Opioidválság: kétszázezer ember halt meg, hogy egy család milliárdos lehessen

–

Huszonhét év – ennyi idő alatt félmillió ember vesztette életét a receptre felírható fájdalomcsillapítók túladagolása miatt. És ennyi idő nem volt elég ahhoz, hogy véget vessenek az opiátválságnak, ma is milliók kínlódnak a függőségükkel.

Nem véletlenül nevezik ezt az egészségügyi katasztrófát járványnak: amint az OxyContin 1996-ban legördült a gyártósorról, megállíthatatlanul terjedt, és mérgezte meg amerikaiak százezreit

– mindezt látszólag teljesen törvényesen, ezért is tartott évekig, mire fogást találtak a Purdue Pharmán.

Találékonyság és gátlástalanság

Mindez 1952-ben kezdődött, akkor vásárolta fel ugyanis a Purdue-t a három orvos végzettségű Sackler testvér, Mortimer, Raymond és Arthur. A gyógyszergyártó cégük viszonyleg hamar sikeressé vált, miután Arthur felismerte, mekkora, akkoriban még kihasználatlan potenciál rejlik a marketingben. Rájött, hogy

az eladásokat nem az dobja meg, ha a vevőket célozzák a hirdetéseikkel, hanem az orvosokat kell meggyőzniük arról, hogy az ő gyógyszereik a leghatékonyabbak.

A hetvenes évekre már bőven milliárdos és befolyásos családnak számítottak, és nagyon odafigyeltek a jó hírnevükre: múzeumokat, kórházakat, és oktatási intézményeket támogattak bőkezűen abból a vagyonból, amit ezekkel a kétes módszerekkel halmoztak fel.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

El Laberinto (@ellaberintoradio) által megosztott bejegyzés

A Purdue már korábban is opioidokban/opiátokban utazott, ám ezek olyan erős fájdalomcsillapító gyógyszerek, hogy főleg végstádiumú rákbetegeknek írják fel, akiket gyógyítani már nem lehet, de a fájdalmukat még enyhíthetik. A gyógyszerből minden esetben kis adagot adnak rövid ideig, hiszen az opiátok és opioidok addiktív hatása régóta ismert az orvostudományban. A végstádiumú rákbetegek azonban nem visszatérő vásárlók, ezért a Purdue-nak el kellett érnie, hogy szélesebb körben alkalmazzák a gyógyszereit.

Ez a „csodaszer” lett az oxikodontartalmú OxyContin, amiről azt állították, megvan benne minden jó, amit a morfium tud, de nem addiktív, ezért akár egy bokaficamra is felírható.

Tudták, hogy hazudnak

Mindez túl szépnek hangzik ahhoz, hogy igaz legyen – természetesen nem is az. A gyógyszercég érve, amelyet az általuk pénzelt kutatók „igazoltak”, hogy a pirula borítása miatt lassan oldódik fel a szer, így tizenkét órán át tart a hatása, és emiatt nem is addiktív.

Csakhogy ez ordas nagy hazugság, amivel ők is pontosan tisztában voltak.

Az OxyContin hatóanyaga, az oxikodon ugyanis majdnem egyenlő a heroinnal, a hatása pedig lényegében ugyanaz. A lassú felszívódásnak nincs köze az addiktív hatásához, és olyan erős gyógyszer, hogy ha az ajánlott tizenkét órás időintervallumokat betartotta is a beteg, és nem vett be többet az előírtnál, akkor is függővé vált.

Amint megkapták – gyanús körülmények között – az engedélyt, soha nem látott reklámkampány vette kezdetét. Rengeteg orvoslátogatót vettek fel, akiknek egy feladatuk volt: bármi áron elérni, hogy az orvosok OxyContint írjanak fel még a fejfájásra is, mindezt pedig busás fizetéssel, csillagászati összegű bónuszokkal és fenséges céges partikkal jutalmazták.

Az orvosok eleinte természetesen szkeptikusan fogadták a gyógyszert, hiszen tisztában voltak vele, mennyire addiktív szerrel van dolguk, ám a mindenre elszánt értékesítők sokakhoz megtalálták az utat: ha kellett, vacsorázni vitték őket, simogatták az egójukat, ajándékokat hoztak nekik, ingyen beváltható kuponokat, valamint tréningeken biztosították őket arról, hogy a lassú felszívódás miatt nemhogy rászokni nem lehet, de túladagolni sem. Az üzenet egyértelmű volt: itt ez a briliáns szer, és rossz orvos vagy, ha nem ezt adod a betegeidnek.

Ezzel aláásták az orvos és beteg közötti bizalmat, az emberek pedig sokszor fel sem ismerték, hogy drogfüggők, hiszen csak azt vették be, amit a doktor felírt nekik. 

Az Oxy megfékezhetetlen

A folyamatos kampány sikeres volt, az OxyContin piacvezető gyógyszer lett, és mindenki úgy kapkodta be, mint a cukorkát. Nem kellett túl sok időnek eltelnie, mire érezhető lett, mivel jár, ha kisvárosok komplett lakossága gyógyszerfüggő. Beindult az OxyContin feketepiaca, hiszen a drogosok hamar rájöttek arra, hogyha összetörik a pirulát, akkor a heroinnal egyenértékű szert kapnak, ami ráadásul tisztább is, mint az illegálisan kapható, ki tudja, mivel felütött anyag. Ehhez csak a felszívódást gátló borítást kellett lekaparni, és voilà, itt a gyógyszertárban legálisan megvásárolható kemény drog. A függők recepteket hamisítottak, és mindennapossá váltak a gyógyszertári betörések, valamint az általános közbiztonság is sokat romlott. 

