Az igazi Sandokan – ő lehetett a maláj tigris, aki a legendás hős alakját ihlette

–

A nemes vademberek ideája már az ókortól velünk él. Például Tacitus a germán törzseket írja le ily módon, függetlenül attól, hogy a kegyetlenségükről is megemlékezik. Később Daniel Defoe regényében, a Robinson Crusoe-ban, Péntek alakjában villan meg a figura, majd Rousseau és Voltaire vázolják fel azokat a tulajdonságokat, amelyekre ráismerhetünk például az indiános könyvek főszereplőiben, Csingacsgukban, Unkaszban, Winnetouban, vagy akár Maugliban és Tarzanban is. Ebbe a sorba áll be Sandokan, akit Emilio Salgari olasz regényíró alkotott meg a XIX. század végén.

Gyarmatosító romantika

A nemes vadember figurája a XIX. század közepén-végén vált igazán közkedveltté, amikor a koloniális kultúra a virágkorát élte, és tömegek kezdtek el érdeklődni az egzotikus tájak iránt. A gyarmati áruk, élvezeti cikkek ekkora már nemcsak az arisztokraták vagy a kiváltságosok számára, de a szélesebb néprétegeknek is elérhetővé váltak; akik valójában semmit sem tudtak ezekről a távoli vidékekről, arról pedig még kevesebbet, hogyan élnek ott az emberek. Az pedig csak keveseknek adatott meg, hogy személyesen is eljussanak valamelyik távoli kolóniára.

Éppen ezért sokakban egyfajta idealizált kép élt a gyarmatokról és a bennszülöttekről is, amelyet főként a romantikus irodalom táplált. 

Pedig a társadalmi, gazdasági feszültségek folyamatosan jelen voltak a kolóniákon. A  fő feszültségforrás az volt, hogy a gyarmatosítók a terület teljes kizsákmányolásán túl, egyfajta európai felsőbbrendűséget hirdetve, önmaguknál alacsonyabb rendűnek tekintették a bennszülötteket, rájuk akarták kényszeríteni saját nyelvüket, vallásukat, értékrendjüket. A korszakra jellemző, hogy éppen ebben az időszakban vonták meg törvényi szinten az ausztrál őslakosoktól az alapvető emberi jogokat, kényszerítették az indiánokat rezervátumokba Amerikában, Dél-Kelet Ázsiában pedig elvették a bennszülött törzsektől az önrendelkezési jogot, valamint kisajátították a természeti kincseiket. 

Így alakult ki a „gonosz fehér ember” képe, és öltött egyre határozottabb karaktert a „nemes vadember”, aki csak azért kegyetlen, hogy a saját országát, népét, kultúráját megvédje. Az idegen kultúrák iránti érdeklődés a XIX. században felvirágoztatta a vadromantikus könyvek iránti keresletet, mert mi lenne szívmelengetőbb, mint egy kalandokkal teli szerelmi történet egy egzotikus tájon, ismeretlen, idegen kultúra díszletei között, ahol az életveszély a mindennapok részét képezi?

Az olvasókat az se nagyon érdekelte, hogy a sztorinak van-e bármi köze a valósághoz.

Karl May úgy írta indiános regényeit, hogy nem járt a Vadnyugaton. Pontosabban csak a halála előtt három évvel, 1909-ben jutott el Amerikába, de addigra már megírta az életműve nagy részét.

És be kell vallanunk, hogy az olasz író, Emilio Salgari, a Sandokan írója sem járt Malajziában, sőt, ki sem tette a lábát Európából.

Légből kapott sztori?

Ez alapján úgy tűnhet, hogy a maláj tigris történetei teljesen légből kapottak. A közvélemény a médiában megjelent cikkek hatására elfogadta, hogy Sandokan karaktere teljesen fiktív. Ám Bianca Maria Gerlich, Kelet-Ázsia-kutató, aki a Salgari-életmű Borneót érintő alkotásainak kutatásával foglalkozik, ezzel nem ért egyet.

Bár Sandokan nevű maláj kalóz nem létezett (nevét Malajzia egyik legnagyobb városáról, Sandakanról kapta), de Gerlich megtalálni vélte azt a történeti személyt, akinek az élete ihlette a kultikus karaktert.

