előhúzom azt az aduászt, hogy »igenis tessék validálni az érzéseimet«. De őszintén, ki sértődik meg egy kártyalapra?!

Számomra ezért csodálatos eszköz az önismeretben a tarot, nem véletlen, hogy Jung is előszeretettel alkalmazta a fő, vagyis az úgynevezett Nagy Arkanum lapjait, hogy rávilágítson arra, mit rejt a tudattalan.  

Perspektívaváltás kártyákkal

Mióta komolyabban foglalkozom a tarot-kártyákkal, és pláne, amióta ebben szakértő segítségem is van, a terápiás folyamatom is komoly lendületet vett. Eddig inkább sztorizgattam, a múltba tekintettem vissza, és hiába igyekezett a pszichológusom, a jelen helyett mindig a visszapillantó tükröt választottam. A lapok elemezgetésével viszont egyértelműen a jelenben lévő feladatok váltak hangsúlyosabbá, mindaz, ami itt és most lefékez, megnyomorít, bánt, foglalkoztat, amiken most tudok változtatni, amikkel most tudok foglalkozni. 

Megtanultam szembesülni. Továbbra sem foglalkozom a véletlennel, a sorssal – nem érdekel, mi sodor elém egy adott lapot –, de a tarot segít összpontosítani, perspektívát váltani, átgondolni a problémáimat, a dilemmáimat úgy, ahogy magamtól nem biztos, hogy tenném. 

Ráadásul én, akinek a meditáció nagyon nehezen megy, mert közben olyan kiszolgáltatottnak érzem magam, hogy képes vagyok pánikreakciókat produkálni, egy-egy kártya szimbólumainak vizualizálása során még meditálni is képes lettem. 

Ebben is segít a tanfolyam, ahol minden laphoz tanulok egy meditációt is. Számomra abszolút ez a gyenge pont, de azt hiszem, lépésről lépésre ebben is haladok. 

Nem számít, hogy vagy kétszázan követtek ki, mióta erről posztolgatok az Instámon, és az sem számít, hogy nem is egy csalódott, felháborodott levelet kaptam azzal kapcsolatban, hogy jobb lenne, ha nem tennék ki ilyen káros, megtévesztő jóslós humbugokat.

Egyáltalán nem tántorít el a tapasztalt ellenállás, mert tudom, látom, hogy 

a lapok jelentésétől teljesen függetlenül már maga a szabad asszociáció milyen hihetetlen utakra képes sodorni az önismeretben. 

Imádom tanulmányozni a szimbólumokat, csodálattal szippantom magamba az ősi motívumokat, amik évszázadok, sőt, akár évezredek óta hordozzák magukban a különböző jelentéseket. És persze a Rider-paklimon túl már vettem és kaptam is mindenféle paklikat, alig várom, hogy elkezdhessem végre használni őket – csak ehhez először minden lapot alaposan meg kell ismernem.  

Az utóbbi években szépen, fokozatosan beépült az életembe a rendszeres hálagyakorlás, a manifesztáció, és mostanra az is, hogy ha tehetem, mindennap fordítok pár percet arra, hogy foglalkozzak a kártyákkal, azaz magammal. Alig várom, hogy magabiztos(abb), elmélyültebb legyen a tudásom, és szerencsére a kikövetők és a mérgelődő szkeptikusok mellett sokan vannak, akik lelkesen jelentkeznek, hogy nyugodtan gyakoroljak rajtuk. Hát, ott még nem tartok, de azt hiszem, erre sem kell már sokat várni. Most azonban a jelenben vagyok. Tanulok. És ebben nincsen semmi humbug. 

Kiemelt képünk és a belső fotók a szerző tulajdonában vannak. 

Szabó Anna Eszter