„Elhitetem vele, hogy őrülten szerelmes vagyok belé” – Marlene Dietrich azt tervezte, meggyilkolja Hitlert

–

Az 1901. december 27-én született Marie Magdalene Dietrich von Losch gyerekkorát egy nagy veszteség árnyékolta be: hatévesen félárva lett, majd az édesanyja egy katonatiszthez ment feleségül. A nevelőapja „eszményi német feleségnek” akarta nevelni a lányt, aki így zongora- és hegedűórákra járt, megtanult franciául, és a sütés-főzés fortélyait is hamar elsajátította. A fiatal Dietrich zenei karriert képzelt el magának, de egy kéztörés miatt el kellett búcsúznia az álmától, hogy híres hegedűművész válik belőle. Ezután a színészet kezdte érdekelni, egy berlini színiiskola tanulója lett. Huszonkét évesen férjhez ment Rudolf Sieber segédrendezőhöz, majd nemsokára megszületett a lánya, Maria Riva.

Színészi pályáját statisztaszerepekkel kezdte. Az áttörést az 1929-es A kék angyal című film hozta meg számára, amelyben Lolát, az életunt bárénekesnőt játszotta. Kisugárzása és megjelenése is mágikus erővel vonzotta a tekinteteket: főleg csinos, hosszú lába és csábító arcvonásai ejtették rabul a rajongóit.

Egy év múlva újabb nagy ugrás következett be a színészi pályafutásában: a híres hollywoodi filmvállalat, a Paramount Pictures szerződtette, hogy a rivális Metro-Goldwyn-Mayer sztárja, Greta Garbo vetélytársa legyen. Bejöttek a számításaik, Dietrichet rövid időn belül már a legjobb színésznők között tartották számon Amerikában. A legnagyobb sztárokkal dolgozott együtt – a nagy sikerű Marokkó és a Vágy című alkotásokban például a szívtipró Gary Cooperrel –, rengeteg pénzt keresett, aminek a nagy részét gyorsan el is költötte, különösen a kultúrára és a ruhákra áldozott sokat, rendszeresen járt fényűző partikra.

Miközben Hollywood egyik ikonjává vált, segítette a fasizmus elől menekülő emigránsokat, ahogy tőle tellett. Mélyen elhatárolódott a náci Németországtól: „A németek és én többé nem beszélünk egy nyelvet” – nyilatkozta egyszer. Kérelmezte az amerikai állampolgárságot, amit meg is kapott, és elhatározta, hogy minden erejével Hitler rendszerének bukásán fog dolgozni.

Megölni a diktátort

A náci rezsim viszont szerette volna visszacsábítani Németországba, a Führer propagandaminisztere, Joseph Goebbels sok pénzt és fényes karriert ígért neki. Dietrich egyik szeretője, a szintén színész ifjabb Douglas Fairbanks leveleiből kiderül, a színésznő fontolóra vette, hogy – látszólag – elfogadja a lehetőséget, de csak azért, hogy végrehajthassa a tervét: Hitler meggyilkolását.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kyria Sobrinho (@operation_walkyria) által megosztott bejegyzés

A díva azt kérte volna Goebbelstől, hogy személyesen találkozzon az őt csodáló diktátorral. „Elhitetem vele, hogy őrülten szerelmes vagyok belé” – avatta be az elképzeléseibe Fairbankset, akinek azt is elárulta, célja érdekében a diktátor ágyába is befeküdt volna, hogy ott végezzen vele egy mérgezett hajtűvel. A terv végrehajtására végül, be kellett látnia, nem kínálkozott esély, ezért visszautasította Goebbels felkérését, pedig Fairbanks szerint rendkívül eltökélt volt: „Meggyőződésem, hogy a terv végrehajtása érdekében életét is feláldozta volna” – írta a színész. 

