McZabkása, McHomár és McSpagetti, avagy a legbizarrabb mekis ételek a világ körül
2023. november 10.
|
SzAE
| Olvasási idő kb. 5 perc
Harmincöt évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az első magyarországi McDonald’s, de igazából ma harminchét éve pecsételődött meg az üzlet sorsa, amikor aláírták a szerződést, hogy a gyorsétteremlánc nálunk is megvethesse a lábát. Ennek apropóján szétnéztünk, hogy mik voltak a meki valaha volt eddigi legfurcsább húzásai, legképtelenebb menüi, desszertjei a világban. Szabó Anna Eszter írása.
–
Édes emlékek
Fontosnak tartom leszögezni már a legelején: természetesen senkit sem buzdítanék gyorséttermi étkezésre, sem egészségügyi, sem fenntarthatósági szempontból. Ám hazudnék, ha azt mondanám, nem kötnek jó emlékek a bohócos étteremlánchoz. Négyéves voltam, amikor egy évet az Egyesült Államokban töltöttünk, mert apukám ott dolgozott. Emlékszem, mennyire imádtam mekibe menni, elsősorban a Happy Meal miatt, mert akkoriban még iszonyú menő játékok jártak a gyerekmenühöz. Van egy-két olyan darab, ami szerintem máig megvan a gyerekkori cuccaim között. Szinte ünnep volt, amikor végre a szülővárosomban, Debrecenben is megnyitottak és a balettóráim után ehettem egy burgert, epres shake-kel. Azt most hagyjuk, hogy ez mennyi cukorral, zsírral és jó ég tudja, mivel járt együtt, de a jól megérdemelt szendvics és édes lötty igazán kedves emlékek számomra.
„Kiszámítható, mint a mekis sajtburger”
A mekis kaja biztos kapaszkodó a világ bármely táján, mindig lehet tudni, de legalább sejteni, hogy mire számítsunk.
A sajtburger mindenhol sajtburger.
Ám a jól megszokott menük mellett a különböző országok igyekeznek némi egyedi színt is csempészni a kínálatukba, és ilyenkor születik meg a helyi jellegzetes ízek és a mekis gasztrokultúra (muhaha) bizarr fúziója. Vagy olykor csak simán valakinek elgurult a gyógyszere az ötletelés során, és nem volt, aki megállítsa.
Gyorsan elhulla a Hula Burger
A hatvanas években a McDonalds szerette volna a húsmentes péntekeket tartó amerikai katolikusok között is népszerűsíteni az étteremláncot, ezért úgy gondolták, jó ötlet ananásszal helyettesíteni a húspogácsát. Igen, nem elírás, szóval megismétlem: húspogácsa helyett ananász. Oké, a szándék jó, és mégiscsak a hatvanas évekről beszélünk, amikor még nem volt kismillió alternatívája a húsnak, mégis nehezen tudom elképzelni, hogy erre bárki jó szívvel azt mondta volna erre, hogy jó ötlet. Márpedig valaki rá kellett hogy mondja az áment, ráadásul az ananász mellé egy lapkasajt is dukált. Nyilván nem meglepő, hogy a siker elmaradt, így a Hula Burger rövid karriert futott csak be.
Luxus a gyorsétteremben
A homár mint fogás a közmegegyezés szerint abszolút luxusnak számít. Ehhez képest vannak országok (például Kanada és Olaszország), ahol valami nagyon kitekert logika mentén egyesek úgy gondolták, hogy helye van a meki menüsorában. Így született meg a McLobster, vagyis a McHomár. Itt legalább nem azzal volt a baj, hogy maga a szendvics ehetetlen, mint a fenti ananászos példa esetében, hanem azzal, hogy a (legalábbis régen) viszonylag olcsó, de legalább megfizethető árakhoz képest a McHomár sokkal drágább volt, így nem igazán kapkodtak utána a vásárlók. Az ételcsoda limitált szériát élt meg, ennél többet nem tudtak kihozni a luxusszendvicsből.
A korai hetvenes években dobták a nemzetközi piacra a jellegzetes mekis papírdobozba csomagolt McSpagettit, ami nem volt más, mint húsgombóc, paradicsomszósz, spagetti és reszelt sajt a tetején. Szerencsére mindezt nem tömték bele a félbevágott édes bucikba, hanem így, önmagában dobozolták be. A nyolcvanas években viszont levették „műsorról” a legtöbb országban, ám a Fülöp-szigeteken (illetve a Florida állambéli Orlandoban) megőrizték – és ez azóta sem változott. A dolog pikantériája – bár leginkább az ellenkezőjén csodálkoznánk –, hogy Olaszországban soha nem volt egyetlen mekiben sem McSpagetti. Az mégiscsak szentségtörés lett volna.
