–

Talán abban kisgyerekes szülőkként egyetérthetünk, hogy az életkor előrehaladtával egyre könnyebb utazni, és nemcsak amiatt, mert a kisbabáknak tényleg rengeteg dolgot kell pakolni, hogy minden komfortos és biztonságos legyen, hanem azért is, mert minél inkább megértik, hogy milyen cél felé tartunk, és mekkora élmények várnak ránk, annál könnyebb motivált és kitartó gyereksereggel kocsiba ülni.

Nálunk a két-három órás út a három gyerekünk számára megszokott dolog, mert születésük óta gyakran utazunk nagyszülőkhöz, rokonokhoz, ezért mondhatom, hogy szerencsére ez a táv már meg se kottyan nekik. Persze kisbabával az ember még egy alvásidőt mindenképp beiktat az autóban, hiszen ez a legjobb megoldás mindenkinek.

Hat-nyolc órás utakon viszont már nagyobb a feladat: hol álljunk meg, mivel üssük el az időt, mit együnk, hogyan bírjuk ki egyáltalán?

Elmondok néhány tippet, ami nekünk az első hosszabb utazásunkkor is jól bevált, amikor két évvel ezelőtt Svájcba indultunk egy hét-, egy négy- és egy kétévessel. Illetve több három-négy órás úton, valamint az idei toszkán nyaralásunkon is sokat segített. Persze utóbbi tíz óra kétségkívül egyszerűbb volt, mint a svájci körünk, hiszen már a legkisebb is betöltötte a negyedik évét.

Ki korán kel, aranyat lel

Svájcban élő barátainktól hallottuk a tanácsot, és azóta mindig így indulunk, ha messzire utazunk: az utazás előtti este mindent bepakolunk, lefekszünk korán, és felhúzzuk az ébresztőt, ami valamivel hajnali három előtt jelez.

Eddigre már aludtunk körülbelül hat órát, amivel egy felnőtt azért képes útra kelni: elvégezzük az utolsó simításokat, majd a legvégén betesszük a berregő autóba az alvó gyerekeket.

Ezzel mindenképpen sokat nyerünk, akkor is, ha abban a pillanatban felébrednek és akár még egy fél órát nézelődnek félig nyitott szemmel, mert – és higgyétek el, sokszor teszteltük – előbb-utóbb tényleg minden gyerek visszaalszik, és az autóra rátelepedik a nyugalom.

Nálunk koránkelők a gyerekek, ezért hat-fél hét körül valószínűleg ébrednek a kocsiban is – de ismerek családokat, ahol a jó alvók akár 8-ig is eldurmolnak útközben –, viszont az eszmélés utáni fél-egy óra általában nagyon nyugis. Mindenki igyekszik magához térni, bámul ki az ablakon, és tudja, hogy legkésőbb másfél óra múlva megállunk majd nyújtózni és kávézni, úgyhogy nem is olyan beláthatatlan ez az utazósdi.

Ha kaja van, minden van

Az utazás közben ehető dolgokat mindig szorosan magam mellé pakolom, hogy bármikor tudjak valami finommal szolgálni, hiszen örök szabály, hogy az autóban még a legrosszabb evő gyerek is azonnal éhes lesz.

Bevallom, nyaralás alatt én teljes nyugalommal lazítok a szabályokon: pihe-puha édes sütik, rágcsák, és rendes reggelinek való egyaránt lapul előttem, és ahhoz nyúlok, amit épp szeretnének.

Amellett pedig, hogy az alapvető innivaló a víz a kulacsokban, minden hosszabb etapra kiveszek egy-egy kis dobozos üdítőt a hűtőtáskából, ami vészhelyzetre kifejezetten jó: amikor már túl nagyok a sóhajok, vagy épp előtörni látszik egy kis nyafogás, de még kicsit ki kell bírni a következő megállóig, sokat tud dobni a hangulaton az édes frissítő.

