Kun-Welsz Edit: „Egyszerűen csak szerettem számolni, és nem értettem, hogy ezzel mi a baj”
Portréinterjú
Támogatott tartalom
Gyerekkorában babák helyett számokkal bíbelődött, apukájával naponta végzett fejben matematikai műveleteket. De amíg otthon ez volt a természetes, addig az első iskolai közösségeiben már inkább furcsa „kockának” tartották a szegedi kislányt. A gimnázium matektagozat és a Corvinus pénzügy-számvitel szaka kicsit oldotta a csodabogár-érzést, hogy aztán végül a választott szakmájában megint csak különlegesnek számítson. Pedig minden képessége megvan hozzá, amivel ő is és a munkáltatója is tisztában van. Ahogy azzal is, hogy a befektetésekkel foglalkozó szakembereket övező erős popkulturális (A Wall Street farkasa, Tőzsdecápák, megvan?) és társadalmi sztereotípiák szorításában kevés nő vállalkozik arra, hogy szembemenjen a „szokásos" pályautakkal, és megvesse a lábát a feltűrt ingujjú férfiak világában. Abban bízik, hogy egyre több társa lesz ezen az úton, és abban, hogy a nagyközönséget apránként rá lehet venni tudatosabb pénzgazdálkodásra. Azt azonban, hogy mikorra lehet egy számjegyű a magyar infláció, még ő sem meri megjósolni. A HOLD Alapkezelő egyetlen női portfóliókezelőjével, Kun-Welsz Edittel D. Tóth Kriszta beszélgetett.
–
D. Tóth Kriszta/WMN: Úgy tudom, gyerekkorod óta vonzódsz a számokhoz. Hogyan kezdődött? Hol van a gyökere ennek az érdeklődésnek?
Kun-Welsz Edit: Egyértelműen a családomban. Anyukám programozó matematikus, a nyolcvanas években végzett a szegedi egyetemen, amikor még egy számítógép egy egész szobányi méretű volt. Apukám pedig irtó jól számol fejben, az egész gyerekkoromat közös számolással, tudáspróbákkal töltöttem. Egyébként a mintánk kételemű, a húgom is szeret számolni, ő mérnökként dolgozik a Teslánál.
D. T. K.: Akkor ti nem ország-városoztatok, hanem nagy számokat adtatok össze fejben?
K-W. E.: Így van. Utána általános iskolában elkezdtem matekversenyekre járni, a létező összes matematikaversenyen elindultam, szép eredményeket értem el. Ezt követte a matektagozatos gimnázium, majd az egyetem, ahol olyan szakot kerestem, ahol számolni lehet, úgyhogy pénzügy-számvitel alapszakra jelentkeztem.
D. T. K.: Ma azt mondják az olyan gyerekekre, mint amilyen te is voltál, hogy „kockák” – sokan akár pejoratív módon.
K-W. E.: Én is kocka voltam – meg is kaptam ezt általánosban az osztálytársaimtól, ami nem esett jól. Utólag viszont kiderült, hogy azért titkon fel is néztek rám emiatt. Viszont a gimnáziumban már teljesen belesimultam a közegbe, hiszen ott mindenki matekos volt, az egy más világot hozott.
D. T. K.: Viszont az, hogy lányként voltál matekos, téged is különlegessé tett. Diákközösségekben könnyen jönnek a jelzők; fura, különc, csodabogár…
K-W. E.: Igen, kevesen voltunk lányok, ezért előfordult, hogy furcsán néztek rám.
Én sosem éreztem magam belülről kockának, egyszerűen csak szerettem számolni, és nem értettem, hogy ezzel mi a baj.
Aztán általános iskolában volt egy olyan élményem, hogy egy matematikus járta az országot, és okos gyerekeket keresett a majdani matematika diákolimpia csapatába. Én részt is vettem három felkészítő táboron, ott meg én lógtam ki, méghozzá lefelé, a többiekhez képest – rá is jöttem, hogy az elméleti matematikus lét nem nekem való. Így kötöttem ki a Corvinuson, és nem matematikus lettem végül, hanem a közgazdasági irányba indultam.
D. T. K: A WMN magazinban van egy sorozatunk, ahol természettudományos területen dolgozó nőket mutatunk be. Rendszeresen szóba kerül, hogyan predesztinál a társadalom bizonyos pályákra nőket. A lányok többsége már egészen kiskorában olyan megerősítést kap a környezetétől, hogy az számít „sikeres lánynak”, aki szép, szelíd, kedves, jól mozog, szépen táncol, stb., és akkor jön néha egy család, mint a tiétek, amely szembemegy a sztereotípiákkal.