A főgonosz (Lord Brooke) egyáltalán nem kitalált karakter, hanem valós személyiség, aki nagy hatással volt Malajzia történetére. Ráadásul az a viszonyrendszer, amelyben Salgari a szereplőit mozgatta, sok égető problémát vetett fel a korban. Az események azonban közel sem nem biztos, hogy úgy történtek, ahogyan Salgari megírta. No de a Sandokanról, a maláj tigrisről szóló regények nem is tudományos ismeretterjesztő művek, hanem romantikus regények.

Salgari a korszak olvasói igényét felismerve, ebben a regénysorozatában aktuális történetekből indult ki, amelyek a sajtóban is megjelentek. Valós eseményeket és figurákat használt fel, hogy berántsa az olvasóit egy saját maga által teremtett malajziai kalózvilágba. 

Egyébként Salgari a Kelet-Ázsiában játszódó regényeiben gyerekkori álmait élhette ki, ugyanis fiatalként hajóskapitány akart lenni. Ehelyett először újságíró, majd író lett, és összesen több mint nyolcvan könyvet írt. Regényei megírása előtt komoly kutatómunkát végzett, annak ellenére, hogy művei a szórakoztató irodalom műfajához tartoztak. 

A maláj tigrisről szóló sorozata Borneón, azon belül is Malajziában, illetve Indiában játszódik. A regényfolyam legnagyobb különlegessége az, hogy a kolonizáció korában, a fehér felsőbbrendűség regnálásnak idején, Salgari a bennszülöttek szemszögéből igyekezett a gyarmatosítás problémáit megfogalmazni a maga vadromantikus nyelvén.

A cselekmény középpontjában a fehérek elleni harc állt, ami mondhatni, mindennapos volt a XIX. századi Kelet-Indiában, és amiről hírt kaptak az európai újságolvasók is. Ekkor uralkodott Borneóban James Brooke, Sarawak kormányzója, a Fehér rádzsa, akinek idejében több felkelés is kitört a térségben, többek között a kalózok ellen is harcolt. A csatározásokban a legkeményebb harcosok a Borneo belső területein élő fejvadász dajákok voltak. A történeti keret tehát valós, hiszen Sandokan kalózként a népe szabadságáért harcol, az ősellensége pedig a valóban létező Sir James Brooke, és a dajákok is fontos szerephez jutnak majd minden részben. 

Ki is volt Sir James Brook?

A romantikus művekben sok esetben az alakok ábrázolása elég sztereotip, mindenki fekete vagy fehér, hogy az olvasó könnyen tájékozódhasson az író által megteremtett egzotikus világban. Salgari a gonosz fehér ember karakterét Brooke-ban teljesíti ki, aki a nyugati civilizáció kapzsiságát, gátlástalanságát, embertelenségét jelképezi. Persze azért nem minden fehér ember ilyen, hiszen ott van Sandokan szerelme, Lady Marianna Guillonk, „Labuan gyöngyszeme” is, aki persze származása szerint félig olasz. A másik segítőtárs (az ugyan spanyol nevű, de) portugál Yanez de Gomera, akit a kutatók szerint Salgari egy olasz kalandor, Paolo Solaroli di Briona alakja után mintázott meg.

Yanez mint fogoly kerül Mompracem szigetére, ám hamarosan Sandokan jobbkezévé, hűséges barátjává és segítőtársává válik a Brooke elleni küzdelemben. Brooke Salgari szerint a kezében tartotta az egész szigetet, sőt, a Kelet-Indiai Társaságot is, olyannyira, hogy szolgálataiért lovaggá ütötték. Kegyetlenkedései, diktátori uralma és a nép kizsákmányolása a legfőbb bűne, és ezért harcol ellene Sandokan. 

Ám a valóságban Sir James Brooke élettörténete kicsit másként festett, mondhatni, jóval árnyaltabb személyiség volt. Hogy nem lehetett feddhetetlen hős, az valószínű, sőt, a szerencselovag, vagy mai szóval a maffiafőnök kifejezés is elég jól illik rá. Azonban olyan eszméket vallott, amelyek a korban kifejezetten liberálisnak tűntek. 

