„A rejtély, ami Garbót körbelengte, sűrűbb volt, mint a londoni köd” – Greta Garbo, az introvertált világsztár
A svéd szfinx. Ezzel a becenévvel illették minden idők egyik legkülönösebb filmsztárját, Greta Garbót, aki a jéghideg szépség megtestesítője volt, és aki 1905-ben ezen a napon született. Legendák keringenek magánéletéről, amit foggal-körömmel védett, és legenda lett ő maga is. Huszonegy éven át filmezett, ám ő fittyet hányt a csillogásra, és harminchat évesen visszavonult. 1954-ben életmű-Oscart kapott, mítosza pedig azóta szemernyit sem kopott. Pedig nem véletlenül tulajdonítják „civilben” is neki azt a filmből vett idézetet, hogy „Csak hagyjanak magamra”. Csepelyi Adri írása.
–
„Amit az emberek részegen más nőkben látnak, azt Garbóban látják józanon is” – írta Kenneth Tynan brit színikritikus Greta Garbóról. Tallulah Bankhead, a fekete-fehér filmek szabad szájú hősnője úgy fogalmazott: „A rejtély, ami Garbót körbelengte, sűrűbb volt, mint a londoni köd”. Nemcsak a vásznon alakította Mata Harit, hanem ő maga is kém volt a szóbeszéd szerint: brit beépített ügynökök és a svéd király között közvetített. Akár egy Tarantino-film hősnője is lehetne. Kevés ellentmondásosabb alakja van filmművészetnek: gyakorlatilag semmi mást nem adott magából a közönségnek, mint a művészetét, az mégis megveszett érte. Miközben élete végéig szigorúan az egészséges étrend híve volt, egyik cigarettát gyújtotta a másik után. Szexszimbólum volt, ugyanakkor egy mindent takaró ruhadarabot neveztek el róla. Szemelvények a csodálatos és elérhetetlen Greta Garbo titokzatos életéből.
„Olyan gyönyörű életünk lenne, ha tudnánk, mit kezdjünk vele!”
Nehezen állíthatnánk azt, hogy Hollywood tudta, mit kezdjen Greta Garbóval. Amikor a svéd színésznő Amerikába került,
vaskos svéd akcentussal beszélte a nyelvet. Ez, ugye, nem számított a némafilmek korában, a filmstúdió azonban a talkie-k megjelenésekor tűzzel-vassal próbálta megakadályozni, hogy Garbo megszólaljon a filmvásznon. Nyilván attól féltették, hogy úgy jár, mint az Ének az esőben elviselhetetlen hangú Lina Lamontja, és véget ér a karriere.
Akkoriban nem az volt a sztenderd, hogy egy nőnek olyan mély hangja van, mint Garbónak, és ez aggodalommal töltötte el a producereket. Tévedtek: amikor 1930-ban Garbo eljátszotta az Anna Christie című film főszerepét, óriási sikert aratott, és Oscar-díjra is jelölték.
„Ne kérdezz a filmjeimről. Különösen arról ne, miért hagytam ott Hollywoodot!”
A legenda szerint a negyvenes években közölte ezt egy új ismerősével. Annyit bizonyosan tudunk, hogy harminchat évesen visszavonult. Utolsó próbálkozását is leginkább az MGM erőltette – már legalábbis azt, hogy egy gyenge vígjátékban, „újrabrandingelve” jelenjen meg a vásznon. Bár manapság szokás úgy emlegetni Garbót, mint az elsők egyikét, aki Európából érkezve igazi szupersztárrá tudott válni Hollywoodban, azt azért ne feledjük, hogy őt sem kímélték a filmipar fejesei: kőkemény diétára ítélték (magvakat, búzacsírát, zellert, joghurtot és melaszt fogyasztott különféle módon feldolgozva), megcsináltatták a fogsorát, hogy megjelenése megfeleljen az elvártaknak. Sosem árulta el, miért lett elege a filmiparból, de sejthetően nem voltak ínyére a fontoskodó producerek és az, hogy mindig mindenki jobban akarta tudni, ki az a Greta Garbo.
„Van-e csodálatosabb, mint vágyakozni valami után, aki elérhető?”