A titkos fegyver: Marlene Dietrich

A terv meghiúsulása viszont nem tántorította el céljától, más eszközöket vetett be a Harmadik Birodalom terjeszkedésének megállítása érdekében. Amikor az Egyesült Államok háborúba lépett, a hírnevét és a személyes varázsát kihasználva segített a hadi költségek finanszírozásának támogatására létrehozott háborús kötvények népszerűsítésében. Ekkortájt lépett kapcsolatba az OSS-szel, vagyis a Központi Hírszerző Ügynökséggel is, amely hitt abban, hogy propagandacélú, érzelmekre erős hatást gyakorló rádióadásokkal gyengíthető az ellenséges csapatok harci morálja. (Ezt a „fegyvert” egyébként a náci Németország és szövetségesei is alkalmazták.) Az első műsorok színvonalával azonban nem volt megelégedve az OSS, ezért elhatározta, hogy a legjobb szakembereket szervezi be, így a stábhoz csatlakozott egy profi reklámügynökség, néhány hollywoodi szövegíró, egy nyolctagú zenekar, és a szupersztár Marlene Dietrich is.

A színésznőtől sokat vártak, és nem is csalatkoztak benne: a szomorkásan búgó, szenvedélyes hangján előadott dalok hamar utat találtak a német katonák szívéhez, akikben így egyre nagyobb lett a hazatérés, az otthoni élet utáni vágy – és gyengült a harci lázat erősíteni szándékozó kormányzatba vetett bizalom. Dietrich különösen a Lili Marleen című dallal érte el a katonák lelkét, amely Hans Leip első világháború idején írt egyik versének megzenésítése. A fronton harcoló költő a művében Lili Marleen után vágyakozik fájdalmasan, akinek a nevét két neki tetsző lány nevéből: Liliéből és Marleenéből alkotta meg.

A dalt – amelynek aztán több feldolgozása is készült – Goebbels betiltotta, mivel „depresszívnek és elgyengítően szentimentálisnak” tartotta a katonák számára.

Dietrichet egy idő után már nemcsak az ellenséges csapatok gyengítésére, hanem az amerikai hadsereg szórakoztatására is felkérték – egy fronton fellépő társulathoz csatlakozott. Amikor a filigrán, delejes vonzerejű, igazi femme fatale színésznő testhez simuló ruhában és magas sarkúban a színpadra lépett, valósággal megigézte közönségét. Az iránta való mérhetetlen rajongás és annak tudta, hogy az őt csodáló katonák az életüket kockáztatva megpróbáltatások sokaságán mennek keresztül nap mint nap, a végletekig meghatotta minden alkalommal. Azt, hogy milyen érzések kerítették hatalmába az első előadása alkalmával, C. W. Gortner Az isteni Marlene című életrajzi könyvében így fogalmazta meg:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

7 Infiernos (@kleopoth) által megosztott bejegyzés

„A terem elnémult. Mindenünnen csillogó szemek meredtek felém: alig tudtam visszafojtani a könnyeimet. A szívemet énekeltem ki nekik. […] A szívem megszakadt ettől a sok fiataltól, akik még nem is éltek igazán, és máris indulniuk kell a háborúba harcolni és meghalni.”

Színpad a bombatámadások közelében

Dietrich egy ikonikussá vált beköszönő szöveggel üdvözölte közönségét, amely mindig hatalmas üdvrivalgással fogadta: „Sziasztok, fiúk, valószínűleg én vagyok az egyetlen lány a világon, aki tizennyolcezer férfival randizik egyszerre. Ez az első alkalom az életemben, hogy egész éjszaka fenn vagyok csak azért, hogy harminc mérföldet utazzam egy találka miatt.”

A színésznő mindent bevetett, hogy felejthetetlen percekkel ajándékozza meg a fiatal férfiakat: kacérkodott velük, megvillantotta híressé vált hosszú combját, és kifulladásig énekelt, illetve zenélt a hegedűjén és az éneklő fűrészén – úgy gondolta, ez a legkevesebb, amivel tartozik a katonáknak, akik másnap már a halállal néztek farkasszemet, hogy megállítsák a világuralmi terveket szövögető Harmadik Birodalmat:

„[…] Szerelembe estem újra: életemben negyedszer, de most talán örökre. Beleszerettem ezekbe a katonákba, mindegyikbe, akiket pedig nem ismertem – mindössze annyit tudtam róluk, hogy lövészárkokon ugranak át, rommá lőtt városokon gázolnak keresztül rendületlenül, hogy megszabadítsanak minket a ránk leselkedő veszélyektől. És, úgy éreztem, ők is belém szerettek.”