Az unatkozás aranyat ér

A lehetőségek hiánya, azazhogy ülni lehet és nézelődni, nem feltétlenül az unalom rossz oldalát hozza elő. Sokszor elhangzik a gyerekpszichológusoktól (például ebben a cikkben), hogy a mai gyereket nemcsak a virtuális ingerek sokasága nyomasztja, de a túl sok tárgy is megterheli az idegrendszert. Nem azt mondom, hogy ne vigyünk zenélő játékot, csak ne vegyük elő azonnal.

Ha szép tájakon utazunk, remek időtöltés azokról a helyekről mesélni, amelyek mellett autózunk. Egyáltalán miért ne kaphatna teret az autóban egy hosszúra nyúló, kellemes családi beszélgetés, ahol végre mindenkinek van ideje, és senkit nem szólít semmi odébb?

Bármilyen furcsán hangzik, az autóban tényleg tér nyílik a minőségi együttlétre: hagyjunk időt a gyereknek, hogy feltalálja magát, ne adjunk a kezébe azonnal valamit. Az én gyerekeim is néznek persze mesét – bár telefonjuk nincs, sem iPadjük és miegyéb (persze még közel sem kamaszok) –, de az autóban nem nyúlunk a kütyükért. Emlékszem gyerekkoromból, mennyire szerettem autózni, mert nyugodtan lehetett merengeni, nem volt feladat, vagy bármi, ami elvonná a figyelmemet. Ma ez még nagyobb kincs, mint valaha. Persze, ha már túl sok a jóból, jöhet az utazós lejátszási lista a zenékkel, amit együtt állítottunk össze és amiben mindenki megtalálja a kedvencét, meg persze a közös családi „himnuszokat”, amelyeket együtt lehet kiabálni út közben.

Ami mindig mentőövet jelent: a hangoskönyv

A mese persze kell és jó, de szerencsére klasszikus módon is beemelhető az utazás során: felolvasni, bevallom, én nem tudok autóban, mert nagyon gyorsan rosszul leszek, és hát valószínűleg nem is a legjobb formámat hoznám a hajnali indulás és a sok döcögés után.

Éppen ezért nyúlok mindig a hangoskönyvekhez, amelyekből már nagyon széles a kínálat: a legjobb, legkedvesebb színészeink tolmácsolásában végighallgatni a kedvenc történeteket pedig nálunk igazi jolly joker a kocsiban.

Ezek között akadnak olyan mesék is, amelyeket nemcsak könyvből, de mesefilmből is ismernek, és bár otthon látják is a történetet, egyáltalán nem merül fel bennük az autóban, hogy miért nincs kép. Miközben jó, hogy ismerősek és „készen kapottak” a szereplők, mert az autóban elcsigázva is könnyen és gyorsan tudnak kapcsolódni hozzájuk.

Egy másfél-két órás hangoskönyvet körülbelül egy olcsóbb mesekönyv, vagy fél mesekönyv árából letöltök – körülbelül kétezer forint –, miközben az értéke felbecsülhetetlen. Mindig megnézem, kinek a tolmácsolásában hallható az adott mű, és komolyan vannak jól bevált hangjaim, amelyekkel az elcsendesedést, megnyugvást, esetleges visszaalvást támogatom, és akadnak huncut, összekacsintós, vidám fazonok, akiknek a lénye és előadása nevetést, lendületet és bulihangulatot hoz a legelnyúltabb órákban is.

A legutóbbi utunkon is, ahol tíz órát autóztunk a kilenc-, hat- és négyévessel, összeadva több óra nyugalomra tettünk szert a hangoskönyvekkel az oda- és a visszaúton egyaránt.

Persze ilyenkor, bevallom, arra is figyelek, hogy azokat a meséket válasszam, amelyeket mi is kedvelünk és szívesen hallgatunk a férjemmel, mert azért a saját lelki békénk sem utolsó szempont. A közös kedvencek tényleg nagy vidámságot hoznak, a gyerekeket pedig teljesen beszippantják a kép nélküli hangos sztorik.