Akármilyen furcsa, Brooke a bennszülöttek oldalán állt, és szívén viselte a sorsukat. Éppen ezért meg akarta reformálni a hanyatló és korrupcióba süllyedt maláj királyság törvényeit, hogy egyfajta demokratikus társadalmat hozzon létre. Reformjai a maláj szokásjogból és az írásban rögzített törvényekből indultak ki, ám próbálta azokat humanizálni: keményen fellépett a csonkolásos büntetési módok, a rabszolgaság, a kényszermunka és az emberkereskedelem minden formája, valamint a fejvadászat ellen. Hogy ezek a törekvések akkor mennyire haladók voltak, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Bruneiben (a maláj királyságban) ma halált rónak ki házasságtörés és homoszexualitás esetén. Csonkolással büntetik már a kisebb lopásokat is, és ezt gyerekekre is érvényesítik. A brutális törvények ellen az Európai Parlament is fellépett 2019-ben – eredménytelenül. 

Brooke azonban a XIX. század közepén véghezvitte, hogy uralkodása néhány évtizedére ezeket a törvényeket ne érvényesítsék, annak ellenére, hogy lefektette: az ország hivatalos vallása az iszlám. Magyarán, vallásszabadságot biztosított a malájoknak akkor, amikor a keresztény missziók és az erőszakos térítés a virágkorát élte a nagyvilágban. „Kormánya” a brit parlamenthez hasonlóan, két „házból” állt. A „felsőházban” a brit hivatalnokok, az alsóban azonban a maláj arisztokrácia vezetői képviseltették magukat. Komoly adókat vetett ki, de nem a széles néprétegekre, hanem elsősorban az ópiumcsempészekre, a nemesfémbányákra és a szerencsejáték-bizniszből befolyt jövedelmekre. Ezek a döntések azonban a maláj arisztokrácia gazdasági alapjait ingatták meg, amit természetesen az érintettek nem néztek tétlenül. 

Hogyan vált Brooke Sandokan ősellenségévé?

Brooke azért nem volt egy angyali teremtés. Hihetetlen hatalomvággyal rendelkezett, minden és mindenki fölött uralkodni akart, és valószínűleg hajlamos volt a kegyetlenkedésre is.

A való életben is ő volt az, aki megtisztította a borneói szigetvilágot a kalózoktól, csempészektől. Ezzel biztonságos tengeri útvonalakat alakított ki Európa felé, amivel hatalmas szolgálatot tett a Kelet-Indiai Társaságnak és Nagy-Britanniának egyaránt. Mert kalózromantika ide vagy oda, be kell látnunk, hogy a tengeri betyárok kifüstölése nemcsak a „gonosz” briteknek jött jól, hanem mindenkinek, aki a térségben mozgott: jobbára halászatból és tengeri kiskereskedelemből élő bennszülöttekről van szó.  

Hogy Brooke a kalózokkal egy csöppet sem bánt kesztyűs kézzel, azt abból gondolhatjuk, hogy 1854-ben Szingapúrban egy vizsgálóbizottságot állítottak fel, amely azt volt hivatott kideríteni, hogy kalózok elleni harcokban Brooke nem követett-e el túlkapásokat a bennszülöttek ellen. Mint sejthető volt, a Lordot felmentették a vádak alól. 

A kalózok, a drogkereskedők elleni küzdelem és a vélelmezhető túlkapások, valamint az arisztokrácia bevételi forrásainak, például az aranybányák jövedelmeinek megadóztatása miatt valóban sok ellenségre tett szert Brooke, olyannyira, hogy „uralkodása” minden harmadik-negyedik évére jutott egy lázadás vagy felkelés, amit ő könyörtelenül levert. Például 1857-ben, az aranybányászok lázadása során több ezer ember vesztette életét, közöttük sok gyerek és nő is. Ezeknek a túlkapásoknak a híre gyorsan eljutott Európába, ellenben azok az erőfeszítések, amelyekkel Brooke megpróbálta a bennszülötteket megmenteni a rabszolgaságtól, kényszermunkától, a brutális büntetésektől, nem jutottak el az öreg kontinensre. Így lett végül is Brooke Salgari könyvében a gonosz fehér ember mintapéldánya, pedig a Fehér rádzsa egyik életcélja a bennszülöttek életminőségének és a térség közbiztonságának emelése volt – a maga sajátos módján és eszközeivel.

Sandokan, a felszabadítás hőse

Sandokan a maláj nép függetlenségért vívott harc hőseként jelenik meg a regényben.