K-W. E.: Ahogy észrevették a szüleim, hogy fogékony vagyok ezekre a dolgokra, kinyitottak nekem egy ajtót, amelynek létezéséről addig nem is tudtam, én pedig jó érzéssel mentem be ezen az ajtón és indultam el ebbe az irányba. Nagyon hálás vagyok azért, hogy így terelgettek. Amikor nyolcadikos voltam Szegeden, anyukám megkérdezte, hogy nem akarok-e az ország akkori legjobb gimnáziumába, a budapesti Fazekasba menni. Azt mondta, nem akarja, hogy befolyásolja a választásomat a hit, hogy ők nem engednének el, mert féltenek. Persze, nyilván féltettek, de fontosabb volt nekik, hogy támogassanak abban, ami érdekel. Végül én magam döntöttem úgy, hogy maradok még egy kicsit otthon.
D. T. K.: A HOLD Alapkezelő blogján Monaliza néven publikáltál egy ideig. Miért választottad éppen ezt a nevet?
K-W. E.: Régen mindannyian álnéven írtunk, ami azóta megváltozott. Sokat gondolkodtam, hogy mi legyen a szerzői nevem, de ebben nem vagyok olyan jó, úgyhogy végül ezt is anyukám találta ki. Azért választottam a Monalizát, mert picit titokzatos, hogy ki lehet a szavak mögött. De azért nagy mélységet nem kell a névválasztás mögé gondolni.
D. T. K.: Az viszont feltűnt, hogy a blogotokon, te vagy az egyetlen női szerző.
K-W. E.: Tényleg?
D. T. K.: Igen.
K-W. E.: (nevet) Lehetséges…
D. T. K.: Abban a szakmai térben, ahol most tevékenykedsz portfóliókezelőként, elemzőként, mennyire számítasz „csodabogárnak” nőként?
K-W. E.: A közgazdasági egyetemen a férfi-női arányok még kiegyensúlyozottak voltak.
De aztán konkrétan az én szakmámat nagyon kevés nő választja végül. Ez azért érdekes, mert a képzésben, a szakma előszobájában ott vannak a nők.
Aztán valamiért a pénzügy-számvitel szakról inkább a számviteli vagy kontrolling irányba mennek tovább.
D. T. K: Mi a tipped, miért van ez?
K-W. E.: A befektetési szakma mindig is férfiak által uralt terület volt. És lehet, hogy a nők számára ez ijesztő. Mit látunk az amerikai filmekben? Azt, hogy csak férfiak vannak ott. A férfiak kiabálnak a tőzsdén, hogy „add el, vedd meg”. Férfiak az elemzők, feltűrt ingujjal a monitorok mögött. Miért is akarna egy nő oda elindulni, beilleszkedni?
D. T. K.: Te, aki elindult és beilleszkedett, mit tapasztalsz a valóságban erről a világról?
K-W. E.: Én is főleg fiúk között vagyok, de nem frusztrál. De azt látni kell, hogy van itt egy nagyon fontos szempont.
Sok nőnek az az életútja, hogy egyszer gyereket fog vállalni. És ebben a szakmában, ha eljutsz arra a szintre, hogy portfóliókezelő vagy, ott nagyon fontos a folytonosság.
Ha ez megtörik azért, mert gyereket vállalsz, akkor mi lesz az ügyfeleiddel, mi lesz a kezelt pénzzel, ki fogja azt átvenni?
D. T. K.: Ez egy ennyire személyes kapcsolat?
K-W. E.: Igen, hiszen amikor valaki bejön ügyfélként, hogy kérlek, vigyázz a pénzemre, fektesd be ügyesen, bízom benned, akkor valahogy nem is a terméket veszi meg az ügyfél, hanem a személyt. Ebben a szakmában ez nagyon fontos.
D. T. K.: Te vagy az ő pénzének az arca?
K-W. E.: Így van. Én nem vagyok még olyan szinten, hogy egy befektetési alapot önállóan vigyek, de van döntési jogköröm, egy alap kis részében hozok már önállóan döntést – tehát, ha elmegyek szülni, mondjuk, annak még nem lesz akkora hatása. De ahogy az ember megy előre a ranglétrán, ezek a kérdések egyre jobban felvetődnek.
D. T. K: Nagyon érdekes, ahogy mi, nők internalizálunk bizonyos sztereotípiákat, ahogy mi magunk sem hisszük el, hogy ide vagy odavalók vagyunk, hogy bizonyos képességnek birtokában lehetünk, vagy elsajátíthatjuk őket. Benned ez az egész dilemma miképp vetődik fel?