Idővel persze feltűnt az embereknek, hogy valami nem stimmel az OxyContinnal, és a függők is egyre nagyobb problémát okoztak az egészségügyi rendszernek, ám a Purdue-nak erre is volt válasza. Egyrészt elítélték a drogosokat, és kijelentették, hogy a baj nem a gyógyszerükkel van, hanem azokkal, akik visszaélnek vele. Valamint azzal nyugtatták az orvosokat, akik jelezték, hogy a páciensüknek már nem elég a kisebb adag, és függővé váltak, hogy ez csak pszeudofüggőség, és csak simán emelni kell az adagjukon.

Nem kell ahhoz gyógyszerésznek, vegyésznek vagy orvosnak lenni, hogy abszurdul hangozzon, hogy egy függőnek emeljék az adagját – mégis ez történt.

Érinthetetlenek

A kétezres évek második felére aztán több állam is beperelte a céget, 2012-ben pedig újabb hullám indult, amiben nem csak a Purdue-t, hanem a cég partnereit és perelni kezdték. 2018-ra már 27 amerikai állam perelte a céget, nem beszélve arról a több ezer keresetről, amelyet az OxyContin-túladagolásban meghalt emberek hozzátartozói nyújtottak be. Hogy elkerülje a végeláthatatlan pereskedést, a Purdue Pharma 2019-ben csődöt jelentett, az azóta hatmilliárd dollárossá nőtt csődegyezség pedig megmentette a Sackler család tagjait attól, hogy további perek induljanak ellenük az OxyContin túladagolásával kapcsolatos halálesetek miatt.

A Purdue 2020-ban elismerte vétkességét a gyógyszer agresszív marketingkampánya kapcsán, de a cég két tagja ugyanazon év decemberében tartott meghallgatásán nem volt hajlandó bocsánatot kérni az opioidválságban játszott szerepéért.

Bár Sacklerék elvesztették a Purdue-t, és több milliárd dollár büntetést és kártérítést kell fizetniük, kenyérgondjaik a jövőben sem lesznek – úgy megszedték magukat az OxyContinnal, hogy a befizetendő összeget könnyedén kifizetik, és még marad is néhány jachtra való a számlájukon.

A 78 éves Richard Sackler, a Purdue egykori feje és marketingstratégája ma a floridai Boca Ratonban található rezidenciáján tölti nyugdíjas éveit – soha nem vonták felelősségre a tetteiért.

Az opioidjárványnak pedig korántsem lett vége a Purdue bezárásával. Jelenleg körülbelül kétmillió opioidfüggő van az Egyesült Államokban, és az 50 év alatti lakosság körében vezető halálok az opioidok túladagolása. 

Netflix-sorozat: két szék között a pad alá

Ezt a sokkoló és megrázó történetet meséli hát el A gyilkos csodaszer, csakhogy ezeket az információkat, már eddig is tudhattuk. Nem ez az első sorozat, amely a témával foglalkozik, és mivel nem tud újat mondani róla, ezért a hatásvadászat vonatára kapaszkodott fel.

Az epizódok közben az jutott eszembe, hogy a széria egyszerre akar lenni két film: a Sötét vizeken és A Wall Street farkasa. Előbbi egy ügyvéd elkeseredett harcát mutatja be a gonosz nagyvállalat ellen (igaz történet alapján, akárcsak A gyilkos csodaszer), utóbbi pedig az üzletemberek gátlástalan, az embereken gond nélkül átgázoló, profithajhász világáról mesél (szintén igaz történet alapján).

A sorozat kiindulópontja ugyanis, hogy az ügyészségi nyomozó, Edie Flowers, akinek az elsők között tűnt fel, hogy micsoda károkat okoz az OxyContin, elmeséli annak a történetét, hogy hogyan próbálta rács mögé juttatni a valódi felelősöket: Richard Sacklert és családját, ám a befolyásos üzletember megakadályozta, hogy felelősségre vonják.

Az övé a fő történetszál, mellette pedig végignézhetjük, mit tesz az OxyContin egy családapa életével, egy fiatal lány történetén keresztül pedig azt láthatjuk, milyen volt a cég értékesítőjének lenni.

Minden, ami történik, nagyon hatásvadász és drámai, de felszínes – annyi szereplő és nézőpont van, hogy semminek sem megy a mélyére. Becsülettel elmeséli a történetet részletekbe menően, de közben manírossá válik az erőlködésben: a főhős Edie Dávidként küzd a Góliátok között, a gonosz cégvezetők pedig már-már komikusan gonoszok, ezzel pedig kicsit el is veszik a tragédia élét.

Pedig nem ez volt a céljuk – ez legkésőbb a záróepizód utolsó részére kiderül. Akkor értjük meg igazán, mi szükség volt erre a sorozatra, ami semmivel sem tud többet, mint például a 2021-es Dopesick című, azonos témájú sorozat, sőt. A lényeg ugyanis, hogy az utolsó jelenetek egyikében Richard Sackler pofáját jól szétveri a már halott nagybátyja, akivel a sorozat folyamán a képzeletében beszélget, majd az utolsó képkockákon azt látjuk, ahogy a Sackler név széthullik és semmivé lesz.

Bosszú ez a sorozat, egy dühös ordítás a készítőktől, akiket szét vet az ideg – teljesen jogosan –, hogy ez a gazember és családja megúszta.

Csak az OxyContinhoz körülbelül kétszázezer ember vére tapad – a fő ötletgazda és döntéshozó pedig, aki ráeresztette ezt a mérget az Egyesült Államokra, floridai birtokán sütteti a hasát, ahelyett hogy a szövetségi fegyházban ülne.

Megértem, és én is érzem ezt a dühöt. De ettől még nem lett kiemelkedő a sorozat.

A gyilkos csodaszer a Netflix kínálatában érhető el.

Kiemelt kép: Netflix

Dián Dóri