Dietrich Észak-Afrikában, Olaszországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Belgiumban is szórakoztatta az amerikai hadsereget, és a háború végén Németországba is elkísérte őket. Több mint 500 fellépést vállalt el, közülük sokat úgy, hogy tudta, a környéken bombatámadások vannak. A hollywoodi pompához, fényűző partikhoz szokott színésznő a turnék alatt szerény körülmények között élt: gyakran katonasátorban aludt, fagyoskodott, és többféle betegséget is elkapott – viszont akármennyire legyengült, minden alkalmat kihasznált arra, hogy boldog, lélekemelő perceket adjon a katonáknak, akik napjaikat a háború iszonyatában töltik:

„Folyamatos ágyútűzben cipeltük be a sebesülteket egy üresen tátogó palazzóba: ahol a foszladozó freskók és a széttépett gobelinek között énekeltem azoknak, akik még nem haltak meg, vagy nem a műtőasztalon feküdtek. Azzal, hogy én magam is újra belázasodtam, nem volt időm foglalkozni.”

A színésznő egészen Németország kapitulációjáig folytatta előadásait. A már említett Lili Marleen című dal – amely örökre egybeforrt vele – végigkísérte a hosszú turnékon: katonák ezrei énekelték minden este Dietrichhel a szomorú sorokat, saját sorsukat is siratva ezzel:

Kívül a kaszárnyán, kinn a kapunál,

Lámpa lángolt árván,

Most is ottan áll.

Szívemre zárna két kezem,

A láng csak égne, kékesen.

Mint rég, Lili Marlene

Mint rég, Lili Marlene

Emlékszel még, drága kedvesem,

Hozzám simultál én szerelmesem.

Hozzád repül most énekem,

De el nem ér a két kezem

Mint rég, Lili Marlene

Mint rég, Lili Marlene

Ágyútűz a fény, és vaksötét az éj,

De otthon, a kaszárnyán a sápadt lámpa ég

Jaj, ha e Földet itthagyom,

A láng csak ég a kőfalon

Mint rég, Lili Marlene

Mint rég, Lili Marlene

(részlet a dal magyar feldolgozásából)

Élete végéig énekelt a katonákról

A második világháború után folytatta a filmszínészkedést, a legnagyobb rendezőkkel – például Alfred Hitchcockkal és Fritz Langgal – dolgozott együtt, mellette pedig sanzonénekesként is tevékenykedett. Továbbra is rendszeresen énekelte a Lili Marleent és a második világháborúban elesett katonákról szóló Hova tűnt a sok virág című örökzöldet is. A náci rezsim elleni kiállása miatt számos elismerést kapott, többek között a Medal of Freedomot is, amely az Egyesült Államok hadügyminisztériuma által civileknek adható legmagasabb kitüntetés. Ahogy teltek az évek, egyre kevesebb filmszerepet vállalt, inkább a színpadi fellépéseire helyezte a hangsúlyt. Élete végén – csakúgy, mint egykori riválisa, Greta Garbo – a nyilvánosság elől visszavonulva élt Párizsban.

1986-ban készítettek róla egy dokumentumfilmet, amelyben az arcát már nem mutatta meg, mert azt szerette volna, hogy a régi szépségében maradjon meg a rajongói emlékezetében. Bizonyos feltételezések szerint saját akaratából, altatótúladagolás következtében hunyt el a francia fővárosban. A filmtörténet egyik legkarakteresebb színésznője volt, aki példaértékű bátorságról, alázatról és odaszánásról tett tanúbizonyságot a történelem egyik legviharosabb időszakában.

Egyszer megkérdezték tőle, miért vállalta el az amerikai csapatok szórakoztatását, amikor a fronton ő maga is gyakran életveszélyben volt. Csak ennyit válaszolt: tisztességből.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

RED PLUTO (@red__pluto) által megosztott bejegyzés

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT; továbbá C. W. Gortner: Az isteni Marlene. Életrajzi könyv. Tericum Kiadó, 2017.

Ha olvasnál még, ITT találod Both Gabi cikkét Marlene Dietrichről, Greta Garbóról pedig Csepelyi Adri írt ITT.

Kiemelt kép: Getty Images / Bettmann / Contributor

Nádudvari Péter