K-W. E.: A közeg, ahol dolgozom, a kollégáim, megteremtették azt a környezetet, hogy ne kelljen azt gondolnom, hogy alkalmatlan vagyok. Rögtön az elejétől kezdve tárt karokkal fogadtak, és kifejezetten örültek annak, hogy végre fel tudtak venni egy nőt a részvényelemzői csapatba – most először.
Ez az én utam, ezt nagyon erősen érzem már az egyetem óta. A tőzsde mellett rendkívül érdekesnek tartom azt, hogy van egy módszertan, amivel egy cég értékét ki lehet számolni. Gondolj bele, hogy minden vállalatnál dolgoznak emberek, lehetnek ingatlanjai, csinál ezerféle tevékenységet… én meg fogok egy Excel-táblát, és kiszámolom, hogy ez mennyit ér. Szerintem ez egy fantasztikus dolog! Engem ez érdekel. És itt lehet ezt művelni, méghozzá jól elmélyedve.
D. T. K.: Az ügyfelekkel mi a tapasztalatod, amikor meglátnak téged? Éreztél valaha előítéletet, vagy akár nüanszokban, gesztusokban megjelenő szexizmust?
K-W. E.: Én olyan területen tapasztalhattam volna ezt, amikor a tőzsdei cégek tulajdonosaival, vezérigazgatókkal, pénzügyi igazgatókkal egyeztetek. Heti szinten szoktam kommunikálni vállalati menedzsment-tagokkal, de nem tapasztaltam olyat, hogy ne vennének komolyan. A szakma most külföldön és itthon is eléggé elfogadja a nőket. Az viszont sajnálatos, hogy kevesen vagyunk.
D. T. K.: A statisztikák szerint a vállalati felső vezetők között mindössze 10–11 százalék nő van Magyarországon. A nemi diverzitás szerinted hogyan hat egy cég értékére?
K-W. E.: Cégérték szempontjából nem biztos, hogy van mérhetősége, de hasznossága mindenképpen.
A kutatások azt mondják, hogy a női menedzsment-tagok például megfontoltabbak, körültekintőbbek.
Ezek a tulajdonságok pozitívak egy vállalati kultúrában, mondjuk, egy döntési helyzetben. Amikor van A, B és C opció, akkor kellenek azok a képességek, hogy megkérdőjelezzék a többiek gondolatait ahhoz, hogy végül jó döntés szülessen.
D. T. K: Beszéljünk arról, hogy mit csinálsz. Én bölcsészkart végeztem, és noha kénytelen voltam nagyjából megtanulni a saját vállalkozásom építése közben az Excel-táblázatok használatát, de sosem csillog úgy a szemem, amikor róluk beszélek, mint neked az előbb… Szóval úgy mondd kérlek, hogy én is megértsem.
K-W. E.: Haha, jó, igyekszem. Akkor kicsit távolabbról indítok.
D. T. K.: Jaj de jó, köszi.
K-W. E.: Amikor befektetésekről beszélünk, akkor az emberek fejében azok a sztereotípiák jelennek meg, amelyet már említettünk; hogy ordibálnak a férfiak a tőzsdén. Amit mi csinálunk, az nagyon nem ez. Mi vagyonkezelők vagyunk, ami nem ugyanaz, mint egy brókercég. A vagyonkezelő leveszi a döntést az ügyfél válláról. Tehát idejön egy magánszemély vagy intézmény, és azt mondja, hogy van egy bizonyos mennyiségű megtakarításom, szeretném befektetni, viszont nem vagyok ebben szakértő, szeretném rábízni valakire, aki ért hozzá. Mi döntjük el, hogy ezeknek a pénzeknek milyen befektetésekben van a legjobb helye. Ezzel szemben egy brókercég végrehajtó szereplő ebben az egészben – mi is dolgozunk brókercégekkel, ők veszik meg és adják el a részvényeket, amikkel kereskedni szeretnénk.
D. T. K.: Te portfóliókezelőként dolgozol, ez mit jelent?
K-W. E.: A portfóliókezelőnek az a feladata, hogy minél ügyesebben és okosabban kitalálja, milyen részvényeket, kötvényeket vagy egyéb pénzügyi termékeket vegyen meg az ügyfelei számára. A portfóliókezelés mellett részvényelemző vagyok, tehát a tudásom alapján a tőzsdén jegyzett vállalatok közül kiválogatom azokat, amelyek részvényeit olcsónak gondolom, és hosszú távon jó befektetésnek látom. Ehhez használom azt a vállalatértékelési módszertant (azokkal a bizonyos Excel-táblázatokkal), amiről az előbb beszéltem.
