–

A „gender-pionírok”

Sandra Lipsitz munkásosztálybeli zsidó családjával dacolva (anyja titkárnő, apja postás volt) négy hónapnyi ismeretség után hozzáment Darylhez. A New York Times nagyszerű cikke szerint furcsa párost alkottak. Sandy filigrán volt, és egyáltalán nem érdekelte a divat. Daryl robusztusabb testalkattal bírt, akkurátusan elegánsan öltözött, kissé görnyedt háttal járt-kelt a világban, sápadt arccal, de mindig udvarias mosollyal – valójában örökre bűvész maradt, a gesztusaiban éppúgy, mint a tudományban (pályafutása során többször vádolták csalással). 

Amikor összeházasodtak, merész társadalmi kísérletbe kezdtek: megfogadták, hogy teljes nemi egyenlőségre fognak törekedni, és fele-fele arányban osztják meg a terheket, a házimunkát, a gyereknevelést (ne feledjük: a ‘60-as évek Amerikájában vagyunk!).

Mindenről precíz táblázatokat, kimutatásokat vezettek, illetve folyamatosan váltogatták a „kenyérkereső” és „családgondozó” szerepeket. Tapasztalataikról később országszerte tandem-előadásokat tartottak, Sandy könyvet is írt An Unconventional Family (Egy nem konvencionális család) címmel.  

Két gyereküket, Emilyt és Jeremyt igyekeztek mai szóval gendersemleges módon nevelni. Korán megtanították nekik, hogy a fiúk és a lányok valójában csak a nemi szerveikben különböznek. Igyekeztek megválogatni, milyen televíziós programok elé ültetik le a gyerekeket, milyen meséket olvasnak nekik. Választék híján, Sandy néha maga firkált hajat egy-egy mesehősnek, vagy írta át itt-ott a szöveget, a neveket, hogy nemi szempontból ne legyen annyira sztereotip a cselekmény. Jeremynek megengedték, hogy rózsaszín hajgumit viseljen az oviban, Emilyvel pedig gyakran elsétáltak egy bizonyos építkezés felé, mert tudták, hogy ott nő is van a munkások között. 

Az a törekvés, hogy gyerekeik szabadon nevelkedjenek, és ne a nemek lencséjén keresztül szemléljék a világot, forradalminak számított még a '70-es évek egyébként pezsgő feminista kultúrájában is. Sajnos ez a folyamat azért nem volt mentes a túlkapásoktól.

Emily később úgy emlékezett vissza, nem mindig volt könnyű Sandy lányának lenni.

Gyerekként ugyanis Emily inkább hosszú hajat szeretett volna, meg balettórákra járni, de anyja arra ösztökélte, hogy focizzon (ez persze ellentmond a gendersemlegesség elvének). Bemék végül 29 év együttélés után, 1994-ben – amikor a gyerekek 19 és 17 évesek lettek – különköltöztek, de továbbra is jó barátok maradtak. Sandrának pár évig női partnere volt, Daryl pedig megélte férfiak iránti vágyát, és összejött Bruce Hendersonnal, a performansz- és queerelméletek professzorával. 

Az androgünitás ideálja

Sandra Bem éles eszű nő volt, nagy lázadó. Kutatásainak középpontjában az állt, hogy megkérdőjelezze azokat a hiedelmeket, melyek szerint a férfi és női szerepek ellentétesek, kétpólusúak, és kölcsönösen kizárják egymást. A ‘70-es évek elején létrehozta a Bem-féle Nemiszerep Leltárt (Bem Sex-Role Inventory) – amit én automatikusan, de tévesen (!) korábban mindig Darylhez kötöttem a „Bem” vezetéknév miatt, eleve azt hittem, ők ketten ugyanaz a személy (tipikus).

A kérdőív tételei a hagyományos értelemben vett férfias és nőies vonásokra kérdeznek rá. A pontszámok alapján Bem négy kategóriába sorolta a válaszadókat: voltak a nemükre nézve tipikus (sex-typed) személyek; keresztnemű (cross-sex-typed) emberek, akik inkább a másik nem jegyeit sajátították el; a differenciálatlan csoportba tartozók, akik a férfias és nőies tulajdonságokban egyaránt alacsony pontszámot értek el; valamint az androgün egyének, akik a férfias és nőies jellemzőkkel is magas szinten azonosultak. 