Garbóval kapcsolatban az egyik leggyakoribb téma, hogy sohasem volt férjnél. Némafilmes partnere, John Gilbert háromszor kérte meg a kezét – ő háromszor utasította vissza a lánykérést, mondván, hogy a feleség szónak még a hangzása is borzalmas. Gyakran idézik tőle azt is, hogy azért nem házasodott meg, mert nem talált soha olyan férfit, akihez hozzáment volna. Ez elég banálisan hangzik – Garbo esetében azonban vagy egyfajta különös felhangja is: mintha csak azt mondaná a maga hűvös modorában, hogy senki sem volt méltó az ő kezére. Ugyanakkor olyan kétélű mondatokat is elejtett, hogy ugyan, ki akarná őt elvenni: még főzni sem tud – utalva a korszellem által diktált női szerepekre.
„Az életem hátsó és oldalajtókról, titkos liftekről és egyéb módokról szól, amelyek segítségével eltűnhetek az emberek elől”
Garbo esetében nem csak póz volt a hűvös és megközelíthetetlen imázs: a színésznő tényleg, gyerekkorától fogva gyűlölte a tömeget és a zajt: füldugóval védekezett a borzasztó New York-i nyüzsgés ellen.
Nagyon kevés interjút adott életében, sosem válaszolt a rajongói levelekre – egyszer azt mondta: nem is bírja felfogni, az emberek miért írogatnak egy ismeretlennek.
A hírnév persze nem könnyítette meg azt, hogy eltűnjön a világ szeme elől, még úgy sem, hogy több különféle álnevet használt. A városi legenda szerint, ha utazott valahová, több repülőjegyet vett több különböző járatra, hogy soha ne tudják, melyik gépen tűnik majd fel.
„Semmitől sem félek, csak az unalomtól”
Bár unalmasnak tűnhet, ha az ember fiatalon visszavonul, Garbo élete egyáltalán nem volt az. Vagyonát okosan kamatoztatta: imádott galériákba meg kiállításokra járni, és számos értékes műalkotást vásárolt. Volt például három Renoir-festménye, és jó néhány XVIII. századi bútordarabja. Ezek a színésznő halála után dollármilliókért keltek el a Sotheby’s aukcióján.
Talán kevesen gondolnák, de Garbo imádta a rajzfilmeket, például a Flintstones-családot, és rendszeres nézője volt néhány korabeli televíziós kvízshow-nak. Svéd származása okán talán nem meglepő, hogy jégkorongmániás volt: éveken át bérlete volt a New York Rangers csapatának meccseire – nem is akárhová: a kapu mögé.
Hű társa volt német juhásza, a kor ismert filmsztárjának, Rin Tin Tinnek egyik kölyke.
„Szeretem a tengert, megértjük egymást. Ő is olyasvalami után sóhajtozik, ami nem lehet az övé. Ahogyan én is.”
Greta Garbo halála után hozták nyilvánosságra a Mercedes de Acosta írónőhöz írt szerelmes leveleit, és régóta tartják magukat a pletykák, amelyek viszonyt sejtenek Garbo és a kor másik ünnepelt – Európából világhírűvé vált – színésznője, Marlene Dietrich között. Emellett viszonya volt – állítólag – Mimi Pollak színésznővel is, és többen is jelentkeztek Garbo állítólagos szeretői közül. Garbo nem mondta ki nyíltan, hogy biszexuális vagy leszbikus volna, ám a fenti idézet (és több más, hasonló kijelentése) erre enged következtetni.
„Nem szeretek emberekkel beszélgetni, mert nem tudom kielégítően kifejezni magam. Nem azt mondom, amit mondani szeretnék.”
Ha beszélgetni nem is szeretett, művészetének egyik fontos inspirációs forrása az emberek megfigyelése volt. Garbo rendszeresen járta Manhattan utcáit álruhában: hatalmas napszemüvegben, kendőben, férfikabátban. Ennek ellenére mégis gyakran felismerték jellegzetes vonásait. Hiába: a színésznőnek esze ágában sem volt elkezdeni autogramokat osztogatni.
Csepelyi Adri
Kiemelt kép: Getty Images/Donaldson Collection/Michael Ochs Archives