Az én mindennapi munkám nagyon sok olvasásból, gondolkodásból áll, nagyon el kell mélyednem a cégek működésében és az iparágban is, amelyben dolgoznak, sőt, annak az országnak a gazdaságában is, ahol ezek a cégek vannak.
Elképesztően sok információt dolgozok fel, és ezekből próbálunk valami okos következtetést levonni.
D. T. K.: Melyek a te iparági szakterületeid?
K-W. E.: Kiskereskedelmi cégekkel foglalkozom, ezen belül élelmiszer-kiskereskedőkkel, ruha-, cipőkereskedőkkel, turizmuscégekkel, reptér-üzemeltetőkkel.
D. T. K.: Nem tudom nem észrevenni, hogy ezek között több olyan terület is van, amelyeket klasszikusan, vagy inkább sztereotipikusan „nőiesnek” tartanak. Miért alakult ez így?
K-W. E.: Nagyon jó a kérdés, ezen én is sokat gondolkodtam. Hiszen elemezhetnék olajipari vállalatokat vagy bankokat is. Ez úgy alakult ki, hogy amikor idejöttem dolgozni, akkor épp volt egy horvát FMCG cég (az angol Fast-Moving Consumer Goods kezdőbetűiből összeállt rövidítés, magyarul: gyorsan forgó fogyasztási áruk – a szerk.), amit érdekesnek találtak a srácok, és azt a feladatot kaptam, hogy elemezzem. Nem azt mondom, hogy ez determinálta az utamat, de ebben a folyamatban nagyon sok tudást felhalmoztam, úgyhogy jött egy újabb FMCG cég, aztán felmerült, hogy elemezni kellene a lengyel LPP-t, ami a Reserved ruhaáruházlánc anyacége, és kérdezte a főnököm, hogy nincs e kedvem hozzá. Volt, hiszen addigra már a kiindulási pontban értettem a terület működését. Ráadásul jobban értem a fogyasztót, mint a férfi munkatársaim… elég benézni egy Reserved üzletbe, nőként közelebb vagyok a célközönséghez, mint mások itt a cégnél. Tehát igen, mondhatni, sztereotipikusan, van valamiféle érzelmi kötődésem a területhez.
D. T. K: Ha már kiskereskedelem… ez most egy nagyon izgalmas iparág, különösen az élelmiszerkereskedelem, ahol világbajnok inflációval „büszkélkedhetünk” itt, Magyarországon. A számok azt mutatják, hogy idén tavasszal óriásit zuhant a fogyasztás, úgy rántották be a kéziféket a vásárlók, amire nagyon ritkán van példa a gazdaságtörténetben.
K-W. E.:
Az biztos, hogy most olyan gazdasági helyzet van, amit nagyon régen nem látott a magyar ember, és nagyon nehéz is kitalálni, hogy hogyan viselkedjünk ebben a helyzetben.
Úgy tűnik, hogy sokáig viszonylag jól bírta a magyar fogyasztó, viszont az utóbbi hónapok eredményei arról árulkodnak, hogy már az élelmiszer-értékesítés volumene is csökkent. Az azért nagyon komoly jelzés, hogy kevesebb ételt vesznek az emberek a magas infláció miatt.
D. T. K.: Az ársapkák sem segítenek valamennyit?
K-W. E.: Azt látjuk, hogy az ársapkák nem működnek annyira jól. A kormányzati célok és kommunikáció szerint év végére jelentős csökkenést kellene tapasztalnunk. Azt gondolom, hogy csökkennie kell a tavalyi évhez képest, de hogy mennyire, azt ezen a ponton nehezen lehet megmondani.
D. T. K.: Az extra magas infláció a megtakarításokba is nagyokat harap.
K-W. E.: Igen, amikor ilyen magas az infláció, akkor a megtakarításokra nagyon kell vigyázni. Az nem jó, ha a bankszámlán vagy otthon áll a pénz. Ha végigszámolunk egy egyszerű példát: legyen, mondjuk, tízmillió forint megtakarítása egy családnak, nagyságrendileg 20 százalékos infláció esetnén évente nagyjából kétmillió forintot elbukunk. Ami azt jelenti, mintha naponta 5500 forintot kidobnánk az ablakon. Gyakorlatilag ez történik, ha nem fektetjük be a pénzünket.