Az „andros” (férfi) és „gynos” (nő) szavakból álló kifejezés arra utal, hogy valaki képes rugalmasan integrálni magában mindazt, amit a külvilág nőiesnek vagy férfiasnak ítél meg: mondjuk, határozott, de melegszívű, kedves; vagy versenyképes, ugyanakkor gondoskodó.

Sandra úgy vélte, az androgünitás egy teljesebb emberi létforma, hiszen nem hasítod le magadról az éned egyik felét a nemi szerepeknek való megfelelés kényszerétől hajtva, és az, hogy sokféle működésmódot kimunkálsz magadban, pozitívan hat a mentális egészségedre.

Azt gondolta, amúgy is túl gyakran és feleslegesen osztjuk fel férfiasra és nőiesre a világot, és sajnos a gyerekeinknek is ezt adjuk át hol tudatosan, hol tudattalanul. 1993-ban nagy hatású könyvet írt Lenses of Gender (A nem lencséi) címmel, amelyben kifejtette a nemiséma-elméletet. Amellett érvelt, hogy akkor érhetünk el nagyobb nemi egyenlőséget, ha felhagyunk az állandó címkézéssel, és megtanuljuk a „férfias” és „nőies” kategóriáktól mentesebben észlelni a környezetünket.

Sandra (és Daryl) nemcsak elméleti, hanem gyakorlati téren is tenni próbált egy igazságosabb társadalomért. Sokat jártak például szakértőként tanúskodni a bíróságra, az ő munkájuknak köszönhetően szüntették meg Amerikában a külön nőknek, illetve külön férfiaknak szóló álláshirdetések gyakorlatát. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jacob Spencer (@jcbspncr) által megosztott bejegyzés

Mitől lesz meleg, leszbikus valaki? 

Mielőtt Daryl kutatóként a hatodik érzék és a paranormális jelenségek misztikus területére tévedt volna, igazából két elméletről híresült el a szociálpszichológusok között. Az első az attitűdváltozás önészlelési elmélete volt. Röviden arról van szó, hogy gyakran a saját nézeteinkre is a viselkedésünkből következtetünk vissza, ugyanúgy, ahogyan ezt egy külső megfigyelő is tenné. Például beleegyezünk abba, hogy beszédet tartsunk, amelyben támogatunk valakit. A beszédet követően valószínűleg túl fogjuk értékelni, hogy mennyire pártoljuk az illetőt, sőt, azt fogjuk hinni, hogy már a beszédet megelőzően is szimpatizáltunk vele (pedig ez nem feltétlenül igaz).

Tehát ahelyett, hogy mindig az elveink szerint cselekednénk, sokszor a véleményeinket, az elveinket igazítjuk a viselkedésünkhöz. 

A másik elmélet a már beharangozott egzotikusból lesz az erotikus. Eszerint minden gyerek a rá jellemző öröklött temperamentum-jellemzőkkel születik, ami hajlamosítani fogja arra, hogy a magasabb aktivitási szinthez társított fiús tevékenységeket (például fára mászás, bunyózás, sportolás), vagy a csendesebb, nyugodtabb, a mi kultúránkban lányosabbnak kikiáltott tevékenységeket (például rajzolgatás) részesíti-e előnyben. Ez viszont azt is befolyásolni fogja, hogy várhatóan milyen nemű gyerekek között tölti majd el ideje java részét. A „fiús lányok” inkább a fiúkkal, míg a „lányos fiúk” inkább a lányokkal kötnek barátságokat Bem szerint. Felnőttként viszont ahhoz a nemhez fognak szexuálisan vonzódni, amelyről gyerekkorukban kevesebb tapasztalatot szereztek: így lesz az egzotikusból eleinte izgalmas, aztán erotikus. A fiús lányok a lányokra, a lányos fiúk a fiúkra fognak rácsodálkozni, irántuk éreznek majd nemi vágyat – magyarázza Bem. 