A tervezett spontán pihenő

Az út hosszától függően iktatunk be rövid és hosszú megállókat: tízórás úton mi általában oda és vissza is kétszer állunk meg (egy rövid, egy hosszú), ha öt-hat órás út áll előttünk, akkor pedig egy hosszabb pihenőt tervezünk. Amikor a szlovén tengerpartra mentünk, ami nem annyira megterhelő táv, előre megbeszéltük, hogy a Bledi-tó lesz a pihenő, ott aztán felmentünk a várhoz, és meglátogattuk a dinóparkot is.

Azért szeretem az út közbeni kirándulást, mert hosszú táv esetén is már az első napon megkezdjük a nyaralást, és nem úgy éljük meg, hogy csak az utazással telt az idő. Nem beszélve arról, hogy nagyobb tér és idő nyílik a mozgásra és az elfáradásra is: szóval a következő etap elején számíthatunk egy kis alvásra.

Olaszországba tartva csak tippjeink voltak, hol pihenünk, de rábíztuk a sorsra, hogy végül mi lesz a cél, hiszen ezen a vidéken szinte bárhol be lehet szúrni egy kirándulást. Végül indulástól az olasz határig nem szálltunk ki sehol – ezért is jó a hajnali autózás –, így reggel fél nyolc körül egy olasz kisvárosban ittuk az első kávénkat. 

Érdemes lehajtani a pályáról és egy városban, faluban megpihenni, akkor is, ha rövid a kitérő, mert kényelmesebb, nincs zsúfoltság, mint az autópálya-pihenőknél, és két kört még egy húsz-huszonöt perces megállónál is lehet futni. Ezután pedig tényleg frissebben haladunk tovább. Idén aztán a második megállónkat tizenegy óra után iktattuk be, és végül Ferrarát választottuk ki, teljesen spontán, körülbelül húsz perccel a letérés előtt.

Gyerekkel jó a rugalmasság, és ha van rá lehetőség, hogy egy több mint nyolcórás úton ne egy konkrét pont legyen a cél, hanem több lehetőség is lebeghet a szemünk előtt, az mindig hasznos, hiszen az alvás–mosdó–mozgás szentháromság között kell egyensúlyozni, és sok apró tényező nem számolható ki előre.

Örülj, hogy utazol!

Az egyik kedvenc – és legtöbbet hallott – mondatunk a szülőség kapcsán, hogy a minta a leginkább mérvadó. Ez pedig az utazásra is igaz. Ha örömmel és motiváltan vágunk neki, sokkal nagyobb az esélyünk arra, hogy a gyerekek is élvezzék. Ha kétségekkel telve és szorongva ülünk autóba, hogy mi lesz velünk fél napon át, akkor könnyen átadjuk a rossz hangulatot.

Felkészülni azért jó, mert magunkat is nyugvópontra helyezzük, hiszen számos lehetőség van a zsebünkben, ha beüt a válság a hátsó üléseken.

Az említett tippek mellett persze érdemes egy-egy konkrét játékot is elpakolni, ami a gyerek aktuális kedvence. Nálunk még elengedhetetlen eszköz a három rajztábla üres lapokkal és a ceruzásdobozok. A rajzolás szintén egy órára is be tudja szippantani a gyerekeimet, de mára már elég nagyok ahhoz, hogy egy jó szólánc, vagy barkochbaparti is szórakozást jelentsen. 

„A miénk is ugyanolyan élet, mint bármelyik másik” – egy tábor akadályokkal élő gyerekeknek és pár szabadnap a szüleiknek

WMN Life – 2023. augusztus 11. – KK

Szóval ne féljetek elindulni, ha megvan a cél, mert őszintén mondom, hogy maga az út is a nyaralás és az élmény része lehet, és emlékezetessé válhat az egész családnak, miközben akár még közelebb is hozhat egymáshoz titeket az intenzíven (és mondjuk ki: szorosan összezárva) eltöltött közös idő.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / AJ_Watt

Széles-Horváth Anna