D. T. K.: A magyarok otthoni készpénzállománya óriási. Több ezer milliárd forintot tartunk a sublótfiókban, vagy épp egyszerűen csak a bankszámlánkon. Milyen pénzügyi kultúrára vall ez? Minek köszönhető, hogy ennyire ragaszkodunk a készpénzhez és az azonnal bankszámláról felvehető pénzünkhöz?
K-W. E.: Én nagyon örülnék neki, ha az iskolában legalább alapszinten lehetne tanulni a pénzügyekről, hiszen az emberek számára az információk hiánya miatt ijesztő dolog a befektetés mint műfaj. Családilag egyébként én sem hoztam magammal ezt a kultúrát, hogy befektessük a pénzünket, hogy az inflációt legalább leküzdjük, ez nekem is új volt. Emlékszem, amikor az első saját kisösszegű befektetésemnél megnyomtam a gombot, rendesen féltem. Izgultam, hogy mi fog történni – hát nem történt semmi. Befektettem, ott volt az értékpapírszámlámon, és napi szinten figyelemmel tudtam kísérni az árfolyam alakulását, a kötvényeim pedig szépen kamatoztak.
Valahogyan ezt lenne jó elültetni az emberek fejében, hogy nem kell tőle félni, és ez egy elengedhetetlen lépés a pénzügyeink tudatos kezelésekor.
De sajnos láttuk, hogy Magyarországon volt arra is példa az elmúlt években, hogy pénzpiaci szereplők visszaéltek az ügyfelek pénzével, és ezért is biztosan van bizalomvesztés. Mi nagyon erősen küzdünk azért, hogy segítsünk az embereknek visszanyerni a bizalmát. Foglalkozunk edukációval, van a HOLDBLOG-unk, van lexikonunk, ahol több mint 300 szócikket szedtünk össze és írtunk meg mi magunk azért, hogy érthetően el tudjunk magyarázni pénzügyi alapfogalmakat.
D. T. K.: Mi is azt tervezzük, hogy ennek a beszélgetésnek legyen folytatása, amelyben az olvasók tehetik fel a kérdéseiteket neked – egyrészt a kommentszekcióban, másrészt az erre a célra létrehozott e-mail címen (ide írhatsz Editnek: [email protected] – a szerk).
K-W. E.: Állok elébe, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen kérdések érkeznek majd.
D. T. K: Én is. Mert, bevallom, az olvasói reakciókból is azt látom, hogy ez érzékeny téma egy olyan országban, ahol sokan hónapról hónapra élnek, esélyük sincs félretenni, nemhogy befektetésben gondolkodni. Szóval ez is a magyar valóság, nem csak a pénzügyi edukáció hiánya. Összetett kérdés ez, ráadásul évek óta válság válságot követ, így azok az alapvető félelmek, amelyek egy befektetés „megfoghatatlanságával” kapcsolatban bennünk vannak, csak erősödtek, még azokban is, akiknek lenne mit. És akiknek lenne mit, azok privilegizált helyzetben vannak ma hazánkban.
K-W. E.: Régebben ez jobban igaz volt, mint most. Nálunk is volt korábban egy elég magas belépési korlát. Viszont amikor tudatos pénzgazdálkodásról beszélünk, akkor nem feltétlenül milliókban kell gondolkodni.
Már annak is óriási hatása lehet, ha havonta tízezer forintot félrerakunk, és azt befektetjük valamibe. A hosszú távú gondolkodást kellene valahogy megteremteni.
Nálunk, a HOLD-nál is van már olyan szolgáltatás, amely nemcsak a nagyon vagyonos ügyfelek számára nyitott, hanem akár pár tízezer forint megtakarítással is csatlakozni lehet. Mindezt online, kényelmesen, komolyabb bürokrácia és hosszas adminisztráció nélkül, egy olyan szolgáltatáshoz, amihez hasonló eddig csak a leginkább prémium ügyfeleknek volt elérhető a magyar piacon. Ez a HOLD Online vagyonkezelés. Azért is lenne érdemes akár kicsi összeggel elkezdeni, hogy megtörjön a jég, leküzdje az ember a saját félelmeit.
Edit vállalta, hogy válaszol a megtakarításokkal, befektetésekkel vagy más pénzügyekkel kapcsolatos kérdéseitekre – ezen kérdéseket összegyűjtve, szerkesztett változatban szerkesztőségünk juttatja majd el hozzá. Amennyiben kérdésed van, felteheted a cikk alatti hozzászólások között Facebook-oldalunkon, vagy elküldheted a [email protected] email-címre. Határidő: 2023. május 28., dél.
Fotók: Chripkó Lili/WMN