Bár ez az elmélet elsőre csábítónak tűnt, hiszen intuitíven átélhető módon kapcsolt össze biológiai és környezeti tényezőket, későbbi kutatások egyáltalán nem támasztották alá. Annak ellenére, hogy a gyerekkori nemi nonkonformitás (a fiús lányosság, a lányos fiússág) valóban lehet EGY előrejelzője a későbbi, többségitől eltérő szexuális irányultságnak. De egyrészt a kettő között nincs ok-okozati kapcsolat, vagyis

egy fiú nem azért lesz meleg, mert babázhatott (amiatt maximum jó apuka lesz), ahogy egy lány sem azért lesz leszbikus, mert focizhatott a fiúkkal az udvaron.

Ha a szülők eltiltással, ne adj’ isten, megszégyenítéssel próbálkoznak, inkább csak boldogtalanná teszik a gyereküket. Másrészt sok LMB-ember kifejezetten lányos lány, vagy fiús fiú volt gyerekkorában. Vizsgálatokból az is egyértelműen látszik, hogy a leszbikus-meleg emberek többségének azonos nemű testvérei, barátai is voltak, ahogyan fordítva: heteró emberek is töltöttek időt különnemű kortársakkal.  

Szakadt cuccokban járni továbbra is menő, de a hajléktalanok megítélése alig változik

WMN Life – 2023. június 10. – WL

 

Tényleg érzékeli az elménk a jövőt?

Daryl Bem nagy port kavaró Feeling the Future című tanulmányát 2011-ben publikálta a Journal of Personality and Social Psychology nevű rangos szakfolyóirat (külön vizsgálat tárgya volt később, hogy ez hogyan történhetett meg). Bem kilenc kísérletet adott közre, amelyek közül nyolc szerinte meggyőzően bizonyította az úgynevezett prekogníciót, tehát azt, hogy képesek vagyunk jövőbeli eseményeket észlelni. 

Az egyik kísérletben például azt vélte kimutatni, hogy az emberek fiziológiai reakciói már azelőtt megváltoznak, mielőtt erotikus vagy erőszakos képeket villantanak fel nekik.

Tehát elvileg a tested előbb jelzi ezeket a vizuális információkat, mint hogy azok a valóságban egyáltalán létrejöttek volna.

Egy másik próba során a résztvevők rövid ideig egy listát olvashattak, majd le kellett írniuk, mely szavakra emlékeznek belőle. Utána a számítógép véletlenszerűen adta meg, hogy az eredeti lista mely szavaival kell még további gyakorlatokat végezni a válaszadóknak. Bem arra lett figyelmes, hogy a véletlenszerűen kisorsolt szavak nagy átfedést mutattak a személyek által korábban a memóriateszt során felidézett szavakkal: mintha az utolsó gyakorló feladatok valahogy „visszanyúltak volna” az időben, hogy segítsenek a tíz perccel korábbi felidézésben… 

Ezek a következtetések első olvasásra is elég hajmeresztőnek tűnnek, hát még, miután fény derült arra, hogy nem lehet megismételni az eredményeket. Részben ez a tudománytörténeti epizód vezetett a replikációs krízishez a pszichológiában. Egy tizenhét ország 270 tudósából álló kutatócsoport megpróbált például megismételni száz, a 2008-as évből származó, neves szaklapban megjelent kutatást, de csak 36 százalékban érték el ugyanazokat az eredményeket, mint korábban! Pedig minden ugyanaz volt: a minta sajátosságaitól kezdve a mérőeszközökön át a statisztikai próbákig. Ekkor sokan pánikba estek:

hány olyan vizsgálat lehet még, amit igaznak hiszünk, de potenciálisan téves?

Daryl Bem munkássága végül is mindent felforgatott, de nem úgy, ahogy azt ő maga gondolta. Annak hatására, hogy az extraszenzoros érzékeléssel kapcsolatos, módszertanilag súlyos hibákat tartalmazó kutatásai megjelenhettek, a tudományos közösség még szigorúbbra szabta azokat a kritériumokat, amelyek alapján publikációkat fogadnak el. A tanulmányokat például ma már előzetesen regisztrálni kell, így nem lehet menet közben variálni a mintagyűjtés módszerein vagy a hipotéziseken. A folyamatok átláthatóbbá váltak, és még nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy időről időre megjelenjenek a korábbi kutatásokat górcső alá vevő vizsgálatok.  