A zabkása (angolul: porridge) világszerte elterjedt és közkedvelt reggeli. Malajziában viszont ennél azért többről van szó, ugyanis egyik tradicionális ételük a Bubur Ayam, ami a zabkása mellett zöldhagymát, chilit és alaposan befűszerezett csirkét is tartalmaz. Ennek az ételnek a mekis verziója lett a McPorridge. Szóval ha esetleg Malajziában járna bárki, és meglátná ezt a fogást a menüben, jobb ha tudja, hogy ez nem a fahéjas-áfonyás Insta-reggeli, hanem egy nemzeti eledel.
Nagy botrányt kavart a kétezres évek elején, amikor a cég Norvégiában előrukkolt egy marhahúsos, sok zöldséges pitával, amit McAfricának neveztek el. Az étellel önmagában nem volt semmi baj, ám az elnevezéssel annál inkább, pláne egy olyan jóléti államban, mint Norvégia. Ugyanis a nagy debütöt pont akkorra időzítették, amikor a sajtó épp a dél-afrikai humanitárius katasztrófától volt hangos, olyan súlyos éhezés sújtotta a térség országait. Jogvédő és jótékonysági szervezetek szólaltak fel azért, hogy ízléstelen dolog olcsó szendvicseket árulni egy olyan kontinens nevével fémjelezve, ahol nagyságrendileg tizenkét millió ember éhezett épp. Végül elérték, hogy a cég bocsánatot kért az érzéketlenségért, és azonnali hatállyal levették a menüről a pitát.
Az undort keltő McDeKöszNem
Mindenkinek más az ízlése, de a most következő „versenyzőnkről” úgy nagy általánosságban ki lehet jelenteni, hogy a legtöbben gusztustalannak tartották. Hogy milyen szer hatása alatt és ki álmodhatta meg a McGratint, azt nem tudom, de maximum egy terhes kismamától vagy egy kiscsoportos óvodástól lehet elfogadni ilyen agymenést a játék babakonyha berkein belül. Szóval
a McGratin japán találmány, és a következőkből állt: rákhús, burgonyapüré és makaróni összekeverve, majd ez az egyveleg olajban kisütve, káposztaágyra helyezve a szokásos buciban. A többi néma csönd…
Kép forrása: YouTube/ Critical Eats Japan
Desszertnek egy kis sült krumpli
Ha már Japán, azért kár lenne kihagyni a fehér és tejcsokival megöntözött sült krumplit, ami nemhogy létezik és még most is állandó szereplője az ottani mekis kínálatnak, de még rendkívüli népszerűségnek is örvend. Mondjuk, a fentiek után ez szinte semmi.
A lista szinte végtelen…
…de nem minden igényel hosszas kommentárt, van, ami önmagáért beszél. Ilyen például a szingapúri rizsből készült burgerbuci, a Rice Burger, az amerikai Creme Soda, ami zöld, cukros, szénsavas üdítő tejszínhabbal, a makarónival töltött toast Hong Kongban vagy a burgonyapürés, dupla húspogácsás burgerszörny Kínában.
A McDonald’s soha nem volt a tudatos táplálkozás temploma, így nyilván nincs abban semmi meglepő, ha időnként olyasmivel rukkolnak elő, ami felér egy lórúgással a szervezetnek és a jóízlésnek egyaránt. De mivel ahány ember, annyiféle ízlés, ezért előfordulhat, hogy amin valaki szörnyülködik, az másnak igazi ínyencfalat. Ti megkóstolnátok valamelyik fogást a fentiek közül?
Veled is előfordult hasonló, hogy a magzatod vette át feletted (de legalábbis a gyomrod felett) az irányítást? Később is megmaradt a különleges ízlése?
Naponta 500 kalóriával többet viszünk be miatta, évtizedekkel (!) lerövidítheti az életünket, depressziót, elhízást okozhat, mégsem olyan könnyű abbahagyni az evésüket egyik napról a másikra. Az úgynevezett „junk food” kérdésköre igen összetett, Baló Sári elmagyarázza, miért.
A gyerekeknek joguk van ahhoz, hogy az értük felelős felnőttek úgy szervezzék a karácsonyt (is), hogy az mindenkinek jó legyen. Oké, de mitől lesz jó egy gyerek számára a karácsony?
Szlavicsek Judit nagy fába vágta a fejszéjét: a Doszpot nyomoz című művében a volt bűnügyi nyomozót tette meg főhősének, az olvasót pedig visszarepíti a kilencvenes évek Budapestjére, ahol többek között a Fenyő-gyilkosság, egy sorozatgyilkos és az Aranykéz utcai robbantás borzolta a kedélyeket.