Mint már említettük, ilyen nevű kalóz vagy nemzeti hős nem létezett a korban. Bianca Maria Gerlich azonban kutatásai nyomán Sandokan alakját egy borneói terület, Marudu rádzsájának alakjában véli felfedezni, aki nem adta be a derekát Brooke-nak.

A rádzsa, Syarif Osman sokáig kitartott, és igyekezett területe függetlenségét megőrizni. Végül Brooke kalózkodással vádolta Osmant, és 1845-ben támadást intézett Marudu ellen, földig rombolva a várost, kiirtva mindenkit, aki élt és mozgott a környéken. Ez a harc is a kalózok elleni tisztogatásként került be Brooke életrajzába, ám Gerlich szerint Brooke hamisan vádolta meg Osmant, és egyszerűen csak a hataloméhség vezette Marudu ellen. 

Más kutatók azonban Brooke oldalán állnak, és elfogadják azt a tényt, amit a korabeli sajtó is közölt, hogy Osman kalóz volt, mégpedig a legádázabb fajtából. Akárhogy is, Osmant a saját korában Marudu tigrisének nevezték, emlékezetét sokféle legenda övezi ma is. Zászlaja, amely egy tigrisfejjel volt díszítve, lényegében megegyezik azzal, amit Salgari Sandokan lobogójaként leírt. 

Salgari azonban nem Marudu szigetén helyezi el Sandokan bázisát, hanem Mompracemben, amely szintén a szabadság szimbólumává vált, és úgy összefonódik Sandokan karakaterével, mint például Munkács Zrínyi Ilonával. A kalózok szigete valódi éden, ahol származásra, fajra, nemre való tekintet nélkül egyenjogúságban élnek az emberek. Gondoljunk bele, mindezt a XIX. század végén írta le Salgari, amikor ez a fajta gondolkodás botrányosnak számított.

Könnyen legyinthetnénk rá, hogy Mompracem is a fantázia szüleménye, mert ma hiába keressük a térképeken. Pedig létezett, mégpedig igen fontos stratégiai szerepe volt a térségben. A XVI. századi térképeken tűnik fel először, és a XIX. században is így nevezték. Robert Nicholls, aki intenzíven tanulmányozta Délkelet-Ázsia és különösen Borneó történelmi térképeit, stratégiai elhelyezkedése miatt Mompracemet a mai Keraman-szigettel (Kuraman) azonosította, amelynek helye ugyan nem egyezik meg Salgari leírásával, ám ez csak annak köszönhető, hogy az író által használt térkép pontatlan volt. Mompracem tehát valóban létezett, de a sziget idilli társadalma csupán Salgari fantáziájának szüleménye. 

A sárga szemű tigris hódítása

Hogy Sandokan története ilyen nagy siker lett, az a kezdetektől a médiának is köszönhető. Hogy az ötlet kié volt, Salgarié vagy a kiadóé, ma már nem tudjuk. Az biztos, hogy 1883 őszén Veronában, egy izgalmas plakát jelent meg az utcákon, amelyről egy sárga tigrisszempár nézett vissza a járókelőkre. Nem sokkal ezután a La Nuova Arena napilap beharangozta, hogy Malajzia tigrise úton van Olaszországba, és Veronába is ellátogat. A városban senki sem tudta, mi készül, egészen 1883. október 16-ig, amikor megjelent a lapban Sandokan történetének első része. Már ez az első rész sikert aratott, annyira, hogy Salgari végül tizenegy kötetet írt Mompracem tigriséről. Akkoriban még nem létezett fan fiction, de Sandokan története olyan sokakat megihletett, hogy a XX. századra több mint száz olyan könyvről vagy kiadványról tudunk, amelynek nemcsak hogy Sandokan a főszereplője, hanem a mellékszereplők és a helyszínek is megegyeznek.  

A filmipart is meghódította a sárga szemű tigris, hiszen mára több mint egy tucat filmfeldolgozás született kalandjaiból. Az első megfilmesítés 1941-ben történt, majd a hatvanas-hetvenes években tért vissza újra Sandokan a filmvászonra, illetve a képernyőre. A legnagyobb sikert arató sorozat a Kabir Bedi főszereplésével forgatott Maláj tigris, amivel Sandokan végérvényesen meghódította a női szíveket, és ezzel együtt a világot is.  

Források: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk forrása: Rai 1

Miklya Luzsányi Mónika