Steiner Kristóf: Itt az ideje, hogy megbarátkozzam a szörnyemmel

WMN Life – 2023. június 9. – SK

 

„Csak addig akarok élni, amíg önmagam lehetek”

– írta Sandra Bem a naplójába. 2000-ben, 56 éves korában lett pszichoterapeuta, 2001-ben pedig a gendertanulmányok-program igazgatója a Cornell Egyetemen. Mély és eredeti gondolkodó volt, intellektuális értelemben fáradhatatlan. Így különösen megrázta, amikor 2009-ben, 65 éves korában látott az HBO-n egy Alzheimer-kórról szóló dokumentumfilmet: néhány tünet kapcsán ugyanis rögtön magára ismert. Azok a tévesztések köszöntek vissza a képernyőn, amelyeket az utóbbi időben ő csak „kognitív furcsaságoknak” nevezett. 

Daryllel együtt mentek el neurológushoz, és a további vizitekre is. A férfi mindig felidézte neki a látogatások részleteit, amit Sandy aztán gondosan lejegyzetelt. „Ha valami ördög megkérdezte volna, hajlandó lennék-e Daryl mélyebb énjét megkapni a fejlődő demenciám árán, habozás nélkül nemet mondok. De ha ingyen adják ráadásnak a pokolba való megállíthatatlan hanyatlásomért, úgy hálás vagyok az ajándékért” – vetette papírra akkoriban. 

Bár Daryl addigra már közel 15 éve együtt volt Bruce-szal, továbbra is szerette, családtagként kezelte feleségét. Sokat találkoztak, külön is, a gyerekekkel is, meghitt barátság alakult ki közöttük. Neki, és az egész családnak fájdalmas volt elfogadni Sandy betegségét, és azt is, hogy a nő öngyilkosságot tervez.

Sandy tudta, mi vár rá, és egyszerűen nem akarta, hogy az énje előbb haljon meg, mint a teste. 

Mindent megtervezett, előzetesen jogásszal hitelesítette azt a dokumentumot, amelyben leírta, önkezével vet véget életének. A család, különösen a lánya hónapokon át próbálta lebeszélni, de miután látták, milyen fontos ez neki, és milyen ütemben fogy az ideje az önálló, tudatos cselekvésre, elkezdték tiszteletben tartani a döntését. Az utolsó két napon a család összegyűlt, kirándult, megünnepelte Sandy életét. A nő azt szerette volna, hogy csak Daryl legyen jelen a szobában: bevette a pirulát, férje pedig végig vele volt, fogta a kezét az utolsó pillanatokban.

Daryl Bem ma 95 éves. Továbbra is együtt él Bruce Hendersonnal a New York Állambeli Ithakában, ahol Bruce tanít. A két férfi húszévnyi kapcsolat után, 2015-ben össze is házasodott. Daryl nyugdíjas, egykori munkássága, mindaz, amit az utókorra hagyott, több mint megosztó – megkockáztatom, jó néhány elemében egyenesen káros. Egy interjúban ő maga azt nyilatkozta: „ha megnézitek a korábbi kísérleteimet, azok retorikai eszközök voltak. Azért gyűjtöttem adatokat, hogy az álláspontomat érvényesítsem. Az adatokat meggyőzésre használtam, sosem aggódtam amiatt, megismételhetők-e, vagy sem.” 

Nem egy tudós mondatai ezek; egy elméletalkotóé – talán. Valakié, aki fiatalon színpadi bűvész volt, és az is maradt, akinek a trükkjeit végül leleplezték.

De abban, ahogyan eddig élt, abban a tömérdek bátorságban, ami benne és a feleségében volt, ahogyan Sandra Bemmel együtt jelentésteli politikai tettekké formálták a leghétköznapibb cselekedeteiket is, kétségkívül van valami mélyen varázslatos.  

Kiemelt kép: Facebook/Daryl J. Bem

Milanovich Domi